Jó támadójátékkal lehet esélyünk a hollandok ellen - riválisfigyelő

Világbajnoki selejtezőcsoportunkból egyedül Észtország tudott nyerni a hétközi FIFA-játéknapon, az északiaknál jó is a hangulat, mivel kiváló volt a csapat támadójátéka. A hollandok védelme még mindig gyenge, a helyi szakíró szerint veszélyben lesznek ellenünk és a törökök ellen. A törökök a gyenge meccs ellenére bizakodnak, míg a románok aggódnak, mivel a stabilnak hitt védekezésük csődöt mondott. Ezúttal is helyi újságírók segítségével elemeztük, hogyan áll riválisaink felkészülése a szeptemberben rajtoló vb-selejtezőkre.

Fokozódó török veszély, védekező románok, gyenge észtek - riválisfigyelő

Az elmúlt napokban számos nemzetközi felkészülési mérkőzést rendeztek: a magyar válogatott vb-selejtezős ellenfelei is pályára léptek. Riválisaink közül egyedül a csoport egyértelműen legerősebb tagja, Hollandia készült az Eb-re, a többiek már az őszi megméretést tartották szem előtt. Az eredmények alapján a törökök léptek előre a legjobban, a románok védelmét nehéz lesz feltörni, míg az észtek jelenlegi formájukban verhetőnek tűnnek. A legutóbbi FIFA-játéknaphoz hasonlóan ismét helyi újságírók segítségével értékeltük az ellenfelek felkészülését.

Vb-selejtezők: a mieink holland 1. helyet várnak, a 2. helyért csatáznának

Nem egy álomcsoport, annyi szent: a magyar labdarúgó-válogatott Hollandiával, Törökországgal, Romániával, Észtországgal és Andorrával mérkőzik meg a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőin az európai D-csoportban. Egervári Sándor, Juhász Roland és Hajnal Tamás is holland csoportelsőséget vár – ez nem meglepő, tekintve, hogy az oranje a legutóbbi két vb-selejtezősorozaton csak kétszer vesztett pontot –, véleményük szerint a 2. helyért török–román–magyar versenyfutás lehet.

Európai futballkörkép III: letépték a Sheriffcsillagot

Európai futballkörképünk első részében a dél- és délkelet-európai, a másodikban a nyugat-európai bajnokságokkal foglalkoztunk, most jön Európa többi része, szomszédaink kivételével – ők a negyedik rész témái lesznek. Csehországban, Moldovában és Grúziában is „újonc bajnokot" avattak, megszakadt a kontinens leghosszabb bajnoki sikersorozata. Idény-összefoglalók.

Euro 2012: Andorra ezúttal nem játszhatta el a mumus szerepét

Macedónia válogatottja megszerezte első győzelmét a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőin: Mirszad Jonuz csapata Andorrát győzte le 2–0-ra idegenben a pénteki játéknapon.

Vb-selejtezők: kiszenvedett fehérorosz győzelem Andorrában

Az európai labdarúgó-vb-selejtezők 6. csoportjában Andorra La Vellában Fehéroroszország csapata javított az ukránok elleni vereség után, és 3–1-re legyőzte a szívós házigazdákat.

EB-selejtezők: Észtország kétgólos győzelme az andorraiak ellen

Észtország válogatottja 2-0-ás győzelmet aratott Andorra tizenegye ellen az EB-selejtezők E-csoportjában.

Eb-selejtezők: otthon tartották a dánok a három pontot

A macedón, a dán és a liechtensteini együttes egyaránt három gólt rámolt be ellenfele hálójába, és hazai pályán sikerült diadalmaskodniuk. A mérkőzések érdemben nem befolyásolták a tabella állását, ugyanis egyik nemzeti tizenegynek sincs már esélye a továbbjutásra.

Eb-selejtezők: Észtország a ráadásban gyűrte be Andorrát

A hosszabbítás szerzett Zelinski-találattal kerülte el a nagy blamát az észt labdarúgó-válogatott, és hazai pályán legyőzte Andorrát.

Steven Gerrard mentette meg az angol focisták becsületét

Steven Gerrard vezérletével nyert az angol labdarúgó-válogatott idegenben Andorra ellen Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen az E csoportban. A Liverpool középpályása két gólt lőtt, míg a David Nugent első válogatott meccsén megszerezte első gólját.


Kézilabda Eb: Tudta-e?