NFL: a németek újabb elit játékost tudnak a ligában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.26. 08:15
Németországban nemcsak a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében jeleskedő Bayern Münchent és Borussia Dortmundot ünneplik, hanem az NFL-draft első körében elkelt Björn Wernert is, akit az Indianapolsi Colts választott ki a 24. helyen. Nem ő az első német az NFL-ben, Sebastian Vollmer támadófalembert 2009-ben a New England a 2. körben vitte el, Markus Kuhn védekező falemberre tavaly a hetedik körben a New York Giants választása esett.

A linebacker Werner, akit sokan az NFL-t Európával összekötő arcnak tekintik, iskolás korában cserediákként került Berlinből Amerikába, ahol az amerikaifutball-edzők felfigyeltek adottságaira, és ott tartották. A Florida State-ben remekül játszott, és biztos volt, hogy elviszik az első körben, ahogy ez meg is történt.

Vollmer és Kuhn után ő a harmadik német, s bár Domenik Hixon elkapó (tavasszal került a Giantstől Carolinába) is Németországban született német anyától, őt a németek kevéssé érzik a magukénak.

A ligában több európai születésű játékos is van, elég csak a temesvári Meskó Zoltánt említeni, aki a Patriots puntere.

Hozzájuk csatlakozhat még az idei drafton a manchesteri Menelik Watson (támadófalember) és az észt Margus Hunt (védekező falember) is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik