Narancsízű holland meglepetés – Szépségverseny, 6. rész, szavazás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.12. 16:54
December 7-én elkezdődött a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság, ennek kapcsán szubjektív szavazásra csábítjuk az NSO olvasóit.

Sportolói szépségversenyt rendezünk a női kézilabda Európa-bajnokság bő két hete alatt. Mindegyik részt vevő válogatott egy általunk kiválasztott kézilabdázóval (pontosabban annak fotóival) vesz részt a játékban. A 16 lányt párba állítottuk, és a következő nyolc napban megmutatjuk olvasóinknak a róluk készült fényképeket.

Önöknek mindössze annyi a dolguk, hogy szavaznak a csinosabbnak ítélt hölgyre. A nyolc párbajgyőztest aztán újra összesorsoljuk, és így jutunk el a december 21-i döntőkig; az egyiket a Papp László Budapest Sportarénában vívja majd az Eb két legjobb együttese, a másikat pedig az NSO honlapján a viadal két legszebb játékosa.

A hatodik játéknapon a C-csoportban érdekelt német és holland válogatott egy-egy tehetséges versenyzője akasztja össze a – reméljük – nem létező bajuszt.

 

Nadja NADGORNAJA (Németország)

Nem úgy indult, hogy Nadja Nadgornaja és a német női kézilabda-válogatott párhuzamos vonalai a végtelen előtt bármikor is találkozhatnának, de aztán az élet másképp rendelkezett: a Kijevben született leányzó a családjával Németországba költözött. Sőt, ő ünnepelt a leghangosabban, amikor 2008-ban a németek legyőzték az esélyesebbnek gondolt dánokat a junior világbajnokság döntőjében. Egy évvel később aztán már a felnőttek között is bemutatkozhatott – onnantól sínre került a pályafutása. A 2010 óta a Thüringer HC drukkereit boldogító 184 centi magas balátlövő magánélete is legalább olyan izgalmasan alakul, mint a szakmai karrierje: a szintén zenész svéd Anton Mansson kézilabdázóval jár együtt.

 


Nadja Nadgornaja (Fotó: a sportoló Facebook-oldala)
Nadja Nadgornaja (Fotó: a sportoló Facebook-oldala)

 

Nadja Nadgornaja
Nadja Nadgornaja

 

Nadja Nadgornaja
Nadja Nadgornaja

 

Cornelia GROOT (Hollandia)

A Nycke becenévre hallgató irányítót Görbicz Anita társaságában szokták emlegetni, mint a világ legjobb irányítóinak egyikét. Elsősorban a klubjában nyújtott teljesítménye okán; a 26 éves játékos 2011 óta szerepel a dán FC Midtjylland csapatában, amelyet a legutóbbi BL-szezonban egészen a budapesti négyes döntőig vezetett. A válogatottjával viszont egyelőre még csak hasonló részsikerekről sem tud beszámolni, a mostani Eb a második kontinensversenye és a harmadik világversenye, ám eddig a nyolcadik helynél magasabbra esélye sem volt felérni. A 175 centi magas játékmester abban bízik, a magyar-horvát közös rendezésű viadalon átszakad a gát.

 

Cornelia Groot
Cornelia Groot
Cornelia Groot
Cornelia Groot

Cornelie Groot
Cornelie Groot

 

 

SZAVAZÁS

Ki jusson tovább a második fordulóba? #6

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

EB 2014 SZÉPSÉGVERSENY – PROGRAM
NYOLCADDÖNTŐ
12.07.: Aleksandra ZYCH (POL)–Lara González ORTEGA (ESP)
12.08.: Kristina ELEZ (CRO)–Isabelle GULLDÉN (SWE)
12.09.: Maria FISKER (DEN)–Anasztaszija PIDPALOVA (UKR)
12.10.: Amandine LEYNAUD (FRA)–Simona SZARKOVÁ (SVK)
12.11.: SZUCSÁNSZKI Zita (HUN)–Jekatyerina ILJINA (RUS)
12.12.: Nadja NADGORNAJA (GER)–Cornelia GROOT (NED)
12.13.: ??? (NOR)–??? (ROU)
12.14.: ??? (SRB)–??? (MNE)
NEGYEDDÖNTŐ
12.15.: Lara González ORTEGA (ESP)–???
12.16.: Kristina ELEZ (CRO)–???
12.17.: Anasztaszija PIDPALOVA (UKR)–???
12.18.: Simona SZARKOVÁ (SVK)–???
ELŐDÖNTŐ
12.19.: ???–???
12.20.: ???–???
DÖNTŐ
12.21. : ???–???

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik