F1: „Ez volt a terv egész hétvégén” – Sainz Leclerc segítéséről

Charles Leclerc indulhat a pole pozícióból a Formula–1-es Francia Nagydíjon. A Ferrari versenyzői kissé összejátszottak a Q3-ban, hogy elhappolják a rajtelsőséget Max Verstappen elől, aki elárulta, a tapadáshiány sem javított az esélyein az időmérőn. Lewis Hamilton szerint gyönyörűen sikerült az utolsó köre a kvalifikáció harmadik szakaszában, míg Sergio Pérez örül az előrelépésnek, amelyet sikerült elérnie az egyik legnehezebb versenyhétvégéjén.

F1: Sainz újabb büntetéseket kapott, Magnussent is hátrasorolták

Nem indul jól a Francia Nagydíj versenyhétvégjére a Ferrari-erőforrást használó versenyzők számára. Immár biztossá vált, hogy Carlos Sainz Jr. csak a mezőny végéről vághat neki a futamnak Le Castellet-ben, ám a spanyolhoz Kevin Magnussen is csatlakozik a rajtrács utolsó sorában.

F1: Hátrébb vagyunk, mint arra előzetesen számítottunk – Hamilton

Carlos Sainz Jr. volt a Formula–1-es Francia Nagydíj péntekjének leggyorsabbja, azonban az már az első edzés ideje alatt világossá vált, hogy tízhelyes rajtbüntetést kap motorelemcsere okán. A spanyol tudja, hiába a jó egykörös tempó, a versenyre kell összpontosítania, s hozzá hasonlóan csapattársa, Charles Leclerc is úgy véli, a hosszabb etapokon kell javulniuk. Max Verstappen a megfelelő egyensúlyt nem találta meg, míg Lewis Hamilton úgy érzi, a leszorítóerő hiányzik.

F1: a Mercedes meglepetést okoz Franciaországban?

Egy szabad hétvége után folytatódik a 2022-es Formula–1-es világbajnokság, a tizenkettedik állomás Le Castellet, ahol a 62. Francia Nagydíjat rendezik meg. Noha Charles Leclerc megtörte a nyeretlen szériáját, hátránya továbbra is tetemes a vb-éllovas Max Verstappen mögött, így fontos lenne, hogy némileg csökkenteni tudja a lemaradását nem sokkal a nyári szünet előtt. Az első hely sorsába ugyanakkor nem kizárt, hogy ezúttal a Mercedes is beleszólhat, amelynél Lewis Hamilton fontos mérföldkőhöz ér a hétvégén.

F1: Hamilton átadja a trükköket, a több pont nagyobb hajót hoz a Haasnak

Charles Leclerc nyerte meg a Formula–1-es Osztrák Nagydíjat. A Ferrari számára a kettős győzelem is összejöhetett volna, ám Carlos Sainz Jr. autója a futam hajrájában kigyulladt, és a károk természetesen az istálló költségvetésének sem tesznek jót. A Mercedesnél sikerült reprodukálni egy két évvel ezelőtti manővert, vajon Lewis Hamilton tanította meg George Russellnek hogyan kell kilökni a Red Bullokat? A Haasnak a silverstone-i futam előtt sokáig nem jött össze a pontszerzés, ám a Spielbergben megszerzett egységekkel egymás után kétszer nem távozik üres kézzel az amerikai csapat. Íme, az F1-legek az Osztrák Nagydíjról!

F1: kárpótlásban reménykedik Hamilton, akinek hibáját Horner idézte fel

Charles Leclerc győzelmével ért véget a Formula–1-es Osztrák Nagydíj. Bár a futam hajrájában igen nehéz dolga volt a technikai problémával szembesülő monacóinak, összejött a győzelem, amire szerinte már hatalmas szüksége volt. A csapattársa nem úszta meg a kiesést, Carlos Sainz Jr. utóbb elárulta, semmi jele sem volt annak, hogy gondjai adódtak a motorral. Max Verstappen végső soron a második helynek is örül, míg Lewis Hamilton reméli, jóvá tette mercedeses kollégáinak a pénteki hibáját. A hétszeres világbajnok két évvel ezelőtti botlását Christian Horner idézte fel Sergio Pérez és George Russell első körös incidense láttán.

F1: „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ugyanazt csináljuk, mint ma”

Magabiztos győzelmet aratott Max Verstappen a Formula–1-es Osztrák Nagydíj sprintfutamán, így a címvédő rajtolhat a pole pozícióból a Red Bull hazai pályáján. Verstappen úgy véli, vasárnap nehezebb dolga lesz a Ferrari ellen, míg Charles Leclerc-t aggasztja, ahogyan a csapata állt a csapattársa elleni versenyzéshez. George Russell annyira unatkozott a szombati futam alatt, hogy a pálya menti kivetítőkön nézte a többiek csatáit, ám Mick Schumachernek bőven volt dolga a spielbergi sprinten...

F1: Hihetetlenül nagyot csalódtam magamban – Hamilton

Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Osztrák Nagydíj időmérőjén, és magabiztosan készül a sprintre, valamint a futamra is, hiszen az RB18-as erősségét inkább a versenytempó jelenti. A második rajtkockát kisajátító Charles Leclerc eközben csak problémamentes folytatásban bízik, míg a csapattárs, Carlos Sainz Jr. tudja, hol ment el az elsőség a számára. Az autóját az utolsó szakaszban összetörő Lewis Hamilton nagyot csalódott magában.

F1: a Red Bull hazai pályáján törik meg Leclerc pechszériája?

Nincs megállás, szünet nélkül folytatódik a 2022-es Formula–1-es bajnokság, a tizenegyedik állomás Spielberg, ahol a 35. Osztrák Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Max Verstappen sok pontot is bukhatott volna múlt héten, ám a Ferrari taktikája megint Charles Leclerc számára jött ki szerencsétlenül, így a holland előnye mindössze 6 ponttal csökkent. Noha a Red Bull készül hazai versenyre, a pálya a Ferrarinak kedvezhet, már csak az a kérdés, megtörik-e a monacói rossz szériája. 

F1: Sainz az új sztár, Leclerc dühös, Hamilton oroszlán – nemzetközi sajtóvisszhang

A nemzetközi sajtó elsősorban a Ferrari „új sztárjának”, Carlos Sainznak az első Formula–1-es sikeréről írt a vasárnapi Brit Nagydíj másnapján, kiemelve a kínai Csou Kuan-jü horrorisztikus balesetét, Lewis Hamilton küzdőszellemét, valamint Sainz csapattársának, a stratégiai döntés nyomán a dobogóról lemaradt Charles Leclerc-nek a dühét – írja az MTI.

F1: Hamilton beszólt Verstappennek, Binotto elmagyarázta a döntésüket

Kaotikus futamot hozott a Formula–1-es Brit Nagydíj, amelyen láthattunk horrorbalesetet, egy újabb rossz Ferrari-döntést, majd Carlos Sainz Jr. első futamgyőzelmét. A spanyol versenyző megkönnyebbülve érzi magát, miután F1-es pályafutása során először ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, ám a diadal Charles Leclerc-é is lehetett volna. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elmagyarázta, miért döntöttük úgy, hogy csak Sainzot hívják ki újabb kerékcserére a futam hajrájában, míg az is kiderült, mi hátráltatta a győzelemre egy ideig szintén esélyes Max Verstappent Silverstone-ban. A címvédőnek egyébként Lewis Hamilton kissé odaszúrt a futamot követően, s üzent a nagy balesetet szenvedő Csou Kuan-jü és Alexander Albon is.

F1: Nem érdemeltem volna meg a pole-t – Leclerc

Carlos Sainz Jr. szerezte meg az első rajtkockát a Formula–1-es Brit Nagydíj esős időmérőjén. A spanyolt igencsak meglepte pályafutása első pole-sikere, és egyáltalán nem érezte különlegesnek a gyors körét. A másodikként végző Max Verstappen elégedett a második helyével, és tudja, a Red Bull nagyon erős lehet versenytávon, míg Charles Leclerc tiszta futamban bízik.

F1: Leclerc motorgondok miatt maradt le; a Mercedes optimista

Carlos Sainz Jr. zárt az élen a Formula–1-es Brit Nagydíj egyetlen értékelhető szabadedzésén, hiszen az elsőn a felemás időjárás okán a mezőny fele mért kört sem teljesített. A spanyol összességében elégedett volt a Ferrarival, nem úgy, mint a több gonddal is küzdő és végül ötödikként végző Charles Leclerc, aki végre problémamentes napra vágyik. Noha Lewis Hamilton ezúttal is panaszkodott a pattogásra, úgy érzi, sikerült javulniuk, míg Max Verstappent egyáltalán nem lepte meg a Scuderia gyorsasága, szerinte versenyben vannak.

F1: a Ferrari visszavágna, a Mercedes nyerne Silverstone-ban

Egy szabad hétvége után folytatódik a 2022-es Formula–1-es világbajnokság, a tizedik állomás Silverstone, ahol a 73. Brit Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Max Verstappen előnye már csaknem két futamgyőzelemnyi a továbbra is a harmadik helyen álló Charles Leclerc előtt, a monacóinak így égető szüksége lenne rá, hogy minél gyorsabban elkezdje csökkenteni a hátrányát. A két élcsapat csatájába ugyanakkor az újabb fejlesztési csomaggal készülő Mercedes, illetve az időjárás is beleszólhat, így mindenképpen izgalmas versenyre van kilátás.

F1: Leclerc-nek a rajtrács vége, Péreznek a Jurassic Park volt új terep

Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Kanadai Nagydíjon. A Red Bull versenyzője korábbi csapattársával, Carlos Sainz Jr.-ral volt versenyben a diadalért a 150. futamukon. Az osztrák istálló hétvégéje azonban közel sem alakult tökéletesen, hiszen Sergio Pérez az időmérőn összetörte az autóját – és gyalog, a fák között kellett visszatérnie a paddockba –, a futamon meg hamar kiesett. Fernando Alonso számára nagyszerűen alakult a szombati nap, amelyen tíz év után ismét az első sorba kvalifikálta magát. Mick Schumacher lett az új (még williamses) George Russell, akinek még mindig nem jött össze az első pontszerzés. Íme, az F1-legek a Kanadai GP-ről!

F1: Jelenleg nem mi vagyunk a leggyorsabbak – Verstappen

Max Verstappen nyerte meg a Formula–1-es Kanadai Nagydíjat, aminek köszönhetően tovább növelte előnyét a világbajnoki összetettben a riválisaival szemben. A címvédő ennek ellenére nem bízza el magát, hiszen tudja, hosszú még az idény, és úgy véli, jelenleg nem a Red Bullé a leggyorsabb autó. Carlos Sainz Jr.-nak tovább kell várni első győzelmére a királykategóriában, pedig talán más gumikon meglehetett volna a diadal már Montrealban is. A gumikkal kapcsolatos tényezők, egész pontosan egy elrontott kerékcsere sokba került Charles Leclerc-nek is, míg Lewis Hamiltonnak reményt ad a kanadai futam végeredménye.

F1: Leclerc a csapatot hibáztatja; a Ferrari óvást nyújtott be a Red Bull ellen

Sergio Pérez aratott győzelmet a Formula–1-es Monacói Nagydíj kaotikus versenyén, amivel valóra vált az egyik álma. A másodikként befutó Carlos Sainz Jr. érthetően csalódott volt az elszalasztott lehetőség okán, míg Max Verstappen elégedetten nyilatkozott a harmadik helye után. Nem úgy, mint a negyedikként befutó Charles Leclerc, aki a csapatára neheztelt az újabb elvesztett pontok miatt. A monacói úgy érzi, túl sok hibát követtek el vasárnap, míg a Ferrari igyekezett menteni a menthetőt, és óvást nyújtott be a Red Bull ellen.

F1: „A győzelem a cél” – Russell bízik a monacói esőben

Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Monacói Nagydíj időmérőjén. A monacói természetesen nagyon örült az eredménynek, és bízik benne, hogy ezúttal összejön a győzelem. A másodikként záró Carlos Sainz Jr. sajnálja az elszalasztott lehetőséget, míg az utolsó gyors körén falba szálló Sergio Pérez szerint jobb munkát is végezhettek volna szombaton. A vb-éllovas Max Verstappen nem elégedett a negyedik hellyel, a hatodik rajtkockát megszerző George Russell pedig bízik az esőben, és a győzelmet célozza meg vasárnap.

F1: „Olyan, mintha hullámvasúton ülnénk, és földrengés érné az autót”

Charles Leclerc elsőségével ért véget mindkét szabadedzés pénteken Monacóban. A versenyzők a megszokottnál több időt töltöttek a pályán a versenyhétvége kezdetén, ami nem meglepő, főleg azok után, hogy mindannyian azt emelték ki, mennyire más az idei autókkal ezen a pályán.

F1: a Mercedes örül, a Ferrari nem elégedett Spanyolországban

Charles Leclerc zárt az élen a Formula–1-es Spanyol Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén. A monacói az egykörös tempóval elégedett, ugyanakkor rámutatott, hogy a hosszú etapokon, valamint a gumikopáson még dolgozniuk kell. Hozzá hasonlóan a Mercedes párosa is kiemelte, hogy az abroncsok játszhatják a főszerepet, de a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton azt is elhintette, hogy a folytatásban még ennél is jobb helyzetbe kerülhetnek. 


Kézilabda Eb: Tudta-e?