Szőke bombázóval alázza a Dortmund a Bayernt és a Schalkét - képek

A Bundesliga 2012–2013-as idénye majd csak augusztus 24-én rajtol, azonban a lélektani hadviselés első mozsárágyúi máris eldördültek. Az elmúlt két szezon uralkodója üzent a legyőzötteknek. Stílusosan.

Dortmund: a Lautern középpályása a BVB harmadik nyári szerzeménye

Egybehangzó német lapértesülések szerint a Borussia Dortmund megegyezett Oliver Kirch átigazolásáról a Kaiserslauternnel. A 29 éves középpályás a Kicker információi alapján 400 ezer euró ellenében érkezik a bajnokcsapathoz az élvonaltól az elmúlt idény végén búcsúzó egyesülettől.

Dortmund: Barrios Angliába igazolhat, ha nem, Szalai vetélytársat kaphat

Német sajtóértesülések szerint a Bundesliga tavalyi bajnokától, a Borussia Dortmundtól napokon belül távozhat a 27 éves paraguayi támadó, Lucas Barrios. A célpont: a Premiership. Ha ő marad, eladhatják Mohamed Zidant, mégpedig a Szalai Ádámot is foglalkoztató Mainznak.

BL: Wenger szerint támadója felzárkózhat Messi és C. Ronaldo mellé

Az Arsenal 2–1-re nyert a Borussia Dortmund ellen hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának 5. fordulójában, ezzel megnyerte a kvartettet. Robin van Persie ismét lecsapott, majd besöpörte a dicséreteket.

Dortmund-siker a bírótragédia árnyékában vívott rangadón

A kiváló formába lendülő Borussia Dortmund 1–0-ra győzött a Bayern München vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombat esti rangadóján.

Bundesliga: a Dortmund elvitte a három pontot a Bayern otthonából

A kiváló formába lendült Borussia Dortmund 1–0-ra győzött a Bayern München vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombat esti rangadóján.

Tavalyi önmagát idézte a sziporkázó Dortmund

A Borussia Dortmund 5–0-ra legyőzte az 1. FC Kölnt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának szombati játéknapján. Hajnal Tamás csapata, a Stuttgart nagy csatában harcolt ki 2–2-t Nürnbergben.

BL: Klopp szerint Hummels hibája küldte padlóra őket a Marseille ellen

A labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának rangadóján az Olympique Marseille háromgólos győzelmet aratott a Borussia Dortmund felett.

Barcelona: Dortmundból érkezhet új középső védő a katalánokhoz

Spanyol médiaértesülések szerint a Borussia Dortmund középső védője, Mats Hummels a Barcelona labdarúgócsapatában köthet ki télen.

Felkészülés: Hajnalék döntetlent játszottak, a Dortmund kikapott

Hajnal Tamás csapata, a VfB Stuttgart 0–0-s döntetlent játszott a bolgár élvonal újoncával, a Ludogoreccel a két labdarúgócsapat szombati ausztriai felkészülési mérkőzésén.

Borussia Dortmund: tízmilliót ajánlott a bajnokcsapat Marvin Martinért

Franciaországból erősítene a Borussia Dortmund: a német bajnok tízmilliót ajánlott a L'Equipe értesülései szerint a Sochaux-nak Marvin Martinért.

Dortmund: Perisic érkezik a Madridba távozó Sahin pótlására

A Bild szerint a Borussia Dortmund labdarúgócsapata szerződtette Ivan Perisicet az FC Bruges-től.

Nuri Sahin 2017-ig a Real Madrid futballistája

A Real Madrid hivatalos honlapján jelentette be, hogy Nuri Sahin a madridi csapatban folytatja pályafutását. A Borussia Dortmundtól érkező középpályás 2017 nyaráig szóló szerződést írt alá új csapatával.

Dortmund: remekül passzol, tanulékony, okos - itt a bajnok első erősítése

A Borussia Dortmund labdarúgócsapatának sportigazgatója, Michael Zorc bejelentette: a 2010–2011-es Bundesliga-szezon bajnoka szerződteti a Nürnberg tehetséges középpályását, Ilkay Gündogant.

Dortmund: Kagava visszatért, a bajnokünneplésen már ott lehet

Az Ázsia-kupán elszenvedett lábközépcsont-törése óta először edzett a Borussia Dortmund csapatával a BVB bajnoki címének kivívásában kulcsszerepet kapott légiós, a japán Kagava Sindzsi.

Dortmund: a Real által csábított Nuri Sahin azt ígéri, a héten dönt

A német labdarúgó-bajnokságot már megnyerő Borussia Dortmund középpályása, a Real Madrid által csábított török Nuri Sahin kijelentette: hamarosan dönt a jövőjét illetően.

Real Madrid: a Marca szerint megszületett a megállapodás Nuri Sahinnal

A Marca spanyol sportnapilap hétfői beszámolója szerint a török Nuri Sahin nyáron a Borussia Dortmundtól a Real Madridhoz szerződik.

Dortmund: Gündogan, a nürnbergiek tehetsége jöhet a nyáron

A német Bild értesülései szerint a Borussia Dortmund labdarúgócsapata megegyezett az 1. FC Nürnberggel Ilkay Gündogan nyári átigazolásáról.

Dortmund: Sahinért legalább 20 millió eurót akar kapni a Borussia

A Borussia Dortmund labdarúgócsapata húszmillió euróért már hajlandó lenne megválni Nuri Sahintól, aki iránt a Real Madrid és a Barcelona is érdeklődik.

Dortmund: kidőlt egy kulcsember, vége Nuri Sahin szezonjának

Már nem játszhat a 2010–2011-es labdarúgóidény hajrájában Nuri Sahin, a Borussia Dortmund támadó középpályása, aki a Freiburg elleni, vasárnapi bajnokin szenvedett térdsérülést.


Kézilabda Eb: Tudta-e?