CAS: sikeres fellebbezés, indulhat a BL-ben a Manchester City

A nemzetközi Sportdöntőbíróság hivatalos honlapján tette közzé, hogy a Manchester City fellebbezésének helyt adott, így az angol klub indulhat a Bajnokok Ligájában a következő két idényben. Mint ismert, az UEFA két évadra kizárta a Cityt a nemzetközi kupákból, ám a Premier League-ben szereplő csapat sikeresen fellebbezett a CAS-nál.

Görögország: a PAOK visszakapta a levont hét pontját

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott a PAOK fellebbezésének, így a görög labdarúgó-bajnokságban szereplő csapat visszakapta a március elején a tulajdonjogi szabályok megsértése miatt levont hét pontját.

Görögország: a pályán már bajnok az Olympiakosz

Ismét az Olympiakosz nyerte a görög labdarúgó-bajnokságot – legalábbis a pályán biztosan.

Atlétika: novemberben tárgyalja Salazar ügyét a CAS

Csak novemberben tárgyalja Alberto Salazar, Mo Farah olimpiai és világbajnok hosszútávfutó korábbi edzőjének fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

Dopping: a RUSADA visszakéri a pénzt a perekben vesztes oroszoktól

Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) ezentúl behajtja költségeit minden olyan orosz sportolón, aki pert veszít a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS).

CAS: megtárgyalták a Manchester City kizárását, döntés júliusban

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hivatalos kommünikében tudatta, hogy július első felében közli döntését a Manchester City fellebbezésével kapcsolatban, melyet az Európai Labdarúgó-szövetség által hozott ítélet, a nemzetközi porondról való két évre szóló kizárás ellen nyújtott be a klub.

Doppingügy: két éve visszavonult orosz atlétát tiltottak el

A doppingellenes szabályok megsértése miatt négy évre eltiltották Alekszandr Susztov orosz magasugrót, annak ellenére, hogy 2017-ben már visszavonult.

CAS: hétfőn kezdődik a Manchester City tárgyalása

A Manchester City a hétfőn kezdődő háromnapos meghallgatása során a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) megpróbálja megváltoztatni az Európai Labdarúgó-szövetség által hozott ítéletet, hogy két évre kizárták a nemzetközi porondról.

Dopping: a CAS novemberre halasztotta az oroszok meghallgatását

A lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a nyárról novemberre  halasztotta a meghallgatásokat a Nemzetközi (WADA) és az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) közötti ügyben.

Kézi: a CSM Bucuresti a CAS-hoz fordulhat a bajnokság lezárása kapcsán

A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz akar fordulni Gabriela Szabo, a CSM București klubigazgatója, mert a Román Kézilabda-szövetség (FRH) a bajnoki cím odaítélése nélkül zárta le a Nemzeti Liga küzdelmeit, és a csupán szabadkártyára javasolt fővárosi klub helyett az SCM Ramnicu Valceát nevezte a Bajnokok Ligájába.

Úszás: Szun Jang fellebbezett nyolcéves eltiltása ellen

A Swimming World szakportál szerint a nyolc évre eltiltott olimpiai bajnok úszó, Szun Jang a svájci szövetségi bíróságnál fellebbezett az őt sújtó ítélet ellen.

Manchester City: De Bruyne jövője a CAS döntésén múlik

Kevin De Bruyne a Manchester City Bajnokok Ligájából való kizárásától teszi függővé, meddig marad az angol klubnál.

Doppingügy: Oroszországban felmentették, a CAS négy évre eltiltotta

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy évre eltiltotta Andrej Jeremenko atlétaedzőt, aki 2017-ben megpróbált lefizetni egy doppingellenőrt.

Atlétika: jóváhagyták a vesztegetni próbáló edző eltiltását

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) jóváhagyta Andrej Jeremenko négy évre szóló eltiltását, miután bizonyítottnak találta, hogy az orosz atlétaedző csalni próbált tanítványa doppingvizsgálata során.

CAS: júniusban lesz döntés a WADA és a RUSADA ügyében

A lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) júniusra halasztotta a meghallgatásokat a Nemzetközi (WADA) és az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) közötti ügyben.

Jégkorong: május végéig eltiltották a kanadai vezetőt

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) május 31-ig eltiltotta a sportággal kapcsolatos minden tevékenységtől Scott Salmondot, a Kanadai Jégkorongszövetség alelnökét a doppingellenes szabályok megsértése miatt – adta hírül szombaton a nemzetközi szövetség (IIHF) sajtószolgálata.

BL: a koronavírus miatt csúszhat a Manchester City ügye

A koronavírus terjedésének lassítása érdekében legkorábban május 1-ig nem tart személyes meghallgatásokat a nemzetközi Sportdöntőbíróság – adta hírül a CAS a hivatalos honlapján. Emiatt valószínűleg a Bajnokok Ligájából kizárt Manchester City fellebbezését is később vizsgálja meg a testület.

Dopping: a CAS felmentette a négy évre eltiltott, vb-ezüstös távolugrót

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette a doppingolás vádja alól Jarrion Lawson amerikai távolugrót, akit négy évre tiltott el tavaly a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA).

Dopping: a CAS felmentette a kétszeres világbajnok úszót

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön eltörölte Filippo Magnini kétszeres világbajnok úszó négyéves eltiltását.

Man. City: a klub fellebbezett a kétéves eltiltás ellen

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hivatalosan is rögzítette a Manchester City fellebbezését – írja a BBC. Mint ismert, az angol klub az európai kupasorozatokból való kétéves kizárás miatt tiltakozik.


Kézilabda Eb: Tudta-e?