-->
Eb 2016: Courtois nem akármilyen módon dicsérte Királyt

A belga labdarúgó-válogatott Magyarország feletti 4–0-s győzelme után Thibaut Courtois és Axel Witsel az NSO Tv-nek beszélt saját csapatuk és a mieink teljesítményéről, a magyar kapcsolatokról, Király Gáborról és Dzsudzsák Balázsról.

Eb 2016: Nincs problémám azzal, hogy favoritok vagyunk – Wilmots

A belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marc Wilmots, valamint a csapat egyik középpályása, Axel Witsel részvételével tartották meg a belga nemzeti együttes sajtótájékoztatóját egy nappal a Magyarország elleni Eb-nyolcaddöntő előtt. A 47 éves szakember kiemelte, hogy játékosainak nyugodtnak és türelmesnek kell maradniuk, míg Witsel elmondta, papíron hiába a belgák az esélyesebbek, a pályán új történet kezdődik.

Benfica: a 306 millió eurós álomcsapat, amelytől megvált a klub

Mint megírtuk, a Bayern Münchenhez szerződött a portugálok nagy ígérete, Renato Sanches. A bajor klub 35 millió eurót fizetett a Benficának Sanchesért, de az utóbbi időben nem ez volt az egyetlen nagy üzlete a portugál klubnak. 2010 óta 306 milliós bevételre tett szert tizenegy játékosáért, a 101GreatGoals összeállította a „távozók” álomcsapatát.

Juve: a „zebrák” már tudják, kivel pótolják a távozó Pogbát

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy távozik a Juventustól Paul Pogba, a csapat 23 éves sztárja. Persze a klub vezetősége eközben nem tétlenkedik, igyekszik felkészülni arra az eshetőségre, ha a francia válogatott középpályás elhagyja a Juvét – már meg is vannak a célpontok Pogba pótlására.

Még nem vagyunk túl a Zeniten

Jonas fejesgólja az utolsó utáni pillanatokban igencsak jó helyzetbe hozott minket, de tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Nem csak azért, mert Szentpéterváron olyan hideg van, hogy a macska eltörik a kanyarban és a madarak is guggolva repülnek, hanem azért, mert ott még egyszer sem sikerült nyernünk, ráadásul azt mondják, hogy ez a Zenit évről évre erősebb.

Zenit: eldőlt, hol folytatja a pályafutását Axel Witsel

Hiába csábította többek között a Milan és a Tottenham is, Axel Witsel, az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premjer-Liga) szereplő Zenit belga középpályása januárig nem igazol el. A játékos nem felhőtlenül boldog a kialakult helyzet miatt.

Milan: új ajánlat reppen Witselért – 25 millió euró, de...

Olasz lapértesülés szerint a Milan ismét ajánlatot tesz a Zenit belga középpályásáért, Axel Witselért. A milánóiak 25 millió eurót adnának a 26 éves futballistáért, de az összeg négy évre húzódna szét.

Juventus: Isco, Oscar és Guarín nem, Mascherano talán

Zajlik az élet a címvédésre készülő olasz Juventusnál, amelynél Giuseppe Marotta sportigazgató elismerte ugyan, hogy Iscót és Oscart sohasem tudják megszerezni, az interes Fredy Guarín ügynöke pedig kizárta, hogy a középpályás Torinóba igazolna, de a Juve egy védekező szakembert megcsíphet a Barcelonától.

Juve: Khedira heteket hagy ki, már a helyettesét keresik

Mint megírtuk, Sami Khedira, a Serie A-ban szereplő Juventus labdarúgója a csapat szombati, Olympique Marseille elleni felkészülési mérkőzésén megsérült, és a legfrissebb hírek szerint legalább négy-hat hetet kell kihagynia.

AC Titán: Berlusconi utoljára még épít egy nagy csapatot?

Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Ezen a héten is Angliában kezdtük transzferológiai körsétánkat, és Olaszországban folytatjuk.

Milan: Witsel érkezhet a középpálya erősítésére

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan a Zenitben futballozó Axel Witsellel erősítheti meg a keretét.

Premjer-liga: belga góllal nyert az éllovas Tatárföldön

A listavezető Zenit 1–0-ra nyert a belga Axel Witsel góljával a Rubin Kazany vendégeként az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság szerdai játéknapján.

Gömbérzék: íme, a H-csoport legcsinosabb vb-asszonykája

A jövő héten kezdetét veszi a brazíliai labdarúgó-világbajnokság! A tornára hangoló sorozatunkban a nyolc csoport egy-egy barátnőjét, feleségét mutatjuk be. Záró felvonásunkban a belga Axel Witsel erdélyi magyar menyasszonyát, Szabó Rafaellát prezentáljuk.

Videó: Hazard kíméletlenül betörte a kamera lencséjét

Új mezükben edzettek a belga labdarúgó-válogatott tagjai, abban, amelyet a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságon viselnek. Axel Witsel, Marouane Fellaini, Jan Vertonghen és Eden Hazard bemutatóztak, majd utóbbi telibe találta a kamerát. Íme!

BL: Klopp szerint majdnem tökéletes volt a teljesítmény

A Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében a Dortmund idegenben 4–2-re legyőzte a Zenitet. A találkozó ötödik percében már 2–0-ra vezetett a német csapat, mestere szerint egy igazi klasszikust mérkőzést láthattunk.

Analicia olvasztja meg Witsel körül a pétervári jeget - galéria

Axel Witselnek kellett egy kis idő, míg megszokta a körülményeket a Zenitnél. Új barátnője oldalán már minden nap ajándék lesz.

A tizennegyedik

Napvilágot látott egy top 30-as fizetési lista, mégpedig az edzőkre vonatkozóan. Nincs ebben semmi meglepő, minden évben tudhatjuk ezt a játékosokról...

Huszti Szabolcs, „az egyszázalékos futballista”

Huszti Szabolcsot, a Hannover 96 labdarúgócsapatának magyar középpályását tartja eddig a Bundesliga legjobb nyári igazolásának a dpa német hírügynökség, amely terjedelmes interjút készített csütörtökön a futballistával.

Haraggal válunk el a zsenitől

Mégiscsak bekövetkezett hát,  amitől rettegtünk az egész nyáron, ráadásul akkor, amikor már azt hittük, hogy biztonságban vagyunk. Axel Witsel...

Hulk meglepődött, örülhet a Sporting és a Braga

Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Zenit új szerzeménye, a brazil Hulk nagyon örül, hogy Oroszországban folytathatja a pályafutását, ugyanakkor váratlanul érte a szentpétervári szerződés. Portugáliában a Sportingnál és a Bragánál örülhetnek a legjobban a szentpéterváriak tegnap bejelentett igazolásai láttán.


Kézilabda Eb: Tudta-e?