NFL: csúnyán, de győzni tudott a New York Giants

LUKÁCS DÁNIELLUKÁCS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2013.10.22. 07:38
null
Peyton Hillis (44, NY Giants) TD-je (Fotó: Reuters)
A tengerentúli amerikaifutball-bajnokság alapszakaszának 7. fordulójában a New York Giants pályaválasztóként magabiztos győzelmet aratott a Minnesota Vikings ellen. Noha az első játékrész a jegyzőkönyv alapján még a vendégeké volt (7–3), az eddigiekhez képest jóval kevesebb súlyos hibával játszó Giants hamar fordítani tudott, majd erőlködnie sem kellett igazán a vezetés megtartásához, olyannyira nem hordoztak veszélyt magukban a Vikings támadásai.

A Giants számára talán nem is kínálkozhatott kellemesebb ellenfél rossz sorozata megtörésére, mint az eddig mindössze egy győzelemmel álló, Josh Freeman személyében új irányítóval kezdő Minnesota Vikings. A New York-iak a szezon eddigi szakaszában meglehetősen sok labdát adtak el, amiért drágán meg is fizettek, azonban a Vikings ellen sikerült minimalizálniuk a hibákat, és úgy tűnik, hogy a liga leggyengébb védelme is elkezdett működni, és a labdaszerzési külön meccset is nyerték 3–1-re.

Adrian Peterson, a Minnesota, illetve tavaly az egész liga legértékesebb játékosa, aki kisfia temetése után két nappal lépett pályára, mindössze 28 yardot tudott teljesíteni, de sokkal nagyobb érvágás volt ennél, hogy a playbookkal még csak ismerkedő Freeman (53/20, 190 yard, INT) borzasztó rosszul irányított, gyakran célpontjai közelébe sem tudta dobni a labdát – 37.7%-os pontossága 2007 óta a legalacsonyabb az egy meccsen legalább 40 passzkísérlettel próbálkozó quarterbackek közül –így nem csoda, hogy a hazaiak védelme kapott pont nélkül tudta lehozni a találkozót.

A Vikings egyetlen pontszerzése egy 86 yardos punt-visszahordásból futott touchdown volt Marcus Sherelstől az első negyed végén. A meccs előtt idén punt-visszahordásból mindössze nyolc yardot produkáló Vikings ezzel a TD-vel tudott fordítani az első negyedben a labdabirtoklást domináló, azonban csak egy mezőnygólig jutó Giants ellen. Öt perc elteltével viszont Eli Manning (39/23, 200 yard, TD) Reuben Randle-t találta meg a célterületen, így a félidei pihenőre – idén először – a Giants vonulhatott előny birtokában, 10–7.

A harmadik negyedben aztán Sherels elejtette a labdát egy puntot követően, aminek köszönhetően a New York a vendégek három yardosáról indíthatott támadást, amelyet az új szerzemény, Peyton Hillis be is fejezett közvetlen közelről, 17–7. A negyedik negyedben már nem kellett törnie a magát az amúgy sem villogó hazai támadóknak. Josh Brown két újabb mezőnygólt értékesített gyakorlatilag közvetlenül egymás után, köszönhetően annak, hogy az újonc defensive tackle, Sharif Floyd megpróbált visszahordani egy rövidre sikerült kickoffot, de elejtette a labdát, ezután pedig hátradőlhettek, és nézhették Freeman kétségbeesett próbálkozásait, amelyek a legkisebb veszélyt sem hordozták magukban.

New York Giants–Minnesota Vikings 23–7

A New York 1/6-os győzelem/vereség mutatóval szerénykedik az NFC East legvégén, míg a Minnesota 1/5-tel sereghajtó az NFC Northban, ahhoz, hogy rájátszási reményei lehessenek bármelyik alakulatnak, valószínűtlen fordulatnak kell bekövetkeznie.

STATISZTIKÁK
A 7. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Peyton Manning (Denver)
–Indianapolis
386
A legtöbb futott yard: Ryan Mathews (San Diego)
–Jacksonville
110
A legtöbb elkapott yard: A. J. Green (Cincinnati)
Calvin Johnson (Detroit)
–Detroit
–Cincinnati
155
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 2565 Peyton Manning (Denver)
A legtöbb futott yard: 685 LeSean McCoy (Philadelphia)
A legtöbb elkapott yard: 629 Torrey Smith (Baltimore)
A legtöbb szerelés: 74
Vontaze Burfict (Cincinnati)
A legtöbb sack: 11.5 Robert Mathis (Indianapolis)
A legtöbb interception: 4 Aqib Talib (New England), Kiko Alonso (Buffalo), Alterraun Verner (Tennessee), DeAndre Levy (Detroit), Earl Thomas
NFL 2013, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
2013.10.18 2:25 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 22–34
2013.10.20 19:00 Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers 31–23
2013.10.20 19:00 Detroit Lions–Cincinnati Bengals 24–27
2013.10.20 19:00 Jacksonville Jaguars–San Diego Chargers 6–24
2013.10.20 19:00 Miami Dolphins–Buffalo Bills 21–23
2013.10.20 19:00 New York Jets–New England Patriots 30–27 – h.u.
2013.10.20 19:00 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys 3–17
2013.10.20 19:00 Washington Redskins–Chicago Bears 45–41
2013.10.20 19:00 Carolina Panthers–St. Louis Rams 30–15
2013.10.20 22:05 Tennessee Titans–San Francisco 49ers 17–31
2013.10.20 22:25 Kansas City Chiefs–Houston Texans 17–16
2013.10.20 22:25 Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens 19–16
2013.10.20 22:25 Green Bay Packers–Cleveland Browns 31–13
2013.10.21 2:30 Indianapolis Colts–Denver Broncos 39–33
2013.10.22 2:30 New York Giants–Minnesota Vikings 23–7
Szabadnapos: Oakland Raiders, New Orleans Saints
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik