Hol van már a Steelers és a Giants dicsősége?

HERCZE KRISTÓFHERCZE KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2013.10.03. 16:49
null
A New England Atlantában ismét úgy támadott, ahogy megszoktuk – itt Blount fut a labdával (Fotók: Reuters)
Továbbra is a Denver és a Seattle áll szubjektív NFL-erősorrendünk elsőkét helyén, de mögülük detroiti vereségével kizuhant a Chicago, és az első hetek kibekkelése után végre igazán jó támadójátékot is mutató New England jött fel a dobogóra. A lista végén továbbra is a Jacksonville áll, közvetlenül előtte a New York Giants és a Pittsburgh Steelers szerénykedik, 4-4 vereséggel. Ha azt vesszük, hogy e két klub nyerte meg a legutóbbi nyolc Super Bowl felét, elmondhatjuk, jól működik a vetésforgó az NFL-ben.

 

1. (az előző listán: 1.) Denver Broncos (győzelem-vereség mutató: 4-0)
Nem kérdés, melyik csapat a legjobb az NFL-ben négy forduló után. A Broncosra egyelőre nincs ellenszer, Peyton Manning jó úton halad számos rekordot megdöntése felé. A Denvernek a látottak alapján két ellenfele lehet csak: a sérülések, illetve saját maga. Kérdés, hogyan kezeli majd a rá nehezedő nyomást, hiszen lassan a Super Bowl egyértelmű favoritjává válik.

Péntektől kapható a Nemzeti Sport Magazin legújabb száma 
– fókuszban az amerikai sportok
Péntektől kapható a Nemzeti Sport Magazin legújabb száma – fókuszban az amerikai sportok

2. (2.) Seattle Seahawks (4-0)
Pazar győzelmet aratott a Seahawks Houstonban, holott a nagyszünetben még minden jel arra utalt, hogy elszenvedi idei első vereségét. A második játékrészre felszívta magát, s végül 17 pontos hátrányból egyenlített, majd a hosszabbításban a meccsdöntő mezőnygólt is értékesítette.

3. (4.) New England Patriots (4-0)
Veretlen maradt a Pats, és végre Tom Brady is megmutatta, korai lenne még leírni. A fiatalok szépen lassan belejönnek a játékba, ezt látván a Pats drukkerei méltán bizakodhatnak a szép folytatásban. Rossz hír azonban, hogy a védelem egyik vezére, Vince Wilfork Achilles-ínja elszakadt, emiatt már biztosan nem léphet pályára a szezon további részében.

4. (5.) New Orleans Saints (4-0)
Ismét nyert a Saints, s már 4-0-val áll Sean Payton és csapata – elnézve az NFC South jelenlegi állását, idén könnyen behúzzák a csoportot Drew Breesék. Nem is lenne érdemtelen, hiszen végre a védelem is kiegyensúlyozott teljesítményre képes, és ha folytatni tudja ezt a formát, akkor még a Super Bowl is látótávolságba kerülhet.

5. (7.) Kansas City Chiefs (4-0)
Hatalmas meglepetésre továbbra is veretlen a tavalyi 1/1-es Chiefs, ennek ellenére nem mondhatjuk azt, hogy komoly esélye lenne a végjátékban Andy Reidéknek. A támadóegység, Alex Smith irányítóval az élen egyre többet hibázik, az pedig nagy talány, hogy vajon meddig bírja megtartani a Chiefs védelme azt az elit szintet, amit az első négy fordulóban mutatott.

6. (10.) Indianapolis Colts (3-1)
A Colts a Jaguars elleni derbit is simán behúzta, s most lehet igazán fájó, hogy a Miamit nem tudta legyűrni – nyerhető találkozón – három hete, hiszen nagy fegyvertény volna a 4-0-s mérleg, valamint a csoportban is meglenne az előny az Indynek. Rapszodikus a védelem és a támadósor is, ha jó napot fog ki, bárkit meg tud verni a Colts, ellenkező esetben viszont gyenge csapattól is képes kikapni.

7. (12.) San Francisco 49ers (2-2)
Hozta a kötelezőt a 49ers, és könnyedén átlépett a csoportrivális St. Louison. Colin Kaepernick ismét megmutatta, nem rossz abban az esetben sem, ha a zsebben kell maradnia, míg a Frank Gore vezette futójáték ismét győzelemre vezette a 49erst. A védelemnek nem kellett sokat fáradnia a Kosok támadóival, akik teljesen veszélytelenek voltak a négy negyed során.

8. (17.) Detroit Lions (3-1)
Hatalmas meccset húzott be a Lions a rivális Bears ellen, s átvette a vezetést az NFC Northban. Reggie Bush fantasztikusan teljesít eddig az új kenyéradójánál, mégis a védelmet kell kiemelnünk, amely eddig erőn felülit nyújt. Fontos lenne, hogy elkerüljék a sérülések a csapatrészt, akkor még a rájátszás is reális cél lehet az Oroszlánok számára.

9. (3.) Chicago Bears (3-1)
Elszenvedte első vereségét a Chicago, méghozzá pont a csoportrivális Lions vendégeként. Jay Cutler ezúttal nem volt túl jó, sokszor hibázott és vesztett labdát, méghozzá fontos pillanatokban. A Saints ellen lehet javítani, ám nem ígérkezik könnyű feladatnak.

10. (6.) Cincinnati Bengals (2-2)
Csúnya pofonba szaladt bele a Bengals Clevelandben. A Ravens bukásával meccsfórba kerülhettek volna Andy Daltonék, de elszalasztották a lehetőséget. Továbbra is feltűnő, hogy ha az elkapó A.J. Greent kivonják a játékból, a támadóegység tehetetlenné válik. A védősor továbbra is elit, viszont ha jön egy sérüléshullám, szinte lehetetlen pótolni Leon Hallékat.

11. (8.) Miami Dolphins (3-1)
A Dolphins a hétfő esti rangadón simán kikapott New Orleansban. A rangadó rávilágított a problémákra, főleg a védelemben, de Ryan Tannehill is a legrosszabb momentumokban hibázott, amit rögtön meg is büntetett Drew Brees. A wild card meglehet, ennél többet nem nézünk ki a Miamiból.

12. (13.) Green Bay Packers (1-2)
Elsőként a Green Bay vonulhatott pihenőhétre, így sok minden nem történt a Sajtfejűek háza táján. A visszatérő Eddie Lacy nagy erősítés lehet, szükség is lesz rá, mivel a Detroit látogat a Lambeau Fieldre, ahol hatalmas rangadóra van kilátás.

13. (14.) Houston Texans (2-2)
Remekül kezdtek a Seahawks ellen, talán már a győzelem is Gary Kubiakék zsebében volt, ám végül a rendkívül buta hibák következtében elfogyott a 17 pontos előny. Ez a blama nagy pofont adhat a játékosoknak, főleg Matt Schaubnak, aki élete talán legnagyobb hibáját követte el, amikor az utolsó negyedben eladta a labdát, amit rögtön touchdownnal büntetett a Seattle.

14. (16.) Tennessee Titans (3-1)
Minden szép és jó lehetne Nashville-ben, hiszen kiütötte ellenfelét a Titans, mégis nagy az aggodalom a csapat háza táján: az eddig remeklő Jake Locker megsérült a Jets elleni összecsapás harmadik negyedében, így várhatóan 4-8 hetet ki kell hagynia. Nagy csapás ez Mike Munchak vezetőedző számára, mivel csodálatosan játszott eddig a fiatal irányító, a helyettese, Ryan Fitzpatrick pedig közel sem biztos, hogy hasonlóan jó játékra lesz képes. Könnyen lehet, hogy ez a sérülés a Titans szezonjába kerül.

15. (18.) San Diego Chargers (2-2)
Megszerezte második győzelmét is a Chargers, s szorosan követi a Chiefset és a Broncost a csoportban. Philip Rivers MVP-erényeket ereget csapata élén, a gárda játékát látván konstatálhatjuk: csodálatos munkát végez az új rezsim. Rossz hír azonban, hogy a védelemből combizomszakadás miatt kidőlt a nagyszerű irányítósiettető Dwight Freeney, így idén már biztosan nem léphet pályára.

16. (9.) Dallas Cowboys (2-2)
Kevésnek bizonyult a Cowboys San Diegóban. Habár Tony Romóék sokáig vezettek, a támadók elfogytak a Chargers védelme ellen, s a rossz játékhívások és a buta egyéni hibák a Dallas vesztét okozták. Egyelőre úgy látszik, saját maga ellenfele a Dallas, hiszen a csoportriválisokkal ellentétben erős a csapat, de a fejekben még mindig nagy a káosz. A találkozókat meg kell tudni nyerni!

Dez Bryant és a Dallas sokáig jól állt San Diegóban, de vereség lett a vége
Dez Bryant és a Dallas sokáig jól állt San Diegóban, de vereség lett a vége

17. (25.) Buffalo Bills (2-2)
Nagy győzelmet aratott a Buffalo a címvédő ellen. Biztató, hogy ha az irányító E.J. Manuel nem játszik tökéletesen, valaki más elő tud lépni vezérnek. Ez a vezér ezúttal Kiko Alonso linebacker volt: az újonc játékos két passzát is leszedte Flaccónak – a másodikkal tulajdonképpen eldöntötte a meccset.

18. (11.) Baltimore Ravens (2-2)
Nem várt vereségbe szaladt bele a címvédő. A játékhívásban nagy problémák vannak Baltimore-ban, de Joe Flacco jelenlegi formája sem túl biztató, hiszen ötször adta el a labdát, ami vállalhatatlan. Ami reményt adhat, hogy még így nyerhettek volna a Hollók. Flaccónak fel kell szívnia magát, ha rájátszásba akarja vezetni a csapatát.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

19. (15.) Atlanta Falcons (1-3)
Az idény eddigi negatív meglepetése a Falcons, amely négy hét után 1-3-as mérleggel áll csupán. Az eddigi problémák nem akarnak elmúlni, a támadóoldalon nincs meg a tavalyi hatékonyság, a lehetőségeket nem sikerül kihasználni, a játékhívások pedig megkérdőjelezhetőek. A védőknél a sok sérülés nagy visszalépést jelent, de még így sem lehet azt mondani, hogy ez a csapatrész bukná el a sikereket.

20. (22.) Arizona Cardinals (2-2)
Megmutatta az Arizona, hogyan kell háromnegyedes alvás után, az utolsó 15 percben megnyerni egy találkozót. A Carson Palmer-vezette támadósor egészen az utolsó etapig súlytalan volt, ám hála a védelemnek, amely meccsben tartotta a gárdát, végül elég volt Larry Fitzgerald villanása a győzelemhez. A Cards hőse mégis Patrick Peterson volt, aki két labdáját is elhalászta az újonc Mike Glennonnak.

21. (24.) Cleveland Browns (2-2)
Zsinórban második mérkőzését húzta be a Cleveland, ezúttal a csoportrivális Bengalst tudta meglepni Rod Chudzinski csapata. Brian Hoyer irányításával megcsillant a fény az alagút végén, Josh Gordon visszatérésével pedig remek első számú célpont érkezett segítségül. Meglepetéseket okozhat még a Browns, azon sem lepődnénk meg, ha egészen a középmezőnyig tornásznák magukat az idény végére.

Rex Ryan az idén sem tesz csodát a Jetscel
Rex Ryan az idén sem tesz csodát a Jetscel

22. (19.) New York Jets (2-2)
Nem fogott ki túl jó napot az újonc Geno Smith a Titans elleni mérkőzésen. Sokat hibázott, buta labdaeladásokkal sújtotta a csapatát, viszont nem is volt könnyű helyzetben, miután szinte az egész elkapósora megsérült. A játékhívás sem segíti a fiatal irányító dolgát, hiszen rendre beleerőltetik a fölösleges passzokba, amikor a futójáték is menne, így pedig rettentő nehéz lesz győzelemre vezetni a gárdát.

23. (20.) Philadelphia Eagles (1-3)
Esélye sem volt a Philadelphiának Denverben. A két csapat között hatalmas a szakadék, amit Chip Kelly is tud. Ez az Eagles nem playoffcsapat, az látszik, viszont azért a középmezőnybe jók lehetnek. A védelemre ráférne az erősítés, de az elkapóknál is nagy a lyuk, mivel DeSean Jackson mellett nincs igazi segítsége Michael Vicknek.

24. (23.) Carolina Panthers (1-2)
A héten pihenő Panthers Arizonába készül. A találkozó nyerhető, de nem lesz könnyű.

25. (21.) St. Louis Rams (1-3)
A remek offseason után meglepetés a Rams gyenge támadójátéka. Sam Bradford egyelőre mélyen tudása alatt teljesít, ahogy igazából az egész támadószekció is, sőt, még az edzői stáb is leszerepelni látszik. A támadófal nem tudja megfelelően segíteni a futásokat és a passzokat sem, a védelemben pedig hiába sok a remek fiatal, ha ennyit kell a pályán lenniük, hamar el fognak fáradni.

26. (27.) Washington Redskins (1-3)
A Redskins a Raiders legyőzésével megszabadult nyeretlenségétől. Nem volt egyszerű feladat, hiszen Robert Griffin III továbbra sem hozza a tavalyi formáját, viszont ezúttal a védelem legalább nem volt átjáróház – ezzel a segítséggel élt a támadóegység.

27. (30.) Minnesota Vikings (1-3)
Londonban megszerezte első győzelmét a Vikings, amelyben Christian Ponder sérülése miatt Matt Cassel dobált, nem is rosszul. Adrian Peterson running back is meglepte a Steelers védelmét zseniális futásaival. Van potenciál a társaságban, csak egy jó irányító kellene végre. Sajnos Cassel sem az, de ezúttal nagyon jó napot fogott ki.

28. (28.) Oakland Raiders (1-3)
Fájó vereségbe szaladt bele a Raiders a Redskins ellen, ugyanis bátran kijelenthetjük, hogy egy egészséges Terrelle Pryorral simán nyerhettek volna. Ám végül Matt Flynn-nek kellett kezdőként kifutnia a pályára, ő viszont nagyon gyengén játszott, nem is véletlenül volt vele rettentő elégedetlen Dennis Allen vezetőedző. Jó hír, hogy Pryor agyrázkódása nem súlyos, így a Chargers ellen már csapata rendelkezésére állhat.

29. (29.) Tampa Bay Buccaneers (0-4)
Egyre nagyobb hullámvölgybe kerül a Tampa Bay: ismét kínos vereséget szenvedett, ezúttal az Arizona ellen. Greg Schiano leültette a padra Josh Freemant, így az újonc Mike Glennon kezdhetett. Jó kezdés után a legrosszabbkor adta el a labdát, ami a Buccaneers győzelmébe került. Sok a kérdés a csapatnál, egyre erősödnek azok a hangok, akik Schiano menesztését követelik.

30. (26.) Pittsburgh Steelers (0-4)
Ben Roethlisberger szerint jelenleg a Steelers a leggyengébb csapat az NFL-ben! Szerintünk ez nem igaz, ám az biztos, hogy gondok vannak a csapatnál. Amikor a támadók betliznek, a védelem jól működik, ám Londonban a Vikes ellen a Troy Polamalu vezette védők csuklottak össze, több alkalommal is. Ennek ellenére végig meccsben volt a Steelers, de Big Ben a legvégén nagy hibát vétett, így a Steelers továbbra is nyeretlen maradt.

Victor Cruznak (fehérben) lassan elmegy a kedve a salsa tánctól
Victor Cruznak (fehérben) lassan elmegy a kedve a salsa tánctól

31. (31.) New York Giants (0-4)
Továbbra is nyeretlen a Giants, a játék képe pedig nem nagyon akar megváltozni. Eli Manninget nem képes megvédeni a támadófal, így nem tudja győzelemhez segíteni az Óriásokat. A futás sem megy, támadóegység röviden: totális csőd. A védelem erőn felül teljesít, de mivel nem tud pihenni a támadók gyatra teljesítménye miatt, elég hamar megtörik, és sok pontot kap. Tom Coughlin vezetőedző továbbra sem tud rendet rakni a fejekben.

32. (32.) Jacksonville Jaguars (0-4)
Ismét hatalmas pofonba szaladtak bele a Jaguárok, ezúttal a csoportrivális Colts hagyta helyben Gus Bradley együttesét. Blaine Gabbert nagyon gyenge, ahogy az egész támadószekció, bár Justin Blackmon visszatérése dobhat a csapatrészen. A védők fele sérült, így sokat nem tehettek Andrew Luckék ellen, ennek ellenére azért vállalható játékot láthattunk tőlük, a mérkőzés nem miattuk volt esélytelen.

STATISZTIKÁK
A 4. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Matt Ryan (Atlanta)
–New England
421
A legtöbb futott yard: Frank Gore (San Francisco)
–St. Louis 153
A legtöbb elkapott yard: Torrey Smith (Baltimore)
–Buffalo 166
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 1470 Peyton Manning (Denver)
A legtöbb futott yard: 468
LeSean McCoy (Philadelphia)
A legtöbb elkapott yard: 481 Julio Jones (Atlanta)
A legtöbb szerelés: 42 Vontaze Burfict (Cincinnati)
A legtöbb sack: 7.5 Justin Houston (Kansas City), Robert Mathis (Indianapolis)
A legtöbb interception: 4 Aqib Talib (New England), Kiko Alonso (Buffalo), Alterraun Verner (Tennessee)
NFL 2013, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
2013.09.27 2:25 St. Louis Rams–San Francisco 49ers 11–35
2013.09.29 19:00 Buffalo Bills–Baltimore Ravens 23–20
2013.09.29 19:00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 17–6
2013.09.29 19:00 Detroit Lions–Chicago Bears 40–32
2013.09.29 19:00 Kansas City Chiefs–New York Giants 31–7
2013.09.29 19:00 Minnesota Vikings–Pittsburgh Steelers (Londonban)
34–27
2013.09.29 19:00 Tampa Bay Buccaneers–Arizona Cardinals 10–13
2013.09.29 19:00 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts 3–37
2013.09.29 19:00 Houston Texans–Seattle Seahawks 20–23 – h.u.
2013.09.29 22:05 Tennessee Titans–New York Jets 38–13
2013.09.29 22:25 Denver Broncos–Philadelphia Eagles 52–20
2013.09.29 22:25 San Diego Chargers–Dallas Cowboys 30–21
2013.09.29 22:25 Oakland Raiders–Washington Redskins 14–24
2013.09.30 2:30 Atlanta Falcons–New England Patriots 23–30
2013.10.01 2:30 New Orleans Saints–Miami Dolphins 38–17
Szabadnapos: Green Bay Packers, Carolina Panthers
5. FORDULÓ
2013.10.04 2:25 Cleveland Browns–Buffalo Bills
2013.10.06 19:00 Chicago Bears–New Orleans Saints
2013.10.06 19:00 Cincinnati Bengals–New England Patriots
2013.10.06 19:00 St. Louis Rams–Jacksonville Jaguars
2013.10.06 19:00 Miami Dolphins–Baltimore Ravens
2013.10.06 19:00 New York Giants–Philadelphia Eagles
2013.10.06 19:00 Green Bay Packers–Detroit Lions
2013.10.06 19:00 Tennessee Titans–Kansas City Chiefs
2013.10.06 19:00 Indianapolis Colts–Seattle Seahawks
2013.10.06 22:05 Arizona Cardinals–Carolina Panthers
2013.10.06 22:25 Dallas Cowboys–Denver Broncos
2013.10.07 2:30 San Francisco 49ers–Houston Texans
2013.10.07 5:35 Oakland Raiders–San Diego Chargers
2013.10.08 2:30 Atlanta Falcons–New York Jets
Szabadnapos: Minnesota Vikings, Pittsburgh Steelers, Tampa Bay Buccaneers, Washington Redskins

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik