Villámlás után mennydörgés, Lynchék kiütötték a 49erst

Vágólapra másolva!
2013.09.15. 22:37
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2. fordulójában a két TD-passzal záró Peyton Manning vezette Denver Broncos 41–23-ra legyőzték idegenben a négy interceptiont dobó Eli Manning irányította New York Giantst.

Jay Cutler és Brandon Marshall öröme: két meccs után még hibátlan a Chicago (Fotó: Reuters)
Jay Cutler és Brandon Marshall öröme: két meccs után még hibátlan a Chicago (Fotó: Reuters)

A Baltimore először játszott tétmeccset hazai pályán azóta, hogy megnyerte a Super Bowlt, de szurkolói a bajnoki cím megszerzésének örömére felavatott tablón kívül nem sok szépet láthattak a Cleveland ellen. A Browns egy félidő után a korábbi Ravens-rúgó Billy Cundiff két mezőnygóljával 6–0-ra vezetett, s a Baltimore csak a harmadik negyed közepén fordított Bernard Pierce futott touchdownjával. Végül 14–6-ra nyert – az ilyen meccsek után mondják, hogy csak a győzelem számít.

A Chicago és a Minnesota viszont minden igényt kielégítő csoportrangadót játszott egymással. A Vikings a kirúgás után Cordarelle Patterson 105 yardos visszahordásával szereztek vezetést (most már Randy Moss is elismerheti, hogy jó emberre került a 84-es meze…), majd a Bears a mindig veszélyes Devin Hester 76 yardos visszahordásával válaszolt. Ebből még nem lett TD, de a Cincinnati elleni formáját az első negyedre még megőrző Jay Cutler rövidesen Martellus Bennettnek adott passzt hat pontért. Cutler az első 15 percben még Brandon Marshallt is megtalálta, 34 yardos TD lett a jutalmuk.

A második negyedben a Minnesota védelme a Cutler kezéből kiütött labdából, a Bearsé pedig Christian Ponder lehalászott passzából („természetesen” Tim Jennings révén) szerzett touchdownt, és az utolsó percekig kiélezett is maradt a meccs. Olyannyira, hogy a Bears 10 másodperccel a vége előtt Cutler Bennettnek adott 16 yardos passzolt TD-jével nyert 31–30-ra.

Adrian Petersonnak csendes meccse volt, ami az esetében 100 yardot jelent, touchdown nélkül, viszont eladott labdával.

A Houston támadóegysége, akárcsak az első fordulóban San Diegóban, hazai pályán a Tennessee elleni is átaludta az első félidőt, de ezúttal a másodikban sem lendült bele igazán. A csapatot a védelme tartotta a meccsben Chris Johnsonék ellen, egy safetyt is jegyzett, de a hajrában Matt Schaub eladott labdájával a célterületig futott Alterraun Verner – az egy hete Pittsburghben diadalmaskodó vendégek már azt hihették, eldőlt a meccs, de Arian Foster egy futott TD-vel és egy kétpontos jutalomakcióval egyenlített. A végén az addigi két mezőnygólkísérletét elhibázó Randy Bullock hárompontosával nyerhetett volna, de a labdát (büntetések és időkérések miatt) ötödik kísérletre végre élesben is elrúgó játékos harmadszor is hibázott.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Jöhetett a hosszabbítás, amely DeAndre Hopkinsról szólt: a fiatal elkapó előbb hihetetlen elkapással tartotta életben a Texans akcióját, majd még hihetetlenebbel nyerte meg a meccset a hazaiaknak. Pórul járt az a több száz, esetleg több ezer Houston-szurkoló, aki Verner TD-je láttán hazaindult…

A Steven Jacksont sérülés miatt korán elveszítő, mindössze 36 futott yarddal záró Atlantának nem okozott nagy gondot a St. Louis legyőzése (a Rams a végén jött fel az újonc Tavon Austin TD-elkapásaival), mint ahogy a Green Bay sem szenvedett sokat a Washingtonnal. Aaron Rodgers élete egyik legnagyobb meccsét játszotta, az első félidő végén már 335 yardnál járt (31 passzkísérletéből 26-tal találta meg társát), három touchdownpasszal.

A harmadik negyed vége előtt megdöntötte eddigi karriercsúcsát passzolt yardok tekintetében, az 554 yardos NFL-rekordra pedig csak azért nem volt esélye, mert a Packers a végén a megsérült Eddie Lacy nélkül is inkább futással futtatta az órát.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Philadelphia a San Diegót fogadta, s bár mindkét csapat támadójátéka akadozott, rengeteg szép akciót is láthatott a közönség. Az Eagles villámakciók végén szerzett pontokat (a Michael Vick, DeSean Jackson vonal kifejezetten jól működött, 61 yardos TD-passz volt a nap fénypontja), míg a Chargersben Eddie Royal jeleskedett, három TD-elkapása volt, amivel két meccs után már öttel áll – azok után, hogy az előző négy idényben összesen öt TD-t jegyzett, állíthatjuk, parádésan kezdte az idényt.

Ahhoz, hogy Royal kerüljön a középpontba, a nap legcsúnyább sérülése is kellett: a DeMeco Ryansszel ütköző Malcolm Floyd olyan súlyos nyaksérülést szenvedett, hogy mindkét csapat játékosainak imádkozniuk kellett érte, míg hordágyra tették, és meg sem álltak vele a legközelebbi kórházig. A jó hír, hogy mindegyik végtagját tudta mozgatni.

A meccset egyébként a San Diego nyerte meg Nick Novak 46 yardos mezőnygóljával, hét másodperccel az idő lejárta előtt.

A Dallast hazai pályán legyőző Kansas City két meccs után két győzelemmel áll, Alex Smith két meccsen 4 TD-passzt adott, így már fele annyinál jár, mint amennyivel a Chiefs az előző teljes idényt zárta! A 3. forduló csütörtök esti mérkőzésén Andy Reid régi és új csapata csap össze, s a Chiefs várhatja jobb mérleggel az összecsapást.

Hihetetlen izgalmakat hozott a Buffalo–Carolina mérkőzés, az egy hete a New Englandet is megszorongató, az utolsó pillanatokban vereséget szenvedő Bills stílusosan kárpótolta magát: EJ Manuel két másodperccel a vége előtt adott TD-passzt Stevie Johnsonnak. Ezzel 24–23-ra nyert a Buffalo, amelynek legjobbja kétségtelenül a 4.5 sacket jegyző Mario Williams volt.

A 22 óra után kezdődő mérkőzéseken

Eli Manning (jobbra) harmadszor is kénytelen volt gratulálni Peytonnak (Fotó: Action Images)
Eli Manning (jobbra) harmadszor is kénytelen volt gratulálni Peytonnak (Fotó: Action Images)


A Broncos az előző fordulóban a címvédő Baltimore Ravenst ütötte ki 49–27-re, ezúttal pedig az egy szezonnal korábban bajnoki gyűrűt szerző New York Giants otthonába látogattak a denveriek a harmadik Manning Bowlra.

Peyton eddig mindkét Eli elleni mérkőzésén győzelemre vezette együttesét, a Denver pedig sorozatban 12, legalább hét ponttal megnyert alapszakaszbeli találkozóval a háta mögött várta a rangadót.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csoportutolsónak van a legnagyobb esélye ezúttal megnyerni a divízióját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Amely az első fordulóhoz hasonlóan döcögősen indult a Musztángok számára, Montee Ball elejtett labdája miatt még pontot sem szereztek a nagyszerű első támadás végén, Victor Cruz hosszú elkapása után pedig egy mezőnygóllal megszerezte a vezetést a Giants. A két Manning az első fordulóban 912 yardot és 11 TD-passzt adott (igaz, Eli 4 TD mellett 3 intercepiont is összehozott), ehhez képest az első félidőben egyedül Knowshon Moreno feltartóztathatatlan futása jelentett TD-t, a szünetre pedig 10–9-es Broncos előnnyel mentek a csapatok – a Giantsnek volt egy lehetősége a játékrész végén fordítani, de Eli csúnyán eladta a labdát.

A második félidő aztán ismét beindította a denveri ponthengert, Wes Welker kétyardos TD-jára a Giantshez visszatérő futó, Brandon Jacobs egyyardos brusztolása volt a válasz, 16–17 után viszont a szerencsével állt hadilábon a vendégcsapat.

Demaryius Thomas kezéből kiverték a labdát ugyan, de Prince Amukamara szintén nem tudta megtartani pillanatokkal később, a duplafumble-t követően pedig visszaszerezte a labdát a Broncos, és Moreno újabb ellenállhatatlan futásával már 24–16-ra vezetett a Denver.

Eli Manning egyből eladta ráadásul a labdát, bár ehhez neki volt a legkevesebb köze, Chris Harrishez ugyanis csapattársa sarkáról pattant a labda. A Broncos, ha már ott volt, villámgyorsan kihasználta a ziccert Peyton Julius Thomasnak adott 11 yardos passzával, majd a rövidre zárt hazai támadás után Trindon Holliday még egy 81 yardos punt utáni visszahordott TD-t is szerzett, az öt perc alatt kapott 21 pont pedig megtörte a hazai együttest (16–38).

4:10-zel a vége előtt azért a közben már a harmadik interceptionét is elszóró Eli neve mellé is felkerült egy TD, Da’Rel Scott cikázott 23 yardról a célterületre, de az ezt követő onside kick sikertelen lett, a kedvező mezőnypozíciót pedig három pontra váltotta a vendégcsapat, amely a végén még egyszer megszerezte a Giants-irányító passzát.

Eli Manning két mérkőzés után 7 interceptionnél jár már, Peyton pedig 9 TD-nél, és pályafutása során harmadszor is legyőzte a kistestvért (23–41).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csoportelsőnek van a legnagyobb sansza rá, hogy ezúttal még a rájátszásba se jusson be?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az első fordulóban az Indianapolis Coltsot megszorongató Oakland Raiders a Jacksonville Jaguars ellen már megszerezte idei első sikerét,Terrelle Pryor irányító ugyan nem hozott túl fényes számokat, bár 24 átadási kísérletéből a 15 sikeres még nem vészes arány, az ezekből szerzett 126 yard már annál inkább, Darren McFadden viszont 129 futott yardot tett még ehhez, ráadásul az irányító is szerzett 50 egységet a talajon.

Mégsem ők, hanem Marcell Reece szerezte meg a mérkőzés első TD-jét egy 11 yardos futással, és bár a Jaguars megszerezte szezonbeli első támadópontjait (az első fordulóban csak egy védelmi safetyig jutottak), Josh Scobee mezőnygóljára Sebastian Janikowski néggyel felelt, így az utolsó percekre 19–3-as Oakland-vezetéssel érkeztek a csapatok. Bár a Blaine Gabbertet helyettesítő Chad Henne az első TD-t is összehozta a csapatának, ennél többre nem futotta a Jaguárok erejéből, így végül 19–9-re kikaptak.

A St. Louis Rams ellen 24–13-ról vereséget szenvedő Arizona Cardinals Jay Feely 47 yardos mezőnygóljával szerezte meg a vezetést a Detroit Lions ellen, és bár Andre Ellington révén TD-nek is örülhettek az első negyedben a hazaiak, Calvin Johnson 72 és 3 yardos TD-jével az Oroszlánoknál volt az előny (10–14).

A Lions labdavesztése után Feely révén csak mezőnygólig jutottak a 7 yardos vonalról induló hazaiak (13–14), Carson Palmer passzából pedig a hazai védő, DeAndre Levy szerzett 66 yardos visszahordott hatpontos, ekkor pedig már 21–13-ra vezettek a detroitiak.

Innentől azonban újabb pontot már nem szereztek, Feely két mezőnygóljával felzárkózott a Cardinals, két perccel a vége előtt pedig Rashard Mandenhall futásával a győzelmet is megszerezte (25–21).

A Saints hamar megszerezte a vezetést a Tampa Bay otthonában (0–3), majd a villámlás miatt egy röpke 69 perc csúszás következett be. A Buccaneers rengeteg büntetést szedett össze a mérkőzésen, a védelem azonban kétszer is labdát szerzett Drew Breestől, amelyekből 14 pontot szereztek.

Előbb a kedvező mezőnypozícióból Kevin Ogletree TD-jével fordított a Bucs (7–3), erre azonban a 179 elkapott yardig jutó Jimmy Graham 56 yardos pontszerzésével válaszolt a Saints (7–10), amely a 3. negyedben tovább növelte Garrett Hartley mezőnygóljával az előnyét (7–13).

A záró felvonásban Mason Foster elcsípte Brees átadását, és 85 yardon keresztül hordta vissza TD-re, majd az utolsó percekben mezőnygóltávolságig jutott a Tampa Bay, de Rian Lindell 47 yardról mellé rúgta, a maradék 70 mp pedig pont elég volt a Saintsnek, hogy Marques Colston hosszú elkapása után az egyszer már szintén hibázó Hartley révén eldöntse a mérkőzést, és 27-ről a rúgó élt is a lehetőséggel (14–16).

 

Marshawn Lynch három TD-vel szomorította a 49erst (Fotó: Action Images)
Marshawn Lynch három TD-vel szomorította a 49erst (Fotó: Action Images)

A vasárnap esti rangadón

Nem indult jól a mérkőzés a Seattle számára, Jon Ryan puntját blokkolták a vendégek, akik így nagyon kedvező helyről jöhettek. Az ötyardos vonalon megakadt a 49ers támadása, Colin Kaepernick átadása felpattant az egyik védőn, amelyet aztán Earl Thomas gyűjtött be. A lélektani előnnyel nem sikerült élnie a Seahawksnak, ugyanis Russell Wilson a következő támadás során szintén interceptiont dobott, a második mérkőzését játszó Eric Reid már a másodikat jegyezte a szezonban. Wilson az első hat passzkísérletéből egyet sem juttatott el csapattárshoz.

Az első negyed hajrájában az özönvízszerű esőzés villámlással párosult, így egy órán keresztül állt a játék, ami jót tett a hazaiaknak, a második negyed elején Wilson neve mellé feljegyezhettük az első sikeres átadást is, és bár megakadt a támadás, a punt után Frank Gore mínusz 2 yardos futása után már csak a saját négyesénél volt a 49ers, egy támadószabálytalanság miatt pedig safety következett (2–0).

A következő San Francisco-támadás végén Kaepernick elvesztette a labdát, de csak Steven Hauschka 30 yardos mezőnygóljával büntetett a Seahawks, amely a nagyszünetre 5–0-val vonult így.

A második félidő elején a nagyszerűen játszó, 98 futott, 37 elkapott yardig, valamint összesen 3 TD-ig (2+1) jutó Marshawn Lynch révén a találkozó első TD-je is megszületett, amelyre csak Phil Dawson közeli mezőnygóljával tudott felelni a 49ers (12–3).

A negyedik negyed elején gyors egymásutánban kétszer is pontokat szerzett a házigazda, előbb Lynch hétyardos elkapása, majd Kaepernick újabb interceptionje után Hauschka 37 yardos mezőnygóljával (22–3).

A 87 futott yardja mellett csak 127 passzolt egységet felmutató 49ers-irányító ráadásul 4.5 perccel a vége előtt ismét eladta a labdát, lehetőséget adva Lynch triplázására, majd a visszahordás során ismét elvesztette a labdát a Super Bowl vesztese, újabb pontok helyett azonban Wilsonék lepörgették az órát (29–3).

NFL 2013, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
2013.09.13 2:25 New England Patriots–New York Jets 13–10
2013.09.15 19:00 Atlanta Falcons–St. Louis Rams 31–24
2013.09.15 19:00 Buffalo Bills–Carolina Panthers 24–23
2013.09.15 19:00 Chicago Bears–Minnesota Vikings 31–30
2013.09.15 19:00 Green Bay Packers–Washington Redskins 38–20
2013.09.15 19:00 Indianapolis Colts–Miami Dolphins 20–24
2013.09.15 19:00 Kansas City Chiefs–Dallas Cowboys

17–16

2013.09.15 19:00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns 14–6
2013.09.15 19:00 Houston Texans–Tennessee Titans 30–24 – h. u.
2013.09.15 19:00 Philadelphia Eagles–San Diego Chargers 30–33
2013.09.15 22:05 Arizona Cardinals–Detroit Lions 25–21
2013.09.15 22:05 Tampa Bay Buccaneers–New Orleans Saints 14–16
2013.09.15 22:25 Oakland Raiders–Jacksonville Jaguars 19–9
2013.09.15 22:25 New York Giants–Denver Broncos 23–41
2013.09.16 2:30 Seattle Seahawks–San Francisco 49ers 29–3
2013.09.17 2:40 Cincinnati Bengals–Pittsburgh Steelers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik