NFL: Brees a 8. hétlövetű, Peyton Manning új csúcsa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 18:19
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös idénye kapcsán ismét jelentkezünk a heti érdekességekből szemezgető sorozatunkkal, a Red Zone-nal, kissé felfrissített formában. Mémek, statisztikák, videók, beszólások. No, azért a tippelgetések ezentúl sem maradnak el!

A HÉT SZTORIJAI
A HÉT STATISZTIKÁI
A HÉT MÉMJEI
A HÉT JELENETEI
A HÉT LEGJEI
BÁTOR JÓSKA
TIPPELDE

A HÉT SZTORIJAI
A HÉT SZTORIJAI
A HÉT STATISZTIKÁI
A HÉT MÉMJEI
A HÉT JELENETEI
A HÉT LEGJEI
BÁTOR JÓSKA
TIPPELDE

A HÉT SZTORIJAI

MEZCSERÉS TÁMADÁS – MÁR AZ NFL-BEN IS
Bár még nem tartunk ott, mint a labdarúgásban, hogy egy-egy NFL-meccs után a játékosok tömegesen cserélnek mezt az ellenfelekkel, közeleg ez az időszak is. Egyelőre csapatonként legfeljebb két-három gyűjtő van, s azt sem tudni, mikor kezdődött el ez a szokás. Az ESPN kutatásai szerint a kezdőlökést a 2010-es labdarúgó-vb-n az amerikai válogatottban Algéria ellen a 91. percben győztes gólt szerző Landon Donovan indította el.

„Húsz évvel a visszavonulásom után is tudom majd, kik ellen játszottam, és megmutathatom másoknak – mondta Glover Quin, a Detroit safetyje, aki több játékoshoz hasonlóan a házában fogja a falat díszíteni a mezekkel. – Az első négy-öt szezonomban nem mertem elkezdeni ezt a gyűjtést, mert ez úgy az igazi, ha én is odaadom. De kinek kell az én mezem? Milyen már odamenni valakihez, aki nem kíváncsi rám? Talán még most sem, de a Pro Bowl után nagyobb az önbizalmam ehhez, talán jobban elfogadnak, elismernek.”

Quin kizárólag a többi safety mezét gyűjti, míg Patrick Peterson, az Arizona hátvédje az elkapókéra „szakosodott.” Többen már a meccs előtti bemelegítéskor egyeztetnek a meccs utáni mezcseréről.

„Amikor San Franciscóban játszottunk, Eric Reid a meccs előtt odajött, hogy a végén cseréljünk. A végén viszont Colin Kaepernick akart velem cserélni. Legközelebb több mezt kell hoznom ide – mondta Odell Beckham Jr., a Giants elkapója. – De semmi gond, én is imádom ezt a szokást, jó lesz ezeket a mezeket visszanézve emlékezni a pályafutásomra.”

HA MOST KEZDŐDNE A RÁJÁTSZÁS – PLAYOFF PICTURE
AFC
Erőnyerők:
Denver (1., 7–0), New England (2., 7–0)
Wild card kör: Cincinnati (3., 7–0)–NY Jets (6., 4–3), Indianapolis (4., 3–5)–Oakland (5., 4–3)
A küszöbön: Pittsburgh (4–4)

NFC
Erőnyerők:
Carolina (1., 7–0), Green Bay (2., 6–1)
Wild card kör:
Arizona (3., 6–2)–Minnesota (6., 5–2), NY Giants (4., 4–4)–Atlanta (5., 6–2)
A küszöbön: St. Louis (4–3)

Ha most érne véget a szezon (Fotó: nfl.com)
Ha most érne véget a szezon (Fotó: nfl.com)

A HÉT STATISZTIKÁI

BIG BEN: 40 000!
A Pittsburgh Steelers irányítója visszatért a sérülését követően, és bár nem játszott kiemelkedően, 262 passzolt yardig eljutott a Cincinnati ellen, így átlépte a 40 000-es határt (40 231).

BREES
A NYOLCADIK HÉTLÖVETŰ
Brees lett a liga történetének nyolcadik irányítója, aki egy meccsen hét TD-passzt tudott adni, és ez volt a 18. meccs, amelyen egy QB eljutott 500 passzolt yardig. A Saints irányítója ezzel már 411 hatpontos átadásnál jár az alapszakaszban, eggyel lemaradva az örökranglista 4. helyén álló Tom Brady (412) és kilenccel a már visszavonult Dan Marino (420) mögött.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat marad legtovább veretlen a 2015-ös NFL-idényben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

STEVE SMITH A 10. (MÉG), CHARLES WOODSON AZ 5.!
Steve Smith a sajnálatos sérüléséig 82 yardot összekapart a Chargers ellen, ezzel 13 932-nél jár, és feljött az örökranglista 10. helyére – Cris Carter bánatára (13 899). Könnyen elképzelhető, hogy az idén pályára már biztosan nem lépő elkapó csak minimális ideig tud a top 10-ben maradni, hiszen Andre Johnson szorosan ott lohol a nyakában (13 885).

Charles Woodson félelmetes. A 39 éves védő az idén már az ötödik interceptionjét szerezte meg – ezzel vezeti a ligát! –, összesen már 65-nél jár, beérve ezzel Ken Rileyt az örökranglista 5. helyén. Rohamléptékben jön fel a rangsorban, néhány héttel ezelőtt még a top 10-ben sem volt, de most már kicsit nagyobb távolságot kell leküzdenie, Night Train Lane 68-cal áll a 4. helyen.

PEYTON MANNING ÚJ CSÚCSOT MÁSZOTT MEG
Peyton Manning az alapszakaszban a 186. győzelmét érte el kezdő irányítóként, ezzel beérte az éllovas Brett Favre-ot az élen – igaz, amíg a korábbi Packers-legendának ehhez 112 vereség társult, ő csupán 77-szer hagyta el vesztesen a pályát, ez pedig 70.7 százalékos mérleg. Az aktív mezőnyből még hárman vannak a top 10-ben, Tom Brady a 3. (167–47, 0.780), Drew Brees a 7. (121–87, 0.582), Ben Roethlisberger a 10. (108–54, 0.667).

VINATIERI REKORDJA SEM ÉRT GYŐZELMET
Adam Vinatieri 50 yardos mezőnygólt szerzett a hosszabbításban, ez már a 10. hárompontosa volt a rendes játékidőn túl, így a második helyre taszította a Jim Breech, Steve Christie, Jason Elam, Jason Hanson négyest. A negyedik negyedben 17 pontos hátrányból felálló Colts mondjuk így is kikapott.

A HÉT MÉMJEI

Így múlik el a világ dicsősége – Kaepernick helyett Gabbert lesz a hétvégén a Frisco irányítója



Persze, ezt illett volna észrevenni talán


Alig feltűnően maradt üresen az elkapó (Fotó: NFL Memes)
Alig feltűnően maradt üresen az elkapó (Fotó: NFL Memes)





Csak egy pici 2–6 és 7–0 közötti különbség hiányzik a képről


Fotó: NFL Memes
Fotó: NFL Memes



A pillanat, amikor egy pillanat alatt 2–6-ról 7–0-ra változik a csapatod mérlege – Vernon Davis San Francisco->Denver

Fotó: NFL Memes
Fotó: NFL Memes



Eli hattal több TD-passzt adott, mint Peyton. Ő vesztett, bátyja nem

Fotó: NFL Memes
Fotó: NFL Memes



Jó, jó, Brady nem játszik rosszul, de a New York-i maratonin azért így is oda lehet neki szúrni egy kicsit

Fotó: Daily Snark
Fotó: Daily Snark



A HÉT JELENETEI

Sack? Newtonnak jobb ötlete támadt



A támadófalemberekről aránylag ritkán esik szó, a dallasi újonc La'el Collins most tett ennek ellenkezőjéről


Nyolc hátra passz után TD – mondjuk nem volt a legtisztább játék, talán véget is ért volna pár helyen


Keenan Allen még a sérülése előtt



A HÉT LEGJEI

Passzolt yardok: Drew Brees (New Orleans) 505
Futott yardot: Todd Gurley (St. Louis) 133
Elkapott yardok: Demaryius Thomas (Denver) 168

A kategóriák első helyezettjei
Passzolt yardok: Philip Rivers (San Diego) 2753
Futott yardot: Devonta Freeman (Atlanta) 709
Elkapott yardok: Julio Jones (Atlanta) 892
Szerelések: D'Qwell Jackson (Indianapolis) 92
Sackek: Chandler Jones (New England), J. J. Watt (Houston) 8.5
Inteception: Charles Woodson (Oakland) 5

BÁTOR JÓSKA
Hát, lehet, hogy bátrabb lett volna azt tippelni, hogy Peyton Manning és Aaron Rodgers együtt pontosan 0 TD-t szerez, de még is így lett. A legalább hattól kicsit messze voltunk... Brees és Eli Manning pedig eközben 7+6-tal, azaz összesen 13-mal zárt...

Sebaj, új hét, új esély: új támadó koordinátor Indianapolisban, az eddig meccsenként 261.1 yardot engedő denveri védelem – levegőben csupán 171.9-et – ellen most megtáltosodik a Colts, és legalább 362 yardig jut, csak passzokból is legalább 272-t szerez.

TIPPELDE
Az előző körben Kovács Sándor és Borbély László is 10–4-gyel zárt, Herczeg Ádám 9–5-tel, így már csak holtversenyben vezeti a rangsort.

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
2015. 10. 30., 1.25 New England Patriots–Miami Dolphins 36–7
2015. 11. 01., 15.30 Kansas City Chiefs–Detroit Lions* 45–10
2015. 11. 01., 19.00 Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers 20–23 – h.u.
2015. 11. 01., 19.00 Cleveland Browns–Arizona Cardinals 20–34
2015. 11. 01., 19.00 St. Louis Rams–San Francisco 49ers 27–6
2015. 11. 01., 19.00 New Orleans Saints–New York Giants 52–49
2015. 11. 01., 19.00 Chicago Bears–Minnesota Vikings 20–23
2015. 11. 01., 19.00 Baltimore Ravens–San Diego Chargers 29–26
2015. 11. 01., 19.00 Pittsburgh Steelers–Cincinnati Bengals 10–16
2015. 11. 01., 19.00 Houston Texans–Tennessee Titans 20–6
2015. 11. 01., 22.05 Oakland Raiders–New York Jets 34–20
2015. 11. 01., 22.25 Dallas Cowboys–Seattle Seahawks 12–13
2015. 11. 02., 2.30 Denver Broncos–Green Bay Packers 29–10
2015. 11. 03., 2.30 Carolina Panthers–Indianapolis Colts 29–26 – h. u.
Szabadnapos: Buffalo Bills, Philadelphia Eagles, Washington Redskins, Jacksonville Jaguars
9. FORDULÓ
2015.11.06. 2.25 Cincinnati Bengals–Cleveland Browns Tv: Sport2
2015.11.08. 19.00 Carolina Panthers–Green Bay Packers Tv: Sport2
2015.11.08. 19.00 New England Patriots–Washington Redskins
2015.11.08. 19.00 New Orleans Saints–Tennessee Titans
2015.11.08. 19.00 Buffalo Bills–Miami Dolphins
2015.11.08. 19.00 Minnesota Vikings–St. Louis Rams
2015.11.08. 19.00 New York Jets–Jacksonville Jaguars
2015.11.08. 19.00 Pittsburgh Steelers–Oakland Raiders
2015.11.08. 22.05 Tampa Bay Buccaneers–New York Giants
2015.11.08. 22.05 San Francisco 49ers–Atlanta Falcons
2015.11.08. 22.25 Indianapolis Colts–Denver Broncos Tv: Sport2
2015.11.09. 2.30 Dallas Cowboys–Philadelphia Eagles
2015.11.10. 2.30 San Diego Chargers–Chicago Bears Tv: Sport2
Szabadnapos: Detroit Lions, Kansas City Chiefs, Arizona Cardinals, Seattle Seahawks, Baltimore Ravens, Houston Texans




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik