NFL: sokkoló – fegyvert szegeztek a rendőrök a sztár fejéhez

Vágólapra másolva!
2017.09.07. 14:05
null
Sokkoló sztorit osztott meg Michael Bennett (Fotó: AFP)
Óriási balhé lehet az Egyesült Államokban, miután Michael Bennettet, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Seattle Seahawks sztárját – állítása szerint – bőrszíne miatt megfenyegették a rendőrök Las Vegasban.

Az eset alaposan felkavarhatja az állóvizet Amerikában, az NFL berkein belül ugyanis korábban Colin Kaepernick „vezetésével” rengeteg sztár a mérkőzések előtti himnusz alatt tüntetett az országban eluralkodó rasszizmus, valamint rendőri brutalitás ellen.

A Michael Bennett-tel történtek vélhetően újabb hullámot indítanak el az ügyben. Mint azt a 31 esztendős védő a közösségi oldalán elmondta, az eset még augusztus 26-án, a Floyd Mayweather–Conor McGregor bokszmeccs után történt Las Vegasban.

Az összecsapás után elindultam vissza a szállodámba. Több ember volt körülöttem, amikor hirtelen lövések dördültek el. Mint mindenki, úgy én is szaladni kezdtem, hogy biztonságos helyet keressek. Ezt követően a Las Vegas-i rendőrök kipécéztek maguknak a tömegből, majd fegyvert szegeztek rám, csak azért, mert fekete vagyok és rosszkor voltam a rossz helyen” – olvasható Bennett beszámolójában.

Miután lefeküdtem a földre, az egyik rendőr a pisztolyát a fejemhez nyomta, majd közölte, ha megmozdulok, »kiloccsantja a kib....tt agyamat«. Egy másik rendőrtiszt is odajött, ő a térdét a hátamhoz szorította, ami miatt lélegezni is nehezemre esett.”

A Seattle Seahawks sztárja elmondása alapján rettegett, úgy érezte, meg fog halni a bőrszíne miatt – a játékos többször is elmondta a rendőröknek, semmi rosszat nem tett, s amikor rákérdezett, miért tartóztatják le, választ nem kapott.

Sokat nem is kellett várni, előkerült egy videó az estéről.

A Bennett-tel történtek felkorbácsolták a kedélyeket az Egyesült Államokban – Colin Kaepernick felháborodva konstatálta az esetet, s mint elmondta, teljes vállszélességgel kiáll Bennettért.

Persze rengeteg más sportoló is a védő „oldalán áll”, de már az NFL sem ment el szó nélkül az ügy mellett: Roger Goodell, a liga vezetője hivatalos közleményt adott ki, melyben úgy fogalmaz, támogatásáról biztosítja Bennettet.

A Seattle Seahawks is jelezte ugyanezt.

A Las Vegas-i rendőrség reakciója sem maradt el: a hatóságok magyarázata szerint az említett este egy közeli kaszinói lövöldözősre „reagáltak”. Bennettet a rendőrök a kaszinóból látták kijönni, a játékos pedig nem állt meg, amikor erre felszólították. A hatóság hozzátette, rasszizmusról szó sem volt.

Ugyanakkor az őrizetbe vételt végző rendőrnek nem volt bekapcsolva a testkamerája (nem tudni, miért), így nehezen bizonyítható, pontosan mi történt – a részleteket azóta vizsgálják.

Holt szezon 2017: edzőváltások, átigazolások, hosszabbítások

NFL 2017, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2017. 9. 8., 2.30 New England Patriots–Kansas City Chiefs
2017. 9. 10., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets
2017. 9. 10., 19.00 Chicago Bears–Atlanta Falcons
2017. 9. 10., 19.00 Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens
2017. 9. 10., 19.00 Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers
2017. 9. 10., 19.00 Detroit Lions–Arizona Cardinals
2017. 9. 10., 19.00 Houston Texans–Jacksonville Jaguars
2017. 9. 10., 19.00 Miami Dolphins–Tampa Bay Buccaneers ELHALASZTVA
2017. 9. 10., 19.00 Tennessee Titans–Oakland Raiders
2017. 9. 10., 19.00 Washington Redskins–Philadelphia Eagles
2017. 9. 10., 22.05 Los Angeles Rams–Indianapolis Colts
2017. 9. 10., 22.25 Green Bay Packers–Seattle Seahawks
2017. 9. 10., 22.25 San Francisco 49ers–Carolina Panthers
2017. 9. 11., 2.30 Dallas Cowboys–New York Giants
2017. 9. 12., 1.11 Minnesota Vikings–New Orleans Saints
2017. 9. 12., 4.20 Denver Broncos–Los Angeles Chargers
A TELJES MENETREND ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik