NFL: nem a Packers mérte a legnagyobb csapást a Patriots bajnoki álmaira

Vágólapra másolva!
2014.12.03. 19:41
null
Az NFL vezetősége Katy Perryt kérte fel a 2015-ös félidei show-ra. Jól döntöttek (Fotók: twitter.com/katyperry) <a href="javascript:void(0);" onclick="initializeNGallery('Katy_Perry_Super_Bowl')"><strong>A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!</strong></a><br />
2014-ben is hétről hétre jelentkezik a Red Zone! Sorozatunkban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fordulóinak legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk. Tartsanak velünk, 20 pontból álló összeállításunkból olyan részleteket is megtudhat, amelyeket eddig nem ismert!

SÉRÜLÉSFIGYELŐNKET IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!


20 YARD – BRUNO MARS UTÁN SZEXBOMBA – KATY PERRY LESZ A SUPER BOWL SZTÁRJA
Rohamléptekkel közeledik február elseje, azaz a Super Bowl estéje. Persze Arizonában sem csak az amerikai futballról és az NFL sztárjairól fog szólni a műsor, lesz itt félidei show is, ahogy azt megszokhattuk. 2014-ben Bruno Mars és a Red Hot Chili Peppers lépett fel a szünetben, 2015-re pedig az amerikai popénekesnőt, Katy Perryt kérte fel az NFL vezetősége egy előadásra. Ideje hát bemutatni pár képpel, mire is számíthatunk a világ legjobban várt eseményén.

19 YARD – MÁR MAJDNEM KIALAKULT AZ NCAA ELSŐ PLAYOFFJÁNAK BEOSZTÁSA
Az egyetemi ligában kedden kiadták az utolsó olyan rangsort, amely még csak sejteti, mely csapatok játszanak az NCAA első ízben kiírt rájátszásában. E szerint az elmúlt öt szezon állami döntőjéből hármat megnyerő Alabama az első kiemelt, s a negyedikként rangsorolt, „címvédő" Florida State-tel találkozna az egyik elődöntőben. A másik ágon a 2. kiemelt, 2010-ben az Alabamával állami döntőt játszó Oregon és a négybe most (a Mississippi State helyén) bejutó TCU kerülhet össze. A texasiak még egyszer sem játszottak állami döntőt, de kedvező lehet számukra, hogy a finálét a Fort Worthszel szomszédos Arlingtonban rendezik meg. A playoff hivatalos beosztását vasárnap hirdeti ki a liga.

18 YARD – KANADÁBAN DÖNTŐZTEK, A HAMILTON ZSINÓRBAN MÁSODSZOR BOTLOTT MEG A KÜSZÖBBEN
Vasárnap Vancouverben rendezték meg az NFL kanadai verziójának Super Bowlját, a Grey-kupa döntőjét, amelyben a Calgary Stampeders 2008 után ismét bajnok lett. A 102. döntőben 52 ezer néző előtt a Calgary 20–16-ra győzte le a tavalyi finálét is elveszítő Hamilton Tiger-Catset. A meccset gyalázatosan kezdő, az első negyedben 4 yardot haladó Hamilton az első félidőben 17–0-s hátrányba került, onnan próbált meg visszakapaszkodni, sikertelenül. Bár a győztes csapat mindkét TD-ját Drew Tate szerezte futással (1-1 yardossal), az MVP a 334 passzolt yarddal záró Bo Levi Mitchell lett. A nagyszünetben az amerikai Imagine Dragons adott mini koncertet.



17 YARD – SENKI SEM ÚGY KIKAPNI NYERT HELYZETBŐL, MINT TOM COUGHLIN ÉS A GIANTS – NA, TALÁN A JETS
A New York Giants zsinórban hetedszer szenvedett vereséget, erre 2004 óta nem volt példa a New York-i csapatnál. A Jacksonville ellen 21–0-ra vezettek az Óriások, mégis kikaptak 25–24-re. Tom Coughlin az első edző az NFL történetében, akinek a csapata egy szezonon belül három meccset is legalább 18 pontos előnyből bukott el. New Yorkban nem ihlette meg az NFL-csapatokat a februári Super Bowl, a Giants 3–9-cel, a Jets 2–10-zel áll (ez 20.8 százalékos győzelmi mutató, ami a legrosszabb kombinált mérleg lehet a város történetében), előbbi ugyebár hetet vesztett zsinórban, míg a zöld-fehérek a legutóbbi 11 meccsükből csak egyet tudtak megnyerni. Mondani sem kell, a playoffra már matematikai esélyük sincs. Ugyanígy eldőlt a Washington, a Tennessee, a Jacksonville és az Oakland sorsa is.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2014-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

16 YARD – C. J. ANDERSON A DRAFTON NEM KELT EL, MOST OLYAT TETT, AMIT A 10 EZER YARD FÖLÖTTIEK TÖBBSÉGE SOHA
Ha egy hónappal ezelőtt feltesszük a kérdést, ki az a C. J. Anderson, kevesen tudtak volna kapásból helyes választ adni – talán még a Denver-drukkerek zöme sem. A Broncos futója tavaly nem kelt el a drafton, Denverben viszont szerződtették. Idén pedig berobbant a köztudatba. Montee Ball és Ronnie Hillman kiesése miatt megkapta a lehetőséget, s élt is vele. Anderson a múlt héten 167, most pedig 168 yardot futott. Kétszer egymás után 160 yard fölé jutni elismerésre méltó teljesítmény bárkitől, hát még egy drafton el nem kelő játékostól.

Csak viszonyításképp: az NFL történetében 29 játékos jutott 10 ezer futott yard fölé pályafutása során, ebből 16-nak sohasem volt két egymás utáni meccse minimum 160 yarddal. Többek között Curtis Martin, Jerome Bettis és Tony Dorsett is ilyen – pedig ők a legtöbb futott yarddal rendelkezők örökrangsorának legjobb tíz helyezettje között vannak számon tartva.

15 YARD – A GREEN BAY VIGYÁZ A LEGJOBBAN A LABDÁRA, A PHILADELPHIA A LEGÓVATLANABB
Aaron Rodgers kedden ünnepelte 31. születésnapját, s ezen a napon visszagondolhatott rá, hogy éppen két éve dobta legutóbbi interceptionjét hazai pályán (360 passzkísérlet és 31 TD született azóta, mindkettő NFL-rekord, idén otthon 20/0 a TD/interception-mutatója). A Green Bay Packers ebben a szezonban is nagyon tud vigyázni a labdára, amelyet 12 meccsen összesen nyolcszor veszített el, 4-et 4-et passzolva és a labdát elejtve. Ezzel szemben 23-szor szerezte meg a labdát az ellenfelektől, plusz 15-ös labdaszerzési mutatójával messze a legjobb a ligában – a második helyen a Patriots és a Texans áll 11-11-gyel. A másik végen az Oakland áll mínusz 18-cal, a Jetsnek mínusz 12-je van. A legtöbb interceptionnel a Cleveland büszkélkedhet (17), a legkevesebbet a Kansas City és a Jets szerezte (4-4). Fumble-ból a Houston 13 labdát szerzett, az Oakland pedig csak hármat. A legtöbb összes szerzett labda a Houstoné: 28. A legtöbb eladott interception a Philadelphiáé és a Jacksonville-é (16-16), a legkevesebb ugyebár a Packersé. Fumble-ban a Giants áll a legrosszabbul (13), a Minnesota viszont csak egyszer vesztette el a támadás folytatásának lehetőségét elejtett labda miatt. Az összes eladott labda tekintetében csak a Philadelphia (28) előzi meg az Oaklandet (26).

AZ ÚJONC ELKAPÓK ÉVE
1. Mike Evans TB 53 890 8
2. Kelvin Benjamin CAR 57 824 8
3. Odell Beckham NYG 48 699 5
4. Sammy Watkins BUF 51 695 5
5. Jordan Matthews PHI 54 686 7
6. John Brown ARI 39 569 5
7. Brandin Cooks NO 53 550 3
8. Allen Robinson JAC 48 548 2
9. Taylor Gabriel CLE 30 540 1
10. Allen Hurns JAC 35 530 5
11. Jarvis Landry MIA 57 518 5

14 YARD – BECKHAM ÉS EVANS – A BRUTÁLIS ÚJONC ELKAPÓHAD KÉT ÉKKÖVE
Odell Beckham Jr. – tudják, az elképesztő elkapás jegyzője múlt hétről – pazar hónapon van túl. A Giants rookie WR-e ezt a hónapot 38 elkapással és 593 yarddal zárta, ami klubrekord bármely naptári hónapot vizsgálva. Az elkapott yardok csúcsát Amani Toomer tartotta (2002 decemberében 524), míg az elkapásokén hárman, Jeremy Shockey (2002 decembere), Hakeem Nicks (2010 októbere) és Victor Cruz (2012 szeptembere) osztoztak 32-vel. Jegyezzék meg: New York új elkapókirályát Odell Beckham Jr.-nak hívják!

Egy másik újonc elkapó is klubrekordot döntött: Mike Evans a Tampa Bay egy hónapban jegyzett elkapott yardokra vonatkozó csúcsát adta át a múltnak. Evans 554 yarddal zárta a novembert, a korábbi rekord 512 volt még 2008 decemberéből Antonio Bryanttől.

Idén egyébként is meglepően jó az újonc elkapók felhozatala. A rookiek közül jelenleg tizenegyen állnak 500-nál több elkapott yarddal, ebből öten 600-nál is többet jegyeztek. Az élen Mike Evans áll 890-nel, őt Kelvin Benjamin (824) és Odell Beckham Jr. (699) követi.

13 YARD – A RAMS 50 SZÁZALÉK ALATT, DE ÍGY IS KIÜTÖTTE A RAIDERST
Egy héttel azután, hogy az Oakland végre megszerezte idei első győzelmét hatalmas pofonba szaladt bele: a Rams 52–0-ra kiütötte ráadásul már a szünetben 38–0 volt az állás. Ez utóbbi a Raiders-történelem valaha volt legnagyobb félidei hátránya, míg az 52–0 „csak" a második legnagyobb különbségű vereség a szerzett pont nélküli mérkőzések közül. A legsúlyosabb nullázást 1962-ben az Oilers otthonában kapta az Oakland (55–0).

Az NFL történetében ez volt a második legnagyobb különbségű kiütés (nullázás) olyan csapattól, amely három (vagy több) meccsel volt elmaradva az 50 százalékos mérlegtől. A St. Louis 4–7-es mutatóval állt a mostani mérkőzés előtt. Az egyetlen ilyen mérkőzés, amin egy mínusz hármas (vagy rosszabb) gárda ennél jobban kiütötte ellenfelét még 1934-ben volt, akkor az Eagles (1–5) 64–0-ra legyőzte a Cincinnati Reds csapatát.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

S még egy érdekesség: a Rams első félidőben elért 38 pontja önmagában több, mint amit a csapat az előző szezon 12. fordulója óta bármely mérkőzésén szerzett.

12 YARD – ÓRIÁSI A TOLONGÁS AZ AFC-BEN, A BRONCOS ÉS A COLTS VASÁRNAP ÖRÜLHET
Ahogy közeledik az alapszakasz vége, egyre kevésbé változik hétről hétre a playoff lehetséges beosztása, sőt, a 14. játékhéten már az Indianapolis és a Denver is biztosíthatja a helyét a rájátszásban, amennyiben nyer és más mérkőzések is kedvezően alakulnak. Az AFC-ben továbbra is a New England és a Broncos a két erőnyerő, míg az első körben Cincinnati–Miami és Indianapolis–San Diego összecsapásokat rendeznének. Bár a Dolphinshoz hasonlóan a Pittsburgh, a Kansas City, a Buffalo, a Baltimore és a Cleveland is 7–5-tel áll. Az NFC-ben az Arizona és a Green Bay számíthat szabad hétvégére, de a Philadelphia is 9 győzelemmel áll. Az Eagles jelen állás szerint a Detroitot fogadná a wild card körben, a másik ágon Atlanta–Seattle meccs lenne. Itt a Dallas, a San Francisco és a New Orleans bízhat még joggal abban, hogy odaér a playoffba.

Ha most érne véget az idény, így alakulnának a párosítások (Fotó: nfl.com)
Ha most érne véget az idény, így alakulnának a párosítások (Fotó: nfl.com)


11 YARD – MEGSZAKADT A MIAMI 48 MECCSES PECHSZÉRIÁJA NANÁ, HOGY HÁLAADÁSKOR
A Dolphins 16–13-ra legyőzte a csoportrivális Jetset hétfő este, ezzel megszakadt a Miami 48 mérkőzésből álló rossz szériája. A Dolphins ugyanis e találkozó előtt 48 olyan idegenbeli meccsét elvesztette, amelyen az utolsó negyedben hét vagy több pontos hátrányban volt. Erre legutóbb 2001-ben Hálaadáskor volt példa, akkor Buffalóban. A Jets ellen pedig legutóbb 1994-ben sikerült így nyernie a Miaminak, akkor a legendás Dan Marino alaposan becsapta a New York-i védelmet egy kamu földre dobással (fake spike) – persze ez is hálaadáskor történt.

10 YARD – A HATLÖVETŰ FITZMAGIC FIA IS ZSENIÁLIS
Már önmagában az óriási szám, hogy a „száműzetésből" a kezdőcsapatba visszatérő Ryan Fitzpatrick hat TD-passzt adott a Houston Tennessee elleni csoportrangadóján, ezzel a második olyan irányítóvá vált, amely a Borostyán Liga – Észak-Amerika elit felsőfokú iskolái – egyik csapatából érkezett (ő speciel a Harvardról). A show-t azonban ellopta tőle fia, Brady, akit a mérkőzést követő sajtótájékoztatón felhívott az emelvényre, majd a riportereknek kiadta a feladatot, mondjanak két számot 90 és 99 között, amelyet majd a kissrác összeszoroz. A választás a 93-ra és a 97-re esett, a helyes válasz (9021) megadása után pedig az irányító elégedetten konstatálta, nem esett messze az alma a fájától.



9 YARD – LUCK MÁR MOST KÉSZÜLHET AZ 5000-ESEK KLUBJÁBA, ALLEN A 10. AZ ÖRÖKRANGLISTÁN
Andrew Luck a Redskins elleni 370 passzolt yardjával már 4011-nél jár, ha pedig az eddig átlagot tartja, akkor 5348-cal zárhat. Mellette még Drew Brees (4997), Peyton Manning (4983) és Big Ben Roethlisberger (4940) közelítené még az 5000-es határt, ha a jelenlegi átlagát tartaná.
A Chicago számára nem sok jót hozott a hálaadás, de Jared Allen újjáéledni látszott, mostani két sackjével már 133-nál jár karrierje során ezzel pedig feljött az örökranglista 10. helyért. Az aktív játékosok közül csak a sérültlistára kerülő John Abraham előzi meg (133.5)

HÁLAADÁSNAPI BLOKK

8 YARD – TÖBB MINT KÉT MECCS, 137 PERC ÉS 26 TÁMADÁS UTÁN ADHATOTT HÁLÁT A LIONS – TERMÉSZETESEN MEGATRONNAK
A Detroit támadósora a nevek alapján fantasztikusan kellene, hogy hasítson, mégis az elmúlt fordulókban különösen szenvedett az addig sem brillírozó egység. Olyannyira, hogy a Bears elleni hálaadásnapi mérkőzésen Calvin Johnson elkapása elképesztő sorozatot szakított meg, azt megelőzően 137 perc és 34 másodpercig nem szereztek TD-t, pedig 26 támadást vezettek ezalatt.

Megatron egyébként is érzi ezeket a meccseket, a Chicago elleni két hatpontosával már nyolcnál jár, ezzel a legeredményesebb elkapó a hálaadásnapi összecsapások történetében – ő nyolccal áll, a második Cloyce Box hétig jutott, Michael Irvin pedig hatig. Calvin Johnsonból persze sohasem lehet elég, a 115. mérkőzésén átlépte a 10 000 yardos határt (10 052), ezzel pedig megdöntötte Torry Holt csúcsát (neki 116 találkozóra volt szüksége). Megatron ezzel már a 43. helyen áll az örökranglistán, Shannon Sharpe nyolc yarddal előzi meg. Ez már a 42. legalább 100 yardos meccs volt, ezzel már a 15. Cris Carterrel holtversenyben.

A Chicago teljesen feladta a futójátékot a meccs elejétől kezdve, összesen csupán 13 talajon megtett yardig jutottak a Medvék, ezzel pedig az 1970-es NFL/AFL egyesülés óta a legkevesebbet tették meg (2011-ben szintén ennyit tudtak felmutatni a Packers ellen), illetve hálaadásnapi negatív rekordot döntöttek.

7 YARD – A PHILADELPHIA HIBÁTLANUL AD HÁLÁT, ROMO SOROZATA MEGSZAKADT
Az Eagles és a Cowboys először találkozott úgy hálaadáskor, hogy mindkét csapat legalább öt sikerrel volt az 50 százalékos mutató felett (mindkét gárda 8–3-mal állt). Tony Romóé volt a legjobb novemberi mérleg 2006 óta, 16 siker mellett csupán egyszer, épp hálaadáskor kapott ki – a Redskinstől. Eddig. Persze nem annyira meglepő, ha tudjuk, hogy az Eagles kifejezetten szeret hálaadáskor játszani, ez már a hatodik meccse volt, és kivétel nélkül mindet meg is nyerte! Ezzel egyedüliként hibátlan a legalább ötször hálát adó csapatok közül.

Külön hálás lehet Jeremy Maclin, a pályafutása során rengeteg sérülés által hátráltatott elkapó ugyanis már négy fordulóval a vége előtt elérte az 1000 yardos lélektani szezonhatárt, pályafutása során először, illetve első olyan Sasként 2007 óta, akit nem DeSean Jacksonnak hívnak. Az Eagles emellett a talajon ellenállhatatlannak bizonyult, 256 yardot termeltek futva, a Cowboys a szezonban nem meglepő módon egyszer sem engedett még csak közel ennyit sem.

Romo emellett külön szomorkodhat sorozata megszakadása miatt, a mostani sikertelen összecsapás előtt 38 mérkőzésen keresztül adott TD-passzt, ezzel Peyton Manning 51-re nyúló szériája (nem mellesleg ezzel már csak eggyel van Tom Brady és hárommal Drew Brees mögött) után övé volt a második legjobb aktív mutató.

Galériánk megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotók: Buday Zoltán)
Galériánk megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotók: Buday Zoltán)



6 YARD – A BAJNOK LEGINKÁBB SHERMANNEK LEHET HÁLÁS HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ!
A Seahawks a döcögős szezonrajt után az elmúlt két fordulóban erődemonstrációt tartott, az NFC éllovasát (Cardinals) és a legnagyobb riválist (49ers) is legyőzte, egyaránt 19–3-ra, ezzel az első csapatként hoztak le két egymást követő mérkőzést engedett touchdown nélkül. Persze bajnokként nem is illik kikapni hálaadáskor, erre legutóbb 1993-ban volt precedens, akkor a Cowboys kapott ki a Dolphinstól.

A mostani Seahawks-siker fő letéteményese az a Richard Sherman volt, aki 2011-es bemutatkozása óta a mostani kettővel már 23 interceptionnél jár – ez a meccs után nyolccal volt több mint ebben az időszakban bárki másnak. A nagyszájú szélső hátvéd jó játéka amúgy is kedvező előjel, ez volt a harmadik meccs, amikor szerzett interceptiont a 49ers ellen, csapata pedig harmadszor nyert. Amikor nem volt akkor a San Francisco mind a négyet megnyerte.

HÁLAADÁSNAPI BLOKK VÉGE

5 YARD – WATT ÖT TD-NÁL JÁR, NEM HAGYJA PIHENNI A STATISZTIKUSOKAT
J. J. Watt, a Houston védőfalembere a Tennessee ellen immár idei harmadik elkapott TD-ját jegyezte, amivel az idén nem először, s gyanítjuk, nem is utoljára hajszolta lázas kutatómunkába a statisztikusokat. Jöttek is egymás után a kimutatások: JJ az első 1948 óta, aki három TD-t jegyzett támadásban és kettőt védekezésben egy szezonban. Erre is csak bizonyos Joe Golding volt képes, aki rendszeresen játszott mindkét egységben a Boston Yanksben. Amióta számolják a sackeket, Watt az első, aki ugyanabban az idényben tízszer vitte földre az ellenfél passzolni készülő irányítóját és három TD-passzt kapott saját QB-jétől. S íme egy lista azokról, akik a szezon nagy részében játszottak, de nem szereztek annyi TD-t, mint Watt:

Watt többek között őket előzi meg TD-termelésben – védőként... (Fotó: ESPN)
Watt többek között őket előzi meg TD-termelésben – védőként... (Fotó: ESPN)



4 YARD – LUCK A HALHATATLAN ELŐDÖK NYOMÁBAN
Andrew Luck a harmadik évében vitathatatlanul megérkezett az elit irányítók közé. 4011 yardjáról már megemlékeztünk, ezen kívül már 34 TD-nál (és 11 interceptionnél) jár. A Coltsban két irányítónak jött össze a legalább 30 TD-passz egy évben, Peyton Manningnek és a Hírességek Csarnokába beválasztott Johnny Unitasnek.
Luck emellett a harmadik irányító lett, aki az első három szezonjában kétszer is eléri a 4000 yardos határt – mint fentebb említettük, jó eséllyel az 5000-es is meglesz neki –, erre korábban csak Dan Marino és szintén Manning volt képes.
A labdára mondjuk figyelhetne jobban is, a Redskins ellen az első két játékban kétszer adta el a tojást – igaz, ezt később öt TD-passzal kompenzálta –, ezzel pedig már 16 labdaeladása van, Blake Bortlesszel holtversenyben a második legtöbb.

3 YARD – ÚJABB BÜSZKE CÍMEN KELL OSZTOZNIA BRADYNEK ÉS MANNINGNEK
A Denver vasárnapi sikerével Peyton Manning kezdőirányítóként 176. győzelmét könyvelte el, így a mérlege 176–76. Manning a második irányító az NFL történetében, aki 100 mérkőzéssel az 50 százalékos mutató fölött van. Ki nem találják, naná hogy az örök rivális Tom Brady volt az első ilyen. Brady mutatója azért kicsivel jobb (157–46) – már ha a százalékos arányt vesszük alapul.

Manning emellett sorozatban hetedik alkalommal vezette sikerre csapatát a Kansas City Chiefs ellen, ez pedig már csak egyre van a rekordtól. Ehhez mondjuk az sem ártott, hogy a Chiefs az első first downját a második negyed közepén szerezte meg. A Broncos sorozatban a 11. idegenbeli csoportmeccsét is megnyerte, és 6–0-val áll a Főnökök ellen amióta Peyton Manning az irányító.

2 YARD – ELBUKOTT GREEN BAYBEN, DE NEM EZÉRT KERÜLT NAGYON MESSZE A SUPER BOWLTÓL A PATRIOTS...
Az „előrehozott Super Bowlon” – helyszíni beszámoló itt! – először csapott össze egymással Tom Brady és Aaron Rodgers kezdőként, 1974 óta nem volt rá példa, hogy két olyan irányító először nézzen egymással farkasszemet, akik legalább 200 TD-passzt adtak már karrierjük során (akkor Len Dawson–Fran Tarkenton). Brady és Rodgers egyaránt top 3-ban várta a mérkőzést a győzelmi százalék (1. és 3.), a TD/interception arány (2. és 1.), illetve az összesített QB-mutatót (3. és 2.) tekintve, de még a mérkőzésenkénti passzolt yardok átlagában is az első ötben voltak mindketten (4. és 5.).

Először találkozott egymással korunk két kiváló irányítója (Fotó: ESPN)
Először találkozott egymással korunk két kiváló irányítója (Fotó: ESPN)



Rodgers novemberben nagyszerűen teljesített, 13 TD-passza mellett egyszer sem adta el a labdát, így csatlakozott Peyton Manninghez (2013. szeptember) és Tom Bradyhez (2014. október), akiknek ez eddig egyedül sikerült rajta kívül. Emellett ez már a hatodik hazai meccse volt zsinórban legalább két TD-nal interception nélkül, erre csak Manning volt képes.

A Patriots az első negyedben beragadt, 13 pontos hátrányban kezdte a második 15 percet, érdekesség, hogy a New England a legutóbbi két olyan alapszakaszmeccsét, amelyet legalább ilyen rosszul kezdett, egyaránt megnyerte. Most a végén Rob Gronkowski nem tudta megtartani a meccsfordító TD-t.

Galériánk megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotók: Buday Zoltán)
Galériánk megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotók: Buday Zoltán)



A Jordy Nelson, Randall Cobb páros az első a Packers történetében, amely egyaránt legalább 10 TD-elkapással zár egy szezont – pedig hol van még a vége... –, de ezúttal az újonc Davante Adams játszotta a főszerepet, miután hat elkapásból 121 yardot termelt. A vendégeknél is van egy elkapóra vonatkozó teljesítmény: Brandon LaFell már most megdöntötte a saját legjobbját elkapásokban (53), elkapott yardokban (712) és TD-okban (7). Még négy fordulója van áttörni az 1000 yardos és 10 TD-t határt.

A Hazafiak utolsó támadójátékában Tom Bradyt Mike Daniels és Mike Neal közös erővel vitték a földre, megszerezve a Packers egyetlen sackjét. Ez viszont azt jelentette, hogy sorozatban a 32. meccsen (vagyis két éve) szereztek legalább egyet, ez pedig a leghosszabb széria a ligában.

1 YARD – ... HANEM EZÉRT
És akkor most arról, miért is került messze a Patriots a Super Bowltól: Gronkowskiék közös képe Justin Bieberrel. Vajon a Hazafiak megtörik a Bieber-átkot vagy rajtuk is kifog az énekes?

A Bieber-átok Gronkowskiékon is kifog? (Fotó: Twitter)
A Bieber-átok Gronkowskiékon is kifog? (Fotó: Twitter)



TD – BÁTOR JÓSKA
A liga két legjobb pontgyárosa találkozott a hétvégén, a Green Bay Packers (32.2) fogadta a New Englandet (32.5). Ennek ellenére legfeljebb 55 pontot vártunk, valamint azt, hogy Aaron Rodgers és Brady közösen nem jut 600 passzolt yard és 6 TD-átadás fölé. Közel tökéletesen bejött a tipp, hiszen a csapatok 47 pontig jutottak, a két irányító pedig 4 TD-passzig, de a a 600 yardot átlépték (613).

A hétvégére rangadójára Philadelphiában kerül sor, ahol az Eagles fogadja a címvédő Seattle-t. A házigazda a negyedik legtöbb yardot (416.2) haladja meccsenként, míg a Seahawks ellen lehet átlagosan a legkevesebbet megtenni (285.8). A Sasok az azt megelőző pocsék hazai formát tavaly novemberben megváltoztatták, és legutóbb 2013 októberének végén maradtak alul otthon, több mint egy éve őrizve veretlenségüket. Jelenleg 9–3-mal állnak, de most jön a pofon, a Seahawks 300 yard alatt tartja az együttest, és győzelemmel távozik Philadelphiából.

C'mon man!

STATISZTIKÁK
A 13. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Ben Roethlisberger (Pittsburgh)
–New Orleans 435
A legtöbb futott yard: C. J. Anderson (Denver)
–Kansas City
168
A legtöbb elkapott yard: DeAndre Hopkins (Houston)
–Tennessee
238
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 4011 Andrew Luck (Indianapolis)
A legtöbb futott yard: 1427 DeMarco Murray (Dallas)
A legtöbb elkapott yard: 1258
Antonio Brown (Pittsburgh)
A legtöbb szerelés: 125 Luke Kuechly (Carolina)
A legtöbb sack: 14 Justin Houston (Kansas City)
A legtöbb interception: 6
Tashaun Gipson (Cleveland)
NFL 2014, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ
2014.11.27 18.30 Detroit Lions–Chicago Bears 34–17
2014.11.27 22.30 Dallas Cowboys–Philadelphia Eagles 10–33
2014.11.28 2.30 San Francisco 49ers–Seattle Seahawks 3–19
2014.11.30 19.00 Buffalo Bills–Cleveland Browns 26–10
2014.11.30 19.00 Indianapolis Colts–Washington Redskins 49˜–27
2014.11.30 19.00 St. Louis Rams–Oakland Raiders 52–0
2014.11.30 19.00 Minnesota Vikings–Carolina Panthers 31–13
2014.11.30 19.00 Pittsburgh Steelers–New Orleans Saints 32–35
2014.11.30 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Cincinnati Bengals 13–14
2014.11.30 19.00 Jacksonville Jaguars–New York Giants 25–24
2014.11.30 19.00 Baltimore Ravens–San Diego Chargers 33–34
2014.11.30 19.00 Houston Texans–Tennessee Titans 45–21
2014.11.30.
22.05
Atlanta Falcons–Arizona Cardinals
29–18
2014.11.30 22.25 Green Bay Packers–New England Patriots 26–21
2014.12.01 2.30 Kansas City Chiefs–Denver Broncos 16–29
2014.12.02 2.30 New York Jets–Miami Dolphins 13–16
14. FORDULÓ
2014.12.05 2.25 Chicago Bears–Dallas Cowboys
2014.12.07 19.00 Cincinnati Bengals–Pittsburgh Steelers
2014.12.07 19.00 Cleveland Browns–Indianapolis Colts
2014.12.07 19.00 Detroit Lions–Tampa Bay Buccaneers
2014.12.07 19.00 Tennessee Titans–New York Giants
2014.12.07 19.00 Miami Dolphins–Baltimore Ravens
2014.12.07 19.00 Minnesota Vikings–New York Jets
2014.12.07 19.00 New Orleans Saints–Carolina Panthers
2014.12.07 19.00 Washington Redskins–St. Louis Rams
2014.12.07 19.00 Jacksonville Jaguars–Houston Texans
2014.12.07 22.05 Denver Broncos–Buffalo Bills
2014.12.07 22.05 Arizona Cardinals–Kansas City Chiefs
2014.12.07 22.25 Oakland Raiders–San Francisco 49ers
2014.12.07 22.25 Philadelphia Eagles–Seattle Seahawks
2014.12.08 2.30 San Diego Chargers–New England Patriots
2014.12.09 2.30 Green Bay Packers–Atlanta Falcons
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik