A Seahawks megtörte a bajnokok 2006 óta tartó átkát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.11. 02:14
null
Brandon LaFell elkapásával először vezetett a meccsen a Pats – a legjobbkor (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) konferencia-elődöntőjében a New England Patriots egy rendkívül fordulatos mérkőzésen 35–31-re legyőzte a Baltimore Ravenst. Az NFC-ben a bajnok Seattle Seahawks 31–17-re nyert a Carolina Panthers ellen, így megtörte a címvédők 2006 óta tartó átkát.

 


Bár a New England első kiemeltként, a Baltimore hatodikként jutott el idáig, nem lehetett magabiztos a Patriots, ugyanis a Ravens már kétszer is megviccelte a rájátszásban a Hazafiakat.

Az első támadást a Baltimore Ravens vezethette, ennél jobban pedig nem is kezdhetett volna, két és fél perces, 71 yardos sorozat végén azonnal hatpontossal szerzett vezetést. A rájátszásban általában parádézó Joe Flacco még csak passzt sem rontott, neve mellett pedig 69 yard és touchdown szerepelt a drive végén (0–7).

Kettőből kettő, Steve Smith kilencyardos TD-elkapása után pedig már 14 pontos előnybe került a Baltimore, ám még az első negyed vége előtt szépíteni tudott a Patriots, mégpedig Tom Brady négyyardos futott touchdownjával (7–14). A nagyszünetet megelőzően néhány perccel az egyenlítés is meglett, Danny Amendola 15 yardos TD-ja után 14–14-re módosította az állást, ám mégis a Ravens vonulhatott előnnyel a pihenőre, miután Flacco néhány másodperccel a lefújás előtt előtt harmadszorra is megvillant (14–21).

Brady két negyedet követően 202 passzolt yardnál és két TD-nál járt, ám a labdát egyszer el is adta, amelyből touchdownt kapott csapata. Kedvenc célpontja, Rob Gronkowski ismét emberfelettit játszott, és már kilencven elkapott egységnél tartott. A másik oldalon Flacco 146 yardot és három átadott TD-t jegyzett, míg a futó Justin Forsett 78 yardot szorgoskodott össze.

A harmadik negyed eleje ismét a „rájátszás-menő" Flaccóé volt, aki Forsettnek adott 15 yardos TD-passzával már négy hatpontosnál járt (14–28).

A Pats erre szinte rögtön válaszolt, és nem hagyta, hogy elhúzzon a Ravens. Kilenc játékból álló – nyolcvanyardos – TD-nal végződő támadássorozata után pedig ismét csak hét volt közte (21–28). A pontokat érő elkapás Gronkowski nevéhez fűződik, aki ekkor már a száz yardot is átlépte.
A Hollók másodszorra is elszórakozták két TD-nyi fórjukat, a New England fantasztikus játékkal egyenlített, Julian Edelman wide receiver passzolt(!) 51 yardos touchdownt Amendolának (28–28). A támadókoordinátor Josh McDaniels zseniális húzása után majdnem felrobbant a stadion, a momentum átkerült a New England oldalára, Flacco pedig megdobta első interceptionjét, a baltimore-i védelem viszont hatalmas nyomás alá helyezte Bradyt, aki ezzel nem tudott mit kezdeni.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

Míg a Patriots szinte teljesen hanyagolta a futójátékot, addig a Ravens kísérletenként több mint öt yardot tudott földön haladni, Bill Belichick védelme az egész mérkőzésen szenvedett Forsett semlegesítésével.

Justin Tucker sikeres mezőnygóljával 31–28-ra ismét vezetett a Baltimore, ám válaszként Brady 46. rájátszásban adott TD-passzával – ami NFL-rekord – a New England 35–31-re fordított. Belichick együttese 55 perc után vezetett először, egyben a legjobbkor is, mikor ugyanis Flacco a győzelemért támadhatott, másodszorra is eladta a labdát, ez azt jelentette, hogy a Patriots 35–31-re megnyerte az összecsapást, bejutott a Konferencia-döntőbe, és hazai pályán a Denver Broncos–Indianapolis Colts mérkőzés nyertesét fogadja.

A Patriots sorozatban a negyedik alkalommal jutott be az AFC döntőjébe.

Russell Wilson (jobbra) gyakorlatilag hibátlan játékkal juttatta NFC-döntőbe a Seattle-t (Fotó: Action Images)
Russell Wilson (jobbra) gyakorlatilag hibátlan játékkal juttatta NFC-döntőbe a Seattle-t (Fotó: Action Images)


NFC

2006. január 8. Hogy miért fontos ez a dátum? Legutóbb ekkor nyert a rájátszásban meccset az aktuális címvédő! Eddig...

Ezúttal ugyanis a Carolina Panthers csak egy félidőig – na jó, három negyedig – tartotta magát a Seattle Seahawks otthonában.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a 2014-es NFL-szezont?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Russel Wilson ihletett formában játszott, 268 yardja mellett 3 TD-passzt adott, 149.2-es irányító-mutatóval, míg Cam Newton 246 yardja és 2 TD-ja mellett kétszer is eladta a labdát.

Doug Baldwin 16 yardos elkapására Kelvin Benjamin még tudott felelni, Jermaine Kearse 63 yardos játékára azonban már csak egy mezőnygólra tellett a 7–8–1-es mutatóval rájátszásba jutó Párducok erejéből (14–10).

A pont nélküli harmadik negyed után azonban nem kegyelmezett a címvédő, előbb Steven Hauschka közeli mezőnygóljával növelte az előnyt, majd Luke Willson 25 yardos elkapásával, végül Kam Chancellor 90 yardos interception utáni visszahordott játékával (31–10).

A hajrában Benjamin (75 yard, két TD) második pontszerzésével kapaszkodott a Panthers, de ez csupán a szépítéshez volt elegendő, így az NFC döntőjét Seattle-ben rendezik.

NFL 2014, RÁJÁTSZÁS
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐ
AFC
New England Patriots–Baltimore Ravens 35–31
(7–14, 7–7, 14–7, 7–3)
NFC
Seattle Seahawks–Carolina Panthers
31–17 (7–0, 7–10, 0–0, 17–7)

NFL 2014, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2015. 1. 3–4.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Baltimore Ravens (6.) 17–30
Indianapolis Colts (4.)–Cincinnati Bengals (5.) 26–10
NFC
Dallas Cowboys (3.)–Detroit Lions (6.) 24–20
Carolina Panthers (4.)–Arizona Cardinals (5.) 27–16
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2015. 1. 10–11.)
AFC
New England Patriots (1.)–Baltimore Ravens (6.) 35–31
Denver Broncos (2.)–Indianapolis Colts (4.) 2015. 1. 11. 22.40
NFC
Seattle Seahawks (1.)–Carolina Panthers (4.) 31–17
Green Bay Packers (2.)–Dallas Cowboys (3.) 2015. 1. 11. 19.05
KONFERENCIADÖNTŐK (2015.01.18–19.)
AFC
New England Patriots (1.)–A konferencia-elődöntő alacsonyabban kiemelt győztese (2./4.) 0.40
NFC
Seattle Seahawks (1.)–A konferencia-elődöntő alacsonyabban kiemelt győztese (2./3.) 21.05
SUPER BOWL XLIX (2015. 2. 2.)
Az Amerikai főcsoport győztese–A Nemzeti főcsoport győztese* 0.30
*University of Phoenix Stadium (Glendale, Arizona)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik