Történelmi százas: miért épp Hamiltonnak sikerült?

Szombati időmérős sikerével Lewis Hamilton lett az F1-történelem első versenyzője, aki eljutott száz pole pozícióig. Körbejárjuk, mely tényezők játszottak szerepet az elképesztő mérföldkő elérésében.

MotoGP: Morbidelli olyan transzban motorozott, mint Senna

Franco Morbidelli a vasárnapi győzelmével feliratkozott a bajnoki esélyesek közé. Az olasz a második pilóta idén, aki egynél többször győzni tudott már. Kockáztatott, miközben olyan élményt élt át motorozás közben, amiben eddig nem nagyon hitt és ami egyik példaképére emlékezteti.

A svindler, Icarus, Senna – íme, a 100 legjobb sportfilm (9.)

Sok hete már, hogy a koronavírus-járvány miatt legfeljebb takaréklángon éghet a sportélet. A járvány egy időre otthonainkba kényszerített minket, sok bajnokságot befejezettnek nyilvánítottak, még többet elhalasztottak. A The Athleticnél gondoltak egyet, majd kikérték több mint 120 munkatárs véleményét a legjobbnak vélt sport tematikájú filmekről. Sok száz műre érkezett szavazat, ezek értékelése után összeállították minden idők 100 legjobb alkotását. 12 részes sorozatunkban ezeket mutatjuk be, majd természetesen szót ejtünk a legjobb magyar filmekről is, illetve azokat is górcső alá vesszük, amelyek lemaradtak a The Athletic listájáról. Lássuk a 11–20. helyezettet!

Kevin még nem kergette el a betörőket, amikor a Pool legutóbb aranyérmes lett

Mint ismert, a Liverpool FC fennállása első Premier League-aranyérmét szerezte meg, miután a Manchester City kikapott a Chelsea vendégeként, s így már a matematikai esélye is elszállt a címvédésre. A Pool 30 év után lett ismét bajnok, úgyhogy kitekintettünk, mi történt a világban 1990-ben.

F1: Senna parádés első kört futott, majd le is körözte Prostot

A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 15. helyre talán minden idők legnagyszerűbb első köre, majd Ayrton Senna egész versenyes remeklése került 1993-ból.

Koronavírus: elmarad a Senna-emlékmaratoni is

Ayrton Senna, akit Niki Lauda is minden idők legjobb F1-es autóversenyzőjének tartott, 1994. május 1-jén vesztette életét az imolai versenypályán, a Tamburello-kanyarban. Az idén március 21-én lett volna 60 éves. Hatalmas megemlékezést szervezett az Instituto Ayrton Senna – Senna Alapítvány –, illetve a szokásos, éves, Interlagosban, a versenypályán zajló Senna-emlékmaratoni időpontját is május 1-re időzítették.

F1: Nigel Mansell óriási hajrája után 14 ezredmásodperc döntött

A Nemzeti Sport Formula–1-es magazinjában sorrendbe állítottuk a sorozat első hetven évének 70 legjobb, legemlékezetesebb versenyét. A haláleseteket és súlyos sérüléseket kizártuk a kritériumok közül, inkább azokra összpontosítottunk, amelyek drámai fordulatait, előzéseit máig emlegetjük, illetve amelyek a világbajnoki csata szempontjából is kulcsfontosságúak voltak. Online sorozatunkban a húsz legjobbat vesszük sorra, a 17. helyen Nigel Mansell parádés jerezi hajrája áll, az angolnak 14 ezredmásodperc hiányzott Ayrton Senna legyőzéséhez.

A rajongás és a kokain majdnem végzetes keveréke: Diego és Maradona hét éve Nápolyban

Sorozatkritika és ajánló – otthon maradáshoz, 6. (kicsit csalós) rész: Diego és Maradona.

F1: ma lenne 60 éves – Ayrton Sennára emlékezünk

Sokak számára egyet jelentett a neve a Formula–1-gyel Magyarországon, hiszen amikor hazánkban a Magyar Nagydíj elindulásával és az azt követő években igazán széles körben népszerűvé vált a sportág, ő volt az F1 egyik ikonja. A halálával betölthetetlen űr keletkezett – Ayrton Senna ma lenne 60 éves.

Kiszorultak a kalandorok, a kisstílű ügyeskedők – globális üzletté vált az F1

Ayrton Senna 1994-es imolai halála örökre megváltoztatta az F1-et, amelyben a tragédia után tudományos szintre emelték a biztonsági intézkedéseket. A brazil király trónját Michael Schumacher vette át. A Formula–1 70 éves történetét bemutató, a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás-mellékletében indított sorozatunk 5. része a kilencvenes évekre tekint vissza.

Ecclestone kezébe vette az irányítást, és az F1 elindult a profizmus útján

A sportágat a nyolcvanas években a turbómotorok robbanásszerű fejlődése, az üzleti lehetőségek kiaknázása és az egyre hatékonyabb biztonsági törekvések jellemezték. Magyarország is csatlakozott a Formula–1-hez. A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás-mellékletében indított sorozatunk 4. része.

MotoGP: Lorenzo Sennához hasonlította Valentino Rossit

Ayrton Senna halálának 25 éves évfordulója után egy nappal, a jerezi MotoGP-futam felvezető napján, az nso.hu helyszíni riportere arra volt kíváncsi, hogy a kétkerekű motorsport csúcsának mostani élmenői hogyan emlékeznek a Formula-1 és a motorsportok egyik legnagyobb ikonjára.

F1: Senna, Ratzenberger – 25 évvel ezelőtt volt a legsötétebb hétvége

Ma 25 éve, hogy a modern kori Formula–1 egyik legnagyobb alakja, a háromszoros világbajnok Ayrton Senna halálos balesetet szenvedett az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon – egy nappal az osztrák újonc, Roland Ratzenberger szintén tragikus balesete után. A sportág történetének egyik legsötétebb hétvégéjére emlékezünk.

Drámától botrányig – minden az F1-ről az 1000. vb-futam előtt

A vasárnapi Kínai Nagydíjon futják az F1 történetének ezredik világbajnoki versenyét. A fantasztikus mérföldkő kapcsán tíz kategória alapján állítottuk össze az eddigi futamok „legjeit”, megspékelve minden részletre kiterjedő statisztikai gyűjtésünkkel.

Képek: Puskástól Sennán át Jordanig – a 100 legnagyobb sportlegenda

Különleges gyűjtést készített egy mexikói illusztrátor, Jesús R. Sánchez, akinek a segítségével a sporttörténelem 100 legnagyobb alakja kapott speciális „névjegyet” a Récord különkiadásában. A százas listából szinte lehetetlen kiemelni egyesével neveket, ám azt érdemes megjegyezni, hogy egy magyar legenda is található a felsorolásban, méghozzá Puskás Ferenc.

Kép: csak a sisak hiányzik – Sennának öltözött a műkoris

Nem mindennapi öltözékben lépett jégre a minap egy japán műkorcsolyázó: Mijake Szena (a név sem véletlen) az 1994-ben elhunyt háromszoros F1-világbajnok, Ayrton Senna mclarenes overalljára hajazó öltözékben szerepelt a japán bajnokságon – ráadásul a zenében is elrejtették a versenyautó hangját. A 16 éves sportolót a legendás brazil pilótáról nevezték el.

F1: Hamilton valóban a valaha volt öt legjobb versenyző egyike?

Lewis Hamilton 67 ponttal vezeti az egyéni vb-összetett négy versennyel a szezon vége előtt, így az Amerikai Nagydíj vasárnapján abban a tudatban állhat rajthoz, hogy könnyedén megszerezheti újabb világbajnoki címét. Ha a mercedeses pontot tesz a vb-csata végére, akkor Juan Manuel Fangio és Michael Schumacher után a Formula–1 történetének harmadik olyan versenyzőjévé válik, aki legalább öt bajnoki címmel büszkélkedhet. A mérföldkő kapujában volt csapattársa, Fernando Alonso, korábbi főnöke, Ross Brawn és versenyzőtársa, Carlos Sainz Jr. beszélt elismerően róla.

F1: Vettel már csak asszisztálhat Hamilton újabb vb-címéhez Austinban?

Lewis Hamilton sorozatban a negyedik győzelmét aratta Japánban, míg Sebastian Vettel hétvégéjét újabb stratégiai és vezetői hibák szőtték át, aminek következtében a hatodik helyen szelte át a célvonalat. A német hátránya így 67 pontra nőtt a vb-éllovas brittel szemben, aki a soron következő Amerikai Nagydíjon úgy biztosíthatja be a világbajnoki címét, hogy még három verseny lesz hátra a Formula–1 2018-as szezonjából. Ezen a futamon Ayrton Senna egyik rekordját is beállíthatja, míg Michael Schumacher egy másik csúcsát megdöntheti.

Corinthians: Senna emléke előtt tiszteleg az új 3. mezével a klub

A háromszoros Formula–1-es világbajnok Ayrton Senna idén 30 éve szerezte meg első vb-címét, és ennek apropóján Corinthians a legendás brazil versenyző emlékének adózva készítette el új, 3. mezét.

F1: Vettel az első ferraris sikerére hajt a vb-címet hozó Monzában

Sebastian Vettel domináns győzelmet aratott a nyári szünetet követő első futamon Belgiumban, és 17 pontra csökkentette hátrányát a vb-éllovas Lewis Hamiltonnal szemben. A kettejük közötti különbség azonban nem marad sokáig ennyi, hiszen szünet nélkül következik a Ferrari hazai versenyhétvégéje, az Olasz Nagydíj, amelyen bár Vettel már háromszor nyert, a maranellói gárda színeiben még nem ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. A német szempontjából nemcsak emiatt lenne fontos a vasárnapi siker, hanem az sem elhanyagolható tényező, hogy 2013 óta mindig az lett a világbajnok, aki az adott évben győzött Monzában.