Puskás Akadémia: „Az egyik szemem sír, a másik nevet” – Kiss Tamás a hollandiai idényéről

Két gólt szerzett a Puskás Akadémia első felkészülési mérkőzésén a Hollandiából visszatérő Kiss Tamás.

Légiósok: Kiss Tamásék fájó vereséget szenvedtek az Ajaxtól

Kiss Tamás csapata, a Cambuur felállt kétgólos hátrányból, de végül 3–2-es vereséget szenvedett az Ajaxtól a holland labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 26. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén.

Kiss Tamást Hollandiában is megtapsolták a varsói gólpassza után

Kiss Tamás a novemberi vb-selejtezőkön debütált a válogatottban, San Marino ellen játszott először, a lengyelek ellen pedig nem sokkal a becserélése után gólpasszt is adott. Az SC Cambuur szélsőjét klubtársai is megtapsolták a sikeres bemutatkozást követően, de miután az előző négy bajnokin nem játszott csapatában, tisztában van vele, fejlődnie kell, hogy hosszabb távon is a holland élvonalban tudjon maradni.

U21: Kiss Tamásnak fekszik a holland bajnokság, jól fogadták a Cambuurnál

Kiss Tamást a nyáron adta kölcsönbe a Puskás Akadémia a holland első osztályú bajnokság újoncának, és a 20 éves csatár gyorsan beilleszkedett a Cambuur csapatába. Az U21-es válogatott lengyelek elleni, 2–2-re végződő Eb-selejtezője után beszélt az NSO Tv-nek arról, hogyan fogadták a klubnál, és mennyire fekszik neki a holland bajnokság. Emellett természetesen arról is szót ejtettünk, milyen jól szállt be a hajrában csereként a lengyelek elleni mérkőzésbe.

Hollandia: az Ajax kilenc gólt vágott Kiss Tamás csapatának

Az Ajax 9–0-ra nyert hazai pályán a Cambuur ellen a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 5. fordulójának szombati játéknapján. A vendégek magyar támadója, Kiss Tamás a 67. percben lépett pályára. 

Légiósok: Kiss Tamás belőtte első gólját a holland élvonalban

Kiss Tamás megszerezte első gólját a holland labdarúgó-bajnokság élvonalában (Eredivisie); a fiatal magyar játékos csapata, a Cambuur 5–2-re verte a Go Ahead Eagles legénységét a szombat esti mérkőzésen.

Légiósok: Kiss Tamás a PSV ellen mutatkozott be a holland élvonalban

Korábban beszámoltunk róla, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia kölcsönadta 20 éves szélsőjét, Kiss Tamást a holland élvonalban szereplő SC Cambuurnak. A fiatal magyar támadó szombaton be is mutatkozott az Eredivisie-ben, a PSV Eindhoven ellen.

Hollandia: a bíróság elutasította a két feljutójelölt követelését

Egy holland bíróság elutasította két második ligás labdarúgóklub követelését, amelyek feljutó helyen álltak a bajnokság leállításakor.

Eredivisie: Popovics-féle forgatókönyv lehet az osztályozón

A holland bajnokság osztályozójában a Cambuur a De Graafschapot fogadja. A mérkőzés érdekessége, hogy Henk de Jong, a vendégek vezetőedzője a következő idénytől a jelenlegi ellenfél kispadján ül. A média a csapat korábbi magyar edzőjéhez, Popovics Sándorhoz hasonlítja a holland trénert, aki nem lopta be magát a szurkolók szívébe: a lelátóról nézte a meccset, miután aláírt az ellenfélhez.

Holland Kupa: húsz éve nem történt ilyen az Ajaxszal

A másodosztályú Cambuur 2–1-re nyert hazai pályán az Ajax labdarúgócsapata ellen a Holland Kupa nyolcaddöntőjében, ezzel továbbjutott.

Haladás: holland középpályással erősítenek a szombathelyiek

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból (Eredivisie) kieső Cambuur a hivatalos honlapján jelentette be, hogy középpályása, Sjoerd Overgoor az NB I-ben szereplő Haladásban folytatja pályafutását.

Hollandia: Otigbáék idegenbeli kupagyőzelme

A Heerenveen minimális különbséggel (1–0) nyert a NAC Breda vendégeként a labdarúgó Holland Kupa második fordulójában, és kiharcolta a továbbjutást a következő körbe. A vendégek nigériai-magyar légiósa, Otigba Kenneth kezdőként végigjátszott a mérkőzést. A győztes találat a 83. percben született.

Eredivisie: kilenc tétmeccs után nyert ismét Babos csapata

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 24. fordulójának nyitó mérkőzésén Babos Gábor együttese, az NAC Breda hazai pályán 2–1-re legyőzte a 92. percben szépítő Cambuurt.

Eredivisie: megtorpant a PSV, Meleg megszerezte első gólját

Az éllovas PSV döntetlent játszott a Groningen vendégeként, míg a Twente Luc Castaignos duplájával fordított és nyert Zwolléban a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 13. fordulójának vasárnapi játéknapján. Egy kisebb hullámvölgy után újra nyert a szezont remekül kezdő Cambuur.

Eredivisie: megkergették az edzőt, majd távoznia kellett

Le kellett mondania a Cambuur vezetőedzői posztjáról Dwight Lodewegesnek, akiről hétfőn jelentette be a rivális Heerenveen, hogy a nyártól vele pótolja a távozó Marco van Bastent – klubja szurkolói ugyanis nehezen viselték a híreket, és a kedd délelőtti edzésen megkergették a szakembert.

Videó: blama - holland kapusok óriási potya góljai

Óriási potya gólok tarkították a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulóját. Leonard Nienhuis, a Cambuur kapusa az RKC Waalwijk, míg Piet Velthuizen, a Vitesse hálóőre a PSV ellen hibázott hatalmasat. Íme!  

Videó: pályaszéli „jakuzziban” ünnepelték a győzelmet Bodorék

A holland labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában a NAC Breda 1–0-ra legyőzte a Cambuurt. A kapus Babos Gábor nem kapott szerepet, de Bodor Boldizsár végigjátszotta a találkozót, amelynek végén a játékosok egy pálya szélén levő medencében ünnepeltek. Bodor 27-es mezszámmal látható a felvételen.

Eredivisie: a ráadásban szerzett góllal nyert az Ajax

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnapi játéknapján az Ajax a 92. percben szerezte meg a győztes találatot (2–1) a Cambuur otthonában.


Kézilabda Eb: Tudta-e?