Leendő világsztárok Amerikából? – Schön Szabolcs is kirakatba kerül

Az (észak-)amerikai profi labdarúgóliga, vagyis az MLS 1996-os alapítása óta, közel húsz éven keresztül az volt a jellemző, hogy Európából általában a 30 év körüli vagy még idősebb futballisták szerződtek a tengerentúlra, sokszor nem titkoltan levezetni, illetve pénzt keresni mentek oda, miközben onnan, vagyis az MLS-ből csak nagy ritkán érkeztek játékosok az öreg kontinensre. Az elmúlt néhány évben azonban kezdtek megváltozni ezek a tendenciák. Egyre inkább csökken az Európából Amerikába szerződő játékosok átlagéletkora – ebbe a sorba illeszkedik az MTK-tól nyáron Dallasba szerződő, 20 éves Schön Szabolcs is –, miközben egyre több fiatal tehetségre figyelnek fel az európai klubok az MLS-ből. A témában az amerikai utánpótlás-nevelésben dolgozó magyar edzővel, Militár Ivánnal és az amerikai piacon is meghatározó szerepet beöltő InStat futballelemző vállalat magyarországi képviselőjével, Kovács Istvánnal beszélgettünk.

Serie A: az amerikai tehetség az AS Románál folytatja

Az AS Roma a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette az FC Dallas amerikai felnőttválogatott-kerettag védőjét, Bryan Reynoldsot.