NFL: őrült hajrát követően őrizte meg előnyét a Broncos

Vágólapra másolva!
2017.09.12. 07:24
null
Melvin Gordon akrobatikus touchdownja volt az egyetlen Chargers-pontszerzés az első három negyedben (Fotó: nfl.com)
A Los Angeles Chargers nagy hajrát vágott ki, de a Denver Broncos rendkívüli nehézségek árán, az utolsó pillanatokban egy mezőnygólkísérlet blokkolásával (Shelby Harris) hárompontnyit megőrzött az előnyéből, így 24–21-es hazai győzelemmel kezdte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) új szezonját. A kedd hajnalra virradóra lejátszott másik mérkőzésen a Minnesota Vikings Sam Bradford vezérletével (346 passzolt yard, három TD) 29–19-re győzött vendége, a New Orleans Saints ellen.

 

 

Nem sikerült fényesen Adrian Peterson (New Orleans) visszatérése Minnesotába, a Vikings könnyedén legyőzte a Saintset. A kiváló futó első kísérletre 9 yardot haladt, de a következő öt futásából is csak ennyi jött össze – ahogyan az egész csapat talajmunkája is akadozott.

Drew Brees eljutott ugyan 291 passzolt yardig, touchdownt viszont csak két perccel a meccs vége előtt ért el – 12–29-es állásnál. Poszttársa, Sam Bradford ellenben lehengerlően játszott, 32 passzkísérletéből 27 sikeres volt, 346 yardot és 3 TD-t szerzett belőle a Vikings. Kiemelendő még az újonc futó Dalvin Cook (22 futás, 127 yard), s két elkapó, Adam Thielen (157 yard) és Stefon Diggs (93 yard, 2 TD) is.

A negyedik negyedig úgy tűnt, a Broncos gond nélkül gyűjti be az első sikerét, Trevor Siemian két passzolt és egy futott TD-t jegyzett, csapata pedig 24–7-re vezetett a Chargers ellen. Igen ám, de a záró felvonásban kétszer is előlépett a Los Angelesbe költöző csapat védelme, a két labdaszerzést pedig Philip Rivers két TD-passza követte, egycsapásra szorossá vált a csata (24–21).

Az éledező Broncos egy büntetésnek is köszönhetően egy játékból eljutott a Chargers 16 yardosáig, de két sack miatt összesen 19 yardot bukott két kísérlet alatt, az 50 yardos mezőnygólkísérlet pedig kimaradt, így a Los Angelesnek egy mezőnygól elég lett volna a hosszabbításhoz. Elsőre hamar megállt a támadás, ám két perccel a vége előtt újra a vendégeké lett a labda, és Riversék eljutottak a Denver 26 yardosáig, ahonnan a dél-koreai születésű Younghoe Koo elsőre belőtte ugyan a labdát, az időkérést követő ismétlését azonban már blokkolták (24–21).

A többi mérkőzésről ide kattintva olvashat!

NFL 2017, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2017. 9. 12., 1.11Minnesota Vikings–New Orleans Saints29–19
2017. 9. 12., 4.20Denver Broncos–Los Angeles Chargers24–21
Korábban közölt eredmények
2017. 9. 8. 2.30
New England Patriots–Kansas City Chiefs27–42
2017. 9. 10., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets 21–12
2017. 9. 10., 19.00 Chicago Bears–Atlanta Falcons 17–23
2017. 9. 10., 19.00 Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens 0–20
2017. 9. 10., 19.00 Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers 18–21
2017. 9. 10., 19.00 Detroit Lions–Arizona Cardinals 35–23
2017. 9. 10., 19.00 Houston Texans–Jacksonville Jaguars 7–29
2017. 9. 10., 19.00 Tennessee Titans–Oakland Raiders 16–26
2017. 9. 10., 19.00 Washington Redskins–Philadelphia Eagles 17–30
2017. 9. 10., 22.05 Los Angeles Rams–Indianapolis Colts 46–9
2017. 9. 10., 22.25 Green Bay Packers–Seattle Seahawks 17–9
2017. 9. 10., 22.25 San Francisco 49ers–Carolina Panthers 3–23
2017. 9. 11., 2.30 Dallas Cowboys–New York Giants 19–3
A Miami Dolphins–Tampa Bay Buccaneers mérkőzést a 11. fordulóra halasztotta a liga.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik