Kukkantson be a norvég és a dán tévések hipermodern stúdiójába! - videó

Vágólapra másolva!
2014.12.16. 20:26
null
A dán Tv2 stábja munka közben (Fotó: Mirkó István)
Aki volt már kézilabdás világeseményen, nem lepődik meg rajta, hogy a norvég és dán televíziók mekkora stábbal vesznek részt a tornákon, mivel a sportág nagy népszerűségnek örvend az északi országokban, az emberek pedig nagyon kíváncsiak a válogatottak eredményeire. A magyar-horvát közös rendezésű Eb-n a dán és a norvég női válogatott is a debreceni csoportban szerepelt, majd itt folytatták a középdöntőben is. A Főnix Csarnok két sarkában a dán és a norvég Tv2 egyaránt hatalmas stúdiót állított fel, a Nemzeti Sport Online-on most ezekbe nyerhetnek bepillantást.

Csak a Tv2 név a közös bennük, a két csatorna nem tartozik egy céghez. Először a dánokat látogattuk meg Debrecenben:

„A szakértőktől kezdve a kommentátorokon át a technikusokig nagyjából húsz fővel érkeztünk Debrecenbe – avat be a részletekbe Stine Bjerre Jörgensen műsorvezető. – Hogy mennyit dolgozunk naponta? Nagyon sokat, különösen amikor jól megy a dán csapatnak. Sok platformra készítünk anyagot, a dán Tv2-n kívül több saját fizetős csatornának is gyártunk anyagokat, ezenkívül a honlapunkra is teszünk fel extra tartalmakat. Általában délelőtt tíz órakor találkozunk, és az egész napot gondosan eltervezzük, a munka pedig éjjel tizenegy körül fejeződik be."



Az emberek érdeklődése érthető, a dán női válogatott a mieink legyőzésével igen közel került ahhoz, hogy elődöntőt játszhasson.

„Dániában a férfi és a női kézilabda is nagyon népszerű, különösen a női vonal rendelkezik nagy hagyományokkal, még ha az elmúlt időszakban nem is nyertek sok mindent. Mi pedig ennek megfelelően foglalkozunk a sportággal a csatornán" – tette hozzá Jörgensen (aki nem rokona a dán csapatban szereplő egyik Jörgensennek sem).

Stine Bjerre Jörgensen mutatja be a stúdiót
Stine Bjerre Jörgensen mutatja be a stúdiót

Mennyire tekintenek riválisként a norvég kollégákra?

„Szeretünk együtt dolgozni a norvégokkal, van hogy egymásnak is készítünk videókat, vagy megosztunk olyan tartalmakat, amely a másiknál nincsen. De persze amikor a két ország válogatottja találkozott egymással az Eb-n, a rivalizálás is megvolt. A két stúdió között rohangáltunk, és kérdezgettük a másikat. Sokszor adódtak mulatságos pillanatok belőle..."

Műholdas közvetítő kocsik a Főnix Csarnok mellett
Műholdas közvetítő kocsik a Főnix Csarnok mellett

Mindkét stúdió hipermodern, de ha lehet ilyet mondani, a dánoké még komolyabbnak tűnik. Általában három szakértővel dolgoznak, ottjártunkkor a korábbi beálló Trine Nielsennel találkoztunk. A legkülönbözőbb kamerákon kívül van egy képernyő, amelyen az egyes játékhelyzeteket tudják elmagyarázni, lerajzolni a nézőknek. Vannak kivetítők, amelyek csak azért vannak ott, hogy az összképet javítsák. Néha volt már problémájuk belőle, hogy túl sok helyet vesznek el a csarnokban, gyakran az ülőhelyek kárára, ezért előre megegyeznek a részletekről a szervezőkkel.

A norvégok stúdiójához átmenve már javában zajlott a spanyol–román meccs a háttérben, míg az északiak készültek csapatuk lengyelek elleni találkozójára.

„Az újságírókkal, fotósokkal, szakértőkkel együtt mi is húsz fővel vagyunk itt az Eb-n – mondta Julie Strömsvaag, a norvég Tv2 műsorvezetője. – Az elemzésben a korábbi beálló, Randi Gustad és a korábbi kapus, Frode Scheie segít nekem. Meccsnapokon dél-egy óra körül kezdünk az élő bejelentkezésekkel, míg a stúdióban négy órától éjjel fél tizenegyig megy a munka. Elég hosszúak a napok..."

„Mondanom sem kell, hogy Norvégiában rendkívül nagy az érdeklődés a kézilabda iránt, nagyon sokan nézik a mérkőzéseket a televízióban, és nem csak a saját válogatottjukat követik, hanem a többi találkozót is. Mi csak megadjuk nekik, amire vágynak" – jegyezte meg nevetve a csinos műsorvezető, akit szintén megkérdeztünk a másik Tv2-ről.

„A dán kollégákkal barátok vagyunk, de ha egymás ellen játszunk, mint most a csoportkörben történt, jól jött, hogy húsz méterre voltunk egymástól.

A norvég Tv2 stábja:  Julie Strömsvaag műsorvezető (balról a második), valamint a szakértők, Randi Gustad (jobbról a második) és Frode Scheie (balra)
A norvég Tv2 stábja: Julie Strömsvaag műsorvezető (balról a második), valamint a szakértők, Randi Gustad (jobbról a második) és Frode Scheie (balra)

Strömsvaag elmondása szerint több új kivetítővel szerelték fel a mostani Eb-re a stúdiót, amelyben három kamerával dolgoznak., de van külön kamerájuk, amely a meccset veszi, így képesek különleges lassított felvételeket is bemutatni a norvég játékosokról. És hogy mit vár a holnapi meccstől?

„Biztos kiváló hangulat lesz, a magyaroknak igazán szenvedélyes szurkolóik vannak. Szombaton olyan hangosak voltak, hogy a mi dolgunkat is megnehezítették. Láthatják, a mi szurkolóink kedvesek, de nem csapnak akkora hangzavart. Ilyen hangulatból az ellenfél is erőt tud meríteni."

Hozzánk hasonlóan a norvégok sem edzettek a mai napon, Lökéék majd holnap délelőtt tartanak egy rövidebb tréninget. A jelen levő norvég újságíróknak az a véleménye, hogy ne számítsunk rá, hogy a norvégok könnyedén vennék a találkozót az elődöntőbe jutásuk tudatában, a mieink elleni meccset is meg akarják majd nyerni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik