Franciaország: megreformálják az Aranylabdát!

Az Aranylabdát alapító és odaítélő France Football pénteken a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megreformálja a díjazást: többek között nem a naptári év, hanem az idény végén szavaznak majd a legjobb játékosnak járó trófeáról.

A mocskos arcú angyal – 60 éve a Juventus sztárja kapta meg az Aranylabdát

Csak 22 évesen költözött át Argentínából Európába, és lett a Juventus játékosa, majd Olaszország első aranylabdása. Argentínával dél-amerikai bajnok lett, olasz színekben pedig 1962-ben vb-résztvevő. Omar Sívoriért mindkét hazájában rajongtak, a France Football szavazásán ötven éve választották Európa legjobb labdarúgójának.

Aranylabda: Messi számai a legtöbb mutatóban jobbak Lewandowskiénál

A sportanalitikával foglalkozó InStat összegezte az Aranylabda-szavazáson győztes argentin Lionel Messi és a második helyen záró lengyel Robert Lewandowski 2021-es évi statisztikáit a díjátadóig nyújtott teljesítményük alapján.

Aranylabda: öt országban Lewandowski az élen, Messi sehol sem végzett

Szűk körű „klub tagja” lett hazánk: Magyarország az egyike annak az öt országnak, ahonnan az Aranylabda idei átadását megelőző szavazáson amellett, hogy Robert Lewandowski az élen végzett, a későbbi győztes Lionel Messi a legjobb ötbe sem került be.

Aranylabda: Portugáliában sem választották a top ötbe Ronaldót

Mint ismert, az argentin Lionel Messi a napokban hetedszer nyerte meg az Aranylabdát, megelőzve a lengyel Robert Lewandowskit és az olasz válogatott Jorginhót. A labdarúgók legrangosabb egyéni elismerését jelentő díját Messi után a legtöbbször, ötször Cristiano Ronaldo hódította el, azonban az idei szavazáson „csak” a 6. helyen végzett. Napvilágot láttak a 180 ország újságíróinak szavazatai, és kiderült, hogy Ronaldót szülőhazájában, Portugáliában sem jelölték az első öt játékos közé.

Kép: kellett a hosszú asztal – így pózol Messi a hét Aranylabdájával

Mint ismert, hetedszer is Lionel Messi érdemelte ki az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. Az argentin klasszis vidáman pózolt egy asztalon az immár hét Aranylabdájával – erről a képet az olasz transzferguru, Fabrizio Romano osztotta meg a Facebook-oldalán.

IFFHS: „Nálunk egyértelműen Lewandowski nyert!”

Robert Lewandowski lett Lionel Messi előtt 2021 legjobb játékosa a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél, az IFFHS-nél.

Lesen vagyunk: az Aranylabda és egy dühítő vigaszdíj

A Lesen vagyunk podcast első felében Moncz Attila (Sport Tv) és Szeli Mátyás (Nemzeti Sport) a nagy visszhangot kiváltó Aranylabda-szavazásról beszélt, többek között arról is, valóban jogos-e a Lionel Messi győzelmével kapcsolatos felháborodás. Ezt követően azzal foglalkoztak, mi várható Ralf Rangnicktól Manchesterben és milyen kérdések vetődtek fel a német szakember kinevezése és jövőbeni szerepe kapcsán.

Aranylabda: Lewandowski megkaphatja a 2020-as díjat? Nincs kizárva!

Az Aranylabdát alapító France Football főszerkesztője, Pascal Ferré a német Watsonnak reagált arra a felvetésre, hogy megkaphatja-e Robert Lewandowski utólag a 2020-as díjat. 

Aranylabda: „Tények” – CR szurkolói oldala kiakadt, a portugál kommentben reagált

Több okból kifolyólag is nagy port kavart, hogy hétfőn Lionel Messi vehette át a 2021-es Aranylabdát. Az immár hétszeres győztes argentin klasszist több fronton is támadták már, ezúttal Cristiano Ronaldo egyik szurkolói oldala is, a portugál hivatalos, 372 millió követővel rendelkező Istagram-fiókja pedig hozzászólt a bejegyzéshez.      

Videó: Messi nem akart képeket a felesége nélkül az Aranylabda-gálán

Mint ismert, hetedszer is Lionel Messi érdemelte ki az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. A vörös szőnyegen több kép is készült az argentin legendáról, de mindegyiken a családjával látható. Egy Twitterre felkerült videóból most kiderült, nem véletlenül.

Aranylabda: Messi terve a díjjal nem fog tetszeni a PSG-nek

Mint azt valószínűleg már mindenki tudja, Lionel Messi nyerte 2021-ben az Aranylabdát, és így a France Football díját karrierje során már hetedszerre söpörte be az argentin zseni. Klubja, a Paris Saint-Germain azonban mégsem örülhet annyira a díjnak…

Aranylabda: Messi csak Ronaldo miatt nyerte meg a hetediket – mémek

Mint ismert, hetedszer is Lionel Messi érdemelte ki az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. A gála után a mémek kereszttüzébe az argentin játékos mellett Robert Lewandowski és Cristiano Ronaldo került.

Aranylabda: Lewandowski ügynöke szerint nem Messié a 2021-es díj

Élesen kritizálta az Aranylabda-szavazás végeredményét Pini Zahavi, a tavaly a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél a világ legjobbjának választott Robert Lewandowski ügynöke – írja az MTI.

Aranylabda: a korábbi díjazott odaadná Lewandowskinak a sajátját

Mint ismert, hetedszer is Lionel Messi érdemelte ki az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. Luis Suárez, aki 1960-ban volt a díjazott, még a gála előtt úgy fogalmazott, hogy ha nem Robert Lewandowski nyer, akkor odaadja neki a sajátját – írta meg a Sportbible.

Aranylabda: CR címlapja miatt tiszteletlenséggel vádolják a gála szervezőit

A hétfő este megrendezett Aranylabda-díjátadó gálájának egy pontján a rendezvény szervezői meglehetősen kellemetlen helyzetbe hozták az eseménytől távol maradó, a szavazáson hatodik helyen végző ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót, és a műsort levezető Didier Drogbát, amikor megmutatták kettejük közös, a 2010-es világbajnokság felvezetőjeként készített címlapfotóját...

Videó: így ragyogott az Eiffel-torony Lionel Messi tiszteletére

Mint ismert, Lionel Messi hetedszer érdemelte ki az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. Az immár hétszeres aranylabdás futballista tiszteletére még az Eiffel-torony is felragyogott az argentin legenda fotója mellett.

Aranylabda: „Gém, szett, meccs” – nemzetközi sajtóvisszhang

Lionel Messi hetedszer érdemelte ki az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. A nőknél a Barcelonát erősítő Alexia Putellas nyert, míg a legjobb U21-esnek járó Kopa-díjat az ugyancsak a katalánoknál szereplő Pedri kapta meg. Nemzetközi sajtóvisszhang a hétfői Aranylabda-gáláról.

Aranylabda: Messi hosszú ideje a csúcson van – Bölöni

Bölöni László elfogult korábbi tanítványával, Cristiano Ronaldóval kapcsolatban, elismeri ugyanakkor az immár hétszeres aranylabdás Lionel Messi nagyságát.

Aranylabda: Messi 33 ponttal előzte meg Lewandowskit – íme, a teljes végeredmény!

Mint ismert, a labdarúgók legrangosabb egyéni elismerését jelentő díját, az Aranylabdát hetedízben Lionel Messi nyerte meg, megelőzve a nagy esélyes Robert Lewandowskit és Jorginhót. A 30 jelölt között két olyan futballista is akad, akire egyetlen szakíró sem voksolt: César Azpilicueta és a 2018-ban győztes Luka Modric.


Kézilabda Eb: Tudta-e?