-->
NB III: két kapussal a kezdőben verte a Tiszaújváros a BVSC-t

Sérülések, betegségek és eltiltások miatt összesen tizenegy felnőtt játékossal (amelyből kilenc volt mezőnyjátékos), illetve két ifista korú labdarúgóval érkezett az FC Tiszaújváros a BVSC elleni bajnokira az NB III Keleti csoportjának 13. fordulójában. Az újvárosiaknál ráadásul a tizenegy felnőtt futballistából két kapus volt, így a csapat úgy állt fel a találkozón, hogy az első számú kapus, Tóth Csaba védett, míg a második számú kapus, Herceg Péter csatárként játszott – az együttes nagy meglepetésre 1–0-ra győzött.

Labdarúgás: Kisteleki István visszatért, NB III-as csapatnál állt munkába

Újra a labdarúgásban dolgozik a Magyar Labdarúgó-szövetséget 2006 és 2010 között irányító Kisteleki István. A 67 esztendős sportvezető az NB III-ba feljutó, korábban az NB I-ben is szereplő BVSC-Zugló szakmai igazgatója lett – árulta el Kisteleki a Magyar Nemzetnek.

NB III: a járványhelyzet miatt elhalasztották a DVSC–BVSC meccset

A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága levélben jelezte, az NB III Keleti csoportjában a 12. fordulóban esedékes DVSC II–BVSC mérkőzést október 4. helyett november 25-én rendezik meg.

MK: fordulatos 11-es párbaj, a BVSC az első továbbjutó

A vendég BVSC gól nélküli 120 percet követően tizenegyesekkel legyőzte a Sopront a labdarúgó Magyar Kupa pénteki játéknapján, ezzel bejutott a 7. fordulóba, a legjobb 64 közé.

Majdnem három évig tartó veretlenség – újra a futballtérképen a BVSC-Zugló!

A magyar labdarúgást kedvelőinek nem kell külföldön kutakodniuk, ha egy nagy múltú, korábban az élvonalban szereplő klubot keresnek, amely ráadásul nem mindennapi, majdnem három évig tartó veretlenségi szériát épített fel. Íme, hogyan került nyolc év alatt újra fel a futballtérképre többek között Bognár György, Dárdai Pál és Détári Lajos korábbi csapata, a BVSC-Zugló!

Női vízi MK: „Kellően megünnepeljük a héten” – videón mutatjuk, hogyan kezdődött

Címét megvédve a Dunaújváros nyerte a BENU női vízilabda Magyar Kupát, miután a keddi fináléban háromgólos hátrányból fordítva 7–6-ra legyőzte az UVSE-t. A találkozó után Mihók Attila vezetőedzővel, a győztes gólt jegyző Gurisatti Grétával, a bombagólokat lövő Garda Krisztinával és Szilágyi Dorottyával beszélgetett az NSO Tv stábja. Azt is megmutatjuk, hogyan kezdődött az egész héten át tartü ünneplés.

Női vízi MK: a Dunaújváros 0–3-ról verte meg az UVSE-t a döntőben

Címét megvédve a Dunaújváros nyerte a BENU női vízilabda Magyar Kupát, miután a keddi fináléban háromgólos hátrányból fordítva 7–6-ra legyőzte az UVSE-t. A BVSC a Ferencvárost verte meg a bronzéremért.

NB III: újabb két mérkőzést halasztottak el a 8. fordulóból

A Bicske–Komárom mérkőzés után a THSE Szabadkikötő–Balatonfüredi FC és a Füzesgyarmat SK–BVSC Zugló mérkőzést is elhalasztották a labdarúgó NB III 8. fordulójából.

Férfi vízi ob I: három meccset elhalasztottak a 2. fordulóból

A koronavírus-járvány miatt elhalasztanak három mérkőzést a férfi vízilabda-bajnokság szerdai, második fordulójából.

Gulácsi Péter útja a BVSC salakos pályájától a Leipzigig és a Bajnokok Ligája-elődöntőig

Már tízévesen is csendes, de felelősségteljes, igazi vezértípus volt. Húsz év alatt annyi változott, hogy a Lurkó-kupa helyett a Bajnokok Ligájában teszi ugyanezt. Portré az RB Leipzig és a magyar labdarúgó-válogatott kapusáról, Gulácsi Péterről.

BVSC: megvan az új logó, felújították a székházat – fotók

Mintegy egymilliárd forintból újították fel a BVSC-Zugló Szőnyi úti székházát. Szatmáry Kristóf, a klub elnöke sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy a klubnak új logója lett.

Felkészülés: könnyedén nyert a Gyirmót és az ETO is

Szerda este is több másodosztályú labdarúgócsapat is felkészülési mérkőzést játszott. A Gyirmót simán verte a Bicskét, és az ETO is könnyedén a BVSC-t. A Szegednek kétgólos vezetése után meg kellett elégednie a döntetlennel a Dunaújváros ellen.

NB II: a Szpari kikapott a BVSC-től, hatot vágott a Csákvár

A siófoki felkészülési torna mellett több másodosztályú labdarúgócsapat is edzőmérkőzést játszott szerdán. A Csákvár hatott vágott az NB III-as Tatabányának, míg az Ajka öttel küldte haza a szintén harmadosztályú Sopront. A Nyíregyháza otthon kapott ki a BVSC-től, a DEAC nem bírt a DVSC II-vel, a Soroksár pedig legyőzte az ESMTK-t.

Úszás: a gyors kiesett a pikszisből Bernek Péternél

Gyermeket vár Mutina Ágnes, a korábbi Európa-bajnok úszó, férje, Bernek Péter ennek tudatában kifejezetten motiváltan készül az olimpiára.

Úszás: Nem biztos, hogy abbahagyom az olimpia után – Kozma

Már többször bizonyította a BVSC sportolója, Kozma Dominik, hogy képes jó eredményre, miként azt is, hogy van humorérzéke. A 29 éves versenyző elkezdte a felkészülést, egyelőre könnyített üzemmódban.

Videó: amikor Bognár György körzővel, vonalzóval berajzolta a fölsőbe

A sportvilág lassan ugyan éledezik a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően, de mivel archív visszatekintéseink népszerűek voltak olvasóink körében, folytatjuk a videós múltidéző sorozatunkat. Az 1994–1995-ös NB I-es idényre tekintünk vissza, azon belül is egy Csepel–BVSC (2–4) mérkőzésre, amikor Bognár György az idény – de talán az azóta eltelt időszak – egyik legszebb technikával végrehajtott szabadrúgásával rukkolt elő.

Nagy Viktor: Még van előttem egy nagy cél, maradt is rá egy lehetőségem

Az előző héten a magyar vízilabda-válogatott és a Szolnoki Dózsa kapusa, Nagy Viktor volt a Nemzeti Sport beszélgetőtársa az Instagramon. A 35 éves, világbajnok és Európa-bajnok játékos olvasói kérdésekre is válaszolt. Pályafutása kezdeti szakasza mellett szóba került, hogy autóversenyzői álmokat is dédelgetett, miután beleunt az úszásba. A kapus természetesen a koronavírus miatt kialakult helyzetről is beszélt, az edzéshiány mellett az elmúlt két hónap sportgazdasági hatásait, a bajnoki rivális OSC némi gyengülését, a Vasas várható erősödését, és így a következő bajnoki kiírás várható erőviszonyait is kiveséztük.

NB III: 16 év után szerepelhet ismét országos bajnokságban a BVSC

2004 után, tehát 16 esztendő elteltével szerepelhet ismét NB-s bajnokságban a BVSC-Zugló. A csapat listavezetőként végzett a másfél héttel ezelőtt befejezettnek nyilvánított Budapest-bajnokság I. osztályában és vállalja az NB III-at – tudtuk meg a klub honlapjáról.

Videó: amikor legutóbb 45 ezren voltak egy magyar bajnokin

A koronavírus megbénította a sportvilágot – mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Visszalapozunk 1996-ba, amikor a BVSC és a Ferencváros mérkőzése (0–1) döntött a bajnoki címről – mintegy negyvenötezer szurkoló előtt.


Kézilabda Eb: Tudta-e?