Khalil Mackre (52) és az Oakland Raidersre nincs ellenszere a ligának (Fotó: Reuters)

 

Nem kezdett pedig jól az Oakland: a Derek Carr vezette támadójáték nem volt túl hatékony, a Fosztogatók mindössze mezőnygólokkal tudtak pontokat szerezni. A Bills védelme a harmadik negyed közepéig jól is tartotta a Raiderst, ám annak ellenére, hogy Rex Ryan csapata sokáig vezetett, nem tudott tetemes előnyt kovácsolni fölényéből.

A negyedik játékrész elején még a Buffalo vezetett 24–23-ra, ám ekkor megvillantak az oaklandi sztárok – előbb támadóoldalon az elkapó Amari Cooper szerzett hatpontost, majd az irányító siettető Khalil Mack percei következtek, aki előbb úgy ütött bele Tyrod Taylor passzába, hogy a labda egy Raiders-védő kezébe pottyant, nem sokkal később pedig földbe döngölte Taylort, mindeközben el is csente a labdát a Bölények irányítójától.

A Raiders az utolsó negyedben 15 pontot szerzett, s egyet sem kapott, így 38–24-re nyert, mérlege pedig már 10–2.

Noha nem indult jól a találkozó a Tampa Bay számára, Dirk Koetter együttese végül bravúros győzelmet ünnepelhetett.

A San Diegó-i Philip Rivers remekül kezdett, a Chargers a félidőben 14–7-re vezetett a Bucs ellen. A második félidőben azonban teljesen szétesett a szekció, nem működött a passzjáték, még annyira sem a futójáték, Rivers mindeközben kulcspillanatokban kétszer is eladta a labdát, amit a vendégek kíméletlenül kihasználtak, s pontokra váltottak.

A harmadik negyed végén még 21–17 volt az állás a San Diego javára, a záró tizenöt percben viszont 11–0-s rohamot vezetett a Tampa Bay, így 28–21-re megnyerte a mérkőzést és zsinórban negyedik sikerét ünnepelhette.

Nem mellesleg a Bucs a Falcons Chiefs elleni botlásával bejelentkezett a csoportgyőzelemért is – a Tampa Bay és az Atlanta mutatója is 7–5.

A hétfő hajnali összecsapáson a Seahawks nagyon elkalapálta a Pantherst. Thomas Rawls már a nagyszünetben két futott TD-nél járt (a running back végül 106 yarddal és 2 touchdownnal fejezte be a meccset), Russell Wilsonra sem volt ellenszere a Párducok védelmének, így a Seattle az utolsó pillanatig kontrollálta a mérkőzést és 40–7-re diadalmaskodott.

A nagy örömbe viszont negatívum is csúszott, Earl Thomas, a Hawks klasszis söprögetője lábtörést szenvedett, kiesése pedig óriási érvágás lehet a gárdának.

A Pittsburgh Steelers rendkívül fontos összecsapást húzott be a New York Giants ellen. Az Eli Manning vezette Óriások támadói nem bírtak a pittsburghi védelemmel, eközben a másik oldalon Ben Roethlisberger szépen lassan felőrölte a vendégek védelmét.

A Steelers az utolsó negyedre 14 pontos előnnyel mehetett, s nem is engedte ki kezéből a győzelmet, 24–14-re nyert.

Az Arizona az újra remeklő David Johnson vezérletével legyőzte a Washingtont, így biztossá vált, hogy a Dallas Cowboys bejutott a rájátszásba. 

A korai mérkőzésekről: Tom Brady rekordot döntött; hihetetlen módon kapott ki a Falcons.

NFL, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ
2016. 12. 02. 2.25Minnesota Vikings–Dallas Cowboys15–17
2016. 12. 04. 19.00Atlanta Falcons–Kansas City Chiefs28–29
2016. 12. 04. 19.00Baltimore Ravens–Miami Dolphins38–6
2016. 12. 04. 19.00Chicago Bears–San Francisco 49ers26–6
2016. 12. 04. 19.00Cincinnati Bengals–Philadelphia Eagles32–14
2016. 12. 04. 19.00Green Bay Packers–Houston Texans21–13
2016. 12. 04. 19.00Jacksonville Jaguars–Denver Broncos10–20
2016. 12. 04. 19.00New England Patriots–Los Angeles Rams26–10
2016. 12. 04. 19.00New Orleans Saints–Detroit Lions 13–28
2016. 12. 04. 22.05Oakland Raiders–Buffalo Bills 38–24
2016. 12. 04. 22.25Arizona Cardinals–Washington Redskins 31–23
2016. 12. 04. 22.25Pittsburgh Steelers–New York Giants24–14
2016. 12. 04. 22.25San Diego Chargers–Tampa Bay Buccaneers21–28
2016. 12. 05. 2.30Seattle Seahawks–Carolina Panthers40–7
2016. 12. 06. 2.30New York Jets–Indianapolis ColtsTv: Sport2
Szabadnapos: Tennessee Titans, Cleveland Browns