NFL: leszorult az élről a Denverben fejre álló Patriots

Vágólapra másolva!
2015.12.03. 17:31
null
Kikapott a Broncostól – ez az első helyébe került a címvédő Patriotsnak (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokság (NFL) 12. fordulójában szezonbeli első vereségét szenvedte el a címvédő New England: Tom Bradyéket a rivális Denver Broncos győzte le, amelyben nem Peyton Manning, hanem Brock Osweiler irányított. Vereségével a Pats visszaszorult a második helyre. Szubjektív erősorrendünkben nagyot lépett előre a Steelers ellen diadalmaskodó Seattle, ellenben sokat esett vissza a Falcons, amely sorozatban negyedik vereségét szenvedte el.

 

1. (2.) Carolina Panthers (11–0)
A Patriots vereségével első helyre ugrott a Dallast is simán legyőző és még mindig hibátlan Panthers. Ron Rivera csapata zsinórban 15. alapszakasz meccsét nyerte meg, és több mint egy teljes éve veretlen. A Carolina további ellenfeleit nézve egyáltalán nem lehetetlen, hogy 16–0-val zár, talán a hullámzó Giants állíthatja még meg, ha jó napot fog ki.

2. (1.) New England Patriots (10–1)
Először kapott ki ebben az idényben a New England. Tegyük is hozzá rögtön, Bradyék nem voltak rosszabbak a Denvernél, de megsérült Rob Gronkowski – noha a pályán súlyosnak tűnő eset után kiderült, egy-két hetet kell csak kihagynia – a bírók sem a címvédőnek kedveztek, illetve az egyéni hibák is megbosszulták magukat. Bradyt ismerve viszont egy ilyen kudarc csak nagyobb motivációt ad a gárdának, amely a következő mérkőzéseken még inkább odateszi magát. Ne feledjük el, a rájátszásra több kulcsjátékos is visszatér! Persze addig azért ki kell bírni valahogy, az együttes négy legjobb elkapója ugyanis egyaránt sérült.

3. (3.) Arizona Cardinals (9–2)
Megszenvedett a csoportrivális San Franciscóval a Cardinals, de azért hozta a kötelezőt. Rossz hír azonban, hogy Chris Johnson, az együttes első számú futója térdsérülése miatt az alapszakaszban már nem játszhat. Johnson az elmúlt években nem volt jó formában, Arizonában viszont magára talált, és ismét a liga legjobb futói közé került. Ez a Cards annyira erős, hogy még a kifejezetten gyenge játékvezetés mellett is meg tud nyerni mérkőzéseket. Vasárnap irány St. Louis, ahol szinte mindig izgalmas összecsapásokat játszik a két alakulat.

A HÉT MENESZTÉSE
BILL LAZOR, TÁMADÓKOORDINÁTOR – MIAMI DOLPHINS
Nehéz szavakat találni arra, mi is folyik a Delfinek háza táján: a hét elején egy újabb edzőnek köszönték meg az eddigi munkáját. Az áldozat Bill Lazor támadásokért felelős szakember. Maga a tény nem annyira meglepő, hiszen Lazor irányításával ebben a szezonban a Dolphins támadószekciója mind a meccsenkénti megtett yardokban, mind pontokban a liga legrosszabb egységei között volt. A kérdés inkább az lehet, miért pont most történt a váltás. Egyes pletykák szerint az irányító Ryan Tannehill kérte Lazor eltávolítását, akit Zac Taylor helyettesít az idény végéig. Taylor jól ismeri Tannehillt, hiszen az egyetemen és az profik között is ő volt az edzője.

A TELJES LISTA
1. (2.) Carolina Panthers (11–0)
2. (1.) New England Patriots (10–1)
3. (3.) Arizona Cardinals (9–2)
4. (4.) Denver Broncos (9–2)
5. (5.) Cincinnati Bengals (9–2)
6. (8.) Minnesota Vikings (8–3)
7. (11.) Seattle Seahawks (6–5)
8. (6.) Pittsburgh Steelers (6–5)
9. (7.) Green Bay Packers (7–4)
10. (10.) Indianapolis Colts (6–5)
11. (12.) Kansas City Chiefs (6–5)
12. (13.) Buffalo Bills (5–6)
13. (15.) Chicago Bears (5–6)
14. (16.) Houston Texans (6–5)
15. (19.) New York Jets (6–5)
16. (18.) Detroit Lions (4–7)
17. (21.) Washington Redskins (5–6)
18. (13.) New York Giants (5–6)
19. (14.) Atlanta Falcons (6–5)
20. (22.) Oakland Raiders (5–6)
21. (17.) Tampa Bay Buccaneers (5–6)
22. (20.) Miami Dolphins (4–7)
23. (23.) Philadelphia Eagles (4–7)
24. (31.) San Diego Chargers (3–8)
25. (24.) Jacksonville Jaguars (4–7)
26. (26.) New Orleans Saints (4–7)
27. (26.) St. Louis Rams (4–7)
28. (27.) San Francisco 49ers (3–8)
29. (30.) Baltimore Ravens (4–7)
30. (28.) Dallas Cowboys (3–8)
31. (29.) Tennessee Titans (2–9)
32. (32.) Cleveland Browns (2–9)

NFL, ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ
2015.11.26. 18.30 Detroit Lions–Philadelphia Eagles 45–14
2015.11.26. 22:30 Dallas Cowboys–Carolina Panthers 14–33
2015.11.27. 2.30 Green Bay Packers–Chicago Bears 13–17
2015.11.29. 19.00 Tennessee Titans–Oakland Raiders 21–24
2015.11.29. 19.00 Kansas City Chiefs–Buffalo Bills 30–22
2015.11.29. 19.00 Indianapolis Colts–Tampa Bay Buccaneers 25–12
2015.11.29. 19.00 Washington Redskins–New York Giants 20–14
2015.11.29. 19.00 Houston Texans–New Orleans Saints 24–6
2015.11.29. 19.00 Atlanta Falcons–Minnesota Vikings 10–20
2015.11.29. 19.00 Cincinnati Bengals–St. Louis Rams 31–7
2015.11.29. 19.00 Jacksonville Jaguars–San Diego Chargers 25–31
2015.11.29. 19.00 New York Jets–Miami Dolphins 38–20
2015.11.29. 22.05 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals 13–19
2015.11.29. 22.25 Seattle Seahawks–Pittsburgh Steelers 39–30
2015.11.30. 2.30 Denver Broncos–New England Patriots 30–24
2015.12.01. 2.30 Cleveland Browns–Baltimore Ravens 27–33
13. FORDULÓ
2015.12.04. 2.25 Detroit Lions–Green Bay Packers Tv: Sport2
2015.12.06. 19.00 New York Giants–New York Jets Tv: Sport2
2015.12.06. 19.00 St. Louis Rams–Arizona Cardinals
2015.12.06. 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Atlanta Falcons
2015.12.06. 19.00 Minnesota Vikings–Seattle Seahawks
2015.12.06. 19.00 Buffalo Bills–Houston Texans
2015.12.06. 19.00 Miami Dolphins–Baltimore Ravens
2015.12.06. 19.00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals
2015.12.06. 19.00 Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars
2015.12.06. 19.00 Chicago Bears–San Francisco 49ers
2015.12.06. 22.05 San Diego Chargers–Denver Broncos
2015.12.06. 22.05 Oakland Raiders–Kansas City Chiefs
2015.12.06. 22.25 New England Patriots–Philadelphia Eagles
2015.12.06. 22.25
New Orleans Saints–Carolina Panthers
Tv: Sport2
2015.12.07. 2.30 Pittsburgh Steelers–Indianapolis Colts Tv: Sport2
2015.12.08. 2.30 Washington Redskins–Dallas Cowboys Tv: Sport2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik