Női kézi Eb: „Már-már reális, hogy az ötödik helyért játszunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.17. 22:35
null
Kovacsicz Mónika háromszor vette be a norvég kaput (Fotó: Mirkó István)
A magyar női kézilabda-válogatottat irányító Németh András szerint már-már reálisnak mondható, hogy az ötödik helyért játszhatnak a magyar-horvát rendezésű Európa-bajnokságon. A mieink ennek a lehetőségét a norvégok elleni 29–25-ös sikerrel vívták ki.

 

„Nyilvánvalóan kockázat nélkül nincs kézilabda, most egy kicsit az elején nagyobbat vállaltunk – értékelte a norvégok elleni mérkőzést Németh András az MTVA kamerája előtt. – Nehezen indultunk be, de aztán megint megtaláltuk azokat a jó teljesítményeket, amik ezt a mai meccset elvitték. Elsősorban szeretném megköszönni a debreceni közönségnek és az egész közegnek, hogy a tenyerükön hordoztak minket. Nem vagyunk világmegváltó csapat, de ezt lelkesedéssel, szorgalommal, akaraterővel ellensúlyozzuk, és azt gondolom, majdnem azt lehet mondani, hogy már reális, hogy az ötödik-hatodik helyért játszunk. Az az igazság, hogy a mai meccsnek már kevesebb volt a súlya. Volt egy ilyen álom, hogy elődöntőt játszunk, ez szerintem borzasztóan nyomasztotta a játékosokat, és nem merték igazából önmagukat adni, pedig mindennel kísérleteztünk. Ma látható volt, hogy azért annál sokkal többet tudunk, döntően támadásban, mint amit az utóbbi két mérkőzésen produkáltunk.”

„A helyén kell kezelni a sikert, tudjuk, hogy elsősorban nekünk volt fontos ez a meccs. Nagyon örülök, hogy fel tudott állni a csapat, és bebizonyította, hogy tud támadni” – folytatta később a kapitány.

Arról, hogy akkor innentől már nem edzenek holnap sem:

„Nem erről szól a történet, hogy akkor ne eddzünk megint, biztos lesz edzés, így mást kell kitalálni. A lányok úgy érezték, lemaradnak az erőnlétben, így tegnap is voltak, akik kondiban voltak vagy futottak, tehát nem az volt, hogy ne dolgoztak volna. Sokáig tartott a monoton rendszer, már nekem is rossz volt, pedig idős vagyok, a lányok biztos még nehezebben bírták.”

„Március óta dolgozunk együtt, hosszú volt a kísérleti szakasz, negyven edzésünk volt az Eb előtt. Meg kellett ismerni egymást, ami nem ment egyszerűen, mert nem volt komoly meccsünk, ahol felmérjük, teher alatt ki mit csinál. Legközelebb már egy lépéssel előrébb leszünk."

Thórir Hergeirsson, a norvégok izlandi szövetségi kapitánya a következőképp értékelt:

„Köszönet a küzdelemért a magyar csapatnak. Különleges meccs volt, hiszen voltak beteg játékosaink, de akik játszottak, azokkal elégedett voltam. Az első félidő utolsó nyolc percét kivéve a játékkal is, igazából ott veszítettük el a meccset.”

A norvégoknál öt játékos is beteg, a mieink elleni meccskeretben 14-en kaptak helyet az északiaknál, Camilla Herrem és Sanna Solberg nem tudta vállalni a játékot, de a két kapus is elkapta a betegséget.

NŐI KÉZILABDA EB
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT (Debrecen), 3. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 29–25 (15–11) – SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
Debrecen, 5000
néző. Vezette: Jurinovic, Mrvica (horvátok)
MAGYARORSZÁG:
KISS É. – Bódi, BULATH 6, TÓTH G. 4, MAYER 4, Tomori 3, Kovacsics 4 (3). Csere: Herr O. (kapus), Mészáros R., TRISCSUK 5, SZUCSÁNSZKI, KOVACSICZ 3, Temes, Planéta
NORVÉGIA:
SANDO – Riegelhuth Koren, N. Mörk 3 (1), Oftedal 3, Wibe 1 , V. KRISTIANSEN 3, H. LÖKE 6. Csere: Solberg (kapus), Alstad, B. Riegelhuth 1, M. Jakobsen 2, Breivang 1, Arntzen, I. KARLSSON 5 (1)
Az eredmény alakulása. 4. p.:
1–4. 6. p.: 4–4. 11. p.: 4–7. 16. p.: 7–9. 20. p.: 8–11. 28. p.: 13–11. 32. p.: 17–13. 39. p.: 20–15. 48. p.: 24–18. 56. p.: 27–21
Kiállítások:
10, ill. 4 perc
Hétméteresek:
4/3, ill. 2/2
KORÁBBAN
Spanyolország–Dánia 29–22 (15–12)
Lengyelország–Románia 19–24 (9–11)

I. CSOPORT, A VÉGEREDMÉNY
1. Norvégia 5 4 1 134–119 15 8
2. Spanyolország 5 3 2 131–121 10 6
3. MAGYARORSZÁG 5 3 2 124–117 7 6
4. Dánia 5 2 1 2 123–124 –1 5
5. Románia 5 2 1 2 113–115 –2 5
6. Lengyelország 5 5 107–136 –29 0
Spanyolország és Magyarország között az egymás elleni eredmény döntött a 2. helyről.

A középdöntő másik csoportjáról itt olvashat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik