NFL: ismét röpködtek a milliók; Flacco kisebb sérülése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.27. 13:53
null
Everson Griffen 58 milliót kereshet az új szerződése idején (Fotó: Bleacher Report)
A vizes világbajnokság alatt sem állt meg az élet a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában, röpködtek a milliók, akadt két csere, néhány sérülés és új klubhoz kerülő is.

 

HOSSZABBÍTÁSOK

A Minnesota négy évvel meghosszabbította Everson Griffen szerződését. Az előző három idényben 30.5 sacket jegyző irányítósiettető ezen időszak alatt 58 millió dollárt kereshet.

A Jacksonville a liga történetének legjobb fizetett centerévé tette Brandon Lindert, aki 51.7 millió dollárért öt évvel hosszabbította meg a szerződését.

La'el Collins is megkapta a nagy pénzt: a 2015-ös drafton az első körbe várták a támadófalembert, de a neve szóba került egy gyilkossági ügy kapcsán – korábbi barátnőjét ölték meg –, és bár sohasem gyanúsították meg, a játékosbörze előtti napokban kirobbant ügy miatt végül senki sem választotta ki. Ehhez az is kellett, hogy az ügynöke jelezze, senkihez sem fog aláírni a játékos, legfeljebb nem draftolt szabadügynökként. Ezt végül Dallasban tette meg, ahol az új idényben a jobb oldali tackle poszton szerepelhet a liga legjobb falában, most pedig már a pénzügyek miatt sem lehet panasza, a plusz két évre 15.4 millió dollárért írt alá.

Szintén hosszabbított a Denver vezérigazgatója, John Elway további öt éven keresztül irányíthatja a Broncos ügyeit.

CSERÉK

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2017-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Buffalo egy 2019-es, feltételes hátsó körös draftjogért cserébe elengedte Cardale Jonest a Chargershez, a Denver pedig a korábbi philadelphiai falember Allen Barbre játékjogát kaparintotta meg.

IGAZOLÁS

A Miami Alterraun Vernerrel erősítette meg a hátvédsorát – a korábbi Tennessee-szélső védő legutóbb a Tampa Bayt erősítette.

SÉRÜLÉSEK

Joe Flacco, a Baltimore irányítója hátsérülés miatt három-hat hetet kihagyni kényszerül a felkészülés során. A denveri futó, Devontae Booker hat-nyolc hétre esett ki.

KIVÁGÁSOK

A Dallas által menesztett Lucky Whiteheadre a Jets csapatott le, a Philadelphia korábbi első körös választottjának, Marcus Smithnek intett búcsút.

Holt szezon 2017: edzőváltások, átigazolások, hosszabbítások

NFL 2017, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2017. 9. 8., 2.30 New England Patriots–Kansas City Chiefs
2017. 9. 10., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets
2017. 9. 10., 19.00 Chicago Bears–Atlanta Falcons
2017. 9. 10., 19.00 Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens
2017. 9. 10., 19.00 Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers
2017. 9. 10., 19.00 Detroit Lions–Arizona Cardinals
2017. 9. 10., 19.00 Houston Texans–Jacksonville Jaguars
2017. 9. 10., 19.00 Miami Dolphins–Tampa Bay Buccaneers
2017. 9. 10., 19.00 Tennessee Titans–Oakland Raiders
2017. 9. 10., 19.00 Washington Redskins–Philadelphia Eagles
2017. 9. 10., 22.05 Los Angeles Rams–Indianapolis Colts
2017. 9. 10., 22.25 Green Bay Packers–Seattle Seahawks
2017. 9. 10., 22.25 San Francisco 49ers–Carolina Panthers
2017. 9. 11., 2.30 Dallas Cowboys–New York Giants
2017. 9. 12., 1.11 Minnesota Vikings–New Orleans Saints
2017. 9. 12., 4.20 Denver Broncos–Los Angeles Chargers
A TELJES MENETREND ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik