Wenger szerint van pénz, de nem költ – elég erős a csapata

Egyre többen kételkednek abban, hogy az Arsenal labdarúgócsapata elég erős lesz ahhoz, hogy a „nagy négyes” többi tagjával és a Manchester Cityvel fel tudja venni a versenyt a 2009–2010-es szezonban. Arsene Wenger, a londoniak menedzsere állítja: nem kell pánikba esni, (még) nem kell vásárolni, a csapat játékereje megfelelő.

Arsene Wenger: „Ezúttal is masszív csapattal találtuk szembe magunkat”

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere szerint hasznos volt csapata számára a Haladás elleni felkészülési mérkőzés. A francia szakember elmondta: a végeredménytől függetlenül nagyon erős ellenfélnek tartja a szombathelyi együttest.

Florentino Pérez: Manuel Pellegrini a spanyol futball Arsene Wengerje

Florentino Pérez, a Real Madrid nemrégiben beiktatott régi-új elnöke elmondta, hogy a kezdetektől fogva Arsene Wengert vagy Manuel Pellegrinit szerették volna megnyerni a csapat trénerének, a franca szakvezető azonban nem akarta elhagyni az Arsenalt.

Arsene Wenger számára nem téma az átigazolás a Real Madridhoz

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere kijelentette, hogy nem hagyja ott csapatát, s nem megy át a Real Madridhoz. A francia szakember számára jelenleg „nem téma” a spanyol csapattal kapcsolatos híresztelés.

Arsenal: az elnök szerint Wenger nem megy a Real Madridhoz

Peter Hill-Wood, az Arsenal elnöke biztos benne, hogy Arsene Wenger tiszteletben tartja a szerződését, és nem lesz a Real Madrid vezetőedzője.

Real Madrid: Wenger szerint Florentino Pérez tervei csábítóak

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere elmondta, úgy véli, hogy Florentino Pérez – aki csütörtökön jelentette be hivatalosan, hogy pályázik a Real Madrid elnöki posztjára – tervei csábítóak minden edző számára.

Nagybevásárlás a nyáron sem lesz: Wenger nem költekezik

A nyáron sem akarja szórni a pénzt Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere: a szakember csütörtöki sajtótájékoztatóján vázolta terveit a sajtó munkatársainak. A francia tréner közölte: a klub hosszú távú anyagi stabilitása fontosabb, mint az azonnali siker.

Egy csapatnyi gyerek, a hasfájós védő és az „elflecsérelt” döntő

Kedden este alig tizenegy perc alatt eldöntötte a Manchester United az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-elődöntőt, és biztosította helyét a római döntőben. Patrice Evra nem kímélte az Arsenalt, Sir Alex Ferguson nem igazán akar ellenfelet a döntőre, Arsene Wenger pedig már a Chelsea elleni hétvégi bajnokira koncentrál, ott akar javítani csapatával.

Ferguson az eltiltás miatt aggódik, Wenger nem ismer lehetetlent

A ma esti Arsenal–Manchester United BL-elődöntő-visszavágó előtt érdekes nyilatkozatot tett a vendégek mestere, Sir Alex Ferguson, aki kijelentette: reméli, hogy ha továbbjutnak, akkor csapata dolgát a döntőben nem nehezíti majd eltiltás. Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger nem szaladt ennyire előre, csak a keddi meccsel foglalkozott, és elmondta, nem ismer lehetetlent.

Arsenal: Wenger Roque Santa Cruzt szeretné a nyáron

Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger egyik legfontosabb nyári célpontjának tekinti a Blackburn Rovers paraguayi támadóját, Roque Santa Cruzt.

Ferguson: Wenger örülhet, hogy nem szálltak el az esélyeik

A Manchester United hazai pályán 1–0-ra győzött az Arsenal ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, amely után egyik fél sem nyilatkozott elégedetlenül. Sir Alex Ferguson szerint győzhettek volna akár négy góllal is, annak viszont nagyon örül, hogy kapott gól nélkül úszták meg a meccset. Arsene Wenger pedig úgy gondolja, hogy az Arsenal hazai környezetben képes kivívni a továbbjutást.

Tekintse meg az elmúlt hét legkacagtatóbb pillanatait videón!

A Bajnokok Ligája negyeddöntője és a hétvégi fordulók is bővelkedtek vicces pillanatokban. E heti összeállításunkban elsősorban az edzőkre és menedzserekre fókuszálunk, de a sportpályákon is történtek mosolyogtató események, amelyekből szemezgettünk. Íme a kínálat!

Emmanuel Petit élesen bírálja Arsene Wenger játékospolitikáját

Az Arsenal korábbi játékosa, Emmanuel Petit a BBC-nek adott interjújában élesen bírálta az „ágyúsok” menedzserét, Arsene Wengert. A labdarúgástól 2005-ben visszavonult játékos szerint a londoniak hiába jutottak be a BL-elődöntőbe, igazán kiugró sikert nem fognak tudni elérni, ha meghatározó játékosaikat mindig hagyják elmenni.

Wenger: Lehet, hogy őrült vagyok, de bízom a bajnoki cím elérésében

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere továbbra sem mond le a Premier League bajnoki címének megszerzéséről, annak ellenére, hogy csapata jelenleg tíz ponttal van lemaradva a listavezető Manchester Unitedtól. A francia mester szerint a „vörös ördögök” nagyon nehezen állnak talpra a Liverpooltól elszenvedett vereségük után.

Wenger: A Manchester United veresége a fáradtság számlájára írható

Arsene Wenger is megszólalt a szombati Manchester United–Liverpool találkozóval kapcsolatban, melyen 4–1-es vendégsiker született. Az Arsenal menedzsere szerint egyértelmű, hogy azért kapott ki a címvédő gárda, mert játékosai fáradtabbak voltak ellenfelüknél.

Arsenal: Gallas kihagyja a West Bromwich elleni bajnokit

Az Arsenal francia válogatott védője, William Gallas bokasérülése miatt nem szerepelhet a keddi Premier League-mérkőzésen a West Bromwich ellen. Arsene Wenger szerint a hét végén már visszatérhet a csapatba.

Kalou: A világ összes játékosának álma, hogy Wengernél játsszon

A Chelsea elefántcsontparti játékosa, Salomon Kalou a világ egyik legjobb edzőjének nevezte a rivális Arsenal menedzserét, Arsene Wengert, s elmondta: szívesen dolgozna a francia szakember keze alatt, a jövőjéről azonban csak a szezon végén dönt.

A Roma az Arsenal ellen javítana csúfos angliai közelmúltján

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében Angliába látogat az AS Roma – az Arsenal vendégeként kép pályára –, ami az elmúlt években nem sok jót jelentett az olaszok számára. Ezúttal pedig az is aggaszthatja őket, hogy – mint azt már korábban megírtuk – sérülés miatt Francesco Totti és az együttes brazil jobbhátvédje, Cicinho játéka is kérdéses.

Ferguson nem érti, hogy Wenger miért csak támadókat igazol

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere kritikusan beszélt kollégájáról, Arsene Wengerről. A skót tréner szerint az Arsenal francia mestere szinte csak támadó szellemű futballistákat igazol, és emiatt kiegyensúlyozatlan a csapata.

Wenger: A Manchester United jogtalan előnyt élvez a többiekkel szemben

Arsene Wenger szerint a Premier League mérkőzéseinek menetrendjéért felelős emberek jogtalan előnyhöz juttatták a Manchester Unitedet a bajnoki címért folytatott versenyfutásban. A francia menedzser konkrétan azt sérelmezi, hogy míg csapatának, az Arsenalnak a jövő szombati bajnokija előtt csak két napja lesz a pihenésre, addig a United két mérkőzése között majdnem egy hét telik el.


Kézilabda Eb: Tudta-e?