Videó: a TikTok-sztár ott segít, ahol tud – ezúttal Carlos Sainzot oktatta

A Formula–1-es Ferrari spanyol versenyzőjének, Carlos Sainz Jr.-nak igencsak meggyűlt a baja azzal, hogyan is szálljon be az autójába, ám hatalmas szerencséjére éppen ott volt Khabane Lame szenegáli származású olasz TikTok-sztár, aki megmutatta neki a helyes technikát.

F1: Hamiltonnak jólesett a kifütyülés, de Bottas felszólalt ellene

Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a 36. Magyar Nagydíj időmérőjén. A Mercedes versenyzőjét azonban kifütyülték az interjúk alatt – ennek főként ahhoz volt köze, hogy feltartotta a Red Bull versenyzőit a Q3 végén. Hamiltont nem különösebben hatotta meg a szurkolók viselkedése, ám a csapattársa, Valtteri Bottas szerint sokaknak magukba kellene nézniük a sportszerűtlen viselkedésük miatt. Christian Horner is kommentálta Hamilton trükkjét, míg Carlos Sainz Jr. elmondta, mi vezetett a balesetéhez a kvalifikáció második szakaszában.

F1: mégsem rajtolhat a top tízből Russell a Brit Nagydíjon

A sportfelügyelők három rajthelyes büntetéssel sújtották George Russellt, amiért szabálytalan volt Carlos Sainz Jr.-ral szemben a silverstone-i sprintkvalifikáció első körében. Russell így csak a 12. pozícióból vághat neki a Brit Nagydíjnak.

F1: Bottast és másokat is vizsgáltak – módosul a rajtsorrend

Három rajthelyes büntetéssel sújtották Sebastian Vettelt, amiért az Osztrák Nagydíj időmérőjének második szakaszában feltartotta Fernando Alonsót. Valtteri Bottast és Carlos Sainzot más okból idéztek be a sportfelügyelők a kvalifikáció után, ám őket nem sorolták hátra a rajtrácson.

F1: Hamilton feltartotta Sainzot – a Ferrari a Mercedes segítségét kérte

A Formula–1-es Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz Jr. jó úton haladt afelé, hogy utolérje a mclarenes Lando Norrist, azonban a gumijaival küszködő Lewis Hamilton meghiúsította a tervét.

F1: Leclerc világbajnokok trükkjét vetette be, majd a kieséseit is felülmúlta

Max Verstappen győzelmével ért véget a Monacói Nagydíj, a hétvége egyik nagy vesztese viszont mindenképp Charles Leclerc, aki a pole pozícióból vághatott volna neki a hazai versenyének, amelyen végül azonban nem tudott részt venni. Lewis Hamilton sem pályafutása egyik legerősebb hétvégéjén van túl, ráadásul már nem ő áll a világbajnoki pontverseny élén. A Mercedes versenyzője igen dühös volt a csapatára, amiért egy rosszul végződő stratégiával állt elő, míg hírességekből a mostani helyzetben sem volt hiány Monte-Carlóban. Íme, az F1-legek a Monacói GP-ről!

F1: „A tettek mindig többet mondanak a szavaknál” – Verstappen Hamiltonnak

Miután Charles Leclerc nem tudott elrajtolni a Monacói Nagydíjon, Max Verstappen magabiztos győzelmet aratott a Formula–1-es pályafutása során először a hercegségben. A Red Bull-pilóta a sikere kapcsán válaszolt Lewis Hamiltonnak, aki korábban arra célzott, Verstappennek még bizonyítania kell ellene. A hétszeres világbajnok szerint egyébként a Mercedes teljes csapata leszerepelt Monacóban, nála viszont jóval boldogabb volt Lando Norris, aki alig jutott szóhoz, miután harmadikként látta meg a kockás zászlót. Íme, a főszereplők nyilatkozata a Monacói GP-t követően!

F1: Egyetlen kanyarban sem vagyok lassabb Leclerc-nél – Sainz

A Formula–1-es Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz Jr. úgy érzi, már csak idő kérdése, hogy egy szinten legyen az időmérő-specialista csapattársával, Charles Leclerc-rel.

F1: A személyes tragédiák megerősítették Leclerc-t – Sainz

A Formula–1-es Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz Jr. felidézte pályafutása egyik legfontosabb időszakát, illetve mesélt az első és a jelenlegi csapattársáról, Max Verstappenről és Charles Leclerc-ről, illetve a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonról is. 

F1: Miért változtattak a szabályon? – a pilóták következetességet várnak

Több jelenlegi Formula–1-es versenyző megosztotta a véleményét a múlt hétvégi Bahreini Nagydíj sokat vitatott négyes kanyarjáról, mely sorsdöntőnek bizonyult a győzelemért küzdő Lewis Hamilton és Max Verstappen párharcában.

F1: piros és zöld – új külsőt kapott a Ferrari 2021-es gépe – képek

A Formula–1-es Ferrari szerdán mutatta be a 2021-es autóját, az SF21-est. A Mattia Binotto vezette maranellóiak versenygépeit Charles Leclerc és a McLarentől érkező Carlos Sainz Jr. kormányozza az idén. 

F1: online „tartott" csapatbemutatót a Ferrari

Közel két héttel az autóbemutatója előtt, péntekre ígért egy csapatbemutatót a Ferrari, amelyet egy, a hivatalos honlapján közzétett videóval ejtettek meg a maranellói istállónál.

F1: Leclerc nem akar tanácsokat adni Sainznak

A Formula–1-es Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc nem kívánja tanácsokkal ellátni új csapattársát, Carlos Sainz Jr.-t, szerinte a spanyol nagyon jól tudja, mit csinál.

F1: Vettel túl az üléspróbán; Sainz másfél napot tesztelt a Ferrarival

A négyszeres Formula–1-es világbajnok Sebastian Vettel teljesítette az üléspróbát az Aston Martinnál, míg a Ferrarihoz az ő helyére érkező Carlos Sainz Jr. másfél napon keresztül tesztelhetett a maranellóiak 2018-as autójával Fioranóban.

F1: Vettel az Aston Martinnál járt; Sainz Ferrarival száguld – videók

A négyszeres Formula–1-es világbajnok Sebastian Vettel gyárlátogatáson járt új csapatánál, az Aston Martinnál, míg a Ferrarihoz a helyére érkező Carlos Sainz Jr. szerdán először vezethette az autót a fioranói teszten.

F1: a Ferrari megkezdte a téli felkészülést – Alesi fia először bevetésen

A Formula–1-es Ferrari Fioranóban teljesít privát tesztet, melynek keretein belül hét versenyző, köztük Giuliano Alesi, Mick Schumacher és Carlos Sainz Jr. is lehetőséget kap a héten.

F1: Sainz és Leclerc jövő héten tesztel a Ferrarival

A Ferrari jövő héten tesztlehetőséget biztosít új versenyzőjének, Carlos Sainz Jr.-nak, és a hírek szerint a koronavírust a múlt héten elkapó Charles Leclerc is volán mögé ülhet Fioranóban. 

F1: Ricciardo nem lesz tizedekkel gyorsabb Sainznál – Norris

A Formula–1-es McLaren brit versenyzője, Lando Norris nem tart Daniel Ricciardo érkezésétől. A pilóta elmondása szerint Carlos Sainz Jr. is nagyon magas szintet képviselt, így inkább izgatottan várja, hogy az ausztráltól is tanulhasson.

F1: Leclerc és Sainz szabadon harcolhat egymással – Binotto

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto megerősítette, hogy Charles Leclerc és a csapathoz érkező Carlos Sainz Jr. egyenlő bánásmódban részesül, és szabadon versenyezhet egymással a pályán, továbbá beszélt a kilátásaikról is a 2021-es idény előtt. 

F1: „Vigyázzatok rá” – megható üzenetet küldött a McLaren a Ferrarinak

A McLaren megható videóban búcsúztatta a Maranellóba távozó Carlos Sainz Jr.-t, és olaszul üzent nagy riválisának, a Ferrarinak.