NFL: „megváltás” Staffordnak, Brady befejezte – topsztorik az idényből

Az ötvenhatodik Super Bowl hetébe léptünk, de mielőtt még minden figyelem a döntőre szegeződne, felidézzük a 2021–2022-es NFL-idény legérdekesebb, legemlékezetesebb történeteit.

NFL: OBJ újjászülethet; ennyi volt a Darnold-éra, ismét Newtoné Karolina?

A tengerentúli profi amerikai futball-liga (NFL) 9. fordulójában az Indianapolis Colts Carson Wentz vezérletével simán verte a New York Jetset. A tavaly botrányosan szereplő irányító úgy tűnik, visszatalált régi formájához, a labdára pedig sokkal jobban vigyáz, mint tette azt 2020-ban. A Carolina Panthersnél szerződtették a korábbi MVP-t, Cam Newtont. A Denver Broncos úgy megégette a Dallas Cowboyst, mint Brady húsz éve a Coltsot.

NFL: a Patriots kitette a korábbi MVP-irányítót – hivatalos

Az NFL-ben szereplő New England Patriots kitette a csapatból a korábbi MVP-irányítót, Cam Newtont – olvasható az nfl.com oldalán.

NFL: a Patriots újabb szerződést adott a korábbi MVP-irányítónak – hivatalos

Az NFL-ben szereplő New England Patriots újabb egyéves szerződést kötött a korábbi MVP-vel, Cam Newtonnal.

NFL: Brady az új TD-király, a Falcons bénázása nem ismer határt

Új csúcstartót hozott az NFL 7. fordulója, az alapszakasz történetében először vezeti a TD-passzok listáját a hatszoros Super Bowl-győztes Tom Brady. A Patriots jelenlegi irányítója is mérföldkőhöz ért, bár nem túl dicső meccsen. Baker Mayfield pocsék kezdés után klubrekordot javított, az Atlanta Falcons bénázására pedig már tényleg nincsenek szavak.

NFL: Newton akkor is pályára léphet, ha pozitív tesztet produkál – sajtóhír

Egybehangzó sajtóértesülések szerint Cam Newton, az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New Engalnd Patriots irányítója vasárnap akkor is pályára léphet csapata alapszakasz mérkőzésén a Denver Broncos ellen, ha addig újabb pozitív koronavírus-tesztet produkál, ugyanis több mint tíz napja tünetmentes.

NFL: Mahomes 8/8, Aaron Rodgers közeledik a top 10-hez

A tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2020-as idényében sem szakadt meg Patrick Mahomes hibátlan sorozata, Aaron Rodgers közeledik a top 10-hez, a Dallas még mindig nem jó a szoros meccseken, nem úgy Stephen Gostkowski a meccsdöntő szituációban. Vadonatúj érzés New Englandben, míg a Buccaneers még nem állt össze.

NFL: tiltott videózás – a liga ismét megbüntette a Patset

Az NFL szabályszegésért megbüntette a hatszoros bajnok New England Patriotsot, amely közben szerződtette Cam Newtont.

NFL: a Panthers elküldte a liga korábbi legértékesebb játékosát

A profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Carolina Panthers kedden elküldte Cam Newtont.

NFL: Drew Brees további két évig marad New Orleansban

További két évvel meghosszabbította szerződését Drew Brees, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő New Orleans Saints irányítója. A 41 éves klasszis 50 millió dollárral gazdagodik majd az új megállapodás értelmében.

NFL: egy MVP sérültlistán, egy másik újra a kezdőcsapatban

A Carolina Panthers sérültlistára tette Cam Newtont, így eldőlt, hogy az irányító ebben az idényben nem lép többet pályára.

NFL: „Ez kihívás” – szexmentes hónap a Panthers sztárjának

Március hónap a katolikus naptárban böjtmás hava, s bár nem éppen ezért, de Cam Newton is nagy fogadalmat tett: megtartóztatja magát a testi örömöktől.

NFL: Brady a legidősebb passzkirály; Rivers: 50 000 – rajtol a rájátszás!

Véget ért a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakasza, sőt, szombat este már kezdődik a rájátszás. A záró fordulót követően Tom Brady lett a legidősebb passzkirály a liga történetében, Russell Wilson nagyszerű rekordja és a Chargers feltámadása viszont nem ért playoffot. Philip Rivers ennek ellenére két fontos mérföldkövet is elért, de fontos határhoz érkezett Cam Newton, Joe Flacco, Frank Gore vagy éppen Marshawn Lynch is. Persze a rájátszás eseményeire is tippelgettünk egy kicsit...

Forbes: ők voltak a legjobban kereső sportolók 2016-ban

A Forbes magazin legújabb beszámolója szerint a 2016-os év legjobban kereső sportolója Cristiano Ronaldo volt. A második helyen Lionel Messi végzett, de a top húszban nincs több labdarúgó.

Videó: a sztár szabályt szegett, az edző a busznál büntette

A Carolina Panthers amerikaifutball-csapata kiütéses, 40–7-es vereséget szenvedett a Seattle Seahawks otthonában az alapszakasz 13. fordulójában. A mérkőzés érdekessége volt, hogy az előző szezonban Super Bowlt játszó Panthers sztárirányítója, Cam Newton csak a kispadon kezdett. Állítólag azért, mert megszegte az előírásokat.

Kép: az NFL-sztár 300 ezres „sajtcipőjén” röhög egész Amerika

Cam Newtonnak, az NFL-ben szereplő Carolina Panthers irányítójának nem ez lesz a kedvenc idénye, ugyanis látványosan szenved mostanában a pályán. A szezonban 8 touchdown-passznál és 6 interceptionnél járó játékost most nem az NFL-ben mutatott teljesítménye, hanem a cipője miatt szedték darabokra.

Videó: a futball vége, meccs közben gyakorolta a gólörömöt

Cam Newton, Paul Pogba, Romelu Lukaku – a futballvilág állandó szereplője lesz lassan a „Dab”, a táncmozdulat, melyből gólöröm lett az utóbbi időben. Olyat viszont még nem láttunk, hogy valaki a meccs közben gyakorolja a gólörömét. Egészen eddig. Egy dél-afrikai ifimeccsen most erre is sor került…

Top 100: CR és Messi is a dobogón, Bolt a 15., Phelps a 46.

Az ESPN összegyűjtötte a 100 leghíresebb sportoló listáját, amelyet a sportelemző-igazgató Ben Alamar állított össze. A sorrendet felállító képlet tartalmazza a sportolók fizetését, a közösségi médiában betöltött szerepét és a Google-kereséseket is.

NFL: P. Manning Elwayt másolva lett az első 200-as; 1/2>1/1!

Az 50. Super Bowllal véget ért a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015–2016-os idénye. A Red Zone ezúttal Super Bowl-különkiadással jelentkezik, a statisztikák, mémek és jelenetek mellett pedig a kiértékelések ideje is eljött.

NFL: „Életünk meccse volt, szívás, hogy a pöcök rossz oldalán”

Peyton Manning még nem akar a visszavonulásról beszélni, időt kért, vannak fontosabb teendői is, mint például második Super Bowl-győzelmének megünneplése. A meccs legjobbjának megválasztott Von Miller legszívesebben széttördelné a trófeáját és elosztaná társai között, míg Gary Kubiak vezetőedző Manninget dicsérte, mert visszafogta magát, és engedte, hogy a társai eljuttassák a győzelemig. Cam Newton szerint a Denver nem volt jobb a Carolinánál, Josh Norman pedig a játékvezetőkre fogta a végeredményt.


Kézilabda Eb: Tudta-e?