NFL: J. J. Watt a South Parkban, Bradyéké a decemberi királyok csatája

Vágólapra másolva!
2014.12.10. 18:47
null
<a href="javascript:void()" onclick="initializeNGallery('NFL_3')"><strong>Helyszíni beszámolónkat ide kattintva olvashatja el!</strong></a> (Fotó: Buday Zoltán)
2014-ben is hétről hétre jelentkezik a Red Zone! Sorozatunkban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fordulóinak legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk. Tartsanak velünk, 20 pontból álló összeállításunkból olyan részleteket is megtudhat, amelyeket eddig nem ismert!

SÉRÜLÉSFIGYELŐNKET IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

20 YARD – ÚJ SZTÁR SZÜLETETT PHOENIXBEN?

Kerwynn Williams neve aligha mondott túl sokat még az Arizona Cardinals szurkolóinak sem. A 23 éves futót tavaly a 7. körben az Indianapolis Colts draftolta, majd megjárta a San Diego Chargers gyakorlócsapatát is, eddig az NFL-ben egyszer ért labdához, egy 28 yardos visszahordása volt. Ezúttal viszont a Chiefs ellen megkapta a lehetőséget, és egyből 100 yardos mérkőzéssel kezdett, ehhez 19 futásra volt szüksége. Legutóbb Ottis Anderson volt arra képes a Cardinals játékosaként, hogy az első olyan meccsén, amelyen labdát kap, legalább 100 yardot fut, ő 193 yardot nyargalt – 1979-ben, a St. Louis Cardinals játékosaként.

Az Arizona szezonbeli hetedik hazai összecsapását is megnyerte, ez a csapat történetében a második legtöbb otthoni siker, bár a klubrekordot nem mostanában fogják megdönteni a Pintyek, tekintve 1925-ben 13 összecsapásból jött össze a 11 győzelem, a jelenlegi lebonyolítási rendszerben pedig egy csapat csak nyolcszor játszik otthon egy idényben.

19 YARD – AZ OAKLAND SOKKOLTA A 49ERST, CARR PEYTON MANNING ÉS RUSSELL WILSON NYOMDOKAIN
A Raiders idénybeli második sikerét aratta a 49ers ellen. A San Francisco történetében ez volt az első vereség olyan csapat ellen, amely a mérkőzés előtt kilenc meccsel az ötvenszázalékos mutató alatt állt.

Derek Carr három touchdownt dobott a találkozón, ezzel ő lett a negyedik újonc irányító, aki legalább három TD-t passzolt a San Francisco ellen. 1977-ben Tommy Kramer (Vikings, 3 TD), 1998-ban Peyton Manning (Colts, 3 TD) és 2012-ben Russell Wilson (Seahawks, 4) volt erre képes Carr előtt.

18 YARD – A RAMS EDZŐJE A LEGNAGYOBB TROLL
Jeff Fisher, a Rams vezetőedzője jó humorában volt a Redskins elleni mérkőzésen – amit nem mellesleg csapata 24–0-ra megnyert. Fisher a szokásos meccs előtti pénzfeldobásra hat emberét, Janoris Jenkinst, Michael Brockerst, Zac Stacyt, Stedman Baileyt, Greg Robinsont és Alec Ogletree-t küldte. Hogy mi ebben a különös? Mind a hat úriember a 2012-es Robert Griffin III-csereüzletnem köszönhetően került a St. Louishoz. A Rams nyert, RG3-nak meg lehet, ez az utolsó washingtoni idénye.



17 YARD – RAMS A KÖZÉPSZERŰSÉGBŐL A DUPLA NULLÁZÁSIG
A St. Louis ezzel pedig sorozatban a második mérkőzésén tartotta pont nélkül az ellenfelet. A sikerek előtt 4–7 volt a gárda mérlege, az elmúlt 80 évben pedig csupán egy tudott úgy megnyerni két egymást követő meccset, hogy egyiken sem kapott pontot, miután legalább három mérkőzéssel állt az 50 százalékos mutató alatt. 1974-ben a 2–7-es mérleggel kezdő San Francisco előbb a Chicagót (34–0), majd az Atlantát (27–0) nullázta le, a Rams pedig az Oakland (52–0) után a Washingtont (24–0) tartotta pont nélkül. A legutóbbi engedett pontszerzés óta 83-at szereztek a Kosok, ez a Buffalo 1992-es, 86–0-s sorozata óta a legjobb mutató, és megdöntötték az eddigi csapatrekordot (70).

16 YARD – MEGATRON: 43! FOSTER 32! GREEN: 20!
Calvin Johnson a Tampa Bay elleni meccset 158 elkapott yarddal zárta, ezzel már 43. alkalommal ért el három számjegyű termést. Csupán Randy Moss (45) tud nála több ilyen összecsapást felmutatni az első nyolc idényében.
A. J. Green 224-ig jutott, a Cincinnatinek mondjuk ez sem ért győzelmet a Steelers ellen. Green a negyedik szezonjában már 20. alkalommal jutott 100 yard fölé, csupán Chad „Ochocinco" Johnson (31) rendelkezik többel.
Arian Foster 127 yardot szaladt a Jacksonville legyőzése során. Ez már a 32. 100 yardos meccse volt, ez a legtöbb, amelyet olyan játékos jegyzett, aki a drafton senki nem választott ki (Priest Holmes, 31). Foster a negyedik szezonjában jutott már 1000 futott yard fölé, a klub történetében az összes többi játékosnak ez összesen háromszor sikerült.

15 YARD – DALTON NEM MINDENNAPI TRIÓJA
A Cincinnati Bengals irányítója 20 yardos TD-t futott a Steelers ellen, ez a leghosszabb, amelyet az együttes irányítója a pittsburghiek ellen jegyzett. Ennél is nagyobb szó viszont, hogy Dalton mindössze a második irányító, akinek ugyanabban a szezonban van legalább 15 yardos passzolt, futott és elkapott hatpontosa is!

14 YARD – AZ OHIO STATE IS A NÉGY KÖZÖTT, TELJES AZ NCAA RÁJÁTSZÁSÁNAK MEZŐNYE
Véget ért az alapszakasz az egyetemi fociligában, háromhetes szünet után jönnek az új rájátszás első meccsei. Az erre hivatottak döntése értelmében január elsején előbb a Rose Bowlt játsszák le, mint első elődöntőt, ezen Pasadenában a 2. kiemelt Oregon játszik a 3. helyen rangsorolt Florida State-tel, az előző szezon bajnokával. Pár órával később, amikor véget ér a kaliforniai meccs, New Orleansban a Sugar Bowlon az első kiemelt Alabama játszik a 4. Ohio State-tel, amely az utolsó héten furakodott a legjobb négy közé. A két meccs győztese január 12-én a Dallas Cowboys otthonában csap össze az állami bajnoki címért. Közben kijött a Heisman-trófeára jelöltek hármas listája. A trióból Marcus Mariotát (az Oregon irányítóját, aki a Rose Bowlon a tavaly Heisman-díjas Jameis Winstonnal találkozik) és Amari Coopert (az Alabama elkapóját) a playoffban is láthatjuk, Melvin Gordon, a Wisconsin futója az Outback Bowlon fog játszani az Auburn ellen, szintén január 1-jén.

Kialakult az egyetemi bajnokság első rájátszásának menetrendje (Fotó: nfl.com)
Kialakult az egyetemi bajnokság első rájátszásának menetrendje (Fotó: nfl.com)



13 YARD – ODELL BECKHAMNEK MÁR NFL-REKORDJA IS VAN
Odell Beckham Jr. novemberben klubrekordot állított fel a New York Giantsnél, immár pedig NFL-csúcs is fűződik a nevéhez. Beckham legutóbbi hat meccsén 49 elkapást jegyzett, ami újonc elkapótól rekord az NFL-ben bármely hat egymás utáni meccset nézve. A korábbi, 41-es csúcsot Terry Kirby, a Dolphins futója 1994-ben állította fel, Anquan Boldin, a Cardinals elkapója pedig beállította azt 2003-ban.

Eme 49 elkapásból Beckham 723 yardot hozott össze, ami a legtöbb Bill Groman (Houston Oilers) 1960-as teljesítménye óta (770 yard).

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

Beckham a Titans elleni győzelem során 130 yardot szerzett elkapásokból, a szintén újonc Andre Williams pedig 131 yardot futott. A Giants történetében még nem volt olyan újoncpáros, amely egyik tagja futásból, a másik elkapásból legalább 100 yardot jegyzett ugyanazon a mérkőzésen. Az NFL-ben pedig ez az első rookie duó, amely legalább 130-130 yardot produkált egy meccsen.

12 YARD – HIÁBA A DALLAS 9–4-ES MÉRLEGE, EZ EGYELŐRE KEVÉS A PLAYOFFHOZ
Három fordulóval az alapszakasz vége előtt hiába van több mint kétszer annyi győzelme a Dallasnak, mint veresége (9–4), egyelőre ez is kevés ahhoz, hogy beférjen a hat legjobb közé. A jelenlegi playoffállásban az Arizona és a Green Bay szerepel erőnyerőként az NFC-ben, a wild card kör párosítása jelen állás szerint Philadelphia–Detroit és Atlanta–Seattle. Vasárnap Eagles–Cowboys, ez a meccs nagyon fontos lesz a Keleti csoportban. Az AFC-ben a New England és a Denver figyelné páholyból, amint a Colts a Chargersszel, a Bengals a Steelersszel csatázik a továbbjutó helyekért. Itt továbbra is nagy a tolongás, a San Diego és a Pittsburgh további hat csapatot csak legfeljebb egy győzelemmel előz meg.

Ha most érne véget az idény... (Fotó: nfl.com)
Ha most érne véget az idény... (Fotó: nfl.com)


11 YARD – WOODSON ÉS ANDRE JOHNSON ÚJABB ELŐZÉSE
A Raiderst erősítő Charles Woodson karrierje 59. interceptionjét szerezte meg, ezzel túlszárnyalta a Hírességek Csarnokába beválasztott Emmitt Thomast (58), és egyedül áll az örökranglista 11. helyén.

Andre Johnson még „csak" a 12., de szépen tör előre a elkapott yardok listáján. 13 398 egységével már maga mögé utasította Torry Holtot (13 382) a hétvégén, a top 10-hez Cris Carter 13 899-es össztermését kellene felülmúlnia.

10 YARD – WILSON BEÉRTE MARINÓÉKAT, ÚJ REKORD A LÁTHATÁRON
Russell Wilson kettős fenyegetést jelentett a Philadelphia számára, hiszen két TD-passza mellett egyet futott is – ugyanazon a meccsen egy legalább 20 yardos futott és passzolt TD-t rajta kívül ebben a szezonban csak a fentebb már említett Dalton ért el – a 24–14-es siker során. A harmadik szezonjában ez már karrierje 33. győzelme volt az alapszakaszban, ezzel beérte Dan Marinót és Matt Ryant a lista élén. Ha a Seattle Wilson irányításával a hátralévő három meccsből legalább egyet megnyer – spoiler: meg fog –, akkor a Super Bowl-érában elsőként jut el az első három idényben valaki 34 sikerig.

A tekintélyes Matthews família (Fotó: ESPN)
A tekintélyes Matthews família (Fotó: ESPN)

9 YARD – CLAY MATTHEWS AZ IDÉN HIBÁTLAN A HOZZÁTARTOZÓI ELLEN
Az NFL-ben szereplő játékosok nagy része elszakad gyerekkori otthonától, hiszen profi karrierje során nemigen választhatja meg, melyik városban köt ki. A szezon során ritkán találkozik a rokonokkal, ehhez képest Clay Matthews négy héten belül két hozzátartozójával is összefutott, méghozzá a pályán, ellenfélként. November 16-án a Philadelphiát látta vendégül a Packers, Casey Matthews, az Eagles linebackere, Clay öccse vesztesen jött ki a meccsből. Hétfőn az Atlantában játszó unokatesó, Jake Matthews látogatott Green Baybe, s ő valóban meg is küzdött Clayjel, aki egyszer őt cselezte ki Matt Ryan sackeléséhez. Megint Clay örülhetett, a rokonokkal szemben 2–0 a mérlege. S lehetne 3–0 is, ha Jake fivére, Kevin nem került volna sérültlistára az idény előtt, és ott lett volna a pályán a Carolinában októberben a Packers 38–17-es győzelmével záruló meccsen.

8 YARD – BORLAND, A SAN FRANCISCÓ-I SZERELŐGÉP – ZSENIÁLIS AZ ÚJONC!
Chris Borland az egyetemi évei során kiemelkedő linebacker volt, de az NFL-be első szezonjában Navorro Bowman és Patrick Willis sérülése után robbant be. Nem is akárhogy! A San Francisco belső linebackere novemberben két interceptionje mellé 70 szerelést mutatott be (ez meccsenként 14-es átlag), erre abban a húsz évben, amióta számolják a szereléseket, senki sem volt képes. Nem meglepő, hogy a hónap újonc védője lett, az a 49ersből előtte két linebackernek sikerült, az egyikük éppen Willis volt (a másik Aldon Smith).

7 YARD – GRONK ÉS BENNETT A LEGBIZTOSABB KEZŰ TIGHT END, DONNELL A LEGKEVÉSBÉ AZ
Azt eddig is tudtuk, hogy Martellus Bennett és Rob Gronkowski a legbiztosabb kezű tight endek között van, s ezt alá is támasztjuk néhány bizonyítékkal. A Chicago TE-je 77, a New Englandé 73 elkapást jegyzett, utóbbi az elkapott yardok tekintetében vezeti a ligát – s egyikük sem ejtette el a labdát, pedig többször találkoztak vele, mint bármelyik másik tight end 2014-ben. Gronkowski negyedszer jutott el tíz TD-ig, ez másnak nem sikerült a posztján – neki már az ötödik idénye hajrájában összejött, tavaly csak négyig jutott, igaz, csak hét meccsen tudott pályára lépni... Az idén tízzel áll, ebben a kategóriában csak Julius Thomas (Denver) jobb nála, 12-szer jutott be a célterületre. A legalább 15 elkapással rendelkezők közül a clevelandi Jordan Cameron átlaga a legjobb (17.1 yard), meccsenként megtett yardokban – ami az összes yardra vonatkozó statisztika után nem meglepő – Gronkowski 76.7-tel listavezető. A leghosszabb elkapás az indianapolisi Coby Fleeneré, 73 yardról szerzett TD-t a Washington ellen. S ha a biztos kezűekkel kezdtük, nézzük, ki a legóvatlanabb: a Giantsben szereplő Larry Donnell 55 elkapásából négyszer is elejtette a labdát.

6 YARD – WATT TÚL AZ 50 SACKEN, SOUTH PARK-DEBÜTÁLÁS ELŐTT
J. J. Watt, a Houston védője a Jacksonville ellen ugyan nem szerzett elkapott TD-t, három sackkel segítette csapatát a 27–13-as győzelemhez. A falember ezzel már 51 sacknél jár a negyedik idényében. A passzolni készülő irányító földre vitelét 1982 óta számolják, azóta Watt az ötödik, aki az első négy idényében átlépte az 50-es határt. A még aktívak közül DeMarcus Ware és Dwight Freeney, korábban Derrick Thomas és az ebből a szempontból utolérhetetlennek tűnő Reggie White, aki 1985-ben induló NFL-karrierje első négy idényében 70 sacket jegyzett a Philadelphiában – mondjuk Watt velük ellentétben a nem éppen irányítósiettető 3–4-es falember poszton játszik. S ha már Watt, a Texans védője is szerepet kap a South Park karácsonyi epizódjában, amelyről egyelőre csak egy kép jelent meg, amelyet egy szarvast ölel át. Nem tudni, milyen szerepe lesz, csak azt, hogy az epizód a Redskins neve és logója elleni tüntetésekről fog szólni.

J. J. Watt már nem csak az év csapatából, hanem a South Parkból is kihagyhatatlan (Fotó: ESPN)
J. J. Watt már nem csak az év csapatából, hanem a South Parkból is kihagyhatatlan (Fotó: ESPN)



5 YARD – PEYTON MANNING NAGY SOROZATA MEGSZAKADT, PONT, MIELŐTT UTOLÉRTE VOLNA BREESÉKET
Peyton Manning sorozatban 51. mérkőzésen keresztül jegyzett TD-passzt, egészen a Buffalo elleni összecsapásig, amelyet futott hatpontosokkal nyert meg a Denver. Ez a sorozat a liga történetében a harmadik helyre volt elég, Drew Brees 2012-ben 54-nél állt meg, Tom Brady pedig 52 összecsapás után nullázott tavaly a Bengals ellen. A leghosszabb aktív sorozata Breesnek van, 33 meccs óta tart, Bradynek 22 összecsapáson jött össze legalább egy TD-átadás.

4 YARD – LUCK PEYTON MANNINGET ELŐZVE NFL-, LeSEAN McCOY KLUBREKORDER LETT
Andrew Luck, ha nem is könnyen, de végül csak sikerre vezette a Browns ellen a Coltsot. Az Indianapolis irányítója végül 294 yarddal zárta az összecsapást, így már 12 501-nél jár harmadik idényében, három fordulóval a vége előtt túlszárnyalva Peyton Manning NFL-rekordját (ő az első három idényében 12 287 yardig jutott). Luck ebben az idényben már 4305 yardnál jár, igencsak jó esélye van rá, hogy hatodik játékosként átlépi az 5000-es határt.

LeSean McCoy csupán 50 yardig jutott, de ezzel már 6541-nél jár az Eagles színeiben, ezzel a klub történetének legeredményesebbjévé vált (Wilbert Mongomery 6538).

3 YARD – LE'VEON BELL OLYAT TETT, AMIRE ELŐTTE CSAK CSAK WALTER PAYTON VOLT KÉPES
Le'Veon Bell megállíthatatlan az utóbbi időben. A Pittsburgh futója két hete a Tennessee ellen 222 összes megtett yarddal (futásból és elkapásból) zárt, egy hete a New Orleans ellen 254-gyel, most hétvégén a Cincinnati ellen 235-tel. Rajta kívül csak Walter Payton volt képes arra, hogy egymás után három meccsen legalább 200 yardot szerezzen, még 1977-ben. A Chicago legendája azon a három meccsen összesen 746 yardot tett meg, Bell „csak" 711-et. A Steelersnél nemcsak rá lehetnek büszkék, Martavis Bryant 94 yardos TD-elkapása a leghosszabb újonctól 1990 óta.

Le'Veon Bell a legendás Walter Paytont idézi elmúlt három mérkőzésével (Fotó: ESPN)
Le'Veon Bell a legendás Walter Paytont idézi elmúlt három mérkőzésével (Fotó: ESPN)



2 YARD – 12 ÉVESRE NYÚLT A NEW ENGLAND PARÁDÉS SOROZATA – ELŐLÉPETT A VÉDELEM
A San Diego elleni rangadót a Patriots nagyszerű védelmi teljesítménnyel – a Chargers csupán 216 yardot tudott megtenni – 23–14-re megnyerte, ezzel 10. szezonbeli sikerét aratta. Ez már sorozatban a 12. olyan szezonja az együttesnek, amelyben legalább tíz sikerig jut, a legutóbbi 14-ből csak 2002-ben nem érte ezt el, igaz, akkor is pozitív mérleggel zárt (9–7). Csupán egy gárda tud hosszabb szériát felmutatni, a San Francisco 1983 és 1998 között sorozatban 16 alkalommal zárt két számjegyű sikerrel.

Érdekesség, hogy a Hazafiak rendkívül nehéz heteken vannak túl, sorrendben Peyton Manning, Andrew Luck, Matthew Stafford, Aaron Rodgers és Philip Rivers együttese ellen léptek pályára, a védelem ehhez képest kifejezetten jól teljesített, meccsenként csupán 16.6 pontot engedett ennek az ötösnek.

1 YARD – A PATRIOTSÉ ÉS BRADYÉ A DECEMBERI KIRÁLYOK CSATÁJA
Az elmúlt tíz év legjobb decemberi mérlegét felmutató csapatai gyürkőztek egymásnak, a San Diego 32 siker mellett csupán tizedszer kapott ki, a New England pedig 37–4-es mutatót tud felmutatni az év utolsó hónapjában.

Az alapszakasz utolsó négy mérkőzésen Rivers és Brady sem ismer könyörületet. 
A kép még a meccs előtt készült, Rivers mérlege így már 29–4, Bradyé 41–8 (Fotó: Fox Sports)
Az alapszakasz utolsó négy mérkőzésen Rivers és Brady sem ismer könyörületet. A kép még a meccs előtt készült, Rivers mérlege így már 29–4, Bradyé 41–8 (Fotó: Fox Sports)


Tom Brady a találkozón a finoman szólva is döcögős harmadik negyed ellenére 317 yardot passzolt, így 64. alkalommal szerzett egy meccs alatt legalább 300-at, ezzel pedig letaszította Dan Marinót az örökranglista harmadik helyéről – bár egyes források szerint már 65-nél jár. Brady 46–7-re módosította mérlegét a decemberi meccseken, ez a legjobb mutató a legalább 20 meccsen pályára lépők között.

A decemberben szintén rendre sikert arató Rivers ezúttal sem tudott kifogni Brady csapatán, a hatodik egymás elleni csatát is a Patriots nyerte meg (0–6). Bradynek amúgy is fantasztikus a mérlege azon csapatok ellen, amelyek legalább négy sikerrel állnak az 50 százalékos mutató felett, hiszen ez már a 23. sikere volt kilenc vereség mellett. Ezen együttesek közül ráadásul éppen a Chargers 8–4-es mutatója volt a leggyengébb!

TD – BÁTOR JÓSKA
Hibátlan hetet zártunk. A Seattle védelme valóban 300 yard alatt tartotta a meccsenként több mint 400 yardot átlagoló Eaglest, méghozzá nem is kicsit, a Sasok csak 139 egységig jutottak. Így nem meglepő, hogy több mint egy év után ismét kikapott otthon a Philadelphia, így a Seahawks-sikert is eltaláltuk.

Ezen a héten meglepetést szimatolunk, a decemberben rendre jól szereplő Chargers megvicceli a Broncost, míg az AFC Északi csoportjának rangadóján Luck 350 passzolt yard, Watt pedig 1.5 sack felett zár.

STATISZTIKÁK
A 14. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Matt Ryan (Atlanta)
–Green Bay
375
A legtöbb futott yard: Le’Veon Bell (Pittsburgh)
–Cincinnati
185
A legtöbb elkapott yard: Julio Jones (Atlanta) –Green Bay
259
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 4305 Andrew Luck (Indianapolis)
A legtöbb futott yard: 1606 DeMarco Murray (Dallas)
A legtöbb elkapott yard: 1428
Julio Jones (Atlanta)
A legtöbb szerelés: 132 Luke Kuechly (Carolina)
A legtöbb sack: 16 Justin Houston (Kansas City), Elvis Dumervil (Baltimore)
A legtöbb interception: 6
Tashaun Gipson (Cleveland)
NFL 2014, ALAPSZAKASZ
14. FORDULÓ
2014. 12. 05. 2.25 Chicago Bears–Dallas Cowboys 28–41
2014. 12. 07. 19.00 Cincinnati Bengals–Pittsburgh Steelers 21–42
2014. 12. 07. 19.00 Cleveland Browns–Indianapolis Colts 24–25
2014. 12. 07. 19.00 Detroit Lions–Tampa Bay Buccaneers 34–17
2014. 12. 07. 19.00 Tennessee Titans–New York Giants 7–36
2014. 12. 07. 19.00 Miami Dolphins–Baltimore Ravens 13–28
2014. 12. 07. 19.00 Minnesota Vikings–New York Jets 30–24 – h.u.
2014. 12. 07. 19.00 New Orleans Saints–Carolina Panthers 10–41
2014. 12. 07. 19.00 Washington Redskins–St. Louis Rams 0–24
2014. 12. 07. 19.00 Jacksonville Jaguars–Houston Texans 13–27
2014. 12. 07. 22.05 Denver Broncos–Buffalo Bills 24–17
2014. 12. 07. 22.05 Arizona Cardinals–Kansas City Chiefs 17–14
2014. 12. 07. 22.25 Oakland Raiders–San Francisco 49ers 24–13
2014. 12. 07. 22.25 Philadelphia Eagles–Seattle Seahawks 14–24
2014. 12. 08. 2.30 San Diego Chargers–New England Patriots 13–24
2014. 12. 09. 2.30 Green Bay Packers–Atlanta Falcons 43–37
15. FORDULÓ
2014.12.12 2.25 St. Louis Rams–Arizona Cardinals
2014.12.14 19.00 Atlanta Falcons–Pittsburgh Steelers
2014.12.14 19.00 Buffalo Bills–Green Bay Packers
2014.12.14 19.00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals
2014.12.14 19.00 Detroit Lions–Minnesota Vikings
2014.12.14 19.00 Indianapolis Colts–Houston Texans
2014.12.14 19.00 Kansas City Chiefs–Oakland Raiders
2014.12.14 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins
2014.12.14 19.00 New York Giants–Washington Redskins
2014.12.14 19.00 Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers
2014.12.14 19.00 Baltimore Ravens–Jacksonville Jaguars
2014.12.14 22.05 Tennessee Titans–New York Jets
2014.12.14 22.05 San Diego Chargers–Denver Broncos
2014.12.14 22.25 Seattle Seahawks–San Francisco 49ers
2014.12.15 2.30 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys
2014.12.16 2.30 Chicago Bears–New Orleans Saints
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik