Ecclestone levelet írt Brezsnyevnek az Orosz Nagydíjról

A hétvégén az Orosz Nagydíjjal folytatódik a Formula–1-es világbajnokság, a mezőnyt az idei versenynaptár második „legifjabb” szereplője, a Szocsi Autodrom fogadja. Noha, mindössze a 4. F1-es GP-t rendezik a Fekete-tenger partján, a verseny megrendezésének történelme mégis közel 35 éves múltra tekint vissza – és akad némi magyar vonatkozása is.

F1: Vettel, Hamilton és másik két nyertes Bahreinből

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton a Bahreini Nagydíjon nyomatékosította csapatával, hogy a világbajnoki címért folyó küzdelemben csak rá számíthat. Bár a Ferrari-pilóta nyert, a Mercedes háromszoros világbajnoka is győztesnek érezheti magát, hiszen szimbolikus győzelmet aratott a pole-ból induló Valtteri Bottas felett. A finn mellett a versenyt jól kezdő, fékhiba miatt kieső Max Verstappen a nap másik nagy vesztese, valamint Carlos Sainz Jr., aki Lance Stroll kilökéséért három rajthelyes büntetést kap az Orosz Nagydíjon.

F1: „Fájdalmas, hogy a Mercedes és a Ferrari más kategória”

Hiába tűnt úgy, hogy idén csökkenhet a különbség a csapatok között, és izgalmasabb csatákat láthatunk, Carlos Sainz Jr., a Toro Rosso versenyzője szerint a topcsapatok még mindig nagyon messze vannak a többiektől.

F1: Sainz négy kiló izmot szedett fel az új autók miatt

Több versenyző szerint is minden idők egyik legnehezebb szezonja előtt állnak a pilóták, ezért mindannyian jóval keményebb és intenzívebb edzésprogrammal készülnek az új kihívásokra, mely alól Carlos Sainz Jr., a Toro Rosso versenyzője sem kivétel.

F1: „Borzasztóan veszélyes volt”; „Rossz minőségű az esőgumi”

Bár a Brazil Nagydíj alatt számos olyan rádióüzenetet vágtak be adásba a biztonsági autós időszakban, hogy versenyezni kellene a safety car mögötti körözgetés helyett, voltak versenyzők, akik szerint rendkívül veszélyes volt a futam az eső és az alkalmatlan esőgumik miatt.

F1: nem éreztek veszélyt, nincs büntetés Räikkönen eseténél

Kimi Räikkönen és Carlos Sainz Jr. is megúszta büntetés nélkül a Brazil Nagydíj 2. szabadedzésén történt kakaskodását – vagyis ami kívülről annak tűnt.

F1: újabb csapat jelentette be, kik lesznek a pilótái 2017-ben

A Toro Rosso az F1-es Amerikai Nagydíj helyszínén bejelentette, hogy meghosszabbította Danyiil Kvjat szerződését, így jövőre is az orosz lesz a spanyol Carlos Sainz Jr. csapattársa.

F1: a Red Bull esőben megverné a Mercedest az időmérőn

Nico Rosberg a Japán Nagydíjon is tart az egy hete Malajziában kettős győzelmet arató Red Bull-istállótól, pedig a pénteki második szabadedzést harmadik helyen záró Kimi Räikkönen szerint a Ferrari is tud fejlődni. A Red Bull párosa szerint elsősorban akkor lesz verhető legalább az egyik Mercedes, ha esni fog a szombaton 8 órakor kezdődő időmérőn.

F1: Hamilton szórakozott, majd magyarázkodott Szuzukában

Lewis Hamiltonnak pénteken magyarázkodnia kellett, mert a Japán Nagydíj hivatalos FIA-sajtótájékoztatóján Fernando Alonsóval nevetgélt, amit az újságírók többsége tiszteletlenségnek tartott.

F1: a Renault mindkét pilótáját lecseréli – sajtóhír

A Renault továbbra sem tett le róla, hogy mindkét idei versenyzőjét lecserélje 2017-re, írja a német Auto Motor und Sport. Kevin Magnussen és Jolyon Palmer helyére az egyik érkező a most a Manornál szereplő Esteban Ocon lehet, míg a másik gépet Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas vagy Carlos Sainz Jr. kaphatja meg.

F1: a pilóták máris utálják az utolsó kanyart Sepangban

A pilóták egyöntetűen visszalépésnek nevezték a Malajziai Nagydíjnak otthont adó sepangi F1-es pálya utolsó kanyarjának átépítését.

Top 10: megsemmisülő Kvjat, bajban is higgadt Räikkönen

Tíz szempont, tíz fokozat. E szerint osztályoztuk a Német Nagydíj időmérőjének egyes szereplőit és vasárnapi kilátásaikat. A saját helyzetét még csak értékelni sem tudó legrosszabbtól kezdünk, hogy eljussunk a tizedik szintre, amelyen az időmérő legjobbja áll.

F1: Button aludt egyet előttem a pályán – Vettel

Bár Daniel Ricciardo úgy érezte, lehet esélye a Mercedesek legyőzésére az időmérőn, ezért kissé csalódott, annak minden bizonnyal örül, hogy a silverstone-i időmérős vereség után visszavágott csapattársának, Max Verstappennek. No meg annak, hogy a Red Bull továbbra is a Ferrari előtt maradt. Sebastian Vettel meggyőződése, hogy ha Jenson Button nem tartja fel, a két Red Bull elé került volna a rajtrácson. De ez sem a Ferrari napja volt.

F1: Carlos Sainz Jr. jövőre is a Toro Rosso pilótája lesz

Carlos Sainz Jr. jövőre is a Formula–1-es Toro Rosso pilótája lesz – jelentette be szerdán az istálló.

F1: egymás után két versenyen büntetik a spanyolt ugyanazért

Egymás után a második versenyen kap öt rajthelyes büntetést váltócsere miatt Carlos Sainz Jr., az F1-es Toro Rosso spanyol pilótája, aki a 15 órakor kezdődő Európai Nagydíjon a 13. helyett a 18. rajtkockából várhatja a rajtjelzést.

F1: váltócsere miatt visszasorolták a spanyolt Kanadában

A Kanadai Nagydíj időmérőjén a célegyenesre fordító kanyarban a „bajnokok falának” csapódó Carlos Sainz Jr. Toro Rossójában váltót cseréltek, ezért a spanyol pilóta öt rajthelyes büntetést kapott a 20 órakor kezdődő futamra.

F1: nagylelkű sportfelügyelők – Sainz megtartotta 6. helyét

A Spanyol Nagydíj egyik hőse Martin Donnelly volt, az egykori F1-es pilóta a barcelonai versenyhétvége sportfelügyelő testületének tagjaként (az amerikai Tim Meyer és a cseh Radovan Novák társaságában) kiváló munkát végzett, nem hozott szigorú büntetéseket, s neki és társainak köszönhetően Carlos Sainz Jr.  megtarthatta hazai pályán megszerzett hatodik helyét.

F1: Verstappen a Red Bullnál – épp ez kellett a sportágnak

Nagy nap lehet az F1-es idény és a sportág szempontjából a Spanyol Nagydíj szombati edzésnapja, hiszen Lewis Hamilton visszatért a mezőny élére, míg a Red Bullnál bemutatkozó Max Verstappen olyan új színt hozott az élmezőnybe, amely már az első időmérő edzésén felkavarta az eddigi állóvizet. A holland érkezésével csapattársa, Daniel Ricciardo is nyert, míg a nap vesztesei közé sorolhatjuk Nico Rosberget (de csak azért, mert így kezdte a szezont), a Ferrari-istállót és Felipe Massát.

F1: Sainz nem tud nyomás alatt tartani – Verstappen

Max Verstappen nem higgadt le az Ausztrál Nagydíjat követően, a Toro Rosso holland pilótája azt is jelezte, hogy mostantól nem érdekli, mit tesz a csapat, és azt is tudja, hogy nem csapattársa, Carlos Sainz Jr. az igazi ellenfele.

F1: Remélem, legközelebb jobban igyekszünk – Verstappen

Az Ausztrál Nagydíj záró szakaszában Max Verstappen gondoskodott az izgalmakról, a Toro Rosso holland pilótája a második bokszkiállásáig a 4-5. helyen haladt, majd csapattársa, Carlos Sainz Jr. mögé szorulva küszködött, és a rádión panaszkodott.


Kézilabda Eb: Tudta-e?