NFL: óriási betli Big Benéktől, a Jaguars kiütötte a Steelerst

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.08. 22:24
null
A Jaguars védelme ötször szedte le Big Ben passzait, két TD-t szerzett belőle (Fotó: nfl.com)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 5. fordulójában a Jacksonville Jaguars idegenben 30–9-re kiütötte a 9–7-re vezető, ezt követően azonban hibát hibára halmozó Pittsburgh Steelerst.

 

Az első szó még a házigazdáé volt, Chris Bowwell 29 yardos mezőnygóljára viszont a fordulást követően az újonc Leonard Fournette felelt kétyardos futásával. A szünetig Boswell újabb mezőnygóljával közeledett a Steelers, amely a második félidőben a harmadik sikeres „triplával" a vezetést is átvette (9–7).

No, innentől kezdve gyakorlatilag már csak az történt a pályán, amit a Jaguars akart, Big Ben Roethlisberger két passzát is touchdownra vitte vissza a védelem (9–20), majd a záró felvonásban Jason Myers mezőnygólja után Fournette is megrázta magát, és 90 yardos TD-t szerzett (9–30).

A Jaguarsnak az is bőven belefért, hogy Blake Bortles 14 passzkísérletből 95 yardot és egy interceptiont tudott csak felmutatni, az újoncfutó Fournette 28 próbálkozásból 181 yardja már lényegesen szebb képet fest, de a legdurvább mégis az, hogy Roethlisberger öt passzát is megszerezte a védelem!

Az Eagles gyakorlatilag az első negyedben eldöntötte a Cardinals elleni meccset, Carson Wentz (304 yard, 4 TD, 1 interception) villámgyorsan kiosztott három TD-passzt (21–0), és bár a második negyedben Carson Palmer passza után John Brown szépített (21–7), a nagyszünet után Wentz újabb, 72 yardos TD-passzt adott Jake Elliott két mezőnygólja között, így a Philadelphia simán, 34–7-re nyert.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2017-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Giants és a Chargers nagyon fordulatos meccset játszott egymással, az első negyedet a hazaiak kilenc, a másodikat a vendégek tíz ponttal zárták (9–10). Egy negyeddel és egy-egy touchdownnal később Odell Beckham elkapása után ráment a kétpontosra a Giants, és bár ez nem jött össze, Nick Novak mezőnygóljával csak szépíteni tudott a Chargers. A két nyeretlen gárda közül viszont így is a Los Angeles-i örülhetett a végén, Melvin Gordon elkapása után 27–22-re nyertek a vendégek. Még nagyobb baj, hogy a hírek szerint valószínűleg eltört Odell Beckham Jr. szárkapocscsontja.

Az 1–3-as Bengals jól kezdett a 3–1-es Bills ellen, de 10–3-as előnynél Andy Dalton (328 yard, 1 TD, 2 interception) eladta a labdát, a Buffalo pedig büntetett, majd a harmadik negyedben a vezetést is megszerezte (10–13). A záró felvonásban az újonc Joe Mixon ötyardos futásával fordított a Cincinnati, majd a hajrában egy mezőnygólt követő interceptionnel le is zárta a meccset (20–16).

A Bills mérlege így 3–2-re romlott, a csoporton belül pedig hármas holtverseny jött létre, mivel a Patriots sikere után a Jets is győzött, 17–14-re a továbbra is nyeretlen Browns ellen. A csoportban amúgy a Dolphins is győzött, a Marcus Mariota nélküli Titanst kapták el a floridaiak (16–10).

Rendkívül kiélezett volt a Colts és a 49ers összecsapása, amelyen az utolsó másodpercekben, negyedik kísérletre sikerült egyenlítenie a vendégcsapatnak, kiharcolva a hosszabbítást – de a végén Adam Vinatieri mezőnygóljával így is az Indianapolis győzött (26–23).

A nap rangadóján a Panthers legyűrte a Lionst. Cam Newton 355 yardot és 3 TD-t passzolt, a tight end Ed Dickson egymaga 175 yarddal zárt. A túloldalon Matthew Stafford is eljutott 229 yardig és 2 TD-ig, de utóbbi kettő a záró negyedben, 10–27-et követően jött össze, és a nagy fordítás végül elmaradt (24–27).


NFL 2017, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ
2017. 10. 6. 2.25 Tampa Bay Buccaneers–New England Patriots 14–19
2017. 10. 8. 19.00 Cincinnati Bengals–Buffalo Bills 20–16
2017. 10. 8. 19.00 Cleveland Browns–New York Jets 14–17
2017. 10. 8. 19.00 Detroit Lions–Carolina Panthers 24–27
2017. 10. 8. 19.00 Indianapolis Colts–San Francisco 49ers 26–23 – h.u.
2017. 10. 8. 19.00 Miami Dolphins–Tennessee Titans 16–10
2017. 10. 8. 19.00 New York Giants–Los Angeles Chargers 22–27
2017. 10. 8. 19.00 Philadelphia Eagles–Arizona Cardinals 34–7
2017. 10. 8. 19.00 Pittsburgh Steelers–Jacksonville Jaguars 9–30
2017. 10. 8. 22.05 Los Angeles Rams–Seattle Seahawks 10–16
2017. 10. 8. 22.05 Oakland Raiders–Baltimore Ravens 17–30
2017. 10. 8. 22.25 Dallas Cowboys–Green Bay Packers 31–35
2017. 10. 9. 2.30 Houston Texans–Kansas City Chiefs 34–42
2017. 10. 10. 2.30Chicago Bears–Minnesota Vikings17–20
Szabadnapos: Atlanta Falcons, Denver Broncos, New Orleans Saints, Washington Redskins

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik