F1: a Hungaroringen készült fel Verstappen Bakira – videó

A Red Bull 23 éves versenyzője, Max Verstappen a Hungaroringen rótta a köröket a Formula–1-es Azeri Nagydíjra készülve – derült ki az Instagramra feltöltött videójából.

F1: meghosszabbították Baki szerződését, 2023-ig biztos a futam

Három évvel meghosszabbították a Formula–1-es Azerbajdzsáni Nagydíj érvényben lévő szerződését, így Baki 2023-ig biztosan otthont adhat a futamnak.

F1: így nem nehéz telt házat garantálniuk az azerieknek

A jövőre az F1-ben Európai Nagydíjként bemutatkozó azeri futam fő szervezője biztos benne, hogy telt hát előtt rendezik meg Bakiban az ország első Grand Prix-ját. Biztosra megy, ugyanis csak 28 ezer jegyet bocsátanak ki.

Európai Játékok: Fábián László szerint elértük a célunkat

A magyar küldöttség és a Magyar Olimpiai Bizottság is elérte a célját a vasárnap zárult bakui I. Európai Játékokon – mondta Fábián László csapatvezető, a MOB sportigazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

EJ: „Erős kezdés után nyolc aranyéremnél többet vártunk”

Látványos záróünnepséggel fejeződött be vasárnap este az első alkalommal megrendezett Európai Játékok Bakiban, ahol 50 ország 5898 sportolója küzdött az érmekért 20 sportág 253 versenyszámában.

Képgaléria: színpompás kavalkád az EJ záróünnepségén

Bakiban kitettek magukért az első Európai Játékok házigazdái, akik látványos show-t, színpompás kavalkádot hoztak össze a vasárnapi záróünnepségen. A pénz ezúttal sem számított. Galériánkban a rendezvény legjobb képeiből válogatottunk. A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

8, 4, 8 a magyar nyerőszámok - ez volt az Európai Játékok záró napja

Az 1. Európai Játékok tizenhatodik, utolsó versenynapján nem sikerült a magyar különítménynek újabb éremmel gyarapítania a „gyűjteményt”. A cselgáncsozóknál a férfi és a női csapat is vereséget szenvedett a bronzmeccsen, így az ötödik helyen végeztek, míg strandlabdarúgóink a hetedikek lettek. A magyar küldöttség nyolc arany-, négy ezüst- és nyolc bronzéremmel a 11. helyen zárta az éremtáblázatot, az utolsó napon a spanyolok lökték ki a mieinket az első tízből.

EJ: pályán strandlabdarúgóink; cselgáncs-csapatverseny

Az 1. Európai Játékok tizenhatodik, utolsó versenynapján ismét tatamira lépnek női és férfi cselgáncsozóink – mindkét nemben a németekkel küzdünk meg az elődöntőbe jutásért. A magyar strandlabdarúgó-válogatott a házigazda Azerbajdzsánnal csap össze a hetedik helyért. Íme, a vasárnapi program!

Fejbe lőtték, kómában volt, megvakult, aranyat nyert

Az Azerbajdzsánban zajló 1. Európai Játékokon a pénteki versenynap embere egyértelműen a vak azeri cselgáncsozó, Ilham Zakiyev volt, aki érvényesítve a papírformát nyert a látássérültek +90 kilogrammos súlycsoportjában.

Tóth Krisztiánt elintették a bronztól, nincs újabb érem - ez volt az EJ 15. napja

Az 1. Európai Játékok 15. versenynapján nem szerzett újabb érmet a magyar küldöttség, mely így 8 arany-, 4 ezüst és 8 bronzérmes mérleggel várja a záró napot. Úszásban Sós Dániel 4., Matyasovszky Dalma és Lavotha Oszkár 5. helyen végzett, cselgáncsban Tóth Krisztián elődöntős volt, de a négy között, majd a bronzmeccsen is kikapott. Ez volt a 15. nap.

EJ: az úszókért, a vívókért és a cselgáncsozókért szoríthatunk

Az 1. Európai Játékok 15. versenynapján a cselgáncsozókért, az úszókért, a vívókért, valamint a strandlabdarúgó-válogatottért szoríthatunk, amely az 5–8. helyért Ukrajnával játszik. A 100 méteres női hátúszás döntőjének Matyasovszky Dalma személyében biztosan lesz magyar résztvevője. Íme, a Bakiban zajló kontinensbajnokság szombati programja!

Szavazás: milyen a sportszakmai értéke az Európai Játékoknak?

Azerbajdzsán fővárosában, Bakiban rendezik meg az 1. Európai Játékokat. Ön szerint milyen a sportszakmai értéke a kontinensbajnokságnak?

Egy bronzéremmel zártuk a pénteket - ez volt az EJ 14. napja

Harcsa Zoltán bronza az egyetlen érem, amelyet a magyar küldöttség az 1. Európai Játékok 14. versenynapján fel tudott mutatni. Cselgáncsozóink közül Gercsák Szabina jutott a legtovább, a bronzért mérkőzött, végül ötödik lett. Úszásban Rasovszky Kristóf remek teljesítménnyel negyedik lett 800 m gyorson - úgy, hogy a délelőtti, lassabb futamban versenyzett. Ez volt a 14. nap.

EJ: Harcsa az elődöntőben, az olaszok ellen a homokban – a pénteki program

Sűrű nap előtt áll a magyar küldöttség az Európai Játékokon. A seregszemle 14. versenynapján úszóink mellett hat dzsúdósunkért, vívócsapatainkért, a kerékpáros Bujáki Bencéért, az elődöntőre készülő ökölvívóért, Harcsa Zoltánért és strandlabdarúgóinkért is izgulhatunk. Íme, a pénteki program!

Videó: parádés ollózós góllal vezettünk a spanyolok ellen

A baki Európai Játékokon a magyar strandlabdarúgó-válogatott nagyszerűen helytállt a spanyolok ellen. A mieink 2–0-ra is vezettek már, sajnos azonban a spanyolok fordítottak, és végül 5–2-re győztek. A találkozó első gólja csodálatosan szép volt, Ábel Péter nagyszerű mozdulattal lőtt a hálóba.

EJ: Juhász Janka ezüstérmet nyert 1500 méteren!

Ezüstérmet szerzett Juhász Janka a női 1500 méteres gyorsúszásban a baki Európai Játékokon. A hatalmasat hajrázó magyar lány 22 századdal maradt le az aranyról.

EJ: Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett az Eb-n

A baki Európai Játékok keretén belül Európa-bajnoki bronzérmet szerzett Csernoviczki Éva, miután a harmadik helyért vívott összecsapáson ipponnal legyőzte az ukrán Marina Csernjakot.

Két ezüsttel, egy bronzzal zártunk - ez volt az EJ 13. napja

A magyar küldöttség két ezüst- és egy bronzéremmel zárta az 1. Európai Játékok 13. versenynapját. Az ezüstérmesek: Juhász Janka (úszás, női 1500 m gyors), illetve Karakas Hedvig (cselgáncs, női 57 kg). A bronzérmes: Csernoviczki Éva (cselgáncs, női 48 kg). Ez volt a 13. nap.

EJ: hat magyar a tatamin, 12 a vízben – a csütörtöki program

Csütörtökön hat magyar cselgáncsozó lép színre az Európai Játékokon, és tizenkét úszónk is érdekelt lesz. A baki seregszemle 13. játéknapján újabb mérkőzést vívnak strandlabdarúgóink, a Krausz Gergely, Sárosi Laura vegyes párosunk egy német tollaslabdázó duóval néz farkasszemet, míg Németh András a férfi tőrözők között próbál szerencsét. Íme, a mai program.

EJ: két halálos áldozatot követelt a második súlyos baleset

Halálos baleset történt még a keddi napon az 1. Európai Játékok főútjának tekinthető Heydar Aliyev sugárúton. Az áldozat egy helyi sofőr, valamint a megnyitó- és záróünnepségért felelős FiveCurrents társaság brit alkalmazottja – jelentette be az EJ hivatalos sajtószolgálata.