Navarro bevédte a döntőbe a spanyol kéziseket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.19. 17:59
Elsőként Spanyolország jutott be a női kézilabda Európa-bajnokság fináléjába azzal, hogy az elődöntőben egygólos győzelmet aratott Montenegró felett. A jól rajtoló spanyolok kihasználták az ellenfél indiszponáltságát, a címvédő a szünet után hiába cserélt kapust és váltott agresszívabb játékra, Silvia Navarro bravúrjaival szemben tehetetlennek bizonyult. A spanyolok ellenfele a fináléban a svédeket négy góllal legyőző norvég favoritok lesznek.

 

NŐI KÉZILABDA EB, ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)
Spanyolország–Montenegró19–18 (13–8)
Gólszerző: Pinedo 5, Mangue 4, Chávez 3, Pena 3, Cabral 2, Aguilar, Fernández, ill. Radicsevics 6, K. Bulatovics 4, Jovanovics 2, Pavicsevics 2, Petrovics 2, A. Bulatovics, Mehmedovics
A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
Norvégia–Svédország29–25
AZ 5. HELYÉRT
Franciaország–Magyarország26–25

 

ÖSSZEFOGLALÓ

Bár a lelátón a montenegrói mag volt létszám- és hangfölényben, a pályán ebből kevés érződött, a spanyolok ugyanis sokkal jobban kezdték a mérkőzést. Az hagyján, hogy Dragan Adzsics csapata a 9. percben szerezte meg első gólját, de a védelméből nagyon hiányzott az eltiltott Szuzana Lazovics, legalábbis az ibériaiak kicsit sem érezhették megfélemlítve magukat az első percekben. És mivel hátul Silvia Navarro jól olvasta a lövéseket, Nerea Pena irányításával építgethették előnyüket a spanyolok.

 

MESTERMÉRLEG
Jorge Duenas, a spanyolok szövetségi kapitánya: „Az első félidőben támadásban és védekezésben is jól teljesítettünk, a másodikban sok problémánk adódott a montenegróiak védekezéséből. De örülök, hogy képesek voltunk megtartani az előnyünket, a kapusteljesítmény végig kiváló volt.”
Dragan Adzsics, a montenegróiak szövetségi kapitánya: „A spanyolok az egész tornán meggyőzőek voltak, megérdemelten jutottak döntőbe. A hosszú buszút és a svédek elleni meccs együtt kifárasztott minket. Nincs annyi nemzetközi szinten bevethető játékosunk, hogy Szuzana Lazovicsot megfelelően pótolni tudtuk volna. Ha vasárnap érmet szerzünk, elégedettek lehetünk.”

Amikor Milena Knezsevics emberelőnyös ziccerben fölé dobta a labdát, Adzsics is megelégelte a tehetetlenséget, és a következő támadásnál időt kért. Hiába szerezte meg azonban a fehér mezes csapat Jovanka Radicsevics révén az első találatát, technikai hibák és elbaltázott támadások sora következett, miközben Pena a túloldalon lubickolt, osztotta a gólpasszokat, Elisabet Chávezt is rendre megtalálták Jorge Duenas lányai beállóban, és sorozatban dobott négy góllal vezettek 7–2-re.

A montenegróiak, ha labdát is szereztek védekezésben, gyorsan indulni nem tudtak, felállt fal ellen pedig csak Katarina Bulatovics jelentett állandó veszélyt, a címvédő játékáról sok mindent elárul, hogy a balátlövő, Marija Jovanovics 1/5-ös, Knezsevics pedig 0/6-os lövőlappal zárta az első játékrészt. Szerkezeti problémákkal is küszködött Adzsics csapata, ám Radicsevics beállóban játszatása sem hozott különösebb áttörést. A túloldalon Chávez volt a legeredményesebb a maga három góljával, de a színes spanyol támadójáték megnyugtató különbséget eredményezett, szünetben 13–8-ra vezettek Penáék.

Nem úgy jöttek ki Bulatovicsék, mint akik feladták a meccset, és a második játékrész eleje még inkább a védekezésekről szólt, mint addig. A spanyolok vettek elő jó figurákat, de lendület kevesebb volt a támadásaikban. Hiába érkezett Macarena Aguilar a pályára, a győri irányító sok hibával játszott, lépéshibákat vétett, labdát adott el. Szonja Barjaktarovics helyére Marina Rajcsics érkezett a kapuba, és beállása után joggal lehetett feltenni a kérdést: miért nem korábban?

A fiatal podgoricai kapuvédő hihetetlenül elkapta a fonalat, az első hat lövésből ötöt védett. Az eredmény mégis stagnált három-négy gólos különbségen, 16–13-nál pedig konkrétan befagyott, bő hét percig egyik oldalon sem született találat.

Pena villanása mozdította el a csapatokat a holtpontról, az utolsó négy perc előtt Montenegró mégis feljött két gólra, sőt az utolsó két perc előtt egyre. Elisabeth Pinedo találata és Silvia Navarro védése azonban (a spanyol kapus 50 százalékos védési hatékonyságon zárt) eldöntötte az összecsapást. Spanyolország 19–18-ra nyert, és döntős!

Spanyolország 2008 után játszhat ismét Eb-döntőben, hat éve 34–21-re kikapott Macedóniában Norvégiától.

A VASÁRNAPI PROGRAM
16.30: Montenegró–Svédország – a 3. helyért
18.00: Spanyolország–Norvégia – döntő

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

60. perc Vége a mérkőzésnek.
60. perc Radicsevics
góljával jöttek fel mínusz egyre a montenegróiak, 9 mp van hátra, spanyol időkérés.19–18
60. perc
Elkapkodott montenegrói támadás, de hibáztak a spanyolok is. Navarro azonban prímát vetődött vissza. A labda az ellenfélnél marad.
59. perc Pinedo
futott be a védők mögé, beállóból lőhetett ziccert. 19–17
59. perc Radicsevics
beállóból volt eredményes. 18–17
58. perc
Védett Rajcsics is.
57. perc
Navarro védett ismét, nagyot játszik.
56. perc Mehmedovics
fordult be beállóból. 18–16
55. perc Radicsevics
tört be. 18–15
55. perc
Szépen meghúzott labda, a szélen Pinedo lőtt gólt a szélről. 18–14
54. perc
Navarro védéseire számíthatnak a spanyolok.
53. perc Radicsevics
értékesített egy ziccert. 17–14
2. perc
Rengeteget faultoltak a montenegróiak, de Pena több mint hétperces gólcsendet tört meg. 17–13
51. perc
Montenegrói kapufa, a kipattanó az övék, de Navarro védett.
50. perc
Újabb spanyol technikai hiba.
50. perc
A mozgékony spanyol fallal azonban nem tudtak mit kezdeni.
48. perc
Óriásit védekeztek a montenegróiak.
46. perc
Cabral szerzett bravúrosan labdát, Aguilar azonban ismét eltopogta.
45. perc
Rajcsics védett beállás ziccert.
45. perc Spanyol időkérés.
Támadásban megállt a szekér.
45. perc
Rajcsics negyedszer védett ötből –, Jovanovics pedig bebombázta. 16–13
44. perc
Jól dolgozott a montenegrói fal, de a blokk után az indítást sikerült három meginduló honfitárs között az egy szem visszazáró spanyolnak adni.
43. perc
Cabral ellépte, a montenegróiak elpasszolták.
41. perc
Értékesített montenegrói büntető: K. Bulatovics. 16–12
40. perc
Technikai hiba mindkét oldalon. A láb itt nem játszik...
39. perc
Főszerepben a kapusok: két montenegrói, közte egy spanyol védés.
38. perc
Navarro védett ismét.
37. perc Pinedo
talált be a szélről, éles szögből. 16–11
37. perc Petrovics
vetődött be a jobb szélről. 15–11
36. perc Mangue
lőtt talpról. Montenegró kapust cserélt, aktuális volt... 15–10
35. perc A. Bulatovics
szépített. 14–10
35. perc
Szép hosszan elnyújtott spanyol támadás végén Mangue szerzett gólt. 14–9
33. perc
Újabb kimaradt támadást újabb Navarro-védés követett.
32. perc
A második spanyol támadást is kimaradt, majd hetest hoztak össze az ellenfélnek. Navarro azonban javított.
31. perc Petrovicsé
az első gólt a szünet után. 13–9

1. FÉLIDŐ

30. perc Vége az első félidőnek, 138-ra vezet az ibériai alakulat.
30. perc
Újabb Navarro-védést spanyol időkérés követett. A spanyolok elrontott kínai figurája zárta az első etapot.
29. perc
Barjaktarovics védett, K. Bulatovics lövésénél Navarro nem. 138
27. perc Pena
gyorsan válaszolt. 13–7
27. perc
Szélre kivitt húzást Pavicsevics váltott gólra. 127
27. perc
Labdaszerzés után montenegrói kontrát állítottak meg taktikai faulttal a spanyolok.
26. perc
Spanyol kiállítás, a megítélt büntetőt Radicsevics vágta be. 126
25. perc
Navarro védett, de Aguillar magasan a kapu fölé lőtt.
24. perc Pinedo
átejtette a szélről a montenegrói kapust. 125
23. perc Jovanovics
beállóból lőtt gólt. 11–5
23. perc Fernández
bepattintott egy átlövést. 114
22. perc Pinedo
befutott a beálló helyére, és bevágta az összekapart labdát. 104
21. perc
Navarro olvasta a játékot, és leszedett egy átlövést.
20. perc Aguilar
áttört a falon. 94
18. perc
Pinedo ziccergóljánál belépett, Katarina Bulatovics újabb gólt lőtt. 84
17. perc Chávez
maradt őrizetlenül beállóban, nem is hibázott. 83
17. perc Katarina Bulatovics
dobta át a spanyol falat. 73
16. perc Chávez
húzott be egy labdát befordulás után beállóból. 72
15. perc
Erőtlenek és veszélytelenek támadásban a balkániak.
14. perc Montenegrói időkérés.
14. perc Mangue
pókhálózta le átlövésből a jobb felsőt. 62
13. perc
Pontatlan montenegrói bejátszás, kapusuk azonban védett.
13. perc Chávez
forgatta be az emberét beállóban. 52
12. perc
Navarro védett egy gyenge átlövést.
12. perc
Montenegró elveszítette, Spanyolország eladta a labdát.
11. perc
Montenegrói kiállítás, Cabral lőtte át a falat. 42
10. perc
Beállóból pedig a második: Pavicsevics érdeme. 3–2
9. perc
Szélről született a montenegróiak első gólja, szerzője Jovanka Radicsevics. 31
8. perc
Navarro védett emberhátrányos akciónál. Labdaszerzés után ziccert rontottal a montenegróiak.
7. perc Cabral
tört be testcselek után. 30
6. perc
Navarro védett, de a spanyolok emberhátrányba kerültek.
5. perc
Belépett a spanyol beálló a labdával – jó, lökték is kicsit –, Silvia Navarro azonban védett.
4. perc Nerea Penáé
a második spanyol gól. 2–0
3. perc
Kapkodó a játék, a montenegrói kapus lövést és ziccert is hárít, de elöl továbbra is gólképtelenek a társak.
2. perc
Újabb kimaradt montenegrói támadás.
1. perc
Kimaradt montenegrói támadás után Marta Mangue tört be gólt érően. 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik