NFL: a mackónadrágtolvaj lábai előtt hever a liga

Vágólapra másolva!
2016.10.25. 20:52
null
Jay Ajayi két hét alatt NFL-szupersztár lett (Fotó: Reuters)
Jay Ajayi, a Miami futója megrengette az NFL-t, a semmiből vált a liga hősévé, és még klasszis csapattársát is „visszavonultatta". Erre senki sem számított szeptember elején.

Ajayi a két héttel ezelőttig kilátástalan játékot mutató Dolphinsban két egymás utáni meccsen is 200 futott yard fölé jutott, ami korábban csak három játékosnak sikerült az NFL-ben. Ennek köszönhetően két olyan meccset nyert meg a Miami (a Pittsburgh, illetve a Buffalo ellen), amelyen előzetesen esélytelennek tartották.

A két meccs hatására a Houstonban szupersztárrá váló, az idén nyáron Miamiba költöző Arian Foster be is jelentette a visszavonulását.

Pedig az első fordulóban még minden másképp volt. A kintről érkező Fostert kinevezték kezdő futónak, amire Ajayi akkora hisztit csapott, hogy büntetésből el sem vitték Seattle-be a nyitó meccsre. Ajayi magába fordult, lehajtott fejjel dolgozott tovább, s Foster kisebb sérülése után megkapta a lehetőséget, és élt is vele.

Első 13 NFL-meccsén összesen 304 futott yardja volt, aztán jött az áttörés.

Újabb bizonyíték arra, hogy az 1993-ban nigériai szülőktől Londonban született Ajayi nem egyszerű eset: 2011-ben, amikor egyetemista volt, öt napra fogdába zárták, mert mackónadrágokat lopott egy útszéli Wallmartból...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik