Négyen pályázhatnak a feljutásra; mi lesz a Balmazzal? – NB II-es felvezetés

Pénteken megkezdődött a labdarúgó NB II 38 fordulót magába foglaló 2019–2020-as kiírása – azonban olyan körülmények között, amilyenekre az egycsoportos mezőny bevezetése óta még nem akadt példa. Három csapatnál, a Vácnál, a Haladásnál és a Balmazújvárosnál nyáron végig komoly anyagi problémák voltak, ennek következtében az MLSZ megvonta a hajdúságiak licencét és a másik két együttesnél is „rezgett a léc”. Mégsem biztos azonban, hogy csonka mezőnnyel zajlik az NB II, hiszen a Balmaznál minden jogi lépést megtesznek azért, hogy indulhassanak a másodosztályban. Végleges döntés jövő kedden várható. A feljutásra egyébként több együttes is pályázik, a Vasas mellett a Gyirmót FC Győr, az MTK és az ETO FC Győr is eséllyel törhet az osztályváltásra. Az MLSZ „fiatalszabálya” bizonyos értelemben továbbra is sok klub kezét megköti, ugyanakkor a kooperációs szerződéseknek köszönhetően könnyebben szerepelhetnek a fiatalok az NB II-es gárdáknál.

NB II: Balmazújvárosból érkezik védő a Siófokhoz

A labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófok a hivatalos honlapján jelentette be, hogy két évre szerződtette Jagodics Bencét a Balmazújvárosból.

NB II: nem kapott licencet a Balmazújváros

A Magyar Labdarúgó-szövetség (mlsz.hu) hivatalos honlapján röviddel ezelőtt közleményben adott tájékoztatást, hogy megvonta a Balmazújvárostól az NB II-es licencet.

NB II: hétfőn dőlhet el, a Vác, a Balmaz és a Hali indulhat-e

A Nemzeti Sport értesülései szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) licencadó bizottsága hétfőn dönt arról, hogy a Vác FC, a Szombathelyi Haladás és a Balmazújváros indulhat-e az NB II-es bajnokság 2019–2020-as kiírásában.

NB II: a Balmaz házi gólkirálya Kazincbarcikára igazol

Az előző idényben az NB II-es Balmazújvárost erősítő Berki István a szintén másodosztályú Kazincbarcikában folytatja pályafutását – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

NB II: lejár a szerződése, nem marad a Balmaznál a védő

Biztosan nem hosszabbítja meg Jagodics Bence lejáró szerződését az NB II-ben szereplő Balmazújváros.

NB II: fordulat, mégis megbízták a kétes üzletembereket a Balmaznál

A Bors információi szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő balmazújvárosi önkormányzat mégis megbízta azt a két befektetőjelöltet a futballcsapat irányításával, akit néhány napja még elutasított.

NB II: szélhámos vevők licitáltak a Balmazújvárosra?

„Balmazújváros – Szélhámos vevők licitáltak a klubra?” címmel adott hírt a Bors az NB II-es labdarúgócsapatnál felbukkant befektetőjelöltekről.

NB II: három év után távozik a rutinos csatár Békéscsabáról

A labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba gólerős támadója, Urbin Péter három év után távozik a Viharsarokból, és Balmazújvárosban futballozik a következő idényben – számolt be róla a klub honlapja.

NB II: a 2019–20-as idény teljes menetrendje

Íme, a labdarúgó NB II 2019–2020-as idényének teljes programja!

NB II: a Balmaz viheti a Kisvárda mellőzött csatárát

A labdarúgó NB II-es Balmazújvárosnál szerepel próbajátékon Délczeg Gergely, a Kisvárda 31 éves támadója – írta az NB I-es klub a honlapján.

NB II: fontos döntést hoznak pénteken Balmazújvárosban

A Nemzeti Sport értesülése szerint elképzelhető, hogy hamarosan új befektetője lesz a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő NB II-es labdarúgócsapatnak.

NB II: két év után távozik a Balmaz középpályása

Búcsút intett a labdarúgó NB II-ben szereplő Balmazújvárosnak Erdei Carlo.

Paks: szakítottak a kapussal, aki eddig is máshol védett

A Paksi FC és Verpecz István pénteken közös megegyezéssel szerződést bontott – adta hírül az NB I-es zöld-fehérek hivatalos honlapja.

Ferencváros: újabb kapust igazolt a klub – hivatalos

A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy átigazolta Szécsi Gergőt a Balmazújvárostól, aki minden bizonnyal harmadik számú kapus lesz a 2018–2019-es idény bajnokcsapatánál.

NB II: Tiszakécskére igazolt a Balmazújváros támadója

A Balmazújváros támadója, Zádori Krisztián a szintén a labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécske együtteséhez igazolt – számolt be róla a klub honlapja.

NB II, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019–2020

Június 15-én kezdődött, és augusztus 31-én éjfélig tartott a nyári átigazolási időszak a labdarúgó NB II-ben. Tekintse át a nyári változásokat csapatonkénti bontásban!

FTC: beugró kapus a klub ausztriai edzőtáborában

A Ferencvárossal készül a klub ausztriai edzőtáborában Szécsi Gergő, az NB II-es Balmazújváros kapusa, akit azért kértek kölcsön a zöld-fehérek a regedei tréningezésre, mert Dibusz Dénes és a Honvédtól szerződtetett Gróf Dávid is a válogatottnál van szolgálatban.

DVTK: két középpályás is visszatér a nyáron a klubhoz

Elkerülte a kiesést az NB II-ben szereplő Balmazújváros, két futballista azonban biztosan távozik – visszatérnek az élvonalbeli DVTK-hoz.

NB II: ötöt hintett a bajnok a Vasasnak, a Gyirmóté a bronz

A bajnok ZTE 5–0-ra kiütötte a Vasast Újpesten a labdarúgó NB II 38. fordulójában, míg a Gyirmót FC Győr pontot szerzett Nyíregyházán, így a gyirmótiaké a bronzérem. A Budaörs a Csákvárnak, a Balmazújvárosnak a Vácnak vágott négy gólt, míg a második helyen feljutó Kaposvár a Soroksárt győzte le.