A simlis és a szende – Szépségverseny, 7. rész, szavazás

Vágólapra másolva!
2014.12.13. 21:03
December 7-én elkezdődött a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság, ennek kapcsán szubjektív szavazásra csábítjuk az NSO olvasóit.

Sportolói szépségversenyt rendezünk a női kézilabda Európa-bajnokság bő két hete alatt. Mindegyik részt vevő válogatott egy általunk kiválasztott kézilabdázóval (pontosabban annak fotóival) vesz részt a játékban. A 16 lányt párba állítottuk, és a következő nyolc napban megmutatjuk olvasóinknak a róluk készült fényképeket.

Önöknek mindössze annyi a dolguk, hogy szavaznak a csinosabbnak ítélt hölgyre. A nyolc párbajgyőztest aztán újra összesorsoljuk, és így jutunk el a december 21-i döntőkig; az egyiket a Papp László Budapest Sportarénában vívja majd az Eb két legjobb együttese, a másikat pedig az NSO honlapján a viadal két legszebb játékosa.

A hetedik játéknapon a B-csoportból már egyaránt a középdöntőbe került norvég és román válogatott jelöltje mutatja meg magát – sajnos, a következő fordulóra már csak az egyik szépség maradhat versenyben. Hogy melyikük? Döntse el Ön!

Stine BREDAL OFTEDAL (Norvégia)
2010-ben nagy megrökönyödést váltott ki, hogy az akkor alig 19 éves irányító nullkilométeresként (igaz, junior világbajnokként) bekerült Thor Hergeirsson szövetségi kapitány keretébe. Az izlandi szakember akkor így indokolta döntését: "Stine nagyon magasan képzett játékos, olyan, amilyen kevés akad a norvég kézilabdában. A tempóváltásai, cselei, lövései és az, ahogyan helyzetbe hozza társait, kiemelkedőek". Azon a félig hazai rendezésű (a dánokkal felesben bonyolították le, pont, mint most mi a horvátokkal) tornán aztán Oftedal aranyérmes lett, pont, mint az egy év múlva következő brazíliai vébén. Az olimpiát viszont kihagyta, így ez az egy igazán fontos trófea hiányzik a vitrinjéből. Ma már egyértelműen az ő kezében a norvég nemzeti együttes karmesteri pálcája, és a gyerekként Bojana Popovicsot idolként tisztelő Stine el is bírja a nem mindennapi terhet. Pedig kevésen múlt, hogy ne a kézilabda, hanem az atlétika legyen az ideális terepe: a Párizsban légióskodó szőke lány ugyanis 14 éves korában még javában gerelyhajítónak készült.

Stine Bredal Oftedal (Fotó: a játékos Facebook-oldala)
Stine Bredal Oftedal (Fotó: a játékos Facebook-oldala)
Stine Bredal Oftedal (Fotó: a játékos Facebook-oldala)
Stine Bredal Oftedal (Fotó: a játékos Facebook-oldala)

Stine Bredal Oftedal (Fotó: a játékos Facebook-oldala)
Stine Bredal Oftedal (Fotó: a játékos Facebook-oldala)

Adriana NECHITA (Románia)
A nagybányai Baia Maréban kézilabdázó jobbszélső 31 éves, karrierje műsoros kazettájának B-oldalát hallgatja, és az elért eredményeit tekintve azt mondhatjuk róla: gyakran jutott el a nagy nemzetközi siker kapujába, de szinte soha nem tudott belépni az ajtón. A szinte, vagyis az egyetlen kivétel a Valceával 2007-ben elhódított KEK-serleg, ám a többi próbálkozás mind-mind kapufára ment. A 165 centi magas zsebrakéta a BL-döntőt és három elődöntőt is játszhatott, ám a serleget egyszer sem emelhette a magasba.Ugyanez igaz a román válogatottbeli teljesítményére: valami mindig közbejött. Egyetlen érmét a 2010-es Európa-bajnokságon akasztották a nyakába az EHF illetékesei. Az idei tornán viszont már játék közben nem, csak a szépségversenyünk fotóin csodálhatjuk: sérülés miatt kikerült a román keretből.

 

Adriana Nechita
Adriana Nechita
Adriana Nechita
Adriana Nechita
Adriana Nechita
Adriana Nechita

 

 

SZAVAZÁS

Ki jusson tovább a második fordulóba?#7

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

EB 2014 SZÉPSÉGVERSENY – PROGRAM
NYOLCADDÖNTŐ
12.07.: Aleksandra ZYCH (POL)–Lara GONZÁLEZ ORTEGA (ESP)
12.08.: Kristina ELEZ (CRO)–Isabelle GULLDÉN (SWE)
12.09.: Maria FISKER (DEN)–Anasztaszija PIDPALOVA (UKR)
12.10.: Amandine LEYNAUD (FRA)–Simona SZARKOVÁ (SVK)
12.11.: SZUCSÁNSZKI Zita (HUN)–Jekatyerina ILJINA (RUS)
12.12.: Nadja NADGORNAJA (GER)–Cornelia GROOT (NED)

12.13.: Stine Bredal OFTEDAL (NOR)–Adriana NECHITA (ROU)

12.14.: ??? (SRB)–??? (MNE)
NEGYEDDÖNTŐ
12.15.: Lara GONZÁLEZ ORTEGA (ESP)–SZUCSÁNSZKI Zita (HUN)
12.16.: Kristina ELEZ (CRO)–???
12.17.: Anasztaszija PIDPALOVA (UKR)–???
12.18.: Simona SZARKOVÁ (SVK)–???
ELŐDÖNTŐ
12.19.: ???–???
12.20.: ???–???
DÖNTŐ
12.21. : ???–???

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik