Női kézi Eb: holland bravúr a németek elleni nyitányon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.08. 19:38
null
A franciák a második félidőben fordítottak (Fotó: Facebook/Fédération Francaise de Handball)
A horvát-magyar közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában Hollandia 29–26-ra legyőzte Németországot, Franciaország pedig 21–18-ra Szlovákiát.

 

C-CSOPORT

NÉMETORSZÁG–HOLLANDIA


Elképesztő fordulatokat hozott a németek Hollandia elleni meccse. Előbb négy percig gólképtelennek bizonyultak (0–2), majd a szenzációs formába lendülő (az első kilenc lövésből hetet kivédő) Wolteringnek és a sorozatban négyet szóró Minevskajának köszönhetően a 13. percben 6–2-re vezettek.

Polmanék szépen fokozatosan kapaszkodtak fel, és a 25. percre utol is érték ellenfelüket (9–9), sőt, egy 5–0-s sorozattal 12–9-re fordítottak.

A játékrész hajrájában egyre jöttek a németek, majd a fordulást követően Smeets találata után (11–13) Steinbachék pillanatai következtek (14–13). Persze jött egyből az újabb csavar, és három perc múlva a német időkérés is, miután Brochék futószalagon szállították a gólokat (14–17).

Woltering sem találta a fonalat, a 7/9 után a következő 24 lövésből csak ötöt védett. Százalékos mutatóban így is kollégái előtt járt, viszont a hollandok így is simán vezettek (18–21), miután kilenccel többet lőttek kapura (34–25).

Az utolsó tíz percre pedig már igencsak tetemes előnyben érkezett a gyorsindulásokból rendre betaláló oranje (19–25).

A németek emberhátrányból is közeledtek kettőt ugyan (21–25), de a hollandok még az 56. percben is őrizték a közte ötöt (22–27). Woltering ekkor ismét belelendült, Nadgornaja pedig gyorsan kettőre felhozta övéit (25–27), de ennél Snelder ziccere eldöntötte az összecsapást.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
C-CSOPORT (VARASD)

Németország–Hollandia 26–29 (11–12)
Ld: Huber, Naidzinavicius 6-6, Minevskaja 5, Steinbach 4, ill. Polman 7, Groot 6, Broch, Smeets 4-4

Svédország–Horvátország 30–28 (17–17)
Ld: Gulldén 7, Oden 5, ill. Penezic, Zebic 6-6

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 1 1 29–26 +3 2
2. Svédország 1 1 30–28 +2 2
3. Horvátország 1 1 28–30 –2 0
4. Németország 1 1 26–29 –3 0



D-CSOPORT

FRANCIAORSZÁG–SZLOVÁKIA

A szlovákok Tetyana Trehubova vezérletével alaposan bekezdtek a franciák ellen és a 7. percben már 4–2-re vezettek, de ezt egy csekély 10:11 perces gólcsend követte. Északi szomszédunk szerencséjére a franciák sem termeltek eközben üzemi mennyiségben (5–5).

Sőt, a következő hat percben egyik fél sem tudott betalálni – sőt, tíz perc alatt csak egy gól esett (5–6). A szünet előtt valamelyest felpörögtek az események, mindkét csapat támadóalakulata megélénkült, de 30 perc alatt így is csupán 16-ig jutott a két válogatott (7–9).

A szlovákok a 3–0-s francia rohamra hasonlóval feleltek (10–12), de Dembélé és Prouvensier segítségével ismét fordított (14–13), majd el is lépett a francia csapat (19–16).

A hajrában megint megcsappant a gólok száma, a szlovákok pedig közeledni már nem tudtak, a franciák végül 21–18-re nyertek.

D-CSOPORT (ESZÉK)
Franciaország–Szlovákia 21–18 (7–9)
Ld: Dembélé 6, Niombla, Lacrabere 4-4, ill. Trehubova, Skolkova 4-4

Montenegró–Szerbia 22–19 (10–8)
Ld: K. Bulatovics, Lazovics, Knezsevics 5-5, ill. Lekics 6, Bandelier 4

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Montenegró 1 1 22–19 +3 2
2. Franciaország 1 1 21–18 +3 2
3. Szerbia 1 1 19–22 –3 0
4. Szlovákia 1 1 18–21 –3 0



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik