Az első tökéletes hétlövetű; a Chiefs fél lábbal a Super Bowlban?

Vágólapra másolva!
2013.11.06. 19:15
null
Nick Foles tökéletes játékkal vezette sikerre az Eaglest (Fotó: Action Images)
2013-ban is hétről hétre jelentkezik a Red Zone! Sorozatunkban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fordulóinak legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk, a 20 yardos vonaltól egészen a célzóna határáig, majd egy merész tippel át is lépjük azt. Tartsanak velünk, mert mi biztosan eljutunk a vörös zónán keresztül a touchdownig!

20 YARD – BOTRÁNY MIAMIBAN, KIRÚGTÁK A CSAPATTÁRSÁT MÁSFÉL ÉVE FENYEGETŐ FALEMBERT
Talán az idény botránya rázta meg a Miami Dolphins csapatát: Jonathan Martin, a csapat falembere otthagyta a Dolphinst egy csapatebédnél. Nem az ebéddel volt baja, inkább az előző másfél évvel, merthogy Richie Incognito nevű csapattársa ennyi ideje zaklatta és piszkálta. A minap napvilágra került egy telefonüzenet is, amelyet Martin rögzítőjén hagyott, és amelyből a káromkodásokat és rasszista kiszólásokat kiszűrve annyi marad idézhető: „Pofán verem anyádat, téged meg kinyírlak.” Emellett SMS-üzenetekről is hallani, amelyekben Incognito Martin családjának kiirtásával fenyegetőzik, és ez kissé már túlmutat az újonc játékosok szokásos kóstolgatásán.

Incognitót vasárnap ki is rúgták a Dolphinstól, de az eset nem múlik el nyomtalanul. Csapattársai is azt mondták, rendes gyereknek ismerték Incognitót, Joe Philbin vezetőedző pedig kijelentette, mindent meg fog tenni, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő. Más csapatok megkérdezett játékosai viszont úgy vélték, Incognito mindig sportszerűtlen volt a pályán is, vagyis nincsenek meglepve. Az NFL egyelőre vizsgálódik, szankciók ennek lezárultával várhatóak.

19 YARD – TOMLIN MÍNUSZ HARMINCNÁL MÉRGÉBEN LEÜLTETTE ELSŐ SZÁMÚ ELKAPÓJÁT
Mike Tomlin, a Pittsburgh Steelers vezetőedzője a védelmére és néhány támadójára is mérges volt a New England elleni 55–31-es vereség után. Antonio Brown elkapó annyira kihúzta a gyufát nála, hogy a mérkőzés hajrájában vissza sem engedte a pályára, mert nem szolgált rá addigi teljesítményével. Az NFL-t 61 elkapásával vezető Brown jelenléte persze nem osztott, nem szorzott, csak nevelési célzatú volt a kényszerpihenő. A Buffalo ellen a hét végén újra kezdeni fog az első számú elkapó.

18 YARD – HA MOST KEZDŐDNE A RÁJÁTSZÁS – NÉGY ÚJ CSAPAT A PLAYOFFBAN Az NFC-BEN
Ha most kezdődne a rájátszás, hat olyan csapat készülhetne rá, amely tavaly lemaradt, azaz az idén januári mezőny fele kicserélődne. Főleg az NFC-ben van nagy mozgás, amelyben a Seattle mellett a tavaly gyengélkedő New Orleans is erőnyerő lenne a wild card körben. Az első körben a Detroit a Carolinát fogadná (ez két új csapat), míg a Dallas (szintén pihent tavaly januárban) a San Franciscót látná vendégül. Az AFC-ben a Kansas City és a New England lenne erőnyerő, az első körben az Indianapolis a New York Jetset, a Cincinnati a Denvert fogadná.

17 YARD – SZÉP TRÜKKÖS JÁTÉK A TAMPA BAYTŐL, A FUTÓ MARSHAWN LYNCH-T IDÉZTE
Mike James, a Buccaneers újonc futója 158 yarddal és egy passzolt TD-vel zárt a Seahawks ellen. Igen, jól olvasták. A running back egy szép trükkös játék során passzolt hatpontost Tom Crabtree-nek. James ráadásul rekordot is döntött, ugyanis korábban egy rookie sem futott ennyi yardot úgy, hogy mellé még passzolt TD-je is legyen. A vonatkozó csúcsot eddig Marshawn Lynch tartotta még 2007-ből, a Buffalo játékosaként, akkor a Cincinnati ellen 153 yarddal és egy passzolt TD-vel jelentkezett a ma már a Seahawksot erősítő RB.



16 YARD – MEREDEK HEGYMENET VÁR A DENVERRE
A Denver Broncos szabadnappal készült fel az NFL egyik legkeményebb alapszakasz-hajrájára: a hátralévő nyolc mérkőzéséből hatot – mégpedig a következő hatot – olyan csapattal játszik, amelynek jelenleg legalább annyi győzelme van, mint veresége. A hétvégi San Diegó-i túra után a hibátlan Kansas City érkezik, majd a New England és a Chiefs látja vendégül Peyton Manningéket. Utána a Tennesse és a San Diego utazik a Broncoshoz. Az utolsó két meccsen Houstonba és Oaklandbe utazik a Denver, e két csapat jelenlegi mutatója halványnak tűnik, de a Texans mindenkire veszélyes, a Raiders pedig Coloradóban is megszorongatta a Denvert.

15 YARD – EDZŐK BETEGES HÉTVÉGÉJE: FOXOT MŰTÖTTÉK, KUBIAK MINI STROKE-OT KAPOTT
Vasárnap két edző egészségéért is aggódni kezdett az NFL-tábor. John Fox, a Denver főedzője bejelentette, hogy amint lehet, kés alá fekszik, mert szombaton megszédült golfozás közben, és orvosa azt mondta, azonnal szüksége van szívbillentyű-cserére. Hétfőn át is esett a beavatkozáson, kényszerpihenője akár az alapszakasz végéig elhúzódhat.

Gary Kubiak, a Houston vezetőedzője a Texans Indianapolis elleni mérkőzésének szünetében rogyott össze fájdalmas arccal, s infarktus gyanújával szállították kórházba. Szerencsére kiderült, hogy szívrohamról szó sincs, hanem úgynevezett mini stroke-ot kapott, ami az agyi érkatasztrófa legenyhébb változata, jó esetben napokon belül teljesen megszűnnek a tünetei. Ugyanakkor egy súlyosabb stroke előjele lehet, azaz vigyáznia kell Kubiaknak, aki a most hét végi meccset kihagyja, de utána visszatérést tervez.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

14 YARD – DEZ BRYANT NEM ISMERTE A SISAKOKRA VONATKOZÓ SZABÁLYT, MEGBÜNTETTÉK

A Dallas vasárnap legyőzte a Minnesotát hazai pályán, Dez Bryent sztárelkapó ezúttal nem szerzett TD-t, hat elkapással megszerzett 64 yarddal segítette csapatát. No meg egy dupla büntetéssel: amikor meglökte a védőjét, a játékvezetők bedobták a zászlójukat, és yardveszteséggel sújtották – ezt ő úgy vette tudomásul, hogy a sisakját lekapva ordított a játékvezetővel. Az ordítás még elmegy, de a sisaknak fent kell maradnia, ezt viszont ő nem tudta. „Meglepett, hogy ellenem fújtak, reklamáltam, mire azt mondta az egyik bíró a másiknak, hogy levettem a sisakom. Most már tudom, hogy ezt nem szabad. Nem tudtam, hogy van ilyen szabály, de tanultam belőle” – mondta Bryant.

13 YARD – CAMPBELL 15 000! BIG BEN 200!
Az AFC North csapataiból kettőnél is fontos mérföldkőhöz érkezett az irányító, a Cleveland Browns sokadik számú opciójából kezdővé avanzsált Jason Campbell 262 yardot és 3 TD-t passzolt a címvédő Ravens elleni 24–18-as siker során, ezzel pedig átlépte a 15 000-es határt (15 243). A Steelers passzmestere, Ben Roethlisberger a New England elleni zakó során négyszer is hatpontos átadással találta meg csapattársát, így már 203 TD-átadásnál jár karrierje során.

12 YARD – EZEN A HÉTEN ANDRE JOHNSON VOLT TARTHATATLAN
Az előző fordulóban Calvin Johnson 329 elkapott yardjával minden idők második legjobb teljesítményét szolgáltatta, ezúttal pedig névrokona, Andre Johnson volt igencsak elemében, már az első játékrészben 190 yardnál tartott az Indianapolis Colts ellen, ám végül „csak” 229 egységgel és 3 TD-vel zárt. A Texans kiválósága előbbi tetemes mennyiségével így is átlépte a 12 000-es határt (12 067), az aktív mezőnyből Tony Gonzalez (14 744) és az idényre már kiesett Reggie Wayne (13 566) után harmadikként.

11 YARD – 11 ÉVE NEM LÁTOTT CHARGERS BRAVÚR, DE A VÉGJÁTÉK NEM MEGY – NEM ÚGY LUCKNAK!
A San Diego Chargers a Washington Redskins ellen két mezőnygólt is blokkolt, ami nem kis teljesítmény már önmagában sem, hát még ha hozzávesszük, hogy 2002 óta 175 meccsen egyszer sem sikerült. A meccsek lezárása azonban így sem megy tökéletesen, a mostani vereség már a második olyan volt, amely során az utolsó playből kapott pontokkal kapott ki a San Diego, és 4 vereségükből három is az utolsó 15 másodpercben következett be. Andrew Luck, a Colts irányítója ezzel szemben tündököl az utolsó percekben, már a 10. meccsnyerő drive-ját vezette pályafutása során, ez pedig már most a legtöbb, amit valaki az első két idényében jegyzett – és még hátra van a szezon fele...

Rob Gronkowski az első félidőben tarthatatlan volt, Tom Brady végül 4 TD-passzt adott (Fotó: Action Images)
Rob Gronkowski az első félidőben tarthatatlan volt, Tom Brady végül 4 TD-passzt adott (Fotó: Action Images)



10 YARD – BRADY ÉS A PATRIOTS RÉGI ÖNMAGÁT IDÉZTE
Tom Brady ebben a szezonban elég sokat szenvedett az elkapóival meg az ellenfelekkel is, a találkozó előtt mindössze 74.9-es, pocsék irányítómutatót tudott felmutatni, köszönhetően nagyban borzalmas pontosságának, és annak a ténynek, hogy 8 meccsen csak 9 TD-passzt jegyzett. A Steelers ellen azonban ennek nyoma sem volt, Brady közel 70 százalékos (69.7) pontossággal 432 yardot passzolt (az előző két meccsén összesen 344-ig jutott…), 4 TD-vel (az előző négy meccsén összesen kettőt…) és közel hibátlan, 151.8-as irányítómutatót hozott össze. A Hazafiak szintén rég látott jó támadóteljesítményt nyújtottak, a szezon során eddig egyszer jutottak el 30 pontig, afölé pedig egyszer sem (most 55-ig), csak viszonyításképpen, az előző idényben kilencszer szereztek 30-nál többet. Az 55 pont egyébként a Steelers történetének legtöbb engedett egysége, a Patriots pedig a 3. csapat lett, amely a liga egyesülése óta 55 pontot és több mint 600 támadóyardot megtett egy mérkőzésen. A többiek? A 2000-es Rams és a 2009-es Patriots.

9 YARD – EGYÜTT ESETT ÁT A HOLTPONTON CHRIS JOHNSON ÉS A ST. LOUIS RAMS
A 9. játékhét előtt egyedül a St. Louis Rams nem szerzett futott touchdownt az NFL csapatai közül. Aztán Zach Stacy a Tennessee ellen véget vetett a böjtnek, nő negyedórán belül kétszer is befutott a Titans célterületére. Ám a dobógép Sam Bradford irányítót nélkülöző, Kellen Clemens által passzolt TD-t is elérő Rams így sem tudott nyerni, hiszen vendége négy futott TD-t is jegyzett! Shonn Greene nyitotta a sort, Jake Locker is futott ezúttal egyet, és Chris Johnson is megszerezte idei első két futott touchdownját – eddig csak két elkapott volt neki.

8 YARD – A BUCSNAK 21 PONTOS ELŐNY IS KEVÉS VOLT; 8-BÓL 8 ZAKÓ
A Seahawks 0–21-ről fordítva hosszabbítás után győzte le a Tampa Bay Buccaneerst, amely így idénybeli nyolcadik bajnokiján is vereséget szenvedett. A Tampa Bay mindössze a második együttes az NFL-ben, amely nyolc mérkőzés után is nyeretlen maradt annak ellenére, hogy legalább 18 pontos előnyre tett szert adott találkozón. A rekordot a New Orleans tartja, amely 1980-ban 28 pontos vezetést herdált el a San Francisco ellen, s alakította mérlegét 0–14-re. Mellesleg a mai napig ez a legnagyobb pontelőny, amiről egy NFL-csapat kikapott alapszakasz-mérkőzésen.

7 YARD – TONY ROMO GYŐZELMET ÉRŐ TD-T DOBOTT? NA NE!
A Dallas Cowboys úgy verte el 27–23-ra a Minnesota Vikingst, hogy 35 másodperccel a vége előtt még hátrányban volt. Aztán jött Tony Romo hétyardos TD-je Dwayne Harrisnek. Kissé furcsának tűnhet, de ez volt Romo első győzelmet jelentő, a negyedik negyed utolsó két percében esett TD-passza 2007 óta. Akkor Jason Wittenhez passzolt 18 mp-cel a lefújás előtt a Lions elleni 28–27 alkalmával.

Az azóta eltelt öt idény alatt 41 játékos passzolt győzelmet érő TD-t az utolsó két percben. Többek között Vince Youngnak, JaMarcus Russellnek, Matt Flynn-nek és Stephen McGee-nek is sikerült. Tony Romónak viszont eddig nem. A Dallas irányítója viszont „cserébe” 22–4-re javította novemberi mérlegét, ez a 0.846-os mérleg pedig a legjobb a Super Bowl-éra történetében legalább 20 meccset tekintve.

SZAVAZÁS

Ön szerint mikor szakad meg a Kansas City Chiefs menetelése?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

6 YARD – A CHIEFS HIBÁTLAN MÉRLEGÉT MOST (IS) A VÉDELEM ŐRIZTE MEG
A szünetben még 10–3-as hátrányban volt a Kansas City Chiefs a Buffalo vendégeként, s bár a fordulás után mindössze egy yard kellett volna a Billsnek a 17–3-hoz, a védelem előbb egy 100 yardos interception utáni, majd egy fumble-t követő TD-t is szerzett. A Chiefs így az első csapat az NFL-ben, amely úgy nyerte meg kilencedik meccsét is, hogy azon a mérkőzésen a támadóegység egyetlen TD-t sem szerzett. A korábbi csúcsot a Packers tartotta még 1931-ből, akkor a Green Bay 6–2-re legyőzte a Bearst, mérlege pedig ezzel 8–0-ra alakult.

A Kansas City ráadásul beállította az Atlanta Falcons 1977-es csúcsát, azóta a Chiefsnek sikerült először lehozni az első kilenc meccset úgy, hogy az együttes egyszer sem engedett 17 pontnál többet.

A Kansas City emellett a 19. együttes lett, amely 9–0-val kezdte a szezont, a korábbi 18 mind bejutott a rájátszásba, 11 Super Bowlt játszott, 7 pedig meg is nyerte azt.

5 YARD – PARÁDÉS MEGMOZDULÁSOK: „ALL DAY” ADRIAN PETERSON (ISMÉT) MEGÁLLÍTHATATLAN
Kivételesen nem valami eget rengető rekorddal hívta fel magára a figyelmet Adrian Peterson, akit annak idején még édesapja becézett „All Daynek" utalva fia munkabírására. A Vikings futója a Dallas ellen nem akármilyen gyötrelmek árán verekedte be magát a célterületre. All day, everyday!A Cowboys ellen 140 yardot futó Peterson 40. alkalommal zárt 100 egység felett egy mérkőzést, ezeken a találkozókon pedig 25–15-re módosult a csapata mérlege.

EZT HOGY AZ ÖRDÖGBE KAPTA EL MEACHEM?
Ez itt a kérdés. A Saints elkapója ennyire profi vagy csak szerencséje volt?



4 YARD – BREES CSATLAKOZOTT MARINÓÉKHOZ, GRAHAM SZÁRNYAL
Drew Brees a hétvégén kioszott két TD-passzával már féltávnál 20 hatpontos átadásnál jár, ezzel sorozatban a 10. évében jutott el legalább eddig, erre pedig eddig csak Peyton Manning, Brett Favre és Dan Marino volt képes. (A Bradyt keresgélőknek, a Patriots irányítója 2008-ban az első meccsen megsérült, így abban az idényben egyet sem osztott ki). Ennek a termésnek közel a felét Jimmy Graham kaparintotta meg, a tight end már 10-nél jár az idényben, ezzel egyrészt vezeti a szezonbeli rangsort, másrészt posztja történetének legjobb eredménye felé szágult, eddig Rob Gronkowski 2011-ben elért 17 (+1 futott) TD-je a csúcs.

3 YARD – CAM NEWTON, A MANNING-FÉLE COLTS ÉS A MANNING-FÉLE BRONCOS ESETE
A Carolina Panthers sorozatban negyedik meccsét nyerte meg legalább 15 pontos különbséggel. Ezúttal a Falcons volt az áldozat (34–10). Az előző öt idényt vizsgálva, csupán két csapatot találunk, amely egymás után négyszer tudott minimum 15 pontos különbséggel nyerni: 2009-ben a Peyton Manning-féle Indianapolis Colts, illetve a 2012-es és a 2013-as idényt együtt nézve a Denver Broncos. Tán mondani sem kell, utóbbi esetében is Peyton Manning dirigálta az offense-t… Még egy kis Newton: ő az első az NFL történetében, aki 50-nél több passzolt (53) és 25-nél több futott (26) TD-t szerzett karrierje első 40 mérkőzésén.

2 YARD – MÁR A PANTHERS SEM HIBÁTLAN AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN
Egészen félelmetes, de a Panthers védelme az Atlanta Falcons elleni mérkőzés második negyedének végéhez közeledve engedte szezonbeli első TD-jét az ellenfeleknek. Tony Gonzalez elkapása előtt egyik csapat sem tudott a nagyszünet előtt TD-t elérni a Panthers elképesztően feljavult védelme ellen.

1 YARD – AZ EAGLES TÖKÉLETES QB-JA CSATLAKOZOTT A 7 TD-SEKHEZ, DE KICSIT KILÓG A SORBÓL
Nick Foles, a Philadelphia Eagles papíron másodikszámú irányítója lett a hetedik játékos az NFL-ben, aki egy mérkőzésen hét touchdownt passzolt. A 7 TD-sek közül ő a harmadik, aki mindezt interception nélkül tette meg. A másik kettő Y. A. Tittle (1962) és Peyton Manning (a mostani idényben) volt.

Ugyanakkor a „hét mesterlövész" közül Folesnak volt a legkevesebb TD-je pályafutása során a 7 TD-s meccséig. Manning 436-nál, Tittle pedig 142-nél járt a rekordot jelentő mérkőzés előtt, míg Foles korábban 12-szer passzolt hatpontost. A többiek pedig: Sid Luckman, 44 (1943), Adrian Burk, 34 (1954), George Blanda, 89 (1961) és Joe Kapp, 18 (1969). Foles nem csak a 7 TD-jére lehet büszke, ami eggyel több, mint a nem pontos passzai száma egyébként, hanem arra is, hogy mindezt 158.3-as, tökéletes irányítómutatóval tette, erre pedig még eddig senki nem volt képes!

TD – BÁTOR JÓSKA
Az előző fordulóból a Houston Indianapolis elleni meglepetésgyőzelmét tippeltük. Már 24–6-ra is vezetett a Texans, és ki tudja, mi lett volna a vége, ha Gary Kubiak kórházba szállítása nem töri meg a texasiak lendületét. A J. J. Wattnak megelőlegezett két sackből egy jött össze, a csapat négy, dobás előtti szereléséből ezúttal Antonio Smith vette ki a részét kettővel. A 10. héten a Philadelphia kihasználja, hogy hiányzik a Packersből Aaron Rodgers, és győz a Lambeau Fielden. Ami az egyéni párharcokat illeti, a Chicago és a Detroit hátvédsorának remeklését várjuk, legalább két-két interceptionnel és legalább egy pick sixszel.

STATISZTIKÁK
A 9. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Tom Brady (New England)
–Pittsburgh 432
A legtöbb futott yard: Mike James (Tampa Bay)
–Seattle
158
A legtöbb elkapott yard: Andre Johnson (Houston)
–Indianapolis
229
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 2919 Peyton Manning (Denver)
A legtöbb futott yard: 777 LeSean McCoy (Philadelphia)
A legtöbb elkapott yard: 862 A. J. Green (Cincinnati)
A legtöbb szerelés: 90 Vontaze Burfict (Cincinnati), Sean Lee (Dallas)
A legtöbb sack: 11.5 Robert Mathis (Indianapolis)
A legtöbb interception: 4 nyolcan
NFL 2013, ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ
2013. 11. 01. 1:25 Miami Dolphins–Cincinnati Bengals 22–20 – h.u.
2013. 11. 03. 19:00 Buffalo Bills–Kansas City Chiefs 13–23
2013. 11. 03. 19:00 Washington Redskins–San Diego Chargers 30–24 – h.u.
2013. 11. 03. 19:00 Carolina Panthers–Atlanta Falcons 34–10
2013. 11. 03. 19:00 Dallas Cowboys–Minnesota Vikings 27–23
2013. 11. 03. 19:00 St. Louis Rams–Tennessee Titans 21–28
2013. 11. 03. 19:00 New York Jets–New Orleans Saints 26–20
2013. 11. 03. 22:05 Seattle Seahawks–Tampa Bay Buccaneers 27–24 – h.u.
2013. 11. 03. 22:05 Oakland Raiders–Philadelphia Eagles 20–49
2013. 11. 03. 22:25 New England Patriots–Pittsburgh Steelers 55–31
2013. 11. 03. 22:25 Cleveland Browns–Baltimore Ravens 24–18
2013. 11. 04. 2:30 Houston Texans–Indianapolis Colts 24–27
2013. 11. 05. 2:30 Green Bay Packers–Chicago Bears 20–27
Szabadnapos: Denver Broncos, Detroit Lions, New York Giants, Arizona Cardinals, San Francisco 49ers, Jacksonville Jaguars
10. FORDULÓ
2013.11.08 2:25 Minnesota Vikings–Washington Redskins
2013.11.10 19:00 Atlanta Falcons–Seattle Seahawks
2013.11.10 19:00 Chicago Bears–Detroit Lions
2013.11.10 19:00 Green Bay Packers–Philadelphia Eagles
2013.11.10 19:00 Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars
2013.11.10 19:00 Indianapolis Colts–St. Louis Rams
2013.11.10 19:00 New York Giants–Oakland Raiders
2013.11.10 19:00 Pittsburgh Steelers–Buffalo Bills
2013.11.10 19:00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals
2013.11.10 22:05 San Francisco 49ers–Carolina Panthers
2013.11.10 22:25 San Diego Chargers–Denver Broncos
2013.11.10 22:25 Arizona Cardinals–Houston Texans
2013.11.11 2:30 New Orleans Saints–Dallas Cowboys
2013.11.12 2:30 Tampa Bay Buccaneers–Miami Dolphins
Szabadnapos: Cleveland Browns, Kansas City Chiefs, New England Patriots, New York Jets
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik