Aranylabda-álomcsapat: az NS a jelöltlistán szereplő négy magyar legendát tette az első helyre

A francia futballmagazin idén nem adta ki az Aranylabdát, helyette összeállította a Dream Teamet – a Nemzeti Sport a jelöltlistán szereplő négy legendánkat tette az első helyre.

A France Football kihirdette minden idők Aranylabda-álomcsapatát

Lev Jasin a kapus, míg Cafu, Franz Beckenbauer és Paolo Maldini a három védő a France Football által meghirdetett szavazás után minden idők Aranylabda-álomcsapatában. A középpályára védekező középpályásként Xavi és Lothar Matthäus, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, támadó középpályásként pedig Pelé és Diego Maradona került. A csatártriót Lionel Messi, Ronaldo és Cristiano Ronaldo alkotja.

Aranylabda-álomcsapat: eredményt hirdet a France Football

A France Football hétfő délután hozza nyilvánosságra, kik zárták az élen minden idők álomtizenegyének szavazását.

Ezüstjubileum – a Honvéd–Fradi rangadó előtt köszöntötték Bozsik Józsefet

A futball nem kisebb világnagyságát ünnepelték 1960. december 4-én a Népstadion gyepén, mint Bozsik Józsefet. Pályafutásának 25. évfordulója volt az apropó. A Bp. Honvéd 35 éves kiválósága a Lipták-rétről indulva olimpiai bajnoki címig, vb-ezüstéremig jutott.

Aranycsapat: emlékezés a 95 éve született Bozsik Józsefre

Bozsik Józsefre, az Aranycsapat 95 éve ezen a napon született olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes kiváló jobbfedezetére emlékezett péntek délután az Aranycsapat Testület – számolt be róla az MTI.

Kövekben tovább élő futballhősök – az Aranycsapat emlékhelyei

A futballtörténelem egyik legnagyobb hatású mérkőzése, a magyar kultúrtörténet fontos mozzanataként rögzült „6:3” évfordulóján igyekeztünk számba venni, az 1953. november 25-én lejátszott Anglia–Magyarország találkozón, a londoni Wembleyben pályára lépő tizenkét Aranycsapat-játékos (valamint az őket segítő kapitány és edző) emlékét hol és milyen intézmény, pálya, szobor, kő, fa őrzi hazánkban és a nagyvilágban.

Aranylabda-álomcsapat: szavazzon a magyar legendákra, mi is így teszünk!

Az Aranylabda helyett idén minden idők álomtizenegyét „adja ki” a neves francia szaklap, a France Football jelöltjei között négy magyar labdarúgó is található, az újságírók szavazatai mellett a szurkolókéi is számítanak.

Aranylabda-álomcsapat: három magyar a jelöltek között

Bozsik József, Puskás Ferenc és Kubala László is jelölt a francia labdarúgószaklap, a France Football októberben zajló voksolásán, amelynek célja: összeállítani a sportág ötvenes évek közepe óta íródó történetének Aranylabda-álomcsapatát.

NB III: nem lett győztese az apa-fia harcnak Egerszegen, ismét nyert az FTC II

A korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter vezette Komárom 2–2-t játszott fia, Bozsik József ZTE II-jével a labdarúgó NB III 4. fordulójában. Mind a három csoportban egy-egy klub őrzi százszázalékos mérlegét, keleten a Tiszakécske, nyugaton a III. Kerület, míg a Közép-csoportban az Iváncsa. Győzött az FTC és az Újpest tartalékcsapata is.

Aki lelátói élőképre álmodta meg Mátyás királyt és Puskás Ferencet

Amikor azt kérdezem tőle, mi a foglalkozása, fényképész, esetleg festő, azt feleli, hogy sajnos egyik sem, mert egy lézerfegyvereket gyártó cégnél dolgozik, a fotózás és a festés „csupán” hobbi. Noha őt hallgatva nyilvánvaló, jóval több annál – ahogyan a futball is. Beszélgetés Kimmel Zsolttal a kispesti kötődésről, a válogatott meccseken látott csodás koreográfiákról és a fél világot bejáró képeiről.

Bejött a papírforma – ajánlunk egy csapatra való futballkönyvet

A Nemzeti Sportban nemrég külön cikkben bemutatott két nagyszabású munka, a Meggypiros mezben és a Kubala mellett is számos jelentős futballkönyv került piacra mostanság, ezekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót. A témák skálája igen széles, a kötetekben szó esik történelemről, gazdaságról, taktikáról és sportcsillagokról – jeles hazai és külföldi szerzők tollából.

Válogatott: 108! – Dzsudzsák beérte Királyt az örökrangsor élén

Irákliótól Amszterdamon, Helsinkin, Bukaresten és Lyonon át Cardiffig – összegyűjtöttük a legfőbb állomásokat Dzsudzsák Balázs rekordot jelentő válogatott karrierjéből. A magyar válogatott csapatkapitánya Wales ellen a 108. alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, beérve az eddigi csúcstartó Király Gábort.

Gyász: kedden temetik a Honvéd „aranycsapatának” utolsóként elhunyt tagját

November 19-én, kedden a Budafoki temetőben kísérik utolsó útjára a Budapest Honvéddal két bajnoki címet is nyerő fedezetet, az október végén, életének 88. évében elhunyt Törőcsik Istvánt, avagy ahogyan a korabeli sportsajtóban szerepelt, Törőcsik I Istvánt.

Korábban Puskás, Bozsik, ma Lőrincz Viktor, Péni István, Kovács Sarolta

Volt egyszer egy legendás sportszázad, még az ötvenes évek derekán, amelyben olyan kiválóságok teljesítettek szolgálatot, mint az Aranycsapat tagjai, Puskás Ferenc, Grosics Gyula, a kosárlabdázó Greminger János, az úszó Tumpek György vagy két kiváló futó, Iharos Sándor és Rózsavölgyi István. A jelenben él s épül egy legendás sportszázad, amelynek tagjai október 15-től Vuhanban, a katonai világjátékokon képviselik Magyarországot.

Íme, a nagyvilág, ahogy az ötvenes években csak a futballisták láthatták

Van élet a lefújás után is – de még milyen élet! Így élvezték a szabadság pillanatait Puskás Ferencék: a tavasszal elhunyt kispesti kapus, Faragó Lajos gyűjteményéből összeállított rendhagyó fényképválogatásunk az ötvenes évek külföldi futballtúráinak hétköznapi mozzanataira, az állandó bizonytalanság közepette megélt önfeledt percekre összpontosít.

A Faragó-hagyaték – sohasem látott kincsek a magyar futball hőskorából

Csodálatos futballhagyaték került napvilágra a 86 évesen, idén májusban elhunyt Faragó Lajos családjának jóvoltából. Az ötvenes évek karakteres kapusa, a Honvéd hétszeres válogatott, olimpiai bronzérmes futballistája különleges gyűjteményét – özvegye és gyermekei engedélyével – két részletben mutatjuk be: a magyar labdarúgás hőskorának pótolhatatlan lenyomatait ezúttal a tárgyakra és személyes emlékekre, következő szombaton a gazdag fotóanyagra összpontosítva tálaljuk.

NS Hosszabbítás: sohasem látott hagyaték idézi fel Puskásék korát

Sámfa, labda, érem, képeslap, fotó – sohasem látott, felbecsülhetetlen értékű kincseket tartalmaz az a hagyaték, amelyet az idén májusban, 86 évesen elhunyt Faragó Lajos hagyott a családjára. Az ötvenes évek karakteres kapusa, a Honvéd hétszeres válogatott, olimpiai bronzérmes futballistája különleges gyűjteményét két részben mutatjuk be – az elsőben Puskás Ferenc és Bozsik József közeli barátjának személyes emlékeire összpontosítunk.

Honvéd: a Kispesti Futball Ház vendége volt Bozsik Lajos

Hazatért Bozsik Lajos. Az Aranycsapat fedezete, a 101-szeres válogatott Bozsik József (1925–1978) 77 éves öccse 1969 óta Párizsban él, kispesti kötődéseit azonban sohasem felejtette el.

Miként ásta alá az Aranycsapat klasszisainak bizalmát a „margitszigeti pénzosztás”?

Kilencven évvel ezelőtt, egymástól mintegy kilencven kilométer távolságra, huszonkilenc nap különbséggel született meg a magyar és az egyetemes futballtörténelem két korszakos csatárzsenije. Czibor Zoltán és Kocsis Sándor személyisége nem is különbözhetett volna jobban, de pályafutásuk már-már kísérteties hasonlóságot mutatva haladt egymással összefonódva. A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás-mellékletében indított sorozatunk 3. része.

Zalaegerszeg edzőlegendája már a VIP-páholyból nézi a meccseket

A lépcső tetejéről integetve jelzi: jó helyen járunk. De még milyen jó helyen! Élmény hallgatni Szőcs Jánost, aki úgy mesél az ötven, hatvan, hetven évvel ezelőtti történésekről, mintha tegnap lett volna a részese. Noha nem egyszer, nem kétszer megemlíti, hogy „…ha jól emlékszem…”, nagyon is jól emlékszik. Például az Orosháza elleni középiskolás bajnokság döntőjére, a Bozsik Józsefnél tett látogatásokra, pályafutása mérföldköveire, és az 1972-es csodára. Keszthelyi beszélgetés a zalaegerszegi edzőlegendával.