Riversék nagyon elverték a Coltsot

Vágólapra másolva!
2010.11.29. 08:17
null
Mike Tolbert (labdával) és a Chargers átgázolt a Coltson (Fotó: Action Images)
A San Diego Chargers 36–14-re nyert az Indianapolis otthonában az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság 12. fordulójában. A Colts irányítója, Peyton Manning négy interceptiont dobott a mérkőzésen.

Nagy pofonba szaladt bele az Indianapolis. A Colts hazai pályán 22 pontos vereséget szenvedett a San Diego Chargerstől, úgy, hogy a klasszisirányító, Peyton Manning négyszer passzolta ellenfélhez a labdát.  

Ráadásul a Chargers védelme ezek közül a lehetőségek közül kétszer, Kevin Burnett és Eric Weddle révén touchdownra is visszafutott, Manning hibái tehát végzetesnek bizonyultak. A múlt héten a New England Patriotstól kikapó Indianapolisnak ez volt mindössze a 2. veresége az elmúlt 21 hazai találkozóján.

A másik oldal irányítójának, Philip Riversnek nem is kellett megerőltetnie magát. A QB mindössze 185 yardot passzolt, TD és interception nélkül.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A mostani mérkőzés után mindkét csapat hat győzelemmel és öt vereséggel áll az alapszakaszban. Ez a mérleg a Coltsnak elegendő ahhoz, hogy a Jacksonville Jaguarsszal egyetemben vezesse az AFC Déli csoportját, míg nyugaton a Chargers egy sikerrel van elmaradva a Kansas Citytől.


A Chiefs ezúttal szenzációs, 42–24-es győzelmet aratott a Seattle Seahawks ellen. Matt Cassel irányító (22/32, 233 yard) négy touchdownpasszt adott, amelyből hármat a kirobbanó formában játszó, 170 yarddal záró Dwayne Bowe kapott el. A running back Jamaal Charles 173 yardot futott.

 

Nagy várakozás előzte meg az Atlanta Falcons és a Green Bay Packers összecsapását, hiszen a Nemzeti főcsoport két csoportjának éllovasa találkozott egymással. A hazai pályán játszó Falcons sokáig vezetett a meccsen, de Aaron Rodgers, a „sajtfejűek" irányítója (344 yard, 1 touchdown) egy 90 yardos drive-ot vezetve 17–17-re alakította az állást – 56 másodperccel a vége előtt.

 

Az utolsó szó azonban az Atlantáé volt: Matt Bryant kilenc másodperccel a lefújás előtt értékesített egy 47 yardos mezőnygólt, kialakítva ezzel a 20–17-es végeredményt. A Falcons sorozatban ötödik mérkőzését nyerte meg, ehhez hasonló győzelmi sorozatra 1998 óta nem volt példa a klub életében. A hazaiak irányítója, Matt Ryan 28 passzkísérletéből 24 sikeres volt, 197 yardot és egy TD-t passzolt, és egyszer sem adta el a labdát.

SZAVAZÁS

Ön kinek adná az alapszakasz legértékesebb játékosának járó MVP-címet?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Pittsburgh Steelers megszenvedett az utóbbi két meccsét megnyerő Buffalo Bills ellen, és csak a hosszabbításban tudta kiharcolni a győzelmet. A 19–16-os sikerből Rashard Mendenhall, a Steelers running backje 151 futott yarddal és egy futott TD-vel vette ki a részét.

Érdekesség, hogy a Bills nagy lehetőséget szalasztott el a győzelemre: a hosszabbítás ötödik percében Steve Johnson, a hazaiak elkapója már megverte a Steelers védőit, de a döntő pillanatban elejtette a labdát. A vendégek pedig éltek a felkínált lehetőséggel, és Shaun Suisham mezőnygóljával megnyerték a meccset.

A jelek szerint a Tennessee Titans képtelen győzni, mióta Randy Moss a csapat játékosa: a  nashville-i együttes súlyos, 20–0-s vereséget szenvedett a Houston Texanstól. A találkozó egyébként nem csak arról marad emlékezetes, hogy a Titans támadójátéka kudarcot vallott (Chris Johnson öt futott yarddal zárt), hanem arról is, hogy a negyedik negyedben Andre Johnson, a Texans elkapója, és Cortland Finnegan, a Titans védője nagyot bunyózott egymással...

 

 NFL
12. FORDULÓ
Seattle Seahawks–Kansas City Chiefs 24–42
Oakland Raiders–Miami Dolphins 17–33
Chicago Bears–Philadelphia Eagles 31–26
Baltimore Ravens–Tampa Bay Buccaneers 17–10
Denver Broncos–St. Louis Rams 33–36
Indianapolis Colts–San Diego Chargers 14–36
KORÁBBAN
Buffalo Bills–Pittsburgh Steelers 16–19 – h. u.
New York Giants–Jacksonville Jaguars 24–20
Atlanta Falcons–Green Bay Packers 20–17
Washington Redskins–Minnesota Vikings 13–17
Cleveland Browns–Carolina Panthers 24–23
Houston Texans–Tennessee Titans 20–0
CSÜTÖRTÖKI MÉRKŐZÉSEK
Dallas Cowboys–New Orleans Saints 27–30
New York Jets–Cincinnati Bengals 26–10
Detroit Lions–New England Patriots 24–45
HÉTFŐ ESTI RANGADÓ
Arizona Cardinals–San Francisco 49ers  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik