Rob Gronkowski zsinórban a negyedik meccsén szerzett touchdownt (Fotó: Reuters)

 

A New England a Denver után a Houston elleni meccsét is rémesen kezdte, a Texans előbb simán átsétált a pályán (Ben Tate futott TD-je volt a hab a tortán), majd Jonathan Joseph révén lehalászta Tom Brady passzát. A Patriots 0–10-nél kezdett el játszani, Brady 23 yardos, Rob Gronkowskinak adott passzával szépített. Az idény elejét kihagyó tight end zsinórban a negyedik meccsén jutott el az ellenfél célterületére.


A csapatok adatlapja
Az alapszakasz menetrendje
Az alapszakasz menetrendje – 2
A csoportok állása

A Gary Kubiak vezetőedzőt mini-stroke-ja és többhetes távolléte (az elmúlt hetekben a magas lesről irányított) után ismét az oldalvonal mellett tudó Texans a szünetre Tate újabb TD-jével tízpontos előnyt szerzett.

Ám a Pats, akárcsak a Denver ellen, a második félidőre néhány fokozattal feljebb kapcsolt, és fél negyed sem kellett ahhoz, hogy 21–17-re már Bradyék vezessenek (James Develin futott és Shane Vereen elkapott TD-jével). Ám ez a meccs nem a múlt heti volt, a Texans azonnal visszavágott Case Keenum ötyardos futásával – ekkor látszott, hogy teljesen kinyílt a pontcsap. Jöttek a TD-k itt is, ott is – Tate a harmadikat jegyezte 11 és fél perccel a vége előtt –, majd Stephen Gostkowski mezőnygóljaival fordított a New England 34–31-re. Mindenképp meg kell jegyezni, hogy a meccsen összesen két szabálytalanság történt.

A Houston utolsó rohamra indult, 2 perccel a vége előtt negyedik és 13-nál Keenum passzolni akart, de a Patriots védői nem engedték. Tom Bradyék újabb szoros meccset nyertek meg, és 9–3-ról várják a Cleveland elleni folytatást.

A várakozásoknak megfelelően a védelmek csatáját hozta a Minnesota és a Chicago csoportrangadójának első félidője, amelyben a Bears két mezőnygólja mellett a Vikings 33 yardos futott TD-jét jegyezhettük fel – no, nem Adrian Petersontól, hanem az elkapó Cordarelle Pattersontól. A Minnesota ugyanakkor agyrázkódás miatt elveszítette irányítóját, Christian Pondert.

A Bearsnél továbbra is Josh McCown helyettesítette Jay Cutlert, és a harmadik negyed elején 80 yardos TD-paszt adott Alshon Jefferynek, aki nem sokkal később egy 46 yardos passzt is elkapott, s hihetetlen bravúrja után már 20–10-re vezetett a Bears. A második TD annyira felbosszantotta Chris Cookot, a Vikings védőjét, hogy az egyik bíró „meglegyintéséért" végleg kiállították.

A Bears történetében a szezon előtt két, 200 elkapott yardos teljesítményt jegyeztek fel, Jefferynek az idén ez volt a második ilyen meccse, ráadásul 249 yarddal megdöntötte a klubrekordot is.

 

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

New England Patriots   (2144)
Denver Broncos   (1987)
Seattle Seahawks   (1177)
Green Bay Packers   (772)
San Francisco 49ers   (761)
Az NFC East csoportgyőztese (Eagles, Cowboys)   (720)
A New Orleans Saints   (675)
más – San Diego Chargers   (600)
Kansas City Chiefs   (543)
Carolina Panthers   (505)
Indianapolis Colts   (477)
Cincinnati Bengals   (456)
Összes szavazat: 10817
Szavazás kezdete: 2013. 11. 19
 

A Vikingeknél a 211 yardig jutó Peterson előbb a tízezredik futott yardjának örülhetett, majd annak, hogy csapata – Matt Cassel irányításával és Blair Walsh mezőnygóljával – egyenlíteni tudott, és jöhetett a hosszabbítás, amelyben megint csak Walsh döntött volna, ha nem fújnak be szabálytalanságot a Vikings ellen, és nem kerül túl távol a célterülettől a hazai csapat.

Kapott még egy esélyt a Chicago, de Robbie Gould kihagyta 47 yardos kísérletét. A Minnesota négy percre volt attól, hogy a múlt heti Green Bay elleni meccs után újra ikszeljen – vagy vezessen egy normális támadást. Petersonék utóbbi mellett döntöttek, és Walsh megkapta az utolsó esélyt: 34 yardról eldöntötte a mérkőzést.

Carson Palmer az első Arizona-támadásnál elejtette és elvesztette a labdát, a másodiknál a passza ment védőhöz. Az első szerzett labdát touchdownra is váltotta a Philadelphia, Nick Foles a 17. TD-passzát adta a szezon során úgy, hogy még mindig nincs interceptionje. Még a szünet előtt jött a második TD-passz, Zach Ertz után a másik tight endnek, Brent Celeknek. A harmadik negyedben Ertz megkapta második mai TD-passzát is, és a Philly eldöntötte a meccset. Foles egyetlen TD-passzra van attól, hogy beállítsa Peyton Manning rekordját a „legtöbb TD-passz interception nélkül az idény elején" kategóriájában.

Cam Newton mindkét arcát megmutatta az első negyedben a Tampa Bay elleni csoportrangadón, az első Carolina-támadás során volt egy 56 yardos futása és egy TD-passza Brandon LaFellnek, majd elpasszolta a labdát, így az utóbbi hetekben remeklő Buccaneers a meccsben tudott maradni. Sőt, előnybe is került volna, ha az egyébként remeklő Mike Glennon egyszer nem bakizik hatalmasat (kicsúszott a kezéből a labda, és a passza nem előre, hanem hátra ment, ami elejtett labdának számít). Ám a hibákat büntette a Carolina, és a szünetre 11 pontos előnyhöz jutott. A Tampának nem volt ellenszere a zsinórban nyolcadik győzelmét arató Carolina ellen, amely nagy izgalommal várhatja a hétfő esti Seattle–New Orleans rangadót.

Cam Newton zoknija

 

Három fordulón belül másodszor találkozott egymással az Indianapolis és a Tennessee, és a Titans Ryan Fitzpatrick két interceptionje és egy elejtett labdája ellenére volt esélye arra, hogy idegenben álljon bosszút a korábbi vereségért. Sokáig 15–14-es Colts-vezetésre álltak a felek, a Titans többször fordíthatott volna, de elszalasztotta a lehetőségeit, így Donald Browns két perccel a vége előtt elért TD-je eldöntötte az AFC Déli csoportjának derbijét.

A New York Jets és a Miami meccsén a védőegységek domináltak, a nagyszünet előtt mindössze két Dolphins-mezőnygól született, míg a hazaiaknál Geno Smith 19. interceptionjét is elkönyvelte, amivel vezeti a ligát – kettővel megelőzve a másik New York-i (Giants-)irányítót, Eli Manninget. Hogy többig ne jusson, arról Rex Ryan vezetőedző gondoskodott, aki a második félidőre Matt Simmsnek (a Giants-legenda Phil Simms fiának) szavazott bizalmat. Nem ment sokra vele sem, a Miami szépen elhúzott, és nagyon fontos győzelmet aratott a csoporton belül.

A néhány hete lesajnált Jacksonville Jaguars jól tartotta magát Clevelandben, ahol többek között Maurice Jones-Drew futó nyolcyardos, Marcedes Lewisnak adott TD-passzával 20–14-re vezetett a nagyszünetben. A Browns a csúcsformában játszó Josh Gordonnak köszönhetően tartották a lépést, a touchdownt is jegyző elkapó 149 yardig jutott, mielőtt a harmadik negyed hajrájában fejsérülés miatt ki nem állt a játékból. Ekkor 21–20-ra vezetett a Cleveland, és a védelmén múlt, hogy meglesz-e a meccs.

Csakhogy éppen a Jacksonville védelme fordított, alig nyolc perccel a vége előtt safetyt ért el, így 22–21-re fordított. Mezőnygóllal növelte is előnyét, de Gordon, mint Terminátor, visszatért, és 95 yardos (!) TD-elkapásával 28–25-re fordított a Browns. Az NFL történetében Gordon az első, aki egymás után két meccsen jutott 200 elkapott yard fölé (a múlt héten 237, ezúttal 261 yardot és összesen 3 TD-t szerzett).

Mindez azonban másodlagossá vált, amikor Cecil Shorts az utolsó percben elkapta Chad Henne passzát, és a Jaguars megfordította a változatos mérkőzést – immár végleg, visszavonhatatlanul.

A 22 óra után kezdődő mérkőzéseken

A 174 yardot szerző Eric Decker négyszer is TD-t ünnepelhetett (Fotó: Action Images)



A Denver Broncos az 5 TD-passzt adó Peyton Manning, és a 4 hatpontos elkapást jegyző Eric Decker vezérletével 35–28-ra idegenben is legyőzte a csoportrivális Kansas City Chiefst, az Atlanta Falcons ráadásos sikert aratott Torontóban, a Cincinnati Bengals jóval pontszegényebb mérkőzésen nyert San Diegóban, a San Francisco 49ers pedig magabiztosan verte a St. Louis Ramst.

Pedig nem indult rosszul a mérkőzés a Chiefs számára, hiszen bár az első támadás a denver kétyardosán megakadt, Alex Smith passzát megszerezték a védők, a végül 403 yarddal záró Peyton Manning interceptionje Junior Hemingway 17 yardos elkapásával vezetést szerzett a házigazda.

A napi első Manning-Decker összjáték végén utóbbi 41 yardos elkapásával kiegyenlített a második negyed első játékából a Broncos, de a kezdőrúgás után Knile Davis 108 yardos vágtával visszaszerezte a vezetést, sőt az újabb Manning-intercepion után Antony Fasano is eredményes volt, így 21–7-re meglépett a Chiefs.

A szünet előtt Knowshon Moreno 3 yardos elkapásával szépített a Broncos, a harmadik negyedben pedig gyakorlatilag szétzilálták a házigazdát, a negyedik negyed elejéig Decker előbb 37, majd 15, végül egyyardos TD-t is szerzett, úgy tűnt, kiütés lesz a vége (21–35).

A Chiefs azonban nem adta fel, a 93 yardot futó Jamaal Charles egyyardos játékával szépített, sőt a kivédekezett denveri támadás után az egyenlítésért támadott, de a vendégek 13 yardos vonalánál elakadt az offenzíva, Alex Smith passzát elütötték Dwayne Bowe elől (28–35).

Kirkpatrick interceptiont jegyzett a Chargers ellen (Fotó: Action Images)

A San Diego Chargers a múlt heti Chiefs elleni bravúr után ezúttal nem volt képes újabbra, a Cincinnati Bengals sikerével 8–4-re javította mérlegét, és tartja kétmérkőzéses előnyét a címvédő Baltimore Ravens ellen. A vendégek a 92 yardot szerző BenJarvus Green-Ellis 4 yardos futásával szerzett vezetést, de Ladarius Green 30 yardos elkapásával egyenlített a Chargers (7–7). A harmadik negyedben a kaliforniai csapat a vezetésért támadott, de az Antonio Gatesnek szánt labda Dre Kirkpatrick erőszakosságának köszönhetően a Bengalsé lett, az ellentámadás végén pedig A. J. Green könnyű TD-jével visszavette a vezetést a Bengals, ezt pedig már nem is adta ki a kezéből (10–17).

A San Francisco 49ers Phil Dawson két mezőnygóljával és Frank Gore futásával a szünet előtt már 13–0-ra is vezetett a Rams elleni csoportrangadón. Greg Zuerlein a második negyed végén és a harmadik közepén egy 43, majd egy 34 yardos rúgással szépített ugyan, Dawson harmadik mezőnygólja, valamint Vernon Davis parádés, „gátugró” TD-je után azonban eldőlt a meccs (23–6), a végén Kellen Clemens egyetlen TD-passzából Brian Quick szerzett még pontokat (23–13). A házigazdába visszatért hosszú kihagyása után Michael Crabtree, aki két elkapásból 68 yardot szerzett csapatának.

A Buffalo Bills Torontóban fogadta az Atlanta Falconst, és egy rendkívül fordulatos mérkőzésen végül hosszabbításban a Sólymok diadalmaskodtak (31–34). A 149 yardot futó C. J. Spiller 77 yardos vágtája után az irányító E. J. Manuel bevetődésével a Bills szerzett vezetést, majd Fred Jackon is a célterületre juttatta a labdát (14–0), a 84 yardja mellé két TD-t futó Steven Jackson révén azonban közeledett a Falcons (14–7), aztán Dan Carpenter 29 yardos mezőnygólja (17–7) után Antone Smith 38 yardos nyargalásával és Matt Bryant 49 yardos rúgásával egyenlített az Atlanta (17–17), majd a második félidőben Tony Gonzalez 11 yardos elkapása után már vezettek a vendégek (17–24).

Jött az újabb fordulat, Fred Jackson 21 yardos elkapás, Spiller 36 yardos futás után volt eredményes (31–24), de a hajrában Steven Jackon újabb villanásával kiegyenlített a Falcons (31–31).

Volt még 82 másodperce a hosszabbításig a Billsnek, de Stevie Johnson kezéből az Atlanta 30-asán Robert McClain kiverte a labdát, így jöhetett a ráadás, ahol az előző labdát megszerző William Moore Scott Chandler kezéből kiverte a tojást, a kedvező mezőnypozícióból pedig győztes mezőnygólt szerzett a szezonbeli 3. sikerét jegyző Atlanta (31–34). A vendégek részéről mindenképpen ki kell még emelni a 143 yardot elkapó Roddy White-ot is.

 NFL
13. FORDULÓ
2013.11.28 18:30 Detroit Lions–Green Bay Packers 40–10
2013.11.28 22:30 Dallas Cowboys–Oakland Raiders 31–24
2013.11.29 2:30 Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers 22–20
2013.12.01 19:00 Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers 27–6
2013.12.01 19:00 Cleveland Browns–Jacksonville Jaguars 28–32
2013.12.01 19:00 Indianapolis Colts–Tennessee Titans 22–14
2013.12.01 19:00 Houston Texans–New England Patriots 31–34
2013.12.01 19:00 Minnesota Vikings–Chicago Bears 23–20 – h. u.
2013.12.01 19:00 New York Jets–Miami Dolphins 3–23
2013.12.01 19:00 Philadelphia Eagles–Arizona Cardinals 24–21
2013.12.01 22:05 Buffalo Bills–Atlanta Falcons (Torontóban)
31–34 – h.u.
2013.12.01 22:05 San Francisco 49ers–St. Louis Rams 23–13
2013.12.01 22:25 Kansas City Chiefs–Denver Broncos 28–35
2013.12.01 22:25 San Diego Chargers–Cincinnati Bengals 10–17
2013.12.02 2:30 Washington Redskins–New York Giants 17–24
2013.12.03 2:30 Seattle Seahawks–New Orleans Saints