-->
NHL: így kell háromgólos hátrányból három góllal nyerni

Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) Nyugati főcsoport-negyeddöntőjének hatodik mérkőzésén a Calgary Flames hazai pályán 0–3-as hátrányból felállva 7–4-re legyőzte a Vancouver Canucksot, ezzel 4–2-es összesítéssel továbbjutott – akárcsak a Chicago Blackhawks, amely a Nashville Predators együttesét búcsúztatta. A Detroit Red Wings egy győzelemre a konferencia-elődöntőtől, míg a Washington Capitals és a New York Islanders párharcában hetedik meccs következik.

NHL: a Montreal egy lépésre az Ottawa kisöprésétől

Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának első körében elsőként a Montreal Canadiens jutott el három győzelemig. A Habs hosszabbítás után 2–1-re nyert az Ottawa Senators otthonában, így 3–0-ra vezet a párharcban. Előnybe került összesítésben a New York Islanders, a Chicago Blackhawks és a Calgary Flames is.

NHL: 4/3 - idegenbeli sikerek a rájátszás első meccsein

Elkezdődött az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszása, melyben izgalmakban ezúttal sem volt hiány. Egyedül a New York Islanders nyert könnyedén, de a másik három párharcban is meg kellett izzadniuk a győztes csapatoknak az előny megszerzéséért. A Nashville kétszeri hosszabbításban gyűrte le a Chicagót, míg a két kanadai párharcban is csak egy-egy gól döntött a felek között.

NHL: a címvédő Los Angeles lemaradt a rájátszásról

A címvédő Los Angeles Kings 3–1-es vereséget szenvedett Calgaryban az NHL legutóbbi játéknapján, ezzel biztossá vált, hogy nem kerül be a rájátszásba. A legutóbbi a kanadai csapatok nagy napja volt, a Flames mellett a Coloradótól szétlövésben vereséget szenvedő Winnipeg is bejutott a playoffba, míg a New York Rangerst idegenben lenullázó Ottawa a saját kezébe vette a sorsát: pontot kell szereznie az utolsó meccsén, hogy ott lehessen a rájátszásban.

NHL: az Ottawa és a Calgary feltámadt, az Anaheim nem

Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Pittsburgh Penguins idegenben 5–2-re legyőzte a legutóbbi négy mérkőzését megnyerő Anaheim Ducks együttesét. A Calgary Flames a Detroit Red Wingset, az Ottawa Senators a Buffalo Sabrest verte meg kétgólos hátrányból felállva. A Columbus Blue Jackets a New Jersey Devils otthonában vetett véget hétmeccses nyeretlenségi sorozatának.

Videó: focikapusként vetődött a korongra, hatalmasat hárított

Karri Ramo, a Calgary jégkorongcsapatának kapusa nem mindennapi módon hárított a Calgary Flames–New York Rangers (0–1) mérkőzésen. Labdarúgókapusokhoz hasonlóan, a hokisportban kevésbé népszerű módon vetődött a korongra. Íme!

NHL: Malkin góllal tért vissza; kikapott a Sharks és a Bruins

Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Pittsburgh Penguins idegenben 2–0-ra legyőzte a Nyugati főcsoportban sereghajtó Edmonton Oilers gárdáját. A Pingvinek első gólját a kisebb sérüléséből felépülő Jevgenyij Malkin szerezte. A New York Rangers egy góllal győzte le a Boston Bruins együttesét, a Calgary Flames két góllal múlta felül a San Jose Sharksot.

NHL: a szárnyaló Kacsák utolérték a Montrealt

Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján az Anaheim Ducks 3–2-re megverte hazai jégen a Calgary Flamest. A kaliforniaiak sorozatban harmadik győzelmüket aratták, összességében pedig a tizennegyediket 23 mérkőzésen, és ezzel utolérték a liga élén 33 ponttal álló Montreal Canadienst.

NHL: a Boston újabb sikerét Jágr sem tudta megakadályozni

Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján két mérkőzést rendeztek: a sorozatban ötödik győzelmét arató Boston Bruins saját közönsége előtt 4–2-re megverte a New Jersey Devilst – melynek első gólját Jaromír Jágr szerezte –, míg a Carolina Hurricanes három góllal bizonyult jobbnak a Calgary Flamesnél.

NHL: az Arizona és a Calgary is hatot vágott idegenben

A Calgary Flames és az Arizona Coyotes is hat gólt szerezve nyert idegenben az észak-amerikai jégkorong-bajnokság legutóbbi játéknapján.

NHL: álomszerű három perc a Calgarytól, az Edmonton bánta

A Calgary Flames 8–1-re nyert az Edmonton Oilers otthonában az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszában. A Calgary, amelyben Curtis Glencross triplázott, a második harmadban három perc alatt négyszer is betalált, eldöntve a találkozót.

NHL: St. Louis klubrekordja; tömegverekedés Vancouverben

Tizenhárom mérkőzéssel folytatódtak az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) küzdelmei. A San Jose Sharkstól 5–4-es vereséget szenvedő Tampa Bay Lightning játékosa, Martin St. Louis több mint 21 éves klubrekordot állított be, míg Jaromír Jágr megszerezte pályafutása 696. gólját az NHL-ben. A Philadelphia Flyers hat gólt ütött a New York Islandersnek, a Nyugati főcsoport éllovasa, az Anaheim Ducks pedig a St. Louis Blues otthonában nyert. A Vancouver–Calgary összecsapás tömegverekedéssel kezdődött!

Videó: mindenki verekedett a kanadai hokirangadó elején

Az NHL legutóbbi játéknapján őrült nagy verekedéssel kezdődött a Vancouver Canucks–Calgary Flames mérkőzés. A két kanadai csapat jégen levő játékosai az első korongbedobás után estek egymásnak. Persze minden érintettet elküldtek a büntetőpadra, ahol nem is fértek el rendesen. A mérkőzést szétlövéssel a Vancouver nyerte.

Videó: főszerepben a kapusok - szellemvédés és kapitális hiba

A kapusoké volt a főszerep az észak-amerikai profiliga (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján rendezett New Jersey Devil–Detroit Red Wings, a Calgary Flames–Colorado Avalanche és a Carolina Hurricanes–San Jose Sharks mérkőzésen. Az Ördögök kapusa, Cory Schneider előbb úgy védett egy lövést, hogy nem is tudott ról, ugyanis a korong a mezében lelassulva esett mögé, de még időben észrevette. De hinát is követett el. Elhagyta azt a zónát, amelyben a kapusok a kapu mögött mozoghatnak, majd az ezért megítélt buli után öt másodperccel azonnal gólt kapott. A coloradói Jean-Sébastien Giguere szerint a Calgary hokisa, Lee Stempniak akadályozta a védésben, ám a bírók ezt nem vették figyelembe. A rutinos kapus saját kapuján töltötte ki a mérgét. Végezetül jöjjön egy óriási bravúr. Bár a San Jose Sharks 5–3-as vereséget szenvedett a Carolina otthonában, a Cápák kapusának, Alex Stalocknak a mozdulata emlékezetes marad. A hazaiak játékosa, Nathan Gerbe kapta a korongot a kapu előtt, ám lövését parádésan, lábbal védte Stalock. Nézze meg a három kapus mozdulatait!

Videó: drámai góllal dőlt el az Anaheim-Tampa hokimeccs

Nem akármilyen góllal nyert az Anaheim Ducks a Tampa Bay Lightning ellen az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Már csak 12 másodperc volt hátra a hosszabbításból, amikor a Kacsák játékosa, Ryan Getzlaf megindult a kapu felé. Első lövését még védte Ben Bishop, ám a következő kísérletnek mellényúlt. A korong majdnem átvánszorgott a gólvonalon, amikor érkezett a segítség Richard Paniktól, de pechjére a pakk Bishop karjáról a kapuba pattant.

Videó: szenzációs - ollózva védett a kapus az NHL-ben

Nem mindennapi jelenet színesítette a Calgary Flames–Colombus Blue Jackets (1–2) NHL-mérkőzést. A hazaiak kapusa, Reto Berra ollózva rúgta ki a hálóba tartó korongot az első harmadban. Az Ottawa Senators–Minnesota Wild találkozón az ottawai Clarke MacArthur zseniális gólpasszal hívta fel magára a figyelmet.

Videó: hat év után ismét bemutatta furcsa lazítását a hokikapus

Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Dallas Stars 7–3-as sikert aratott a Calgary Flames otthonában. A texasiak az utolsó percben már lazán játszhattak, finn kapusuk, Kari Lehtonen még a kapu tetejére is felült. Lehtonen korábban még Atlanta Thrashers-játékosként a Montreal Canadiens elleni, 2007. március 8-i meccs egyik pihenője alatt is megcsinálta már ezt a „gyakorlatot”.

Videó: hatalmas bunyók az NHL kanadai derbijén

A Calgary Flames a Toronto Maple Leafs csapatát fogadta az NHL szerdai játéknapján, a mérkőzést a torontóiak nyerték meg, 4–2-re. A találkozót „természetesen” bunyók is színesítették, Brian McGrattan Frazer McLarennel, Shane O’Brien pedig Carter Ashtonnal csapott össze. Utóbbiak konfliktusát a torontói Ashton sínylette meg jobban, neki vérző orral kellett végleg elhagynia a játékteret.

Videó: a tizedik sorig víz alá került egy NHL-aréna

Az észak-amerikai profi jégkorongligában szereplő Calgary Flames arénáját elárasztotta az árvíz. A Bow és az Elbow folyó áradása miatt a Scotiabank Saddledome tizedik soráig áll a víz. A hatalmas áradások miatt Kanada szerte összesen százezer embert kellett kitelepíteni. A klub elöljárói ugyanakkor biztosították a szurkolókat, hogy a következő szezon rajtjára használható állapotba kerül a jeges csarnok.

Videó: katasztrofális állapotok a patinás hokicsapat arénájában

Hatalmas árvíz pusztít a kanadai Calgary városában. A Bow és az Elbow folyó áradása miatt már most óriási károk keletkeztek az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL) szereplő Calgary Flames arénájában, a Scotiabank Saddledome-ban. A víz egészen a nézőtér tizedik soráig áll, az öltözök és a legfontosabb kiszolgáló helyiségek is megközelíthetetlenek. A helyzet még ennél is súlyosabb lehet, hiszen a következő napokban óriási esőzést jeleztek Alberta tartományban.


Kézilabda Eb: Tudta-e?