NFL: atyaúristen – hát ilyen végjátékot sem láttunk még!

Vágólapra másolva!
2017.10.20. 07:06
null
Michael Crabtree időn túli touchdownt szerzett (Fotó: nfl.com)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 7. fordulójának nyitó mérkőzésén az Oakland Raiders hazai pályán 31–30-ra legyőzte a Kansas City Chiefst. De jó ég, milyen végjátékban?!

Mindkét csapat vereséggel „hangolt” a csütörtök esti rangadóra, de míg a Chiefs öt győzelem után először maradt alul, addig a Raiders két siker mellett negyedszer kapott ki, így rendkívül nehéz helyzetbe került az előző idényben remeklő gárda.

A mérkőzés eleje Amari Cooperről szólt, a 210(!) yardig jutó elkapó már az első negyed során két touchdownnál járt, előbb 38, majd 45 yardos hatpontos szerzett Derek Carr (417 yard, 3 TD) passzából – felelve Harrison Butker 53 yardos mezőnygóljára, és Travis Kelce 10 yardos elkapására (14–10).

Alex Smith a Steelers elleni döcögős játéka után ismét szebbik arcát mutatta, és a második negyedben Tyreek Hillnek (64), majd a harmadikban Albert Wilsonnak (63) adott 60 yard feletti TD-passzt, a Chiefs pedig az utolsó 15 perc előtt 30–21-re vezetett a második negyedben az egyik bírót meglökő Marshawn Lynchet kiállítás miatt elveszítő Oakland ellen – amelyben Giorgio Tavecchio két mezőnygólt is elrontott.

Lynch kiállítása



A milánói születésű Tavecchio 26 yardról szépített, majd a találkozó hajrájában visszakapta a labdát az Oakland, és támadhatott a fordításért. Derek Carr és Jared Cook egy 4. és 11-et is megoldott alig fél perccel a rendes játékidő vége előtt, majd 3. és 10-re Cook 29 yardos TD-t szerzett.

Igen ám, de a videózás után egyértelműen kiderült, hogy még egy fél yard hiányzik, így nincs pontszerzés, ráadásul 10 másodperc le is pörög, marad 8 hátra. Semmi gond, Carr passzából ezúttal Michael Crabtree szerzett TD-t egy yardról. Csakhogy ő meg szabálytalankodott, így 10 yard büntetés, és három másodperc van még. Sikertelen passz, de védelmi szabálytalanság, ezzel pedig nem érhet véget a meccs, így még egy játékot indíthat a Raiders. Nincs meg a pályán belül az elkapás, de megint védelmi hiba! A második időn túli játék végén Crabtree már valóban TD-t szerez, Tavecchio rúgása pedig kanyarodik ugyan kifelé, csak bemegy – elképesztő végjátékban fordított az Oakland (31–30)!

Az elképesztő végjáték


NFL 2017, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
2017. 10. 20. 2.25 Oakland Raiders–Kansas City Chiefs 31–30
2017. 10. 22. 19.00 Buffalo Bills–Tampa Bay Buccaneers
2017. 10. 22. 19.00 Chicago Bears–Carolina Panthers
2017. 10. 22. 19.00 Cleveland Browns–Tennessee Titans
2017. 10. 22. 19.00 Green Bay Packers–New Orleans Saints
2017. 10. 22. 19.00 Indianapolis Colts–Jacksonville Jaguars
2017. 10. 22. 19.00 Los Angeles Rams–Arizona Cardinals*
2017. 10. 22. 19.00 Miami Dolphins–New York Jets
2017. 10. 22. 19.00 Minnesota Vikings–Baltimore Ravens
2017. 10. 22. 19.00 Pittsburgh Steelers–Cincinnati Bengals
2017. 10. 22. 22.05 San Francisco 49ers–Dallas Cowboys
2017. 10. 22. 22.25 Los Angeles Chargers–Denver Broncos
2017. 10. 22. 22.25 New York Giants–Seattle Seahawks
2017. 10. 23. 2.30 New England Patriots–Atlanta Falcons
2017. 10. 24. 2.30 Philadelphia Eagles–Washington Redskins
Szabadnapos: Detroit Lions, Houston Texans
*Londonban
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik