NFL: horrorsérülése után az Év visszatérője lett, most visszavonult az irányító

Miután az NFL-ben szereplő Washington Football Team kitette Alex Smitht, a 36 éves irányító hivatalosan is bejelentette visszavonulását.

NFL: nem is lehetett kérdés – Aaron Rodgers hat év után újra MVP

Kihirdették a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2020-as idényének díjazottjait: a Green Bay Packers veterán irányítója, Aaron Rodgers karrierje során harmadik alkalommal lett a liga legértékesebb játékosa (MVP). Az Év védőjének Aaron Donaldot választották, míg az Év visszatérője nem is lehetett más, mint Alex Smith. 

Super Bowl: nálunk egyértelműen Rodgers az MVP – szubjektív díjkiosztó

Vasárnap éjjel az utolsó mérkőzéséhez érkezik a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2020-as idénye. A Tampa Bay Buccaneers–Kansas City Chiefs nagydöntő előtti felvezető írássorozatunkban ezúttal az alapszakasz legjobbjait értékeljük – fontos megjegyezni, hogy ezúttal sem a végső győztesek megtippeléséről van szó, hanem arról, hogy mi kinek adnánk a díjakat.

Brady a Tampában is remekelt, az NFL legyőzte a Covidot – ez történt az idényben

Ki gondolta volna, hogy Tom Bradyt nem a New England Patriots színeiben láthatjuk dobálni? Arra sem fogadtak volna sokan, hogy kórházi fertőzése és az életveszélyes állapota után még futballpályán láthatjuk Alex Smitht. Patrick Mahomesra viszont elég nagy tétben fogadott a Kansas City Chiefs, amikor 503 millió dolláros szerződést kötött a tavalyi Super Bowl MVP-vel. A döntő előtt nézzük meg, melyek voltak a legizgalmasabb történések a 2020–2021-es idényben. 

NFL: Rivers Marino előtt, Rodgers a top 10 kapujában, Stafford beérte Montanát

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 10. fordulója számos óriási előzést hozott, Philip Rivers Dan Marinót, Russell Wilson Kurt Warnert hagyta le, de a top 10 kapujába lépett Aaron Rodgers, és top 30-as lett Alex Smith is. Végre megtört Kirk Cousins hétfői átka, a Buccaneers nagy sikerrel felelt a csúfos zakóra, a Patriots valószerűtlen sikert aratott, az NFC Kelet továbbra is pocsék, az AFC viszont remek. Jöjjenek a heti érdekességek!

NFL: Alex Smith több életmentő műtét után újra játszhat!

Alex Smith, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Washington Football Team irányítója 2018 novemberében szenvedett súlyos lábtörése után először lekerült a sérültlistáról.

Lábtörése után majdnem meghalt, most 36 évesen visszatér az NFL-irányító

Mint arról beszámoltunk, az NFL-ben szereplő Washington Football Team irányítója, Alex Smith megkapta az orvosi engedélyt arra, hogy ismét amerikaifutball-mérkőzéseken lépjen pályára. A 36 esztendős veterán kalandos útja nem mindennapi: óriási bustnak indult San Franciscóban, majd új otthonra talált Kansas Cityben, de ott is túladtak rajta. A Washingtonnak megmutatta, hogyan is lehet győzni, ám egy lábtörés mindent keresztülhúzott. Kórházi fertőzés miatt életveszélyben volt, az orvosok amputálni akarták a lábát, most mégis visszatér – íme, az örök harcos története, aki mindig háttérbe szorult, de karrierje során megtanulta, hogyan kell igazán küzdeni.

NFL: brutális sérülése után zöld utat kapott Alex Smith

Zöld utat kapott az orvosoktól Alex Smith, az NFL-ben szereplő Washington Football Team irányítója.

NFL: elképesztő videót posztolt a horrorsérülést szenvedő sztár

Kiposztolt egy videót a közösségi oldalára az az Alex Smith, aki másfél éve horrorsérülést szenvedett, ami után 17-szer meg kellett operálni a lábát.

NFL: brutális – megmutatta 17-szer operált lábát a sztár

Megmutatta 17-szer megoperált lábát Alex Smith, az NFL-ben szereplő Washington Redskins irányítója.

NFL: horrorsérülés, a történelem ismétli önmagát? – videó, 18+

Brutális sérülést szenvedett Alex Smith, az NFL-ben szereplő Washington Redskins irányítója.

NFL: felkavarta az állóvizet a liga lúzere, újjáépítés Seattle-ben

Egy hét múlva – magyar idő szerint április 27-én hajnali 2 órakor – lesz a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) holt szezonjának legfontosabb eseménye, a 2018-as játékosbörze. A draftot megelőzően összeszedtük a februári Super Bowl óta történt leglényegesebb eseményeket.

NFL: csere! A Chiefs Washingtonba küldte Alex Smitht

Szinte biztos, hogy az NFL-ben szereplő Kansas City Chiefs elcseréli kezdőirányítóját, Alex Smitht a Washington Redskinsszel.

Az apa súlyos beteg fiával teljesítette az Ironmant, hogy legyőzzék a halálos kórt

Alex Smith hat évvel ezelőtt egy felhőtlenül boldog édesapa volt, újszülött gyermekével a karjaiban, azóta azonban sok nehézséggel kellett szembenéznie. Két fia közül az idősebbiket, Harrisont 2011-ben egy ritka és halásos betegséggel, a Duchanne-szindrómával diagnosztizálták. 2015-ben együtt csináltak végig egy Ironman versenyt. A megható kalandról dokumentumfilmet forgattak, a Telegraph cikkében maga az édesapa meséli el történetét.

NFL: Manning visszavonulása átszabná a csoportot; ki lehet a trónkövetelő?

A New England Patriots sikerével véget ért a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2014–2015-ös szezonja, és a csapatok már a következő, 2015–2016-os kiírásra készülnek. Legújabb sorozatunkban górcső alá vesszük mindegyik együttest, valamint azt, hogy mely gárda hogyan tudna sikeresebbé válni. Az első részben az AFC Északi négyesével foglalkoztunk, míg a másodikban az AFC Nyugati divízióját nézzük meg.

Szeptember sztárja: J. J. Watt; vége a Pats sikerkorszakának?

2014-ben is hétről hétre jelentkezik a Red Zone! Sorozatunkban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fordulóinak legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk. Tartsanak velünk, 20 pontból álló összeállításunkból olyan részleteket is megtudhat, amelyeket eddig nem ismert!

NFL: a Jamaal Charles vezette Főnökök tönkreverték Bradyéket

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 4. fordulójának hétfő esti rangadóján a Kansas City Chiefs az egyaránt három touchdownt jegyző Alex Smith, Jamaal Charles duó vezérletével 41–14-re tönkreverte a hajrában már az újonc Jimmy Garoppolo irányítása mellett szépítő New England Patriotsot. A hazaiak emellett új (hang)rekordnak is örülhetnek, az Arrowheadben 142.2 decibelt mértek, ezzel a leghangosabb stadion büszke címét is magukénak tudhatják!

NFL: J. J. Watt lett minden idők legjobban fizetett védője

Új szerződést kapott J. J. Watt, a Houston védője és Alex Smith, a Kansas City irányítója – előbbi az NFL történetének legjobban fizetett védőjévé vált. Egy másik legendás védő, James Harrison bejelentette visszavonulását, s így járhat Champ Bailey, a Denver legendás cornerbackje is, akit nem tartott meg új klubja, a New Orleans.

NFL: tag, hosszabbítások és bércsökkentés Kansas Cityben

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) legutóbbi kiírásában leggyengébb mérleggel záró Kansas City Chiefsnél igencsak dolgosan alakultak az elmúlt napok.

NFL: Alex Smith lesz a Kansas City irányítója - sajtóhír

Az NFL-ben szereplő San Francisco 49ers megállapodott a Kansas City Chiefsszel Alex Smith irányító elcseréléséről – értesült az AP hírügynökség, amelynek információit több helyen is megerősítették az amerikai sajtóban. A kaliforniai csapatból a szezon közben kiszoruló Smith klubváltása március 12. előtt nem válhat hivatalossá.


Kézilabda Eb: Tudta-e?