Baljós árnyak vetülnek Tom Bradyékre

Vágólapra másolva!
2013.01.18. 16:38
null
Az előjelek nem a legkedvezőbbek ugyan, de még a babonás Patriots-szurkolóknak is van mibe kapaszkodniuk <br />(Fotó: Action Images)
Boston már felkészült az NFL-ikon Ray Lewis búcsúztatására, ugyanakkor baljós előjelekkel készül a Tom Brady vezette New England Patriots a Baltimore Ravens elleni konferenciadöntőre.

 


Bostonban már számolják a perceket (Fotó: Twitter)
Bostonban már számolják a perceket (Fotó: Twitter)

Mint ismert, a Hollók linebacker-legendája a rájátszás kezdete előtt bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul. Bostonban már számolják a perceket. Egy óriási hirdetőtáblán számolnak vissza a nagy Ray Lewis-búcsúztató partiig, a konferenciadöntő végéig, amely során reményeik szerint a New England búcsúztatja a Baltimore-t, ezzel együtt pedig a kiváló védő pályafutásának is véget vet.

Érdekesség, hogy nem a bostoniak az elsők, egy héttel korábban Denverben is felkészültek a nagy búcsúztatásra (lásd lenti képünk) – az más kérdés, hogy az elképesztően izgalmas és fordulatos meccs végén (kétszeri hosszabbítás után) mégis a Baltimore-szurkolók örülhettek…

Bostonban ráadásul a Houston Texans elleni mérkőzés felvezetése sem sikerült csendesre, egy újságíró (a hírek szerint a környékbeliek nem igen szívlelik Bill Belichick vezetőedzőt, és ezért is provokáltak) mázlisnak nevezte a Patriotsot, amiért folyamatosan a csapat kezére játszanak a dolgok.

Az előző idényben az akkor Tim Tebow-vezette Denver Broncos nem kis meglepetésre búcsúztatta a Pittsburgh Steelerst, így a Patriotsnak csak annyi volt a dolga a konferenciadöntő eléréséhez, hogy hazai pályán legyőzze a mindössze 8–8-as alapszakaszbeli mérleggel záró coloradóiakat. Ahogy ebben a szezonban sem maradt szerencse nélkül az együttes – véli a szerző. Mert mire is volt szüksége a Patriotsnak? 1. A 16. fordulóban a Minnesota Vikings győzze le a Houston Texanst. Pipa. 2. Az alapszakasz utolsó, 17. fordulójában az Indianapolis Colts verje meg a Texanst, egy olyan mérkőzésen, ahol a Csikók sorsa már semmitől nem függött, mert így is, úgy is az ötödiik helyen jutnak a rájátszásba. Pipa. A Jacksonville Jaguars és a Miami Dolphins elleni papírforma győzelmekkel a Patriots így végül megkaparintotta a pihenőhetet a rájátszás első körében. 3. A Cincinnati a playoffok történetének egyik leggyengébb teljesítményét bemutatva kapjon ki Houstonban, hogy így a pár hete Bostonban 42–14-re alulmaradó Texans legyen a Patriots ellenfele a konferencia-elődöntőben – ismét hazai pályán.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A szándékosan provokatív szöveg ezt követően kitért a két csapat sima mérkőzésére, és gyakorlatilag felszólította az olvasókat, hogy a könnyű pénz megszerzése érdekében menjenek fogadni a New England továbbjutására. Ezt persze Arian Fosterék mindjárt megfelelő motivációnak érezték, más kérdés, hogy végül a Patriots azért magabiztosan mégis megnyerte a mérkőzést.

Persze a találkozókat felvezető (meg úgy egyáltalán, a párharc során születő) odamondogatások, az úgynevezett trash talk keretén belül általában mindkét fél erőteljesen képviselteti magát – most például Brendon Ayanbadejo fejtette ki a nemtetszését a Patriots által erőltetett „rohanó üzemmód” ellen, de nem hagyta ki a spygate-et sem (mint ismert, a csapat azért kapott jelentős büntetést, mert rögzítette az ellenfelek kézjeleit, és ezt tanulmányozva készült fel a következő összecsapásra).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Patriots babonásabb érzelmű szurkolói számára viszont nem jó hír a konferenciadöntőbe jutott további három csapat kiléte. Az alapszakaszban a Hazafiak három „madaras” gárdával találkoztak – Arizona Cardinals (Pintyek), Baltimore Ravens (Hollók), Seattle Seahawks (Halászsasok) –, és mind a háromtól vereséget szenvedtek. Na már most a következő ellenfél ugye ismét a baltimore-i alakulat, és a Nemzeti főcsoport fináléjában is akad egy ilyen együttes (Atlanta Falcons – Sólymok). Ezen kívül még egy mérkőzésen maradtak alul Tom Bradyék, hogyhogy nem, éppen az NFC másik döntőse, a San Francisco 49ers ellen – persze ezek csak érdekességek, túlzott következtetéseket azért ezekből nem célszerű levonni, mint ahogy abból sem, hogy az akkor még kevéssé ismert, első teljes szezonját játszó (első évében csak 3 passzkísérlete volt) Tom Brady éppen New Orleansban szerezte meg az első Super Bowl-győzelemért járó bajnoki gyűrűjét, ott, ahol a mostani finálét is megrendezik.

Az NFL 2012-es szezonjának rájátszása vasárnap az Amerikai és a Nemzeti főcsoport döntőjével folytatódik, a találkozókról vasárnap jelentkezünk beharangozóval.

NFL 2012, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2013.01.05–06.)
AFC
Houston Texans (3.)–Cincinnati Bengals (6.)
19–13
Baltimore Ravens (4.)–Indianapolis Colts (5.) 24–9
NFC
Green Bay Packers (3.)–Minnesota Vikings (6.) 24–10
Washington Redskins (4.)–Seattle Seahawks (5.) 14–24
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2013.01.12–13.)
AFC
Denver Broncos (1.)–Baltimore Ravens (4.)
35–38 – kétszeri hosszabbítás után
New England Patriots (2.)–Houston Texans (3.) 41–28
NFC
Atlanta Falcons (1.)–Seattle Seahawks (5.) 30–28
San Francisco 49ers (2.)–Green Bay Packers (3.) 45–31
KONFERENCIADÖNTŐK (2013.01.20–21.)
AFC
New England Patriots (2.)Baltimore Ravens (4.) 2013.01.21. 0.30
NFC
Atlanta Falcons (1.)San Francisco 49ers (2.) 2013.01.20. 21.00
SUPER BOWL (XLVII), 2013.02.04.
Az AFC győztese–Az NFC győztese* 2013.02.04. 0.30
* Mercedes-Benz Superdome (New Orleans)
Denverben nem jött össze a nagy Ray Lewis-búcsúztató
Denverben nem jött össze a nagy Ray Lewis-búcsúztató

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik