Brees utódját vitte el a Saints, Mariota dobálhat Green-Beckhamnek

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2015.05.02. 00:45
null
Dorial Green-Beckhamnek ezentúl Marcus Mariota dobálhat (Fotó: ramsondemand.com)
Magyar idő szerint szombat hajnali 1 órától rendezték meg a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös játékosbörzéjének második napját. Elsőként a New York Giants révén Landon Collins nevét mondták be, Randy Gregory csúszását a Dallas Cowboys, Jaelen Strongét a Houston Texans állította meg. Dorial Green-Beckham Marcus Mariotától kaphat passzokat Tennessee-ben, a New Orleans Saints pedig elvitte Drew Brees utódjának Garrett Graysont.

 

AZ ELSŐ NAP ESEMÉNYEIRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Az utóbbi hetekben több szakmai anyaggal is jelentkeztünk, megmutattuk a draftsorrendet, háromrészes sorozatban beszámoltunk a lehetséges választottakról (I. rész, II. rész, III. rész), sőt, azt is megmutattuk, szerintünk ki lesz az 1/1 – és végül nem is tévedtünk.

Ugyanis a játékosbörze első napján valóban a Florida State Heisman-díjas irányítóját, Jameis Winstont választották ki elsőként, az már viszont meglepőbb fejlemény, hogy a fiatal játékos már alá is írta szerződését, pedig ezt finoman szólva sem szokták elkapkodni az újoncok.

Az első kör utolsó kiválasztottja is bemutatkozott, a bajnok Patriots által húzott Malcom Brown azt találta mondani, hogy ő lesz a klub történetének legjobb pickje. Érdekesség, hogy 15 évvel ezelőtt egy bizonyos Tom Brady mondta azt Robert Kraft tulajdonosnak, hogy ő a franchise történetének legjobb döntése.

Bár az első napon a gyengébb sorsolása miatt a Buccaneers választhatott előrébb, a páros körökben megfordul a sorrend a Titansszel, így a Tennessee indíthatja a második kört.

A 2015-ÖS JÁTÉKOSBÖRZE MÁSODIK NAPJA

Mármint húzhatott volna, de inkább elcserélte a 2/1-et, így a Giants következhetett. A New York-i együttes a 2/8-at, a 4/9-et és a 7/28-at adta, hogy feljöjjön az első körből kisebb meglepetésre kicsúszó Landon Collinsért, aki a söprögetősorban lehet óriási erősítés.

A Buccaneers a „szokásos” forgatókönyvet követte, az új irányítónak új védelmezőt húzott, de talán kevesen gondoltak rá, hogy Donovan Smith lesz a következő támadófalember.

Az Oakland Raiders az irányítósiettető-osztagát igyekezett javítani Mario Edwards Jr.-ral, a Jacksonville pedig fiatal támadósorába új futót vitt, T. J. Yeldon személyében. Érdekesség, hogy a Jaguárok egy év alatt teljesen kicserélték az offense-üket, Blake Bortles irányító mellé tavaly az elkapók közé jött Marqise Lee és Allen Robinson, idén pedig Julius Thomas tight end, és most a futó poszt is pipa.


A Jets Brandon Marshall és Eric Decker mellé megszerezte Devin Smitht is az elkapósorba, innentől az irányító nem panaszkodhat, a Washington Preston Smithszel pótolta Brian Orakpót, a Chicago szurkolói pedig egy kiváló belső védőfalember, Eddie Goldman kiválasztásának örülhettek a helyszínen.

A következő két választás két óriási elkapó lett, az elit tehetségű, de balhés Dorial Green-Beckham lehet Marcus Mariota új kedvence, Cam Newton pedig Kelvin Benjamin mellé megkapta Devin Funchesst is, akiért feltrade-elt a Carolina.

Beindultak a linebacker-választások is, négy pick alatt három is kiment, érdekesség, hogy Eric Kendricks UCLA-s szobatársa, Anthony Barr csapattársa lehet a Minnesotánál is.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

A támadó választások egészen a 2/17-ig szüneteltek, akkor a Chiefs az egy-két körrel később várt Mitch Morse támadófalemberrel szakította meg a védők sorát.

A Bengals is váratlant húzott, na nem azért, mert Jake Fisher ne lenne pazar pick a 2. kör hajrájában, de tegnap Cedric Ogbuehi személyében szintén szélső támadófalembert vittek. Rendkívül tetszetős a Lions munkássága is, felújították a támadófal belsejét, majd elvitték az egyik legjobb futót, Ameer Abdullah személyében.

Randy Gregory irtózatos csúszásának Dallasban vetettek véget, az első kör közepére várt irányítósiettető a 2/28-nál kelt el. Greg Hardy 10 meccses eltiltása miatt nem is ártott oda új pass rusher.

Jaelen Strong Houstonban folytatja
 (Fotó: baltimoresportsandlife.com)
Jaelen Strong Houstonban folytatja (Fotó: baltimoresportsandlife.com)

Utolsóként, a 2/31-nél a Seahawks is bejelenthette idei első választottját, a két körrel későbbre várt irányítósiettető, Frank Clark lett a szerencsés. Mondjuk így is várhatóbb volt, mint a Pats húzása, hiszen Jordan Richardst csak a 6. körre jósolták a szakértők.

Az előző két kiírás nagydöntősénél a következő húzás sokkal korábban jött, a 3., 4., 5. és 6. körért cserébe feljöttek a 3/5-re Tyler Lockettért. Jaelen Strong csúszását a Houston állította meg, rendkívül hasznos elkapó lehet a Texansnál.

A Falcons futósorát, a Giants védőfalát erősítette, a draft 3. irányítója pedig kisebb meglepetésre New Orleansba került, Garrett Grayson lehet Drew Brees utódja.

A negyedik passzmester Sean Mannion lett, aki Nick Folesszal küzdhet meg St. Louisban a kezdő helyért.

A nap végén a Patriots előbb kitrade-elt a 3. körből, majd egy irányítósiettetőt vitt el, a harmadik kör utolsó választása pedig Paul Dawson lett, aki Cincinnatiben bizonyíthat.

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye előtti uborkaszezon során történik.

NFL DRAFT 2015
2. KÖR
1. 33 New York Giants (6–10) Landon Collins, SS (Alabama)
2. 34 Tampa Bay Buccaneers (2–14) Donovan Smith, OT (Penn State)
3. 35 Oakland Raiders (3–13) Mario Edwards Jr., DE (Florida State)
4. 36 Jacksonville Jaguars (3–13) T. J. Yeldon, RB (Alabama)
5. 37 New York Jets (4–12) Devin Smith, WR (Ohio State)
6. 38 Washington Redskins (4–12) Preston Smith, OLB (Mississippi State)
7. 39 Chicago Bears (5–11) Eddie Goldman, NT (Florida State)
8. 40 Tennessee Titans (2–14) Dorial Green-Beckham, WR (Oklahoma)
9. 41 Carolina Panthers (7–8–1)* Devin Funchess, WR (Michigan)
10. 42 Atlanta Falcons (6–10) Jalen Collins, CB (LSU)
11. 43 Houston Texans (9–7) Benardrick McKinney, ILB (Mississippi State)
12. 44 New Orleans Saints (7–9) Hauoli Kikaha, OLB (Washington)
13. 45 Minnesota Vikings (7–9) Eric Kendricks, ILB (UCLA)
14. 46 San Francisco 49ers (8–8) Jaquiski Tartt, SS (Samford)
15. 47 Philadelphia Eagles (10–6) Eric Rowe, CB (Utah)
16. 48 San Diego Chargers (9–7) Denzel Perryman, LB (Miami, FL)
17. 49 Kansas City Chiefs (9–7) Mitch Morse, OG (Missouri)
18. 50 Buffalo Bills (9–7) Ronald Darby, CB (Florida State)
19. 51 Cleveland Browns (7–9) Nate Orchard, OLB (Utah)
20. 52 Miami Dolphins (8–8) Jordan Phillips, NT (Oklahoma)
21. 53 Cincinnati Bengals (10–5–1)* Jake Fisher, OT (Oregon)
22. 54 Detroit Lions (11–5)* Ameer Abdullah, RB (Nebraska)
23. 55 Baltimore Ravens (10–6)* Maxx Williams, TE (Minnesota)
24. 56 Pittsburgh Steelers (11–5)* Senquez Golson, CB (Ole Miss)
25. 57 St. Louis Rams (6–10) Rob Havenstein, OT (Wisconsin)
26. 58 Arizona Cardinals (11–5)* Markus Golden, OLB (Missouri)
27. 59 Denver Broncos (12–4)* Ty Sambrailo, OT (Colorado State)
28. 60 Dallas Cowboys (12–4)* Randy Gregory, DE (Nebraska)
29. 61 Tampa Bay Buccaneers (2–14) Ali Marpet, OG (Hobart)
30. 62 Green Bay Packers (12–4)* Quinten Rollins, CB (Miami, Ohio)
31. 63 Seattle Seahawks (12–4)* Frank Clark, DE (Michigan)
32. 64 New England Patriots (12–4)* Jordan Richards, SS (Stanford)
*Rájátszásba jutott csapatok. Minél tovább jutott egy együttes, annál később húzhat.
DRAFTNAPI CSERÉK
2/1:
A Tennessee Titans adta a New York Giantsnek a 2/8+4/9+7/28-ért cserébe
2/8:
Lásd a 2/1-es cserénél
2/9:
A St. Louis Rams adta a Carolina Panthersnek a 2/25+3/25+6/25-ért cserébe
2/11:
A Cleveland Browns adta a Houston Texansnak a 7/12 mellett a 2/19+4/17+6/19-ért cserében
2/15:
A Miami Dolphins adta a Philadelphia Eaglesnek a 6/15 mellett a 2/20+5/9+5/20-ért cserébe
2:19:
Lásd a 2/11-es cserénél
2/20:
Lásd a 2/15-ös cserénél
2/23:
Az Arizona Cardinals adta a Baltimore Ravensnek a 2/26+5/22-ért cserébe
2/25:Lásd a 2/9-es cserénél
2/26:
Lásd a 2/23-as cserénél
2/29:
Az Indianapolis Colts adta a 4/29 mellett a 3/1+4/10-ért cserébe

3. KÖR
1. 65 Indianapolis Colts (11–5)* DJoun Smith, CB (Florida Atlantic)
2. 66 Tennessee Titans (2–14) Jeremiah Poutasi, OG (Utah)
3. 67 Jacksonville Jaguars (3–13) A.J. Cann, OG (South Carolina)
4. 68 Oakland Raiders (3–13) Clive Walford, TE (Miami FL)
5. 69 Seattle Seahawks (12–4)* Tyler Lockett, WR (Kansas State)
6. 70 Houston Texans (9–7) Jaelen Strong, WR (Arizona State)
7. 71 Chicago Bears (5–11) Hroniss Grasu, C (Oregon)
8. 72 St. Louis Rams (6–10) Jamon Brown, OT (Louisville)
9. 73 Atlanta Falcons (6–10) Tevin Coleman, RB (Indiana)
10. 74 New York Giants (6–10) Owamagbe Odighizuwa, DE (UCLA)
11. 75 New Orleans Saints (7–9) Garrett Grayson, QB (Colorado State)
12. 76 Kansas City Chiefs (9–7) Chris Conley, WR (Georgia)
13. 77 Cleveland Browns (7–9) Duke Johnson, RB (Miami FL)
14. 78 New Orleans Saints (7–9) P. J. Williams, CB (Florida State)
15. 79 San Francisco 49ers (8–8) Eli Harold, OLB (Virginia)
16. 80 Detroit Lions (11–5)* Alex Carter, CB (Stanford)
17. 81 Buffalo Bills (9–7) John Miller, OG (Louisville)
18. 82 New York Jets (4–12) Lorenzo Mauldin, OLB (Louisville)
19. 83 San Diego Chargers (9–7) Craig Mager, CB (Texas State)
20. 84 Philadelphia Eagles (10–6) Jordan Hicks, LB (Texas)
21. 85 Cincinnati Bengals (10–5–1)* Tyler Kroft, TE (Rutgers)
22. 86 Arizona Cardinals (11–5)* David Johnson, RB (Northern Iowa)
23. 87 Pittsburgh Steelers (11–5)* Sammie Coates, WR (Auburn)
24. 88 Minnesota Vikings (7–9) Danielle Hunter, DE (LSU)
25. 89 St. Louis Rams (6–10) Sean Mannion, QB (Oregon State)
26. 90 Baltimore Ravens (10–6)* Carl Davis, NT (Iowa)
27. 91 Dallas Cowboys (12–4)* Chaz Green, OT (Florida)
28. 92 Denver Broncos (12–4)* Jeff Heuerman, TE (Ohio State)
29. 93 Indianapolis Colts (11–5)* Henry Anderson, DT (Stanford)
30. 94 Green Bay Packers (12–4)* Ty Montgomery, WR (Stanford)
31. 95 Washington Redskins (4–12) Matt Jones, RB (Florida)
32. 96 Cleveland Browns (7–9) Xavier Cooper, DE (Washington State)
33.** 97 New England Patriots (12–4)* Geneo Grissom, DE (Oklahoma)
34.** 98 Kansas City Chiefs (9–7) Steven Nelson, CB (Oregon State)
35.** 99 Cincinnati Bengals (10–5–1)* Paul Dawson, ILB (TCU)
*Rájátszásba jutott csapatok. Minél tovább jutott egy együttes, annál később húzhat.
**Kompenzációs draftjogok, nem cserélhetők.
3/14: A Miami Dolphins adta a New Orleans Saintsnek a Kenny Stillst érintő cserében
DRAFTNAPI CSERÉK
3/1:
Lásd a 2/29-es cserénél
3/5:
A Washington Redskins adta a Seattle Seahawksnak a 3/31+4/13+5/31+6/5-ért cserébe
3/6:
A New York Jets adta a Houston Texansnak a 3/18+5/16+7/12+DeVier Poseyért cserébe
3/12:
A Minnesota Vikings adta a Kansas City Chiefsnek a 3/16+6/17-ért cserébe
3/16:
Lásd a 3/12-es cserénél
3/16:
A Minnesota Vikings adta a Detroit Lionsnak a 3/24+5/7-ért cserébe
3/18:
Lásd a 3/6-os cserénél
3/24:
Lásd a 3/16-os cserénél
3/25:
Lásd a 2/9-es cserénél
3/31:
Lásd a 3/5-ös cserénél
3/32:A New England Patriots adta a Cleveland Brownsnak a 7/2 mellett a 4/12+5/11+6/26-ért cserébe

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik