NB II: középpályás után támadót szerződtetett a Soroksár

Bár augusztus 31-én véget ért az átigazolási időszak, szabadon igazolható játékosok most is szerződtethetők – a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár SC élt is ezzel a lehetőséggel, hiszen Köböl Krisztián után Erdélyi Lászlóval is megállapodott a budapesti klub.

NB III: visszalépett a harmadosztálytól a Balassagyarmat

Anyagi nehézségek miatt visszalépett a labdarúgó NB III Közép-csoportjának további küzdelmeitől a Balassagyarmati VSE – számolt be róla a klub honlapja.

MK: a Vasas a 86. percben lőtte a továbbjutást érő gólt

Ha nem is könnyen, de mind a négy érintett NB I-es csapat megnyerte mérkőzését a labdarúgó Magyar Kupa szombaton 15 órakor kezdődő programjában: a Kisvárda a BVSC-t, a ZTE a Kaposvárt verte meg két góllal, a Mezőkövesd Szekszárdon nyert 3–0-ra, míg a Vasas a hajrában csikarta ki a továbbjutást érő 2–1-es győzelmet Balassagyarmaton. Az NB II-es csapatok közül kiesett a Soroksár és a Gyirmót: előbbit a szomszédvár ESMTK gyűrte le, utóbbit az Iváncsa.

Játékossors: menekültként sem adja fel, Nógrádban folytatja a 14 éves ukrán fiú

Az elmúlt hetekben több, az ukrajnai háború elől menekülő család, szülők és gyerekek érkeztek Nógrád megyébe. Köztük van egy 14 éves fiú is, akinek nem csak az otthonát, a barátait, hanem az eddigi futballkarrierjét is a háta mögött kellett hagynia, pedig a labdarúgás nagyon fontos az életében. A fiatal sportoló segítségére sietett az NB III-as Balassagyarmat mellett működő utánpótlás-egyesület – számolt be a nool.hu

NB III: az MTK II két góllal múlta felül a Honvéd MFA-t

Pótolták a hétvégén elmaradt mindhárom bajnokit a labdarúgó NB III Közép-csoportjában. A Vác a Balassagyarmattal, a Dabas-Gyón az ESMTK-val játszott 2–2-es döntetlent. Az MTK II 2–0-ra legyőzte a Honvéd II-t.

NB III: a Balassagyarmat örülhetett a bepótolt meccs végén

Mint ismert, az NB III Közép-csoportjának 1. fordulójában a viharos időjárás miatt a játékvezető az 58. percben, 0–0-s állásnál előbb félbeszakította, majd lefújta a Balassagyarmat–Vác FC találkozót, amelyet szerdán pótoltak, s ifj. Nyilas Elek 11. percben szerzett szabadrúgásgóljával a gyarmatiak nyertek meg 1–0-ra.

NB III: Balassagyarmaton folytatja az Ázsiában is megforduló támadó

Csiki Norbert a labdarúgó NB III Közép-csoportjában induló Balassagyarmat együttesében folytatja pályafutását – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

NB III: az FTC II legyőzte a Taksonyt, az Érd megverte a Tatabányát

Kollega Krisztián duplájának köszönhetően az Érd 2–0-ra legyőzte a Tatabányát a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 14. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. Keleten a Balassagyarmat simán megverte az Egert, míg a Közép-csoportban a Ferencváros második csapata – Dejan Georgijevics két góljára alapozva – hátrányból felállva múlta felül a Taksonyt.

Futball: mégis folytatódhatnak az alacsonyabb osztályú bajnokságok

Hétfőn még úgy látszott, hogy a férfi NB I-et és NB II-t, illetve a női NB I-et leszámítva leállnak a labdarúgó-bajnokságok, kedd estére azonban változott a helyzet, és úgy tűnik, hogy zárt kapuk mögött mégis minden osztályban folytatódnak a küzdelmek – tudta meg a szoljon.hu megyei portál. Az MLSZ közleményben jelezte, hogy szigorú előírások mellett folytatódhatnak a bajnokságok.

NB III: két mérkőzést halasztottak el a 14. fordulóból

A labdarúgó NB III 14. fordulójából két mérkőzést halasztottak el a járvány miatt, az Érdi VSE–Tatabányai SC és a Balassagyarmati VSE–Eger SE találkozót egyaránt egy hónap múlva, november 18-án pótolják majd.

MK: karanténban a hazaiak, a DVTK mérkőzését is elhalasztották

A DVTK labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Balassagyarmat elleni labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés elhalasztották.

NB III: légióskodott Ausztráliában, most Balassagyarmatra írt alá

Nagy Tamás a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Balassagyarmati SE-hez szerződött. A támadó középpályás már be is mutatkozott új együttesében az Ózd elleni mérkőzésen – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

NB III: a volt újpesti Szanyót egy volt fradista váltja

A labdarúgó NB III-ban szereplő Balassagyarmati VSE vezetősége megtalálta az áprilisban leváltott vezetőedző, Szanyó Károly utódját.

NB III: már nem Szanyó Károly a Balassagyarmat edzője

A labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Balassagyarmat és Szanyó Károly vezetőedző útjai elváltak – adta hírül a nogradifutball.hu.

NB III: Kis Károly távozott Gyarmatról, már meg is van az utód

Kis Károly távozott a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Balassagyarmati VSE-től, a csapat új trénere, Szanyó Károly lett – számolt be róla a harmadikvonal.hu.

NB III: pontokat hullajtott az Érd, a Kaposvár kihasználta

Pontokat hullajtott a listavezető Érd a Nyugati csoportban a labdarúgó NB III 12. fordulójában, mivel hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Pápai FC-vel. Miután a későbbi mérkőzésen a Kaposvár simán nyert, immár vezeti a Nyugati csoportot. A Közép-csoportban is hibázott az éllovas, a PMFC a Mórahalommal ikszelt. A Keleti csoportban a Monor hármat vágott a Debreceni EAC-nak.

NB III: ESMTK-siker született a Keleti csoport rangadóján

A listavezető Monor simán legyőzte a Tállyát a labdarúgó NB III 11. fordulójában a Keleti csoportban. A Közép-csoportban a SZEOL és a Pécsi MFC is nyert, míg a Nyugati csoportban az Érd megszenvedett a Csornával, de begyűjtötte a három pontot.

MK: a DVTK és a DVSC meccsét is előrehozták egy nappal

A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága a DVTK és a DVSC soron következő Magyar Kupa-mérkőzését is előrehozta egy nappal.

NB III: U19-es Eb-bronzérmes Balassagyarmaton

A labdarúgó NB III szombati fordulójában, a Keleti csoportban Monoron 4–0-s vereséget szenvedő Balassagyarmatban bemutatkozott a korábbi élvonalbeli középpályás, a 2008-ban U19-es Eb-bronzérmes Nagy Olivér.

Edzősors: a paksi sikeredző a megyei bajnokságban dolgozhat

A Nógrád megyei I. osztályú bajnokságban szereplő Balassagyarmat labdarúgócsapatának vezetőedzője lett Kis Károly – értesült a Nemzeti Sport Online.


Kézilabda Eb: Tudta-e?