Real Madrid: az atomfutballhoz többre van szükség a középpályán

Vegyes érzésekkel emlékezhetnek a Real Madrid szurkolói a királyi gárda Werder Bremen elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésére, mert a kötelező győzelem ellenére azért látszik, hogy még nem működik kifogástalanul a Bernd Schuster által kitalált, kétségtelenül modern és látványos játék. Ugyanakkor az, amivel a blancók próbálkoznak a pályán, szép reményekre jogosítja fel őket.

A norvég bajnok megoldhatatlan feladat elé állította a ”kékeket”

A Bajnokok Ligája csoportkörének rajtján a B jelű kvartett óriási szenzációja: a Chelsea leégett Londonban, Jose Mourinho agyonsztárolt társulata csupán döntetlenre volt képes a Rosenborg ellen. A Valencia idegenben fektette két vállra a Schalkét.

Bajnokok Ligája: Hagreaves nem játszik, Rooney visszatérne

Owen Hargreaves nem játszhat a Manchester United csapatában szerda este a Sporting Lisszabon ellen, a Bajnokok Ligájában. A Bayern Münchentől igazolt középpályás nem épült még fel combsérüléséből, csakúgy, mint Gary Neville, akinek szintén számítottak már a visszatérésére.

A Chelsea ismét nagy reményekkel vág neki az új BL-szezonnak

Kedd este a Chelsea a Stamford Bridgen fogadja a norvég Rosenborg gárdáját, és annak ellenére, hogy két kulcsjátékosa, az elefántcsontparti Didier Drogba és az angol válogatott Frank Lampard is hiányozni fog, a mérkőzés toronymagas esélyese a lonodni együttes. A német Schalke játékosai is fogadkoznak a Valencia ellen, de ők is tudják, hogy inkább a vendég spanyoloknak áll a zászló.

A Madrid győzelemre készül a Calderon-féle forradalom jegyében

Parádésan kezdte a spanyol bajnokságot a Real Madrid labdarúgócsapata, amelytől most a szurkolói azt várják, hogy a nemzetközi kupaporondon is hasonlóan lenyűgöző rajtot vegyen. A királyi gárda a Bajnokok Ligájában kedden este a Werder Brement fogadja a Bernabeu-stadionban a C csoport első fordulójában. A meccsen Ruud van Nistelrooy megszerezheti 50. gólját a BL-ben. A másik találkozón a görög Olympiakosz az olasz Laziót fogadja.

A bevehetetlen stadion meghódításáról álmodozik a Liverpool

A Liverpool vezetőedzőjének, Rafa Beníteznek célja, hogy csapata a lehető leghamarabb kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájának A csoportjából. Az angol alakulat mellett még az FC Porto, az Olympique Marseille és a Besiktas alkotja a kvartettet. Kedden este az előző szezon döntőse Portugáliába látogat, míg a franciák a törököket fogadják.

Címvédésre készül a Milan, az idei szezonban bekeményített a Sahtar

A Milan címvédést ígér szurkolóinak, indulásnak kedd este a portugál Benficával csap össze egy izgalmasnak ígérkező találkozón. A két csapat keményen készül egymás ellen, egyedül a bíró személye, illetve az ő negatív megítélése az, amiben egyetértenek a résztvevők. Az ukrán Sahtar Donyeck érdemi erősítésen van túl, így a Celtic elleni meccs sokat ígér.

Drogba és Lampard nélkül kell nyernie a Chelsea-nek a Rosenborg ellen

A sérüléssel bajlódó Didier Drogba és Frank Lampard sem léphet pályára kedden, amikor a Chelsea labdarúgói a Stamford Bridge-en a Rosenborggal találkoznak a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. Erről Jose Mourinho, a londoni „kékek” vezetőedzője beszélt.

Kézilabda, férfi BL: teljes a csoportkör 32 csapatos mezőnye

A férfi kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligájában kialakult a csoportkör mezőnye. A főtáblán alanyi jogon induló két magyar együttes, a Szeged és a Veszprém mellé norvég, illetve izlandi rivális kvalifikálta magát.

Asztalitenisz: bravúros BVSC-győzelem a Düsseldorf ellen

A Lombard-BVSC férfi asztalitenisz-csapata hatalmas küzdelemben 3:2-re legyőzte a papíron erősebb Borussia Düsseldorf együttesét a férfi asztaliteniszezők Bajnokok Ligájának budapesti mérkőzésén, a budapesti Körcsarnokban.

Kézilabda, férfi BL: a Barcelona kettős győzelemmel csoportkörös

A férfi kézilabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, a Bajnokok Ligájában sikerrel vette a selejtezőbeli akadályt az FC Barcelona, így a katalánok bejutottak a csoportkörbe.

Nincs szó eladásról, Michael Ballack sérülés miatt maradt ki

A Chelsea FC csütörtökön közleményben tagadta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Michael Ballack klubot cserél a januári átigazolási időszakban és ezért maradt ki a Bajnokok Ligájára nevezett keretből. A klub tájékoztatása szerint az orvosi stáb mindent megtesz azért, hogy a német középpályás mihamarabb Jose Mourinho rendelkezésére álljon.

A Sevilla athéni győzelemmel emlékezne Antonio Puertára

A pénteki európai Szuperkupa-mérkőzésen vereséget szenvedő Sevilla FC nem a két gólos előny megtartására, hanem győzelemre készül az AEK Athén ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája múlt keddről elhalasztott selejtezőjében, ezzel kíván méltóképpen emlékezni a 22 éves korában elhunyt Antonio Puertára. Juande Ramos vezetőedző szerint csapata a görögországi sikerrel léphetne túl a hatalmas traumán.

Négy angol, két-két spanyol és olasz csapat az első kalapban

Ma délután Monacóban tartják meg a Bajnokok Ligája világszerte nagy érdeklődéssel várt és kísért csoportkörének sorsolását. Időközben már el is készült a kiemelés: az első kalapban négy angol klub mellett két-két olasz és spanyol csapatot találunk, köztük a címvédő AC Milant, illetve a döntős Liverpoolt. Egyetlen kérdőjelként a második kalapba kapott besorolást a Sevilla-AEK Athén párharc győztese, amely küzdelem visszavágóját Antonio Puerta tragikus halála miatt csak szeptember 3-án, hétfőn rendezik meg.

Juhász Roland és Bodnár László csapata sem jutott be a csoportkörbe

Kiesett a Salzburg és az Anderlecht is, így Bodnár László és Juhász Roland biztosan nem lesz ott a Bajnokok Ligája csoportkörében. Kettős vereséggel búcsúzott az Ajax Amsterdam, és a Debrecent korábban megverő Elfsborg gárdája. Az Arsenal magabiztosan jutott tovább a Sparta Praha ellen.

Hengerelt a Liverpool, döcögött viszont a Rangers szekere

A Bajnokok Ligája selejtezőinek harmadik fordulójában három meccs visszavágójára került sor. A Liverpool továbbjutását már sokan biztosra vették, de a skót Rangers és az olasz Lazio is esélyesebb volt a továbbjutásra. A selejtezőkörben további tizenhárom mérkőzést rendeznek meg.

Tőzsér Dánieléknek otthon kellene ledolgozniuk a kétgólos hátrányt

Tőzsér Dániel csapata, az AEK Athén hatalmas feladat előtt áll, hiszen hazai pályán kétgólos hátrányból kellene kiharcolnia a továbbjutást a Sevilla ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában, a visszavágón. Pokolian nehét dolga lesz az olasz Laziónak is Bukarestben, 1-1-s első meccs után kellene a következő körbe lépnie.

Michel Platini BL-helyet adna a topországok kupagyőzteseinek

Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke azt szeretné, ha a Bajnokok Ligájában négy csapatot indító országokból ezentúl a pontvadászat negyedik helyezettjét felváltva a hazai kupasorozat győztese szerezne jogot az indulásra. A BBC híradása azt nem részletezi, hogy ebben az esetben főtáblás vagy selejtezős helyről lenne-e szó.

Andrij Voronyin bődületes góljával nyert idegenben Benitez csapata

A Liverpool Andrij Voronyin hatalmas góljával 1-0-ra legyőzte idegenben a francia Toulouse-t a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első körében. Az ukrán játékos az első félidő hajrájában volt eredményes, a Pool azt követően elégedetten „ráült” az eredményre.

A Valencia edzője nem elégedett a háromgólos győzelemmel

A Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, a magyar bajnok Debrecent 1-0-s összesítéssel búcsúztató svéd Elfsborg a spanyol bajnoki negyedik helyezett Valencia otthonában lépett pályára és szenvedett sima, háromgólos vereséget. A spanyol gárda szakmai vezetője, Quique Sánchez Flores azonban egyáltalán nem elégedett győztes csapatának játékosaival.