F1: Leclerc és a Ferrari zárt az élen a második tesztnapon

Az első tesztnap után a másodikon is a Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak, Charles Leclerc délelőtt futott 1:18.247-es idejét a riválisok már nem tudták megjavítani a délután folyamán. A legszorgalmasabb csapat azonban ezúttal nem a maranellói volt, ezt a címet kedden a Mercedes érdemelte ki. Összesen kétszer lengett a piros zászló, először Alexander Albon, majd Pierre Gasly hibázott, miközben a Haasnál kényszerű csere történt

A Ferrarinál kedden sem volt gyorsabb; kétszer lendült a piros zászló

Az első tesztnap után a másodikon is a Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak, Charles Leclerc délelőtt futott 1:18.247-es idejét a riválisok már nem tudták megjavítani a délután folyamán. A legszorgalmasabb csapat azonban ezúttal nem a maranellói volt, ezt a címet kedden a Mercedes érdemelte ki. Összesen kétszer lengett a piros zászló, először Alexander Albon, majd Pierre Gasly hibázott, miközben a Haasnál kényszerű csere történt.

Igencsak erősen kezdett a Ferrari, Vettel minden tekintetben az élen

Sebastian Vettel és a Ferrari végzett az élen az első téli kollektív teszt nyitónapján Barcelonában. A német versenyző összesen 169 kört tett meg, így mind a legtöbb, mint a leggyorsabb kört tekintve kiemelkedett a mezőnyből. A második helyen Carlos Sainz Jr. végzett, harmadikként Romain Grosjean zárta a tesztnapot, mely Kimi Räikkönen Alfa Romeójának leállása a miatt a vártánál kicsivel előbb ért véget. A piros zászló összesen négyszer került elő az első napon.

F1: új külsőt kapott az SF90 – megérkezett a 2019-es Ferrari

A héten utolsóként rántotta le a leplet 2019-es autójáról a Ferrari. Az olasz istálló új gépe az SF90-es nevet kapta, és a megszokottól kissé eltérő külseje egy dohányipari szponzornak köszönhető.

F1: Brawn szerint Leclerc a csúcs, Verstappenből pedig világbajnok lehet

Sokat vár a fiatal versenyzőktől, különösen Charles Leclerc-től és Max Verstappentől Ross Brawn, a Formula–1 ügyvezető igazgatója.

F1: Leclerc Vettelnél is jobb időt ment és az élen zárt Abu-Dzabiban

Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak az Abu-Dzabiban megrendezett kétnapos Formula–1-es teszt második napján, a monacói ráadásul megjavította Sebastian Vettel keddi idejét is. Carlos Sainz Jr. eközben bemutatkozott a McLarennél, míg Danyiil Kvjat is megkezdte újra a munkát a Toro Rossóval. A Williamsnél ezúttal George Russell autózott jobb időt a Yas Marina Circuiten.

F1: Charles Leclerc számít rá, hogy kirúgja a Ferrari

A 21 éves Charles Leclerc jövőre a Ferrari Formula–1-es csapatánál szerepel majd, miután helyet cserél a Sauberre váltó Kimi Räikkönennel. A fiatal monacói elárulta, tisztában van vele, hogy ha nem felel meg a vele szemben támasztott elvárásoknak, akkor a Scuderia megválhat tőle.

F1: Szomorú, hogy Kimi elmegy, és nem lesz itt – Vettel

Sebastian Vettel először beszélt hosszan arról, mit szól hozzá, hogy Kimi Räikkönen elhagyja a Ferrarit, és jövőre a monacói Charles Leclerc lesz a csapattársa.

F1: Vettel nem csapatfőnök; Wehrlein a Toro Rossóhoz tart

A Ferrari Monzában közölte Kimi Räikkönennel, a szezon végén távoznia kell a csapattól. A finn ezt követően azonnal tárgyalásba kezdett a Sauberrel, és kedden hivatalossá vált a Räikkönen, Charles Leclerc csere. Ám újabb részletekre csak Szingapúrban derült fény, ahol Maurizio Arrivabene elmondta, miért ezt a döntést hozták, illetve meddig számítanak a monacóira, akinek leszerződtetésével  a Ferrari is saját neveltjét ülteti 2019-re legalább az egyik autójába. A Mercedes eközben szakítani volt kénytelen Pascal Wehrleinnal, akihez rövidesen Esteban Ocon is csatlakozhat, miután Daniel Ricciardo csapatváltása áthúzta a számításait.

F1: Räikkönen csak Ocon és Vandoorne elől veszi el a helyet?

Bár egyelőre elmaradt a várt szezonközi pilótakeringő, a 2019-es átrendeződés új mérföldkőhöz érkezett, amikor a Ferrari bejelentette 2019-es pilótapárosát. Ám Kimi Räikkönen és Charles Leclerc cseréje nemcsak két versenyző sorsát döntötte el, hanem hatással volt többek között Stoffel Vandoorne és Esteban Ocon jövőjére is. Utóbbi két pilóta helyzete kilátástalanabbá vált ugyanis, annak ellenére, hogy például a Toro Rossónak pontosan egy Oconra van szüksége – csak éppen nem a Mercedes neveltjére.

F1: jövőre Leclerc, Vettel párossal indul a Ferrari – hivatalos

A Ferrari ma hivatalosan bejelentette, Kimi Räikkönen a 2018-as szezon végén távozik a gárdától, helyét a Sauber újonca, Charles Leclerc veszi át.

F1: Räikkönen távozik a Ferraritól, a Saubernél folytatja – hivatalos

Hosszas találgatás után a Ferrari ma hivatalos honlapján bejelentette: Kimi Räikkönen az idény végén távozik a csapattól. A finn versenyző rövidesen elárulta, a következő két évben a Saubernél folytatja pályafutását. Az is biztossá vált, hogy Charles Leclerc lesz Sebastian Vettel jövő évi márkatársa.

F1: akár már ma bejelenthetik Leclerc érkezését Räikkönen helyett – sajtóhír

A Ferrari vezetői csütörtökön délután megbeszélést tartanak, amelyet követően bejelenthetik, hogy a 20 éves monacói pilóta, Charles Leclerc váltja a 39 éves finn világbajnokot, Kimi Räikkönent – állítja egybehangzóan több olasz és nemzetközi forrás is.

F1: Leclerc már aláírt, de Räikkönen pole-ja eltolta a bejelentést?

A Ferrari az Olasz Nagydíjon tervezte bejelenteni a jövő évi pilótafelállását, ám Kimi Räikkönen váratlan pole pozíciója áthúzta a számításait. Ugyanis a vezetőség nem akarta, hogy Charles Leclerc leigazolása elhomályosítsa a finn fantasztikus eredményét – értesült az Auto Motor und Sport.

F1: a McLaren pár hét múlva bejelentést tesz, a Haas nem enged a Ferrarinak

Rengeteg még a kérdőjel a Formula–1 2019-es mezőnyét illetően, mindössze néhány istálló fedte fel eddig a jövő évi pilótapárosát. A McLaren két hete jelentette be, hogy Carlos Sainz Jr. váltja a sorozatból visszavonuló Fernando Alonsót, ám arról, hogy ki lesz a csapattársa, az idény utolsó versenyeire ígérnek bejelentést a wokingiak. A Ferrari támogatását élvező Haas viszont leszögezte: motorszállítója nem szólhat bele abba, kik vezethetik az autóit 2019-ben.

F1: a Mercedes visszavág, vagy a Ferrari mindent visz otthon?

A Ferrari – igaz, nem sokkal, de – egyértelműen a Mercedes fölé nőtt, a címvédő gárda és a vb-éllovas Lewis Hamilton szempontjából ezért döntő fontosságú lehet a soron következő Olasz Nagydíj. Ugyanis ha a németek nem vágnak vissza a maranellóiak hazai futamán, akkor Sebastian Vettel már Szingapúrban átveheti a vezetést az F1-es vb-összetettben. Bár nagy pilótakeringőre volt kilátás, úgy tűnik, egyelőre a brit és a német pilóta ötödik címért vívott harca, illetve a Force India felkapaszkodása lesz a középpontban, hogy aztán a villanyfényes hétvége előtt valóban beinduljon a tánc.

F1: Vettel káromkodott, Räikkönennek új (?) riválisa van

Sebastian Vettel győzelmével zárult a hétvégi Formula–1-es Belga Nagydíj. Az élről induló Lewis Hamilton lett a második, míg Fernando Alonso már az első körben hatalmasat bukott. Vessünk egy pillantást a hétvége legjobb képeire, mémjeire, videóira, avagy itt vannak az F1-legek!

F1: amikor bebizonyosodik, valóban kell az a fejvédő

Mint beszámoltunk róla, Fernando Alonso hatalmasat bukott a Belga Nagydíj rajtját követően. A kétszeres világbajnok spanyolnak Nico Hülkenberg ment neki, majd az év végén a sorozattól elbúcsúzó pilóta Charles Leclerc fölött repült a levegőbe.

F1: Vettel már két futamot is nyert Hamiltonnak – ez dönthet a végén?

A Formula–1 2018-as szezonjából eddig lement tizenkét nagydíj nyomán összesen öt alkalommal cserélt helyet egymással az egyéni vb-összetett élén a mezőny két négyszeres világbajnoka, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. A Mercedes és a Ferrari kiválósága így kiegyenlített csatát vív az ötödik sikerért, miközben a gigászi viadal árnyékában rendkívül szoros középmezőny küzd az ezredmásodpercekért – nemcsak a köridőknél, hanem a kerékcseréknél is. A bokszban egyértelmű a Red Bull fölénye, míg a vasárnapokon Marcus Ericsson lépett a legtöbbet előre. A csapaton belüli párharcokban pedig Fernando Alonso és Pierre Gasly dominál leginkább – ezért nem is meglepő, miért látják utóbbit sokan már a „vörös bikák" szerelésében.

F1: a Sauber jövőre becélozta a konstruktőri negyedik helyet

A Sauber nagy előrelépést ért el az utóbbi időszakban, Charles Leclerc többször is bejutott az időmérő harmadik szakaszába, miközben a vasárnapi pontszerzés már inkább cél, mintsem álom. A svájci gárda elnöke, Pascal Picci most emelte is a tétet, 2019-ben már a negyedik helyen szeretne végezni a konstruktőrök bajnokságában.


Kézilabda Eb: Tudta-e?