A tervezettnél valamivel kalandosabbra sikerülő hétfői repülőút – csúszva indulás Budapestről, emiatt a londoni csatlakozás éppen lekésése, sorból kiállítás, kérdezősködés, hogy „ugye tényleg nem azért megyünk, hogy munkahelyet keressünk, nem viszünk ki magunkkal semmit és nem maradunk az engedély lejárta után?”, de legalább az amerikai beléptetés alig több mint egyórás volt innentől kezdve, és a bőröndjeinkre egy pillanatot sem kellett már várni – utáni masszív New York-i láblejárás (na, ha már ott voltunk, akkor a múzeumok, kilátók, érdekességek garmadájába csak beleszőttünk egy Knicks-meccset is, hangulatilag az sem volt kutya) után szombaton buszoztunk át Bostonba.

A meccs napján a New England-i akvárium megtekintése – ezzel amúgy fővárosi állatkertünk szekciói gazdagon felveszik a versenyt – és a belváros gyors áttekintése (szerény méretű boltot húztak fel itt persze a helyi híres sportcsapatok – Bruins, Celtics, Patriots, Red Sox – relikviáival, lásd galériánkban!) után indultunk útnak a meccs helyszínéül szolgáló Foxborough felé.

A korábbi beszámolók alapján úgy éreztük, hogy a kocsi- plusz GPS-bérlés, az igencsak borsos, stadion melletti parkolási díjak és a találkozó előtti, valamint azt követő várható óriási dugók, három-négy órás menetidők számunkra mégsem tűnnek annyira vonzó opciónak, így alternatív módot kerestünk, és egy gyors Google-keresés után jött is a későbbi megoldás, az úgynevezett „Patriots Train”.

Merthogy a derék helyiek külön vonatjáratot működtetnek, amely nagyjából egy órával a mérkőzés előtti időpontig kiviszi a szurkolókat, majd az összecsapás után fél órával, a népet összeszedve rajtol vissza a két kiindulási pont egyikére, a miénk konkrétan „a helyi Déli pályaudvarról”, a South Stationről indult és oda érkezett vissza néhány közbülső megállót érintve. Már Boston belvárosában sem csak a Patriots, hanem az Eagles szurkolóival is találkozhatott az ember, és a vonat neve is inkább csak a hazai csapat miatt, semmint a drukkerek teljes fölénye okán állta meg a helyét. Az európai szurkolói normákhoz szokott emberek számára furcsán hathat, de tény, hogy gyakorlatilag egymás mellett ültek a két csapat szurkolói, és nemhogy balhé vagy hangosabb szóváltás nem volt, még a meccs után is kedélyesen diskuráltak egymással a felek. Pedig volt dráma rendesen.

Azt nem állítanám, hogy a stadion környékéhez érve vagy éppen visszafelé az út során hasítottunk, de nagyjából egy óra alatt így is gond nélkül kiért a vonattal a nép – oda-vissza amúgy 15 dolcsiból meg is van az út vele – , a stadion parkolójában pedig még javában tartott a meccs előtti hangolódás, az úgynevezett „tailgate”, amikor is a batár nagy amcsi járgányok közé kiteszik a grillsütőt, és megy a hússütögetés, sörözgetés, egy hatalmas, össznépi buli jegyében. Még egy fél gondolat a vonathoz: célszerű menetirány szerint a vonat elejére fáradni az utazás előtt, mert ha az első lehetőségnél úgy van vele az ember, hogy jó lesz nekünk itt, akkor lehet, hogy úgy jár, mint mi, hogy a leszállás után a nem éppen kiépített útvonalon lehetett kutyagolni egy kicsit az effektíve peronrészig – lásd itt.

Külföldi jegyvásárlóként a helyszínen egy erre kijelölt helyen vettük át pillanatok alatt a belépőinket, és bár nem kevés, 66829 néző látogatott ki az összecsapásra, végig gördülékenyen haladt a tömeg – igaz, a reptéri beléptetőkapunál (fémdetektorral, minden lényeges tárgyat kis tálkába kirakva áthaladni a kapun) azért kellett kidobni hátizsákokat és egyéb, stadionban be nem vihető tárgyakat, így mindenképpen célszerű megnézni, pontosan mit is vihetünk be magunkkal a helyszínekre.

A belépés után óriási, többszintes rámpán lehet megközelíteni a saját helyünket, természetesen előtte gazdagon lehet válogatni a csapatok (főleg a hazai persze) relikviáiból a helyi NFL Shopban, és persze mindenhol büfé várja az emberek tömegét – mi, mondjuk, egész jól megúsztuk, még a meccs előtt fél órával mentünk, és alig voltak előttünk. Az árak persze nem alacsonyak, de hát a kereslet és a kínálat vonatkozását sem kell valószínűleg hosszasan ecsetelni egy masszívan háromórás esemény során.

Bár gyakorlatilag megállás nélkül járkáltak az emberek a büfébe és a mellékhelyiségre – az egyik mellettünk lévő, Eagles-szurkoló kifejezetten jó hangulatba került már a meccs elejére, ő például mindkettőben gyakran fordult meg – de az egészen félelmetes látvány volt, amikor a nagyszünetben a szemben lévő oldalon gyakorlatilag egy teljes szint kiürült. Ennek megfelelően azért hatalmas sorokat kell kivárnia az embernek mindkét helyen, persze így sem feltétlenül marad le mindenről, hiszen televíziókon addig is lehet követni az eseményeket.

Az idővel, mondhatni, szerencsénk volt, tudniillik az év ezen szakában azért Bostonban már mocsok nagy hidegek szoktak lenni, nemritkán óriási havazás közepette rendezik meg a meccset – a harmadik negyed végére a „kakasülőn” jó néhány réteg ruha ellenére így is kezdett már rendesen hűvös lenni.

A negyedik elejére pedig a lelátók foghíjasak lenni, hiszen eldőlni látszott a mérkőzés, és a fent említett dugót azért ilyenkor már szeretik elkerülni az amerikaiak – ez, mondjuk, egy kevésbé megsüvegelendő szokás.

Egyébiránt nem akármilyen mérkőzéshez volt szerencsénk, volt futott, passzolt és elkapott, blokkolt punt utáni, interception utáni 99 yardos és punt utáni 83 yardos visszahordott touchdown (Darren Sproles és az Eagles speciális csapatrésze mekkorát játszott, te jó ég!), meggyőző Patriots-kezdés (14–0), óriási Eagles-roham (14–35), a „legendásan gyors” Tom Bradyre hívott trükkös elkapójáték az eredetileg elkapó Danny Amendola passzából, meglepő kezdőrúgás a Patriots részéről 14–0 után, amelyet a Philadelphia feltámadása követett. Így belegondolva, a négyszeres bajnok irányító NFL-karrierjének második, a 2001-es idénybeli, Miami elleni 23 yardos játék óta az első, és könnyen lehet, hogy pályafutása egyben utolsó elkapását a helyszínen láttuk, azért az már nem rossz – de az Eagles speciális egységének teljesítményét sem sokan ismétlik meg hetente.

Brady 36 yardos elkapása

Na, 14–35-nél elindult a nép jó része, és még hat perccel a vége előtt is 21 ponttal vezettek a vendégek, amikor elkezdtek felpörögni az események. Scott Chandler 14 yardos TD-ja után az újabb trükkös rúgást már visszaszerezte a Pats, és egy 4. és 12-t is teljesítve három perccel a vége előtt egy TD volt már csak a különbség (28–35).

Egy csapásra ismét meccshangulat kerekedett a negyed közepére melankolikussá váló hazai táborban is – a 4–7-es mérlegű Eaglest elkísérő drukkerek persze kevésbé voltak letörtek a vendégek nagy előnyénél –, és úgy tűnt, a sikertelen újabb onside kick ellenére is lesz 2.5 perce Bradyéknek az egyenlítésre, aztán Sam Bradford 3. és 11-re adott 14 yardos passza után pedig úgy, hogy végleg eldőlt a meccs. 1:13-mal a vége előtt az időt lepörgetni kívánó Eagles azonban eladta a labdát, az időkérés nélkül álló Patriotsnak pedig 62 másodperce maradt, hogy végigmenjen a pályán. Na ezekben a pillanatokban konkrétan felrobbant a stadion, de a végső Pats-öröm elmaradt, miután Brady passzát sorozatban háromszor is elejtették a társak.

Itt jegyezzük meg, hogy az idén a ligában tapasztalható elképesztő sérüléshullám miatt már az sem lepett volna meg minket, ha valamelyikünknek be kell állnia, de erre sajnos nem került sor – pedig micsoda erősítések lettünk volna!

A visszaút előtt a vonat bevárta a tömeget, majd szépen lassan haladt a South Station felé, a két csapat szurkolói pedig lelkesen vitatták meg egymással az emlékezetes mérkőzés legjelentősebb pillanatait.

Végül is talán még a Pats-szurkolók sem lehettek teljesen elégedetlenek, hiszen legalább ezzel a sikerrel az Eagles az élre állt a Nemzeti konferencia Keleti csoportjában, márpedig a Sasok ellen már nyert Super Bowlt a gárda, a Philadelphia riválisa, a New York Giants viszont nyolc és négy éve is megtréfálta a fináléban a Hazafiakat – avagy, ha a félig tele pohár esetét vesszük a vonatról, legalább az Óriások valamelyest távolodtak a rájátszástól, Chip Kelly csapatának pedig saját kezében van innentől a sorsa.

A hazaút már zökkenőmentesebb volt – ettől függetlenül a buszozás és repülések miatt nem lett időben rövidebb –, most már csak arra kellene rávenni valahogyan a ligát, hogy rendezzenek valamikor Magyarországon is mérkőzést. Addig is marad a nagy utazás.